Szükség is van a feszültség oldásának minden lehetséges módjára. No persze nem miattunk, hanem az ide naponta érkező kisgyermekek és családok miatt, itt ugyanis a nulla és hat év közötti gyermekek korai fejlesztése folyik. Az intézményt 2019 júliusa óta vezető Beszterczey Andrásné Kustár Ágnes elsősorban a tanulásban és értelmileg akadályozott, valamint az autizmussal élő kicsik nevelésében vesz részt. – Ebben a kerületben újnak számítunk, ezért még kevés gyermeket látunk el. Azon dolgozunk, hogy ez változzon. Ezért nemrég konferenciát szerveztünk a helyi védőnőknek, hogy megismerjék a munkánkat és minket – avat be Beszterczey Andrásné.
Húsz év – sok változás
A Református EGYMI-t 2000 májusában alapította a Zsinat. Az esztendők alatt fokozatosan bővült az ellátottak köre, és a halászteleki székhely mellett központot nyitottak Debrecenben, Kiskunhalason, Igalon, Miskolcon, valamint Tatabányán is. A budapesti tagintézmény 2012 szeptemberében kezdte meg működését Református EGYMI Budapesti Tagintézménye, Bethesda KIDSz néven. 2012 és 2015 között a kora gyermekkori diagnosztika, valamint az egyéni és csoportos komplex gyógypedagógiai fejlesztés, terápia és tanácsadás volt az fő profiljuk. 2015 szeptemberétől ez a tevékenység egyéb pedagógiai szakszolgálati feladatellátási területekkel bővült. 2019 szeptemberében a diagnosztikai részleg a Bethesda KIDSz nevet megtartva a Bethesda Gyermekkórház fenntartása alá került. A szervezeti változásnak köszönhetően ettől kezdve új néven – Református EGYMI Budapesti Tagintézménye – és új központi helyszínen – Bakáts utca 1–3., félemelet 4. – nyújtják szolgáltatásaikat.
– Vannak gyermekek, akiknél már egészen korán, néhány hetes korban látszik, hogy a mozgásuk nem a megfelelő ütemben fejlődik. Például nem úgy emelik a fejüket és a végtagjaikat, mint a kortársaik – ez gyanúra adhat okot. Idősebb gyerekeknél árulkodó lehet, ha kevésbé irányíthatók, indokolatlanul gyakran – akár naponta – kiborulnak, nem indul meg a beszédük – ezek mind olyan jelek, amelyek láttán érdemes őket szakemberhez vinni – mutat rá a vezető arra, hogyan is kezdődik kapcsolatuk a kis páciensekkel.
A szakember szerint ezek az apró jelek sokszor nem is olyan aprók: fontos, hogy az idegrendszer érési folyamatát idejében elkezdjék segíteni. Arra bátorítják az érintett családokat, hogy a legcsekélyebb bizonytalanság felmerülésekor is kérjenek segítséget. – Az egészen pici babáknál megnézzük, hogy történt-e valami rendellenes a méhen belül vagy a születéskor, illetve állapotfelmérést végzünk: megvizsgáljuk a reflexeket, az izomtónust, a spontán mozgásokat – magyarázza Berzsákné Balogh Krisztina, aki konduktorként segíti az EGYMI munkáját. A specialista rámutat: az anyai megérzés erős ösztön, az anyukák megsejtik, ha valami nincs rendben a csemetéjükkel. Emellett hasonlítgatják őket az ismerősök, rokonok babáihoz, a védőnőknél pedig havonta kötelező vizsgálatok vannak, és ők is szólnak a szülőknek, ha kirívót tapasztalnak. – Fontos, hogy felkeressenek minket, mert többnyire meg tudjuk nyugtatni őket. Eljönnek, feloldódnak, „kifaggatjuk” őket az előzményekről, megnézzük a gyereket – olyan légkört teremtünk, hogy ők és a kicsi is biztonságban érezzék magukat. Ilyenkor őszintén elmondják még azt is, ami olyan apróságnak tűnik a szemükben, hogy eredetileg nem is tervezték megosztani. Ezután eldöntjük, milyen mértékű beavatkozásra van szükség: elindítjuk-e a komplex korai fejlesztést vagy, csupán néhány foglalkozásra van szükség, amelyek előremozdítják a fejlődést – hangsúlyozza Beszterczey Andrásné.
