Egy lépéssel Isten után

Szlovákiában jelenleg kijárási és gyülekezési tilalom van, istentiszteleteket sem tarthatnak január 1-től. Megkezdhette már a szolgálatát, vagy a jelen helyzetben van ennek valamiféle jogi, esetleg protokolláris akadálya?

Az anyaországhoz hasonlóan a felvidéki református egyházban is hatévente történik a tisztújítás, de különbség, hogy ez nálunk egyszerre zajlik a gyülekezetekben, az egyházmegyékben és az egyetemes egyházban. Vagyis 2021. január 1-től megújultak a presbitériumok, az egyházmegyék és az egyetemes egyház vezető testületei is. Törvényeink szerint február végéig kell esküt tenniük az új tisztségviselőknek, ám úgy látjuk, a járványhelyzet nem teszi lehetővé, hogy ez a szokott módon, ünnepi istentiszteleteken történjen. Egyházunk vezetősége ezért úgy határozott, hogy a beiktatás rendhagyó módon, az eskü szövegének aláírásával történjen meg mindegyik szinten. Már folyamatban van ennek a megvalósítása.

Önnek személyesen fontos, hogy püspökként elmondhassa esküjét?

Semmiképp sem szeretném a hagyományos eskütételt kihagyni az egyház életéből. Minden gyülekezet, testület, tisztségviselő számára fontos esemény, hogy közösségében hitvallást tesz arról, vállalja Isten dicsőségének szolgálatát. Nekem is. A járványos időszak lecsengése után, ha gyülekezési szabadságunk lesz, akkor mind a háromszáztíz gyülekezetben, kilenc egyházmegyében és az egyetemes zsinaton is szeretnénk megtartani az eskütétellel egybekötött istentiszteleteket.

Huszonöt éve szolgál Abaújszina, Migléc és Perény gyülekezeteiben. Szokatlan, hogy valaki negyed évszázadon át kitartson első szolgálati helyén.

Mikó Jenő akkori püspök helyezett ki ide 1995. szeptember 1-jével, két évtizede már megválasztott lelkészként szolgálok. Mindhárom kedves közösség, egyszerűen megtaláltam itt a helyem, soha nem merült fel bennem, hogy elmenjek. Mindegyik gyülekezet tagjaival, presbitereivel jól tudunk együtt dolgozni.

Tervezi, hogy püspökként is marad?

A lelkészi szolgálatom alatt más gyülekezetből is megkerestek, de nem gondoltam és most sem látom úgy, hogy másfelé kellene indulnom. Hálát adok Istennek, mert úgy érzem, a helyemen vagyok. Itt szeretném szolgálni az ő dicsőségét és egyházunkat.

Szolgálata kezdetétől vállalt országos tisztségeket is: hosszú ideig a Fiatal Reformátusok Szövetségének (Firesz) elnöke, tizennyolc éve a Zsinat és a Zsinati Tanács tagja, két cikluson át főjegyző is volt. Mindegyik rengeteg energiát, munkát, lemondást igényelt. Mi motiválta erre?

Számomra ez mindig is természetes volt. Prágai teológiai tanulmányaim alatt, 1992-ben alapítottuk meg a Fireszt, a ‘90- es évek első felében a Szentlélek nagyon sok felvidéki fiatalt érintett meg, számos lelkészünk, gondnokunk, gyülekezeti tagunk közülük került ki. Örülök, hogy Isten kegyelméből ennek a megújulásnak a részese lehettem. Számomra is meglepő, hogy első zsinati ülésen a Zsinati Tanácsba is beválasztottak. Sohasem lemondásnak éreztem ezt, hanem a keresztyén életemből, hitemből, Istenbe vetett bizodalmamból fakadó lehetőségnek. Az Úr mindig adott erőt az éppen következő feladathoz, nem terhelt túl.

Gondolt arra, amikor 1996-ban zsinati tag lett, hogy egyszer ön lesz a püspök?

