Plaszkó Zoltánnak Abaújszántóról a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába, majd a sárospataki teológiára vezetett az útja. Tanulmányai közben ráébredt, hogy a gyermekek közötti munka jobban vonzza, mint az igehirdetés a szószékről. Végül tanító lett, miután végzett a Miskolci Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán, Sárospatakon. De úgy érezte, hiányzik az életéből a vallás.
Magas, mosolygós fiatalember nyit ajtót a Deszkatemplom lelkészi hivatalában. Mint kiderült, mindig ilyen. Közvetlen és hamar közel tud kerülni tanítványaihoz is. A Sárospataki Református Teológiai Akadémián a katekéta szakos hallgatók között is rövid időn belül testvéreket, szolgatársakat találtak egymásban. Érkeztek óvónők, tanítók Kárpátaljáról, Budapestről, a Dunántúlról, Borsodból. De vagy a követelmények vagy a munkahelyük miatt sokan lemorzsolódtak. Az első konzultáción majdnem hatvanan voltak – három év múlva tizenkilencen kaptak diplomát.
A teológia legújabb gyermeke: a katekéta–lelkipásztori munkatárs szakirány felfedező út volt tanárok, professzorok, hallgatók számára egyaránt. Két évig együtt hallgattak órákat a lelkipásztori munkatársakkal, majd harmadikban, a gyakorlati képzés során szakosodtak. Kezdetben közösen látogatták a hittanórákat, majd egyénenként ők vezették a foglalkozásokat. „Szerettek a gyerekek akkor is és most is. Ezt abból tudom, hogy örömmel vesznek részt az óráimon. Nem vagyok szigorú velük, néha kicsit vissza is élnek ezzel, és rájuk kell pirítani, de én igyekszem inkább szeretettel megfogni őket” – mondja a fiatalember.
Amikor arról kérdezem, mennyire könnyű a gyerekeket a hit útjára terelni, belelendül a beszélgetésbe Plaszkó Zoltán: „Én hitet nem adhatok nekik, csak feléleszthetem szívükben az Isten iránti vágyat, az egyházunk iránti érdeklődést. A hitet csak az Isten Szentlelke adhatja meg a szívükbe. Pusztán oktatással ezt nem tudjuk elérni. De nagyon fontos a nevelés, az, hogy személyes példaképül tudjunk szolgálni a tanítványaink számára. A hitoktatóknál ugyanúgy, mint a lelkészeknél, nagyon fontos, hogy hitelesek legyenek. A gyerekek hamar észreveszik a hamisságot, és meg is fogalmazzák a kritikát. Jó visszajelzés számomra, hogy amikor húsvét, karácsony vagy más ünnepek előtt játszóházat szervezek, tömegesen jönnek a foglalkozásokra.”
Ahol nincs nagymama, hiányoznak a Bibliák
„Az igazság az, hogy én is a nagymamámnak köszönhetem, hogy megismerkedhettem az egyházzal és hogy templomba jártam. Az apai nagymamám volt az, aki azt mondta: „Na, kisfiam, üljünk le! Itt a Miatyánk, ezt most meg kell tanulni, mert ezt minden református gyereknek tudnia kell. Ő volt az, aki először elvitt a vasárnapi gyermek-istentiszteletre. Sok helyen bizony hiányzik az ilyen nagymama, és egyáltalán a nagymama. Amikor a szülő szeretné, hogy a gyereke hittanra járjon, ám semmi előzménye nincs a családban a vallásosságnak, a gyerek a háta közepére sem kívánja a hittanórát. És ezt ki is mutatja. Alig lehet beterelni az órára, ha pedig bent van, akkor folyamatosan rendetlenkedik. Nyilván csak azért jár oda, mert a szülei beíratták. De van jó tapasztalat is. Megesik, hogy a gyerek maga kéri az édesanyát, hogy szeretne hittanórára járni” – osztja meg tapasztalatait a katekéta.
Egy vallástanártól hallottam, hogy akad olyan fővárosi egyházi iskola, ahol a gyerekeknek nincs otthon se Bibliájuk, se énekeskönyvük. Plaszkó Zoltán erősen bólogat. Miskolcon sem más a helyzet. „Én is meg szoktam kérdezni a gyerekeket év elején, hogy ki az, akinek van otthon Bibliája, ki az, akit elvisznek a templomba. És bizony csak két-három kéz lendül a magasba a húsz-huszonhárom gyereké közül. Missziói munkánknak az a célja, hogy a gyerekeket elindítsuk a hit útján, és keresztyén nevelésünk kihasson az egész életükre. Előfordulnak pozitív, de negatív példák is. Örömmel tapasztaljuk, hogy vannak, akik felnőtt korukban is megmaradnak a gyülekezetben, és egész életüket Krisztus lelkülete hatja át. A Bibliát nem a polcon hagyják porosodni, hanem naponta olvassák. Isten Igéjét velem az abaújszántói gyülekezetben szerettették meg Enghy Sándor és Enghyné Zergi Márta lelkipásztorok (Enghy Sándort 2011-ben a Sárospataki Református Teológia rektorának választották – a szerk.). Számomra a Biblia attól kezdve nem csak egy könyv, hanem zsinórmérték, és nem úgy olvasom, mint a könyvet, hanem mint amiben Isten szava van” – vallja a hitoktató.
Felesége református lett a férje után
Plaszkó Zoltán a Sárospataki Tanítóképző Főiskolán ismerte meg a feleségét, Ferkovics Karolinát, akit szülei katolikusnak kereszteltek, de vallását nem gyakorolta – hiába volt lakásukkal szemben a templom. „Feleségemmel 2004-ben kötöttünk házasságot az Úr színe előtt a Deszkatemplomban. Ő miskolci volt, én jöttem utána Abaújszántóról. Első volt számomra a gyülekezetkeresés. Lakhely szerint mi nem a tetemvári gyülekezethez tartoztunk, viszont a szívemben az volt, hogy olyan helyre kerüljek, ahol templom van. A tetemvári gyülekezeti élet megtetszett, és befogadtak. Feleségem két éve a Jókai Mór Református Általános Iskolában tanít. Ő, bár katolikusnak keresztelték, utánam jött a református egyházba, mert mellettem vált gyakorló hívővé. Felnőtt konfirmációt tett. Kapcsolatunk gyümölcseként Isten egy kislánnyal, Larával ajándékozott meg bennünket 2006-ban.”
Plaszkó Zoltán a kilenc hittanos csoportja mellett most újra a továbbtanulásban gondolkodik. Felesége és barátai a teológia befejezésére ösztönzik, de ő, mint mondja, nem érez már szívében erre indíttatást: „Én úgy érzem, a Jóisten nem lelkészként akar maga mellé szolgálattevőnek, hanem tanítóként. A vallástanári mestervizsgán gondolkodom.”
K. N. É.