Nem csak a gyermeknek jó
Miközben beszélgetünk, a szomszéd teremben Makráné Gróf Judit autizmusra szakosodott gyógypedagógus az egyéves és négy hónapos Benivel foglalkozik, a baba beszédét igyekszik megindítani. A kicsinél a feladathelyzetben megmaradást, a figyelem összpontosításának képességét is alakítani kell. Beninek valószínűleg nincs szüksége hosszú távú fejlesztésre, mindössze néhány találkozó kell ahhoz, hogy őt és az anyukáját a megfelelő irányba segítsék. – Egy szülőtől nem várható el, hogy otthon olyan kötött feladatokat adjon a gyermekének, amelyekkel itt kibillentjük őt a megszokott keretekből. Az anyukának, apukának nem ez a dolga – a saját gyermekeinkkel mi sem gyógypedagógusként bánunk. Ezért is jó, ha eljönnek hozzánk: megtanulják, hogyan lehet egy játékot többféleképpen használni, ötleteket kapnak, ihletet merítenek, felismerik, hogy szabad picit „kényelmetlenebbé” tenni a gyerek helyzetét, olyan helyzetet teremteni, amelyben meg kell mozdulnia, szólalnia – magyarázza Makráné Gróf Judit. Hozzáteszi: nincs tankönyv szerinti gyerek. – Szeretjük azt az együtt végigélt folyamatot, amelynek részeként a szülő felszabadul, és elkezdi jobban érteni a saját gyermekének a „működését” – mutat rá a pedagógus.
Kollégái helyeselnek: fontosnak tartják a szülők lelkigondozását is, hogy ne rokkanjanak bele a felismerésbe, hogy nem tipikusan fejlődő gyermeket nevelnek. Ez egyfajta gyászfolyamat: fel kell dolgozniuk, el kell fogadniuk, hogy a szemük fénye nem olyan, mint amilyenről álmodtak – ez pedig időbe telik. A folyamatot sürgetni nem, de segíteni lehet, hogy „az én gyerekem ezt sem tudja” nézőpontról a „de jó, hogy már ez is megy” felé irányítsák a tekintetüket. – A családnak nehéz lehet elfogadnia, hogy ez állapot, nem pedig betegség, amelyből a gyermek meggyógyul. Amikor sikerül eljutni a feldolgozásig, elfogadásig, akkor lehet előrelépni az adott helyzetből – magyarázza Berzsákné Balogh Krisztina. A szakemberek partnerként viszonyulnak a szülőkhöz, hiszen egyedül, heti egy-két óra alatt nem tudnak csodát tenni: össze kell dolgozniuk. Ezért törekednek arra, hogy a szülő is bent legyen a foglalkozásokon – ilyenkor tanácsokat kap, praktikákat leshet el.
– Mindig a családot vesszük alapul. Nincsenek egyforma gyermekek, történetek, sok dolgot kell figyelembe venni az alkalmazandó program kialakításakor: mennyi időt, energiát tud a szülő ráfordítani, honnan érkezik, mikor jön, van-e testvére a kicsinek, hol tartanak a megküzdési stratégiában. Borzasztó stresszt okoz, amikor azt mondják a gyermekről, hogy nem ilyennek kellene lennie – az anyai szív ilyenkor meghasad. Az első találkozáskor a szülő nem is tud igazán figyelni arra, hogy mit mondunk. Ezért mindig le is írjuk neki, visszavárjuk, és újra átvesszük vele, hogy valóban a fontos dolgokat szűrje le. Épp ezért az egyalkalmas vizsgálatokra – a tényszerű, jól felmérhető dolgokon kívül – kritikusan tekintünk. Az egyes történeteknek hosszabb kifutási ideje van. Időt kell szánni a családokra, hogy el tudják fogadni azt, amit mondunk – hangsúlyozza Beszterczey Andrásné. Hozzáteszi, ez nem csak rájuk jellemző, szerinte így kell működnie minden korai fejlesztő központnak: ennek a munkának az elhivatottság, az odafigyelés az alapja. – Mi abban vagyunk mások, hogy nálunk érezhető a stabil alap. Minket is megkísért a kiégés, de abból indulunk ki, hogy észrevesszük az apró lépéseket, csodákat, és ezért nem a saját vállunkat veregetjük meg, hanem tudjuk, hogy ez Isten kegyelme. Általa működik, általunk pedig érezhetik a családok, hogy ez a hely más. Próbálunk túlmutatni magunkon – mosolyog a vezető.
Vannak sikertörténetek
Persze nem mindig idilli a kép: előfordul, hogy nem a várakozásoknak megfelelően formálódik egy-egy foglalkozás, nem jönnek a várva várt eredmények. A kudarcként megélt pillanatok a szakembereket is megviselik. Ilyenkor egymást erősítik, új nézőpontokat villantanak fel, ötletelnek, segítenek az elakadt kollégának. – Sokszor megtapasztalom gyógypedagógusként és vezetőként egyaránt, hogy amikor elértem a határaimat és kétségbeesek, rájövök, hogy nem rajtam múlik a siker. Ilyenkor érzem Isten kegyelmét – vallja Beszterczey Andrásné.
Gyakorta megesik, hogy a korai fejlesztésre hozzájuk járó gyermekek további fejlődését is figyelemmel kísérhetik, mert olyan református óvodába, majd iskolába kerülnek, ahol utazó kollégáik is dolgoznak. Az intézmény pedagógiai szakszolgálatában ugyanis nevelési tanácsadás, logopédia, gyógytestnevelés, tehetséggondozás, iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás működik, és a velük szerződésben lévő református köznevelési intézményekben a gyermekek az óvodájukon, iskolájukon belül, helyben kapják meg a segítséget. – Jó ilyenkor visszaemlékezni, hogy milyenek voltak, amikor először találkoztunk velük. Jó látni, hogy vannak sikertörténetek – fogalmaznak a pedagógusok.
