„Azok kapnak új nevet, akik az Úr nevét nem tagadták meg”

Az ünnepség elején Balog Zoltán püspök, a Zsinat lelkészi elnöke tartott áhítatot a János evangéliumában található 8. rész 12. verse alapján.

„Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Prédikációja elején a püspök rámutatott, hogy Jézusnak nem esett nehezére újra és újra elmondania a legfontosabb kijelentéseket saját magáról. Ennek fényében pedig az egyháznak sem szabad moralizálással, feltartott mutatóujjal kezdenie a hívek megszólítását, ha valamit többször el kell mondani. – Hányszor kell Jézusnak elmondania, hogy ő van, és ő a világosság, amelyben másképp látjuk a világot, hányszor kell elmondania, hogy ő az út, az igazság és az élet?! – tette fel a kérdést Balog Zoltán. – Moralizálás helyett adjunk inkább hálát, hogy Jézus ismét, újra és újra elmondja, nem fárad el, nem szűnik meg szólni hozzánk, hogy itt van, értünk van, ő Jézus Krisztus, Isten egyszülött fia – emelte ki. – Ez a remény hangja számunkra, a bátorítás, hogy nincs vége. Gyakran legyintünk a hitben, elengedünk ügyeket, hogy ebből már nem lesz új kezdet. Jézus viszont azt akarja, hogy legyen új kezdet, új kezdet a világban, a nemzetünkben, az egyházunkban, Sárospatak életében. Annak mindig maradandó gyümölcse termett, amikor vele kezdtünk újat. Ha mindenki csak azt a kicsit, ami a dolga, hozzáteszi ehhez az új kezdethez, akkor abból Isten képes a maga erejével csodákat tenni – hívta fel a figyelmet.

– Jézus világossága kétféle módon jelenik meg: kint a világban és bennünk – mondta a püspök. – A kinti világosság azért van, hogy ne járjunk sötétségben, hogy ne bukjunk el. Elvárható minden keresztyén közösségtől, hogy azt lássuk, ami van, ne csak azt, amit szeretnénk, amit gondolunk, sőt, ne is csak azt, amit az elemzések, a népszámlálások, a szociológiai felmérések, a rossz- vagy a jókedvünk, esetleg a szomszéd, az ellenfél vagy a rivális mond. Isten világosságában nemcsak azt látjuk, ami van, hanem azt is, ami lehetne – hangsúlyozta. – Isten valóságát nem az elemzések adják, Isten valóságát nem a vágyálmok adják, Isten valóságát Jézus Krisztus adja ebbe a világba. Az egyháznak nemcsak azt kell látni, amit szeretne, hanem azt, ami van. Azokat az embereket kell látni, akik ránk vannak bízva. A világosság segít úgy látni őket és magunkat is, ahogy vagyunk, mert egyébként mindig kozmetikázunk, vagy túl sötétre festjük a dolgokat, vagy túl világosra. Úgy látni a közösségünket, ahogy az van, nagy kegyelem, mert csak így vehetjük észre azt is, hogy mi lehetne, mi az Isten terve. Isten világosságában a valóság a mi lehetőségünk. Ha ezt a valóságot akarjuk, ha ebben a valóságban indulunk el, akkor az az egyetlen lehetőség, amit ő mutat nekünk, az a mi szabadságunk záloga. Isten világában a lehetőség az ő valósága. Ezt kínálja nekünk Jézus Krisztusban – emelte ki a Zsinat lelkészi elnöke.

– A világosság belső ereje, ami bennünk kell, hogy legyen, a reménységet, sokszor a reménytelenség ellenére való reménységet jelenti. Ezért imádkozik úgy a zsoltáros, hogy add vissza szemembe a fényt. Ez is Jézus Krisztus világossága: a szemünkben az élet, a reménység, hogy mindazok az alapok, amik nemcsak ezekben az erős falakban, hanem leginkább hús-vér emberekben megtestesülnek, az a reménység, amelyik akkor testesült meg ott, a betlehemi éjszakában, amikor az élő Ige testté lett, élő személlyé, emberré. Ez adja az erőt ahhoz, hogy építkezzünk, hogy megvalósítsuk Isten akaratát. Hogyha elfogadjuk azt a látást, amit Isten ad nekünk, akkor felismerjük az ő valóságát minden realitáson, minden olyan tényen túl, ami leginkább elvenné az életkedvünket – zárta gondolatait Balog Zoltán püspök.

