Hit- és erkölcstan vagy etika?

Heteken belül – az általános iskolai beiratkozások idején – dönteniük kell a leendő elsősök szüleinek arról, hogy gyermekük hit- és erkölcstant vagy etikát tanuljon-e szeptembertől. Azok is döntenek, akik nem nyilatkoznak írásban: ebben az esetben a gyermek automatikusan etikaoktatásban részesül. Szontagh Pált, a Református Pedagógiai Intézet (RPI) igazgatóját kérdeztük a hittan lehetőségeiről.

Hogyan segíti az intézet és a gyülekezetek a szülőket a döntésben?
A hittan nagy missziós lehetősége az egyháznak. A református hit- és erkölcstanoktatásban nem csak az egyházunkhoz köthető, reformátusnak keresztelt gyerekek jelennek meg. Éppen ezért minden szülőhöz minden fórumon el kell juttatnunk a legfontosabb tudnivalót: április 22-ig írásban kell nyilatkozniuk arról, hogy melyik tantárgyat választják a gyermeküknek. A befogadható üzenetek eljuttatásával a gyerekek és általuk a családok is közelíthetők lesznek az egyházhoz, Isten üzenetéhez.

Szontagh Pal

Szontagh Pál, a Református Pedagógiai Intézet (RPI) igazgatója

Fotó: Sebestyén László

Milyen fórumokon tudják elérni a szülőket?
A tanintézményeknek a honlapjukon nyilvánosságra kell hozniuk, hogy mely felekezetek tartanak hit- és erkölcstant az iskolában. Az elsősök beiratkozása előtt szülői értekezleten kell bemutatkozniuk a hitoktatóknak. Az egyház Oktatási Irodája és az RPI is támogatja a gyülekezeteket abban, hogy a hittannal kapcsolatos tájékoztató anyagokat, plakátokat kihelyezhessék. Készítettünk bemutató anyagokat, ezek megtekinthetők a Reformatus.hu portálon és az RPI weboldalán is: kisfilmek, letölthető tananyagok segítségével ad betekintést a református hittanórák világába, módszertanába.

A tantárgyak bevezetését illetően a társadalomban megosztottság volt érzékelhető. Mik a tapasztalatok?
A református hittanra nem feltétlenül a hitgyakorló családok gyerekei jönnek. Olyanok is vannak, akiknek semmiféle felekezeti kötődésük nincs, de úgy érzik, hogy a hittanon rosszat biztos nem tanul a gyerek, hiszen az egymás elfogadása, a szeretet, az egymásra figyelés, a család kiemelt témái a tanóráknak. A Biblia-műveltség-élmény hármasságában foglalkozunk a gyerekekkel. A hitoktatás alapja Isten örökkévaló üzenete, a Szentírás tanítása, de a tanórának számtalan olyan kapcsolódási pontja is van, amely a felekezethez nem kapcsolódó családok számára is fontos lehet, például azok a műveltségbeli tartalmak, amelyek az egyház- és vallástörténet által megjelennek: egy-egy festmény vagy irodalmi alkotás megértése. Olyan taneszközöket, segédanyagokat igyekszünk fejleszteni, amelyek élmény- és gyermekközpontúak: ne csupán lexikális tudásátadás legyen, hanem úgy beszéljünk Isten üzenetéről, hogy azt a gyerek valóban a saját élete fontos részeként tudja megélni. Létezik az a téves sztereotípia, miszerint vagy etikát, vagy hittant kell választani. Az elsős kisfiam mesélte: „Tudod, apu, nálunk az osztályban vannak a reformátusok, az evangélikusok, a katolikusok meg az erkölcsösek.” Nem véletlenül használom ezt a kicsit nehézkes hit- és erkölcstanoktatás megnevezést, sokkal jobban kifejezi azt, hogy hittanórán a bibliai alapú hitvallásos etikai rendszeren keresztül a világi etika tartalmai is jelen vannak.

Hittanoktatás

Idén április 22-ig jelezhetik a szülők, hogy gyermeküket hit- és erkölcstanra vagy etikaoktatásra kívánják-e beíratni. Akik nem nyilatkoznak, azok gyermekei etikaoktatásra fognak járni, ezért is fontos, hogy a gyülekezetek, református szülők minél többekkel tudassák a hittanoktatás lehetőségét.

A hivatalos tájékoztatáson kívül hol lehet még felhívni a szülők figyelmét a hittanra?
A gyerekes szülők kapcsolati hálója hatalmas, a játszótértől a körzeti orvosi rendelőig terjed. A gyülekezeti tagoknak tudniuk kell a választási időszakról, óvodában, játszótéren, iskolában merjék ajánlani a református hittant! Most mintegy 150 ezer gyerekkel találkozunk, de ez növelhető, hiszen a gyerekeknek vannak testvéreik, szüleik, nagyszüleik, tehát családokat érhetünk el a jó hittan által.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!