Nem skatulyáznak
Míg a szakszolgálat által kínált lehetőségeket csak a velük szerződésben lévő református intézmények kérhetik, addig a korai fejlesztést vallási felekezettől függetlenül bárki igénybe veheti. A kapcsolatfelvétel után kérdőívet töltenek ki, hogy felmérjék, a több szem többet lát elv szerint melyik két munkatársuk vizsgálja meg a gyermeket. A vezető szerint sokan azért nem mernek segítséget kérni, mert attól félnek, hogy a vizsgálatokkal bekerülnek egy rendszerbe, amely „megbélyegezi” őket. Beszterczey Andrásné szerint azonban nincs okuk aggodalomra: a tizennyolc hónap alatti gyermekeknél szakorvos által javasolt korai fejlesztésnél nem kell külön vizsgálatra menni. Nem kerülnek SNI-s (sajátos nevelési igényű) státuszba sem, hanem elkezdődik a fejlesztés, és csak egy évvel később vizsgálják meg újra a gyermeket.
A Református EGYMI Budapesti Tagintézménye a gyógypedagógiai tanácsadást, korai fejlesztést és gondozást a hatéves kor alatti, intézményes nevelésben nem részesülő, az átlagostól eltérően fejlődő gyermekek és családjuk megsegítésére kínálja. Az ellátás felekezettől függetlenül bárki számára elérhető, ingyenes, országos, nem szükséges beutaló, és nincs várólista. A program keretében a gyermekeknél fejlesztik a kognitív, a kommunikációs és nyelvi, valamint a szociális készségeket, a finom- és nagymozgást, logopédiai ellátást és zeneterápiát is alkalmaznak. A szülőket pszichológiai támogatással és tanácsadással segítik. Munkatársaik többéves szakmai tapasztalattal rendelkező, diagnosztikában is jártas oligofrén-, szurdo-, szomato-, pszichopedagógia és autizmus spektrum pedagógiája szakos gyógypedagógusok. A csapatot logopédus, pszichológus, konduktor és zeneterapeuta is erősíti.
Kapcsolat: 1093 Budapest, Bakáts utca 1–3., félemelet 4.; e-mail: reformatusegymi.budapest@gmail.com; telefonszám: +36-30-420-8022.
– Lényeges, hogy a gyermeket ne az alapján ítéljük meg, hogy miben nem hozza az adott életkorhoz kapcsolódó elvárásokat. Ezért is jó, hogy az iskolákban tehetséggondozás van, amely nem a zsenikeresésről szól. A tanárok, sőt néha még mi is rácsodálkozunk, hogy egy SNI-s vagy BTMN-es (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő) gyermek valamely területen kiemelkedően tehetséges. Tudatosítani kell, hogy ez a nehézség nem skatulya, csupán egy másik út – hangsúlyozza Beszterczey Andrásné.
Ezt azonban nem csupán a szülőknek és a gyerekeknek kell felismerni, hanem a külvilágnak is, ami viszont különösen nehéz. A vezető szerint az intézményi integráció sajnos nem mindig érvényesül jól. – Látom, hogy a pedagógusok próbálkoznak, szeretnének segíteni. Ennek ellenére sajnos mégis látunk elcsúszott, szomorú történeteket, amelyeknek lehetett volna jobb végük is. A gyógypedagógusok rossz helyzetben vannak, hiszen sok intézményben nincs fejlesztőszoba, nincsenek megfelelő eszközök, alkalmazkodni kell a rendszerhez, nem vihetik ki akármelyik óráról a gyermeket. A tanítás szempontjából ez persze érthető, de így arra kényszerülnek, hogy délután foglalkozzanak a tanulókkal, amikorra viszont azok érthetően elfáradnak – magyarázza Beszterczey Andrásné.
Minden családnak tudnak segíteni
A nehézségek ellenére küzdenek, és arra bátorítják a szülőket, merjenek lépni, segítséget kérni. – Fontos, hogy érezzék: nincsenek egyedül, van kihez fordulni, és reményeink szerint valamiben minden családnak tudunk segíteni. Minden hosszútávfutás az első lépésekkel kezdődik. Nagyon fontos, hogy lássuk: hol tartunk jelenleg, és mit szeretnénk elérni – hangsúlyozza Berzsákné Balogh Krisztina. – Fontos megláttatni a szülővel, hogy minek örüljön a gyerekében. Nem szabad úgy elmennie innen, hogy csak azt veszi észre, mi az, ami nem megy. Látnia kell, hogy a kicsi akkor is az ő gyermeke, és értékes – egészíti ki kollégáját Makráné Gróf Judit.
Kocsis Julianna, fotó: Kalocsai Richárd
A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.