Ökológiai megtérés élőhelyünk védelmében

Bolygónk sérülékenységét, a természeti értékek megőrzését és a biológiai sokféleség fontosság mutatta be Áder János, a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumának elnöke a Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthonban. A volt köztársasági elnök A klímaváltozástól a biodiverzitásig címmel tartott interaktív előadást.

A rendhagyó tanórára a fenntarthatósági témahét keretében hívta meg a volt köztársasági elnököt a református oktatási intézmény. A Föld napjához kapcsolódó programsorozat idén három fő témát emelt ki: az energia- és hulladékgazdálkodást, illetve a biológiai sokszínűséget.

Áder János egy bibliai idézettel kezdte előadását: „Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.” (1Móz 2,15) Ezt követően Ferenc pápának a teremtett világ védelméről kiadott enciklikájából idézett, amelyben az állt, hogy a Földet a teremtőtől kaptuk, a jövő generációinak ne vad pusztaságként adjuk tovább. A katolikus egyházfő ebben a kiadványban úgy fogalmazott, hogy ökológiai megtérésre van szükség az élhető bolygó megőrzéséért. Változás szükséges életmódunkban, az energiafelhasználásban és a fogyasztási szokásainkban is, különben az ökoszisztéma példátlan pusztulása következik be.

Öröm illusztráció 1. (f.unsplash)

Fotó: Unsplash

Áder János földtörténeti összehasonlításon keresztül mutatta be a bolygónk és a környezetünk változását, a biológiai sokféleség mérséklődését. Elmondása szerint korunkban olyan mértékben alakítja az ember a természetet, amilyenre még nem volt példa. Részben emiatt napjainkban a korábbi tömeges kihalási hullámoknál gyorsabb ütemben pusztulnak ki állat- és növényfajok. Emellett a Föld lakossága az elmúlt száz évben megnégyszereződött, mostanra meghaladja a nyolcmilliárd főt.

A biológiai sokféleség csökkenését több tényezőn keresztül ismertette a volt államfő: a klímaváltozáson, az élőhelyek csökkenésén, a földhasználat módján, a környezetszennyezésen, a kereskedelmen és rossz fogyasztási szokásainkon, valamint az invazív fajok megjelenésén keresztül. A témákat interaktív kvíz segítségével részletezte a diákok és tanáraik segítségével, közreműködésével. Az előadás végén szó volt még vizes élőhelyeink védelméről, valamint kérdéseket tehetett fel a hallgatóság a környezetvédelmi lehetőségekről, illetve az egykori köztársasági elnök által alapított Kék Bolygó Alapítvány programjairól.