Együttműködik a KRE és a KINCS

Közös értékek mentén kommunikálnak

Szakmaiság, közös értékek, megfelelő tudományos háttér a családpolitikában – ezeket emelték ki az intézményvezetők a Károli Gáspár Református Egyetem és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért (KINCS) között november 17-én létrejött együttműködési megállapodásról. A dokumentumban közös kutatásról és szakmai gyakorlati lehetőségről állapodtak meg.

Czine Ágnes, az egyetem rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettese elmondta: a megállapodás azért fontos, mert a KINCS azt vizsgálja kutatásaiban – s mutatja be eredményeit nemzetközi konferenciákon, egyetemi előadásokon –, hogy a mai magyar társadalomban mit jelent a család, a gyermek és a családi közösség – mint az egyetem számára is fontos alapértékek.

KINCS KRE együttműködés

Lentner Csaba, a Károli Gáspár Református Egyetem Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézetének megbízott tanszékvezetője; Zsigó Róbert, családokért felelős parlamenti államtitkár; Czine Ágnes, rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes; Fűrész Tünde, a KINCS elnöke

Fotó: btk.kre.hu

Czine Ágnes a célok közé sorolta az együttműködést a szakmai kutatásokban, és megemlítette a hallgatók számára induló gyakornoki programot. Ennek részleteit most dolgozzák ki. A rektorhelyettes reményét fejezte ki, hogy diákjaik szellemi fejlődését is serkenti majd a közös munka. Véleménye szerint ebben a munkában a református keresztyén szemléletű kutatók részvétele gazdagíthatja a tudományos értékelés minőségét. Ezzel összefüggésben megemlítette a Bölcsészettudományi Karon belül működő Társadalom és Kommunikációtudományi Intézetet, melynek egyik feladata – családszociológiai kutatócsoportként – a szülői szerep vizsgálata.

A KRE és a KINCS első közös rendezvénye egy 2022-es konferencia lesz: a tervek szerint oktatók és hallgatók is előadást tartanak majd az addigi tapasztalatokról, illetve arról, hogyan fejlődjön tovább, valósuljon meg a család szerepének, értékrendjének bemutatása az egyetemen, akár kurzusok keretében.

Kincs-Karoli Czine Ágnes

Czine Ágnes, a KRE rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettese

Fotó: btk.kre.hu

Czine Ágnes beszélt a családbarát intézkedésekről is. Ezek közül megemlítette, hogy az intézményben működik egy baba-mama szoba, ahol a hallgatók elláthatják gyermekeiket, valamint az egyetem kollégiumában is adnak helyet családoknak.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke kiemelte: négy évvel ezelőtti megalakulásuk óta céljuk minél több tudományos műhellyel együttműködni. Az intézet híd szeretne lenni a tudományos élet és a családi szakpolitika között. Ennek része az együttműködés a Károli Gáspár Református Egyetemmel is. A részletekről szólva Fűrész Tünde szintén kiemelte a gyakornoki programot. Ez az egyetem hallgatóinak nyújt lehetőséget a KINCS intézetében, továbbá lehetőséget teremt közös rendezvények, kutatások, kiadványok készítésére.

Felidézte: már vannak közös programok, ilyen a Családi Életre Nevelés nevű továbbképzés, amely több éve fut, és részben beépítették a Nemzeti Alaptantervbe is. Kiemelte Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus nevét, aki 2002-ben alapította meg a Pszichológia szakot, vele is nagyon szorosnak nevezte az együttműködést. Fűrész Tünde a továbbiakban megemlítette a KINCS-ben működő Családtudományi Szakmai Kollégiumot, amelynek nyolc egyetemről, köztük a Károli Gáspár Református Egyetemről két professzor is a tagja, velük közösen végeznek kutatásokat.

Fűrész Tünde

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke

Fotó: btk.kre.hu

A mostani tervek között szerepel egy értékszociológiai adattár kidolgozása, amelyet jövőre hoznak létre – tette hozzá. Ennek célja feltérképezni, hogy korábban, például a szocializmusban és azután mely értékek határozták meg a magyarok életét.