Egyáltalán nem, mindig csak a következő lépést láttam magam előtt. Amikor a Fireszben szolgáltam, a Református Újságban volt ifjúsági munkát segítő mellékletünk Egy lépés címmel. Azóta is így látom a hitélet dolgait. Mindig egy lépést kell megtenni, ahhoz kell elkérni az erőt. De azt meg is kell tenni, és bízni abban, hogy ő velünk van áldásával.

Főjegyzőként már ez látszott a következő lépésnek, vagy bátorították?

Szívesen szolgáltam volna tovább főjegyzőként. Amikor Fazekas László – akinek még lehetősége lett volna egy ciklusra – nyilvánosságra hozta, hogy befejezi püspöki szolgálatát, felmerült a kérdés, ki legyen az utódja. Megszületett az egyházban a gondolat, hogy engem jelölnek, bennem pedig az elhatározás, hogy vállaljam, ha bizalmat szavaznak nekem. Hosszan érett, nem volt egyszerű döntés, de nem volt kényszerpályán sem az egyház, sem én. Ahogy eddig tettem, úgy ezután is örömmel fogok szolgálni. Hálára és alázatra indít az Úr és a gyülekezetek bizalma, az a reménységem, hogy meg tudok felelni nekik. Biztosan lesznek hibák, vétkek a szolgálatban, de abban bízom, hogy Isten megváltó kegyelme velünk lesz.

A teológia előtt műszaki karon tanult. Miért arrafelé indult, és hogyhogy meggondolta magát?

A királyhelmeci magyar tanítási nyelvű gimnázium diákjaként műszaki beállítottságú voltam, tanáraim és én is reál területen képzeltük el a jövőmet. A rendszerváltás előtti utolsó években még nehéz volt bejutni a nívós egyetemekre, de engem elsőre felvettek a Pozsonyi Műszaki Egyetemre, ahol kibernetikát tanultam. A Bodrogközben akkoriban még nem volt lehetséges a kiterjedt ifjúsági munka, csak a nagyvárosokban tudtak titkos összejöveteleket tartani. Bekerültem Mikó Jenő pozsonyi lelkész ifjúsági közösségébe, amely átfordította gondolkodásomat.

Nevezhetjük ezt megtérésnek is?

Középiskolás koromban sem voltam ateista, foglalkoztattak a lét kérdései, tudatos hitmegélésem azonban még nem volt azokban az években. Krisztus elfogadása folyamat volt. Fokozatosan hitre jutottam, és úgy döntöttem, más irányba, a lelkészi pálya felé indulok el. A környezetem nem értette, mert nem így ismertek, végül, ha nehezen is, de elfogadták a döntésem.

Egy másik érdekesség az életrajzából: fél évig segédmunkás volt egy bútorgyárban.

A rendszerváltás előtt senki sem lehetett munkanélküli, így míg lélekben a felvételire készültem, a szülőfalumhoz közeli gyárban dolgoztam, ahol főleg íróasztalokat készítettünk. Nagyon tanulságos időszak volt, megtanultam, hogy a palástos lelkészhez egész máshogy viszonyulnak az emberek, mint a hívő munkatárshoz. Ilyenkor az emberekben kevesebb a megfelelési kényszer.

Milyennek látja a felvidéki református lelkészek helyzetét, megbecsültségét, leterheltségét, utánpótlását?

Sokat foglalkoztunk ezekkel a kérdésekkel az elmúlt évtizedben, nemcsak egyházvezetői szinten, hanem megyei lelkészkörökben is. A ‘80-as években száznegyven-száznyolcvan lelkipásztor szolgált egyházunkban, a rendszerváltás után megnőtt az érdeklődés e hivatás iránt, a 2000-es évek elején már a kétszázhúszat is elérte a számuk. Azóta viszont ismét csökkenést tapasztalunk. Ennek több oka lehet, például a társadalom jobban megbecsülhetné a lelkészeket, de az is valószínű, hogy a mai életmód mellett riasztó az életre szóló elköteleződés. Szeretnénk megfordítani ezt a tendenciát, ezért először is imádkoznunk kell gyülekezeteinkben, másrészt meg kell erősítenünk a már létező lelkészi életpályamodellt

Múlik ez a lelkészek fizetésén?

