Egymással szemben állnak az ukrán és orosz csapatok a két ország határán, több helyen már tűzharcra is sor került. Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökét kérdeztük arról, mennyit éreznek Kárpátalján a feszült helyzetből. Elmondta, a kárpátaljaiaknak most elsősorban nem pénzbeli segítségre van szükségük az anyaországi testvérektől, hanem arra, hogy imádkozzanak a békéért.
Egyre feszültebb az ukrán–orosz viszony, a két ország hadseregei farkasszemet néznek a határokon, sőt orosz csapatok gyakorlatoznak Fehéroroszországban is. A múlt héten Washingtonban már arra számítottak, hogy Oroszország február 16-án támadást indít Ukrajna ellen. Ezt Moszkvában cáfolták, és az ukrán vezetők is kételyeiket fejezték ki az értesülés kapcsán. Ugyanakkor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök február 16-át munkaszüneti nappá és a nemzeti egység napjává nyilvánította, és arra szólította fel az embereket, hogy szerdán mindenhol tegyék ki a nemzeti lobogót, és délelőtt tíz órakor énekeljék el a nemzeti himnuszt.
A támadás elmaradt, és az orosz védelmi minisztérium folyamatosan arról beszél, hogy vonja vissza a hadgyakorlaton végzett csapatait, miközben a NATO tagországai egyre arról szólnak: információik szerint csak több orosz katona érkezett az ukrán határ térségébe. Moszkva szerint a támadás emlegetése csak nyugati propaganda. Az ukrán vezetőség viszont nem lélegzett fel, mert amellett, hogy jelentős orosz haderő állomásozik a határok mentén, újrakezdődtek a harcok a szakadár köztársaságokkal is Kelet-Ukrajnában.
Egyre érkeznek a hírek arról, hogy az ukrajnai szakadár területeken lövik egymást a felek, sőt, az orosz védelmi minisztérium hétfőn arról számolt be, hogy két ukrán páncélozott jármű átlépte a határt, és tűzharcba keveredett az orosz hadsereggel, amelyben öt ukrán katona életét vesztette.
A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak és a Honvédelmi Minisztériumnak elméletileg van terve a magyar állampolgárok kimenekítésére Ukrajnából egy háborús konfliktus esetére, Orbán Viktor miniszterelnök pedig korábban arról beszélt, hogy az állami szervek megkezdték a felkészülést az esetlegesen érkező menekültek fogadására.
Kárpátalja püspöke: A béke a legnagyobb kincsünk
Talán bízhatunk abban, hogy a háború magyar testvéreinket nem éri majd el, mert Kárpátalja messze van a háborús tűzfészkektől: Beregszász és Donyeck között akkora a távolság, mint Budapest és Brüsszel között. Mégis, Ukrajna ügyei a kárpátaljai magyarok életét is befolyásolhatják. Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökét kérdeztük arról, milyen hatással van az életükre az Ukrajna és Oroszország közti feszültség.
– Mennyit éreznek a feszült helyzetből Kárpátalján?
– Hála Istennek, túl sokat még nem érzünk, viszont látjuk az elvándorlást, ami inkább belső Ukrajnából indul, és bennünket csak tranzitként érint. Emellett azt látjuk, hogy az itt élő embereknek a mindennapjai váltak még bizonytalanabbá, és sokkal kevesebben terveznek itt jelent és jövőt, inkább külföld felé tekint mindenki. Ez persze az energiaválság és más dolgok miatt is van.
– Ez inkább hosszú távon érvényesül, vagy tud olyanokról, akik összecsomagolva várják, hogy elindul-e egy orosz támadás?
