Immár tizenkét éve, hogy hat kis határ menti református közösség, a magyarországi Tornyosnémeti, Hidasnémeti és Hernádszurdok, valamint a szlovákiai Abaújszina, Miglécnémeti és Perény gyülekezete a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódva közös programot hirdetett. Azóta – a világjárvány két esztendejét leszámítva – évente találkoznak hol az egyikük, hol a másikuk otthonában, kétszázan, de akár háromszázan is összegyűlve ilyenkor.
A három Németi a trianoni tragédia előtt egyházi tekintetben egybe tartozott, közös volt a lelkipásztoruk, innét támadt az ötlete Thomka István hidasnémeti presbiternek, korábbi gondoknak, hogy mai társgyülekezeteikkel kiegészülve 2012. június 3-án gyűljenek össze a tornyosnémeti templomban közös hálaadásra.
Thomka István, a rendezvény ötletgazdája
– Ez az igazi összetartozás, nem az ott, Budapesten – mondta tréfásan-komolyan az ötletgazda a messzi fővárosból jött újságírót köszöntve két héttel ezelőtt, amikor megérkeztünk az idén június 16-ra időzített ünnepségre. Arra utalt ezzel, hogy az elmúlt években valódi közösség épült a határ mentén élők között, akiket sok esetben máig rokoni szálak kötnek össze, és akik e találkozásoknak és a nyitott határoknak is köszönhetően, nem túlzás, ismét egymás hétköznapjainak a részei lettek. Látszott ez azon is, ahogy az idei rendezvénynek helyet adó, zsúfolásig megtelt kétszáz ülőhelyes hernádszurdoki templom előtt az érkezők egymás kezét szorongatva, ölelkezve köszöntötték egymást.
Isten szeretete összeköt
Istennek az emberi döntések, így a trianoni döntés ellenére is minket összekötő szeretetéről szólt a Róm 8,38–39 alapján elhangzó ünnepi igehirdetésében Géresi Takács Klaudia, az Abaújszinai Református Egyházközség és két szórványa, Miglécnémeti és Perény beosztott lelkipásztora. Hozzátette: bár ennek a szeretetnek Jézus érdeméért nemcsak részesei, de továbbadói is lehetünk, mégis olyan világot élünk, amikor magunk is falakat húzunk egymás közé.
– Túl vagyunk már azon az időszakon, amikor a családi élet középpontjába kerülő tévé szabta a határokat, most már mindenkinek saját kütyüje van, amelyhez menekülve a saját határait építheti – figyelmeztetett, arra intve az összegyűlteket, hogy Isten szeretetétől indítva érdeklődjünk a másik iránt, ha baj éri, próbáljunk segíteni neki, ha pedig öröm, irigykedés nélkül osztozzunk benne, de mindenekelőtt imádságos szívvel vigyük őt az Úr elé. Az igehirdető végül a prédikációját lezáró imádságában magyar népünk lelki ébredéséért fohászkodott: – Ne rejtsd hát el orcádat előlünk, hanem ragyogtasd ránk, hogy neked élve, mindenkor téged áldva és magasztalva megláthassuk rejtelmes jövőnk beteljesedését.
Géresi Takács Klaudia és Géresi Róbert lelkipásztorok, valamint Referovics Diana és édesanyja, Referovics Erika a jövő évi vendéglátó, a második világháborút követő kitelepítések miatt ma mindössze tizennégy felnőtt választó egyháztagot számláló perényi gyülekezet képviseletében. A zászlón, amelyet a hernádszurdokiaktól kaptak ajándékba a részt vevő közösségek, az „Összetartozunk” felirat alatt látható a rendezvény logója, Pállay Kovács Szilvia grafikus alkotása, amelyen a két kéz az összeérő, egymásba kapaszkodó eget és földet, a gondviselő Atya kezeit, a kék a szeretetet és a megbékélést, a Földet körülölelő nemzetiszín szalag pedig azt jelképezi, hogy nincsenek határok, ha magyarok vagyunk, bárhol éljünk is, egy nemzethez tartozunk.
Értékes kincsek birtokosai
– Összetartoztunk, amikor szétdaraboltak minket, amikor nem tudtuk elfogadni ezt, amikor átjárhatatlanok voltak a határok, amikor lélekben ott voltunk a temesvári parókiánál, amikor elindultak Erdélybe a segélyszállítmányok, a Délvidékről pedig a menekülők, amikor 2009-ben Debrecenben kimondtuk a Magyar Református Egyház egységét, és amikor Ukrajnában kitört a háború – sorolta a perényi gyülekezet jövő évre szóló meghívásának tolmácsolása után Géresi Róbert, a három felvidéki egyházközség lelkipásztora. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke végül arra is emlékeztetett, hogy a felvidékiek által használt énekeskönyvbe annak idején nemzeti imádságunk helyett a csehszlovák himnuszt kellett beszerkeszteni, nemzettársaink mégis mindig ezt énekelték: „Isten, áldd meg a magyart!”