Azon is. Egyházunk lehetőségei 1949 óta az állami támogatásokhoz kötöttek. Ez évtizedekig korlátozta a mozgásterünket, csak a parókiális szolgálatokat végző lelkipásztorokat fizethettük meg, állami bértáblázat alapján, minimálbér körüli díjazással. Missziói, diakóniai, egyetemi és ifjúsági lelkészi állásra nem volt keret.

Lehet ezen változtatni?

Az új törvény nagyobb mozgásteret ad, nem csak helyhez között lelkészeket alkalmazhatunk. Forrásaink lényegesen nem növekedtek, viszont szabadabban használhatjuk fel azokat. Belső adakozásaink segítségével próbálunk építkezni, de korlátozottak a lehetőségeink.

Egy tévéinterjúban azt mondta, százezer reformátussal számol. Máshol azt nyilatkozta, hogy hangsúlyos belmisszióra van szükség. Ennyi embert érnek el, vagy az a cél, hogy őket megtalálják?

Az előző népszámlálások alkalmával százezer körül mérték azok számát, akik magukat reformátusnak mondták. Mi ötvenezer emberről tudunk, akik már betagozódtak a gyülekezeteinkbe. Amikor belmisszióról beszéltem, arra gondoltam, hogy a Covid–19 negatív hatásai miatt az elkövetkező hetekben, hónapokban, években meg kell erősítenünk a meggyengült közösségeket. De ahogy Bogárdi Szabó István egyszer fogalmazott: a népszámlálási eredmény azt jelenti, mennyi meghívót kap az egyház. Szeretnénk mindenkit elérni, aki reformátusnak vallja magát, sőt, ezen túl is minél több embernek hirdetni az evangéliumot. Mi is tapasztaljuk az elvándorlást, igyekezünk figyelemmel kísérni a lakosság mozgását. Jelenleg is két templomunk épül, Bősön és Tornán.

Népszámlálási kampányuk szlogenje: „Reformátusságunk érték.” Mit értenek ezen?

A felvidéki magyarság kampányával – „Magyarságunk érték” – összhangban találtuk ki. Valóban úgy gondoljuk, hogy a hithez, Krisztushoz tartozás olyan érték, amely meghatározza az életünket. Jézus is kincsként hivatkozik rá. Ily módon keresztyén hitünk, reformátusságunk megvallása összecseng a felvidéki magyarság céljaival is.

Kárpát-medencei program keretében huszonnégy helyszínen ezer óvodai férőhelyet hoznak létre. Tervezik iskolák alapítását is?

Református iskola valóban kevés van a Felvidéken, az elmúlt harminc évben hetet tudtunk alapítani, de volt olyan is, amelyet egy idő után nem lehetett fenntartani. Az óvodaprogram célja nem csupán a felekezeti nevelés, hanem az egész felvidéki magyar intézményhálózat erősítése. Jó lenne, ha ez visszahatna az iskoláinkra is, ha helyben lesz igény református intézményre, azt tudjuk támogatni, de nem akarunk feszültséget kelteni.

Felvidéken a püspöknek és a főgondnoknak egyaránt két helyettese van: egy-egy főjegyzőt a hét magyar, egyet-egyet a két szlovák egyházmegye választ. Tizenkét év tapasztalatával hogyan készül a közös munkára?

