Tanulmányi versenyen nyert úton a gödöllői református líceum diákjai

A Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktorhoz, azaz az ITER-be látogatott el a Gödöllői Református Líceum Gimnázium három diákja és kísérőtanáruk az elmúlt napokban, miután március 4-én megnyerték a Magyar Tudományos Akadémia Középiskolai MTA-alumni programjában szervezett tanulmányi verseny döntőjét, amelynek témája a klímaváltozás és a fenntarthatóság volt.

A Gödöllői Református Líceum Gimnázium MTA tanulmányi versenyén győztes csapata a CERN-ben - 2023 március - Fotó: Facebook/MTA Alumni Program

A Trifolium csapata a CERN-ben

Fotó: Facebook/MTA Alumni Program

Horváth Nándor Ágoston, Icha Bálint és Tóth Lázár Imre, azaz a Trifolium csapata Seres István fizikatanárral látogatott el a Franciaországban található ITER-be, de útközben a CERN-t, azaz az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetet is felkeresték. A csapattal tartott Szabolics Tamás, az MTA Energiatudományi Kutatóközpontjának munkatársa is, a gimnazistákat pedig mindkét helyszínen magyar kutatók fogadták, hogy körbevezessék őket.

A Gödöllői Református Líceum Gimnázium MTA tanulmányi versenyén győztes csapata a ITER-ben - 2023 március - Fotó: Facebook/MTA Alumni Program

A gimnazisták meglátogathatták az épülő Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktort is, ahol bemutatták nekik a projektet

Fotó: Facebook/MTA Alumni Program

A versenyt tavaly hirdette meg a Magyar Tudományos Akadémia, és több fordulón kellett átjutni, mielőtt a döntőbe juthattak a csapatok. 686 hazai és határon túli középiskolás csapat indult el a versenyen, közülük 152 jutott be a második fordulóba, ahova a tesztkérdések megválaszolásán kívül már esszét és rövid videót is be kellett küldeniük. A döntőbe kilenc magyarországi és egy határon túli csapat jutott be, ők március 4-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában mérték össze tudásukat. A döntős csapatok közé a Gödöllői Református Líceum Gimnáziumból érkezett Trifolium mellett egyetlen határon túliként a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Rozmárok nevű csapata is bejutott. A Gábor Farkas Ferenc, Gudor Eszter és Kerekes Noémi összetételű csapatot László Enikő készítette fel.

A Gödöllői Református Líceum Gimnázium MTA tanulmányi versenyén győztes csapata a döntőben - 2023 március - Fotó: MTA/Mudra László

A csapat a döntőben

Fotó: MTA/Mudra László

Freund Tamás, az MTA elnöke a döntőt megnyitó beszédében elmondta, hogy a Középiskolai MTA-alumni program egyik célja közelebb hozni a fiatalokhoz a tudományt és a kutatás világát, a másik pedig a tudománybarát társadalom és közgondolkodás erősítése.

Icha Bálint, Horváth Nándor, Nagyné Molnár Melinda felkészítőtanár  és Tóth Lázár. A Gödöllői Református Líceum Gimnázium MTA tanulmányi versenyén győztes csapata - 2023 március - Fotó: MTA/Szigeti Tamás

Icha Bálint, Horváth Nándor, Nagyné Molnár Melinda felkészítőtanár és Tóth Lázár

Fotó: MTA/Szigeti Tamás

A csapatoknak a döntőben a tárgyi tudást vizsgáló kvízkérdések mellett kreatív feladatokat is meg kellett oldaniuk. A gödöllői református iskola csapata bejutott a legjobb három csapat közé, ahol a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium Elf és a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium Membrain nevű csapatával kellett megküzdenie a végső győzelemért. Végül a Trifolium csapata végzett az élen, és megnyerte az utazást, amelyen most vehetnek részt a diákok. A csapat tagjai és felkészítő tanáruk, Nagyné Molnár Melinda az MTA oldalán készült interjúban elmondták, hogy a sok kutatás és a közös gondolkodás segített megnyerni a versenyt.