– Én nem tudok olyanokról, akik most a környezetemben összecsomagoltak, viszont nagyon sokan kérdezgetik: mi lesz, hogyan érint-e bennünket egy valós háború, olyan, ami más, mint ami már nyolcadik éve folyik Ukrajnában. Ami a mi vidékünket érintené. Illetve a mozgósítástól való félelem ott van a hétköznapokban. Arról is tudok, hogy vannak, akik nagyobb mennyiségű élelmiszert vásárolnak, mert ki tudja, mi lesz. Azt látjuk, hogy nemcsak a vagyonosok próbálták kivonni a pénzeiket Ukrajnából, hanem az egyszerű emberek is. Megpróbálják a pénzüket például egy zsák lisztbe fektetni, mert az biztonságosabb, mint a pénz vásárlóértékének a megmaradásában bízni.
Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök tavaly a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetőinek felszentelésén
– Kapnak-e valamilyen formában támogatást, legyen az lelki vagy anyagi?
– A többség nem kap semmilyen anyagi támogatást. A mindennapi ember megpróbál a saját jövedelméből valahogyan megélni, ami nem egyszerű. Nagyon sok embernek súlyos anyagi problémái vannak az energiaárak és a bizonytalanság miatt, ami gyakorlatilag nem mutat jövőt nekik. Az időseknek eddig is nagyon nehéz volt, a nyugdíjuk nagyon alacsony. Az élelmiszerárak pedig hasonlóak, mint Magyarországon. A gyógyszer ára, az élelmiszer, a rezsi minden pénzüket elviszi az embereknek. Gyakorlatilag erre a háromra nem is tud egy nyugdíjas költeni, sokszor ki kell választania, melyiket fizeti ki.
– Tehát az árak ugyanolyanok, mint Magyarországon, a fizetések és a nyugdíjak meg a töredékei a magyarnak.
– Igen. Ha valakinek van 30 ezer forintnyi nyugdíja, az már jónak számít.
– Akkor alapjában véve nagyon bizonytalan és rossz a helyzet, és a keleti háború kérdése csak fölteszi az i-re a pontot.
– Így van. Eddig is nehézségekkel küzdöttek az itt élők. Még akinek van munkahelye, az is nagyon alacsony bért kap. Átszámolva: a 100 ezer forintos fizetés az átlagos. A minimálbér most 6500 hriveny (körülbelül 72 ezer forint. – szerk.).
– Tudunk-e Magyarországról református testvérként valamiben segíteni?
– Úgy gondolom, a magyarországi segítség nem most irányult felénk, hanem már évek óta. Én a jelenlegi helyzetben nem fokoznám, mert még nem tudjuk, hogy ezzel mit váltanánk ki az emberekben. Nem szeretnék pánikot kelteni. Azt látom: az oktatási intézmények közösségvállalását – a Kárpát-medencei oktatási alap által – az intézményeink érzik, és hálásak érte; a magyar kormánynak a szociális intézmények iránti támogatása, akár az ingyenkonyhák vagy más irányú támogatás szintén sokat segít. Jelenleg ezek azt a minimumot, amire ma szükségünk van, biztosítják. Hogyan lesz tovább? Azt még mi nem tudjuk, mert nap mint nap csak azt látjuk, hogy a gyülekezeti tagok létszáma csökken. Tehát nagy az elvándorlás, ami egyre nagyobb teher az itt maradóknak, úgy az időgondozásban, mint az ifjúság nevelésében. Mert a szülők elmennek, a gyerekeiket beadják a mi iskoláinkba, ahonnan csak kéthetente mennek haza, de nekünk az egyre nagyobb terhet is okoz.
Felelősséggel helytállni a gyerekek oktatásában, nevelésében, ellátásában, ez mind-mind próbatétel, feladat, és mind egyre kevesebbek vállára terhelődik rá. Ha most a magyarországi református egyházban bármilyen gyűjtést terveznének a kárpátaljaiak számára, azt mondom: most nem kell ilyesmit tenniük. A legfontosabb most a könyörgés, az imádság azért, hogy ne legyen háború. A béke számunkra a legdrágább kincs. Mi azt érezzük, hogy jóra fordíthatja az Isten a sorsunkat, de felé kell fordulnunk, nélküle ez nem fog menni.