Balog Zoltán imádságát követően Rácsok Gabriella és Nagy Károly Zsolt rektorhelyettesek köszöntötték a megjelent egyházi és világi elöljárókat, intézményvezetőket és a híveket. Az egyházközség nevében Fodor Ferenc lelkipásztor, az egyetem tanára üdvözölte az ünneplőket.

Enghy Sándor, az egyetem rektora beszédében elmondta, ő van a legjobban meglepve, hogy meg tud szólalni, mert ahogy Zakariás nem hitte el, hogy Keresztelő János megszületik, úgy ő sem hitte sokszor, hogy egyetem lesz az akadémiából. – Legalább olyan lehetetlennek látszott évtizedeken át, hogy az SRTL-logónk SRHE lesz, mint amilyen lehetetlen volt, hogy a két előrehaladott korúnak, akik közül ráadásul a nő még meddő is, gyermeke lesz – hangsúlyozta. – Úgy látszik, hogy az Úr hozzám irgalmasabb, mert nem csak integetni tudok most itt némán. A gyermek születése után Zakariás nyelve ugyan megoldódott, de amikor készültem, egyáltalán nem voltam biztos, hogy ez velem is így történik az SRHE születése után – jegyezte meg némi humorral.

A rektor köszönetét fejezte ki azoknak, akik nemcsak hittek az egyetem születésében, hanem meg is tették azt, ami rajtuk múlt, és mivel rajtuk nem múlt, most ünnepelhetünk. – Tudjuk, hogy a történelem Ura nélkül nem lennénk most így itt, ezért adunk neki most hálát, ez a célja ennek az ünnepségnek. Tudjuk, hogy a nevünk változik, de ettől nem fog semmi jobban menni, mert mi itt maradtunk a házban, az épületben, az intézményben. Minket nem cseréltek ki, de van a Bibliának arra szava, amikor az ember marad, de a szíve, a gondolkodása, a lelke kicserélődik. Ahhoz, hogy valami nálunk jobban menjen, ahhoz naponta történő belső kicserélődés, szívgondolkodás, lelkületváltásra való készség kell – fűzte hozzá

– Az új név, a csomagolás bizony csak külső, nem garantálja, hogy a tartalom ne legyen mérgező. Teológiaként az életért, a minőségiért harcolunk. Sajnos a minőséget önmagában a nevünk, még ha az egyetem is, nem garantálja. Az élet Ura viszont igen, a vele való szoros kapcsolatból adódóan – hangsúlyozta a rektor.

Az egyetem célját illetően elmondta, az Istenről akarunk egyre többet tudni, a róla szóló tudásban akarunk profik lenni, hogy ezt a tudást az életre tudjuk alkalmazni. – Így értjük az alkalmazott tudományok egyeteme rangot. Ha az élet Ura hitelesíti majd a tudományunk életre való alkalmazását, akkor lehetünk elégedettek – szögezte le.

– A teológián az Úr nevét emlegetjük, sőt hordozzuk, hiszen az ő nevéről neveznek minket krisztusinak, kereszténynek, keresztyénnek, Biblia szerint reformáltnak. Bedob minket az élet Ura a mély vízbe a diákjainkkal együtt, ahol, ha az Úr nevét hordozzuk, alábbhagy a pusztulás, megszégyenülnek az élet jeleit pusztulással fenyegető erők a családban, a szépben, a jóban, a becsületben, a tisztességben, az erkölcsben, az egyházban, a politikában – sorolta.

– Azok kapnak új nevet, akik az Úr nevét nem tagadták meg, hozzá voltak hűségesek, megértették az ő hűségét, és belőle táplálkozva győztek a gonosz fölött. A névben kapott identitás bibliai értelme mindig a program, amely ha lefut, az Úr aktuális győzelmét hirdeti. Ennek a kiteljesedése a jövő, erre a jövőre mutatva vagyunk mi jelek. Nem vagyunk sokan, de nem feltétlen a sokaság tesz csodákat, hanem a Lélek. – Ha kicsi a bors, attól még lehet erős, és mi – becenevünkön pataki teológiaként – értjük, hogy miben és kiben van a mi erősségünk – összegezte gondolatait a rektor.

Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke beszédében kiemelte, hogy a prédikátor azt mondja, mindennek rendelt ideje van. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért nem 2022-ben vagy 2023-ban lett egyetemmé a Sárospataki Református Teológiai Akadémia, csak azt a választ tudta adni, hogy mindennek rendelt ideje van, és a kegyelmes Isten úgy gondolta, hogy ez 2024. február 1-jén legyen. – Hiszem, hogy annak is rendelt ideje volt, hogy eddig nem lehetett egyetemmé az intézmény, hanem élte a maga akadémiai életét, szolgálta a Tiszáninneni Református Egyházkerületet, a Magyarországi Református Egyházat, és szolgálta az egyetemes magyarságot határon innen és határon túl. Az egyetemmé válással bizonyára sok minden változik. Ez a rang arra kötelez bennünket, engem is mint az intézmény fenntartójának képviselőjét, hogy még nagyobb felelősséggel és még nagyobb alázattal viseltessünk az intézménnyel szemben. Azt kívánom az egyetem oktatóinak és hallgatóinak, hogy érezzék ezt a nagyobb felelősséget és a nagyobb alázatot – fogalmazott Pásztor Dániel. A diákokhoz szólva kiemelte: egyetemi polgárok lettek, de ne felejtsék el, hogy ennél sokkal nagyobb ajándék, hogy az Isten országának polgárai is lehetnek.

Leszögezte, a változások mellett valami nem változhat, mégpedig az intézmény küldetése. Az egyetem a Sárospataki Református Kollégium egyik oktatási intézményeként őrzi és továbbviszi a kollégium sajátos körülmények között kialakult több évszázados, a református hitvallásokra és a magyar nemzet iránti elkötelezettségre épülő szellemi és lelki örökségét. Az egyetem célja a református lelkipásztorok, valamint református egyházi igények szerinti munkatársak képzése, továbbképzése, a teológiai tudományok legmagasabb szintű művelése. Történelmi örökségéből adódóan az intézmény felelősséget hordoz nemcsak a fenntartó egyházkerületért, hanem a Kárpát-medence ezen régiójának magyar református egyházaiért is. Hozzá kíván járulni a térség szellemi és kulturális értékeinek megőrzéséhez és gyarapításához, tevékenységével növelni szeretné az észak-magyarországi térség településeinek népességmegtartó erejét is. Együttműködik a felsőoktatási és kulturális intézményekkel, valamint egyházi és kulturális szervezetekkel. Hagyományainak megfelelően ápolja és továbbviszi a magyarországi reformáció és az egyetemes keresztyénség lelki, szellemi és kulturális örökségét. Ennek érdekében együttműködik a magyarországi és külföldi teológiai intézményekkel. Az oktatást, a nevelést, a kutatást, a teológiai tudomány művelését szakmai és ökumenikus nyitottsággal, a Szentírás alapján, a Magyar Református Egyház hitvallásai szellemében folytatja. Mindezt azzal a meggyőződéssel teszi, hogy ezzel a Szentírásban megfogalmazott missziói parancsnak és az egész teremtett világ iránti felelősség parancsolatának engedelmeskedik.

– Intézményünket, a meglévő lehetőségek folyamatos kihasználásával úgy igyekszünk fejleszteni, hogy megfogalmazott céljainkat a jövőben a legmagasabb képzési formában, immáron egyetemi szinten végezhessük. Mindezzel Isten dicsőségét, egyházunk építését, magyar népünk javát szeretnénk munkálni. Nem változhat továbbá az sem, hogy az egyetem a Tiszáninneni Református Egyházkerület szerves része. A Sárospataki Református Hittudományi Egyetem nem önálló entitás, hanem az egyházkerület részeként végzi sajátos küldetését. Nem az egyetemnek van egyházkerülete, hanem az egyházkerületnek van egyeteme – hangsúlyozta Pásztor Dániel püspök.

Hozzátette, hogy nem változhat az egyetem gyülekezet-központúsága sem. A lelkipásztorképzésben a gyülekezeti szolgálatra való felkészítés kell, hogy a középpontban álljon. Nem változhat az sem, hogy az egyetem oktatásában a térségi igényeket, lehetőségeket és kihívásokat mindig figyelembe kell venni. A püspök emlékeztetett, hogy a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem egy olyan régióban végzi szolgálatát, amelyet az elvándorlás, az elnéptelenedő falvak, a folyamatosan fogyó gyülekezetek jellemeznek.