Trianon igazságtalanságára emlékeztetett ünnepi beszédében Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője, kifejtve ugyanakkor, hogy a történelmi Magyarország nem támasztható fel, de nem is szükséges feltámadnia, hiszen a lelkünkben, a kultúránkban, a nyelvünkben, az általunk épített templomokban és emberi kapcsolatainkban él tovább. – Ki lehet-e törni Trianon ördögi köréből? Lehet-e végre egy szabad nemzet tagjaiként egymás szemébe néznünk? A válasz ma már egyszerű: igen – tette fel és válaszolta meg a kérdést, arra kérve hallgatóit, hogy tudatosítsák magukban: értékes kincsek birtokosai vagyunk, ezért bárhogy támadjanak is minket, ragaszkodnunk kell magyarságunkhoz, reformátusságunkhoz és határon túli nemzettestvéreinkhez. – Az elmúlt száznégy év tanulsága ez: csak összekapaszkodva lehetünk erősek! – hangsúlyozta a honatya.
MÁIG HATÓ TRIANON
Míg a trianoni tragédiát megelőző években Kassa lakosságának háromnegyede vallotta magát magyarnak, addig ez az arány – főként a második világháború utáni kitelepítések és a szocialista iparosítás miatt – mára két-három százalékra csökkent. Abaúj vármegye egykori székhelye az elmúlt száz évben szlovák nagyvárossá alakult át a mai magyar államhatártól mindössze huszon-egynéhány kilométerre. Eközben a határ magyar oldala a maradék Magyarország perifériájává, egyik leszakadó térségévé vált, népességmegtartó ereje csökkent.
A térséget ebben az állapotban érte a határok európai uniós megnyitása, aminek következtében bizonyos szempontból helyreállt ugyan a történeti rend, de Észak-Magyarország e szeglete egy szlovák ajkú nagyváros vonzáskörzete lett. Így már nemcsak a határ északi oldalának magyar falvaiba, hanem a határ déli oldalára is egyre több szlovák költözik. Ők anyanyelvi óvodai csoportok és iskolai osztályok indítását kérik ezeken a magyarországi településeken is, aminek hosszabb távon a nyelvhatár Trianon óta tartó további délre húzódása, a magyarság szórványosodása lehet a következménye.
A jelenségről megkérdeztük a gyülekezeti lelkipásztorként Észak-Abaújban szolgáló Géresi Róbertet, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökét. Ő úgy véli, a kialakuló helyzet mind a szlovákoknak, mind a magyaroknak megtaníthat valamit. Az előbbieknek azt, hogy amiként őket, másokat is megillet a szabad anyanyelvhasználat joga. Az utóbbiaknak pedig azt, hogy öntudatosabban vállalják nemzeti hovatartozásukat, ragaszkodjanak anyanyelvükhöz és gyermekeiket magyar tannyelvű intézményekbe írassák Szlovákiában is. Nem véletlenül mondott templomi köszöntőjében Thomka István is köszönetet az őrállóknak, Wass Albertet idézve: „Áldottak legyenek a hűségesek, mert ők a jövendő őrzői.” Az abaúji összetartozás napjának ötletgazdája a saját szavaival azt is hozzátette: „az Úr megtartja azokat, akik a nemzet szolgálatában az ő útját járják”.
Ének- és harangszó
„Magyar az, akinek fáj Trianon” – idézte az író-költőnek tulajdonított mondatot Kusnyír László abaúji esperes, megjegyezve, hogy Abaújnak nagyon fáj Trianon. A gyásznap, tapasztalatai szerint, mára nemzeti egységünnepé alakult át, és ha templomban ülik meg, az is mindig elhangzik, hogy Krisztus követésének útján lehetőségünk van az összetartozásra. – Ez a Krisztusban való összetartozásunk legyen számunkra fontos mindenekfölött, és akkor kevésbé fog fájni Trianon – vigasztalta a gyülekezetet felszólalásában a lelkipásztor.
A házigazda lelkész, Tornyosnémeti, Hidasnémeti és Hernádszurdok pásztora, Kovács Balázs köszöntőjében a nagy folyók gazdag élővilágú holtágaihoz hasonlította a kis gyülekezeteket, amelyek „még nincsenek lélektelenné digitalizálva, nincsenek túlpörgetve”, helyette az emberléptékűség, az emberi kapcsolatok, az őszinte érzések, a mosoly és a kedvesség letéteményesei, és mint ilyenek a jövendő élet bölcsői lehetnek.
Az ünnepségen felszólalt Panyuscsik Jánosné nyugalmazott iskolaigazgató. Ő a trianoni csapás részleteit és Hernádszurdok múltjának, jelenének mozaikjait osztotta meg a jelenlévőkkel. Kovács Gábor elszármazott, a vendéglátó gyülekezet korábbi lelkipásztorának fia édesapja egy prédikációját felidézve a legnagyobb parancsolatot helyezte a szívekre, hangsúlyozva: a szeretet és a megbocsátani tudás hiánya örvényként húzza le közösségeinket.
Helyi előadóművészek, pedagógusok és kisdiákok énekükkel, szavalataikkal járultak hozzá az összetartozás ünnepéhez. A rendezvény a Himnusszal zárult, az orgona- és énekszót a hernádszurdoki templom harangjának kongása kísérte.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!