Helyetteseim személyéről nagyon bölcsen döntött az egyház. Rákos Loránt egyrészt pontosan látja gyülekezeteink helyzetét, másrészt kitűnő jogi ismereteivel már eddig is segítette egyházunkat. Bízom benne, hogy baráti és szolgatársi viszonyunk töretlenül folytatódik. Ján Semjan pedig szintén nagyon tapasztalt lelkipásztor, aki korábban is részt vett az egyház igazgatásában. Bölcs és megfontolt ember, aki azon munkálkodik, hogy tudjunk közösen szolgálni és Krisztusról bizonyságot tenni a Felvidéken. Mindkettejükkel folyamatos kapcsolatban vagyunk, próbáljuk úgy szétosztani egymás között a feladatokat, hogy ez leginkább egyházunk működését szolgálja.

Legtöbb olvasónk akkor hallott először a szlovák reformátusokról, amikor az SZRKE rájuk tekintettel 2009-ben nem, csak 2011-ben csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz. Milyen a viszonya a magyar és a szlovák gyülekezeteknek?

A felvidéki szlovák református közösségek nem Trianon után és nem nyelvváltással jöttek létre, hanem évszázadok óta része voltak a Kárpát-medencei református egyháznak. Természetes volt, hogy az 1920 utáni egyházszervezetnek ők is tagjai lesznek. Az elmúlt száz év történései, a régiónkban kiéleződött társadalmi ellentétek rányomták a bélyegüket az egyházi életre is, voltak időszakok, amelyek megnehezítették a közösség megélését, ahogy voltak békés és nyugodt periódusok is. A diktatúra által elnyomott helyzetből szabadulva természetesen felmerültek az addig kibeszéletlen kérdések. A tíz évvel ezelőtti nehezebb időszak volt, de azon már túl vagyunk. Mind a magyar, mind a szlovák közösségek közösen kívánják járni azt az utat, amelyre Isten hív bennünket, hogy Krisztust hirdessék a saját anyanyelvükön.

Ön elmegy Igét hirdetni szlovák nyelven a szlovák egyházmegyékbe?

Hogyne, hisz a magyar és a szlovák gyülekezetek püspöke is vagyok. Ez természetes része az életünknek, mindig is így volt. A szlovák közösségek az egyházon belül lényegesen kisebbségben vannak mind lélekszámban, mind lehetőségben. De ragaszkodnak ahhoz, hogy a püspök osztozzon örömeikben, szolgálatukban, gyászukban.

Fazekas Lászlótól is megkérdeztük korábban: lehet ez a kettős kisebbségi létélmény a megbékélés eszköze?

Ezzel minden felelősségteljes gondolkodónak egyet kell értenie. Nem szabad árkokat ásnunk, hanem be kell temetnünk azokat. Ne kendőzzük el a negatívumokat, de a megbékélést kell szolgálnunk. Legyünk őszinték, de tudjunk egymásnak megbocsátani történelmi sérelmeinkért, ha Istentől elfogadjuk azt, hogy ő megbocsátja a vétkeinket. Szlovákiában kis közösség vagyunk, a magyar identitású állampolgároknak viszont a legnagyobb szervezett közössége. A felvidéki magyarság számára is jó, ha a szélsőséges nacionalizmus háttérbe szorul. A közös utak keresésére kérem majd a politikusokat is, ha lesz rá lehetőségem. Hivatalba lépésével a Generális Konvent Elnökségének is tagja lett.

Mit jelent önnek az egységes Magyar Református Egyház?

Mindig is nagyon örültem annak, hogy a Kárpát-medencei reformátusság kinyilvánította egységét. Fontos számunkra a tudat, hogy lényegesen többen vagyunk, mint itt, a határnak ezen az oldalán. Ugyanakkor gyülekezeteinkben eddig is megvolt az összetartozás tudata, nem kellett azt kialakítani, hisz sok szállal kapcsolódunk egymáshoz. Eddig is nyomon követtem az együttműködés ernyőszervezetét, örülök, hogy mostantól része lehetek. Szeretném, ha a magyar reformátusok összetartozás-tudata erős lenne, és mindannyiunk ügyét szolgálná a Kárpát-medencében és azon túl.