Pásztor Dániel végül elmondta, hogy a Jézus Krisztusban hozzánk forduló Istennel történő találkozás a legerősebb szál, ami Sárospatakon összeköt bennünket. – Imádkozzunk, hogy hűen tölthessük be küldetésünket, hogy az egyetem hűen tölthesse be küldetését! – zárta beszédét a tiszántúli egyházkerület püspöke.

Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára elmondta, hogy „irányt vesztett világunkban” a magyar egyetemeknek „egyben kell értéket őrzőnek, értéket teremtőnek, világosságot adónak, valamint a magyar nemzet és gazdaság érdekeit biztosítónak lenniük”. Kifejtette, hogy mindezt a világ vezető egyetemeinek oktatási-kutatási színvonalán kívánják megvalósítani. Kiemelte, hogy ha ragaszkodunk keresztyén gyökereinkhez, akkor „jöhet bármilyen erős szél nyugatról, az nem tépheti ki gyökereinket, mert tudjuk, a kő marad”. Úgy fogalmazott, hogy „egyetemi csereprogramjainkkal, kutatási támogatásainkkal nyitunk a világra, a világ vezető egyetemeivel még szorosabban együttműködünk, értékeinket megőrizve, értékeinket továbbadva”. Az államtitkár hangsúlyozta: fontos, hogy legyenek erős, az értéket őrző és továbbadó, versenyképes egyházi és térségi kiváló egyetemei az országnak, emellett a külhonban a magyar érdeket kiválóan biztosító intézmények is.

Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője olvasta fel Kövér László, az Országgyűlés elnökének levelét, aki betegsége miatt nem tudott személyesen jelen lenni az ünnepségen. A levélben a házelnök úgy fogalmazott, az intézmény egyetemi rangra emelésével a mai magyarok – a sárospatakiak, a református egyház és a magyar állam képviselői – megtették azt, amit a számukra kirendelt történelmi időben tenniük kellett. Kövér László üzenetében azt kívánta, hogy a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem olyan erős mentsvára legyen a keresztyén lelkiségnek és a magyar szellemnek, mint amilyennek a kollégium bizonyult az elmúlt mintegy fél évezredben.

Hörcsik Richárd a levél felolvasása után azt mondta, az egyetemmé válás fontos mérföldkövet jelentett a kollégium történetében, ezáltal az intézmény még inkább méltóvá válhat hírnevéhez.

Az intézmény öregdiákjai közül is felszólaltak többen az ünnepségen. Elsőként Tar László mádi lelkipásztor mondta el beszédét Pataki örökséggel a gyülekezetben címmel. Kiemelte, gyülekezetben való forgolódását két személy határozza meg leginkább. A fő parancsolat egyik része azt mondja, „szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből”. Elárulta, ennek jelentését Őrsi Anikótól tanulta meg, az Istent szeretni az embertársainkon keresztül tudjuk a leginkább. A főparancsolat másik része azt mondja, szeresd az Urat, a te Istenedet minden értelmeddel. Az Istent szeretni teljes értelmemmel Török Istvántól tanulta – folytatta –, aki minden beszélgetéssel gondolkodásra késztette. Ő ugyan már nem tanította a teológián, de mint vallástanár rendszeresen prédikált közöttük, illetve a gimnazistákkal folytatott kedd esti beszélgetéseire is szívesen eljártak. Ők ketten nevelték arra, hogy az Isten ellen lázadó emberi kérdésekre mindig szeretettel és értelemmel próbáljanak – ha nem is válaszolni, mert az nagyon sokszor nem sikerült, de legalább – reagálni. Megemlékezett még Kádár Ferencről és az általa tartott homiletikai gyakorlatokról. Tőle tanulta meg, hogy minden igehirdetésre való készülés egyben tudományos munka, persze az Ige üzenete mindig a Szentlélek munkája. Megjegyezte, hogy a feleségét is Patakon „kapta”, egyik gyermekük pedig már a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának végzős diákja. Végül megemlékezett a számára egyik legfontosabb pataki örökségről, a magyar nép iránti szeretetről.

