Az Üzenet március elsejei számából

 

Gazdag tartalommal jelentkezik  az Erdélyi Református Egyházkerület lapjának legújabb száma.

képAz év elejétől szinte véget nem érő imahetekről, az igehirdetések alkalmával tapasztalt érzésekről ír Vetési László a lap címoldalán. 


Rendkívüli keresztelőt tartottak Maksán, a közelmúltban árvaházba került testvéreket a gyülekezet keresztelte meg – erről tudósítja a lapot Rákossy Károly.

Nemrég került haza Koronkára a 200 éves ezüsttányér. A második világháborúban eltűnt úrasztali tányér regényes útjáról és a gyülekezetbe való visszakerüléséről László Magdolna számol be az olvasóknak.

Milyen nyelven tanuljon a gyermek, magyarul vagy románul? - ezt a kérdést teszi fel írásában Péntek János egyetemi tanár. A tanügyi koordinátorok berekfürdői tanácskozásáról Bustya János ír.

Pataki Levente Vér István tanítóról közöl emlékezést. A Szentírás emberei című sorozatban Lőrincz István Bárukot mutatja be az olvasóknak, ennek kapcsán pedig arra figyelmeztet, hogy Isten mindannyiunk imáját meghallgatja. A parajdi kórus fennállásnak húsz éves évfordulójáról Szőcs Julianna emlékezik meg. A nyárádszeredai TEPSI-kupáról fényképes beszámoló olvasható.

Folytatódik Ötvös József sorozata az Őszinte vallomás a besúgásról címmel. Az ifjúsági oldalon a második Nyárád-menti ifjúsági találkozóról valamint a kolozsvári kollégiumban tartott csendes napról található írás. A Hírek – Események rovatban többek között Kiss Gábornak a kalotaszegi esperes-beiktatásáról szóló írása olvasható.