Molnár Sándor zsinati főtanácsos is megosztotta az ünneplőkkel, mit kapott a sárospataki teológiától. Elmondta, mostanában észlelte, hogy romlik a szeme, és egy istentisztelet alkalmával világítás hiányában keresnie kellett az ablakon keresztül beáramló fényt, hogy lásson. Számára a pataki teológia az a hely, ahol nagyobb a világosság. Hangsúlyozta, itt a középpontban az Ige, az igazi világosság áll, amely megvilágosít minden embert, amely eljött ebbe a világba, és itt, Patakon számukra is megtalálható volt. A Sárospatakon megtapasztalt igazi világosságot pedig a világosság gyermekeiként próbálják tovább tükrözni a pataki öregdiákok ott, ahová az Úr állította őket – összegzett.

Baráth Béla, a Debreceni Hittudományi Egyetem rektora elmondta, amikor felkérték arra, hogy szólaljon meg az ünnepségen, rengeteg emlék tört fel benne. Vezérgondolatként a puritanizmus egyik jelentős alakjától, Amesiustól idézett: „A teológia az Istennek élés tudománya.” Egy olyan teológiai iskolának volt ő egy személyben a megalkotója, amelyik azt mutatja, hogy a teológia művelése nagyon sokszor nem lokalitásokhoz, hanem iskolákhoz, személyekhez kötődik. Baráth Béla elmondása szerint Patakon ezt is megkaphatta. Ezen felül két momentumot emelt ki pataki kötődései közül. Az egyik az volt, hogy a felesége az induló teológiai akadémián öt évig a dékáni hivatal munkatársa volt, és az egyik feladatköre az volt, hogy helyettesítenie kellett hétvégenként igehirdetési szolgálataiban azokat a tanárokat, akik adott esetben akadályoztatva voltak, így számos gyülekezetben végezhetett szolgálatot, ő pedig elkísérhette. Emellett a személyességet jelölte meg mint a pataki teológia egyik legfőbb erősségét.

Őt követte Oláh Krisztián, aki közösségszervező szakot végzett Sárospatakon, jelenleg pedig Cigánd polgármestere. A városvezető elárulta, élete meghatározó pillanataként emlékszik vissza arra, amikor belépett a teológia épületébe. A hely mindvégig elvarázsolta, a teológia légköre, hangulata, illata és minden egyes konzultáció átrepítette egy olyan dimenzióba, ahol végtelenül jól érezte magát, ahol az egyszerűség és a puritanizmus megtisztította őket lélekben, valamint megerősítette őket hitünkben. A tanáraik nemcsak tanították, féltették és igazgatták őket, hanem mindvégig azt éreztették velük, hogy fontosak számukra, fontosak a világ számára. Hangsúlyozta, hogy saját jó tapasztalatait továbbadva sok hallgatót igyekezett már a teológia irányába terelni, akik nagyon hálásak ezért a lehetőségért. Ez egyfajta misszióvá vált az életében, és reméli, hozzájárult egy kicsit a hallgatói létszám növeléséhez. Kiemelte, hogy az intézmény lámpásként világít, és nemcsak a lelkészképzések területén, hanem fontos szerepet vállal a kultúraközvetítésben, a közösségszervezésben vagy éppen a szociális ágazatokat kiszolgáló képzésekben is. A hallgatók számára az intézmény egy olyan transzcendens értéket közvetít, amelyet más felsőoktatási intézményekben nemigen kaphatnak meg, hiszen az értékei erejét szó szerint becsatornázza a vallási rendszerbe. Erre pedig rendkívül nagy szükség mutatkozik.

Az öregdiákok sorát Gulyás Klára, az egyetem adjunktusa zárta, aki a cigánysággal foglalkozik, a cigány közéletet és a cigány értelmiség problémáit kutatja. Az oktató beszéde elején megjegyezte, hogy nehéz dolga van annak a felszólalónak, akit egy ilyen jelentős ünnepnapon arra kérnek, hogy egy megoldásra váró társadalmi jelenségről beszéljen, amely számos problémát hordoz magában. Elmondta, a térség ambivalens képet mutat, egyrészt a magyar világörökség részét képezi, másrészt a hátrányos helyzetű települések aránya felülreprezentált, és a legtöbb szolgáltatás több esetben aránytalan eloszlású. Mindez a roma és a szegénységben élők nagyarányú koncentrációját idézi elő, amely kapcsolati hálójuk homogenizálódásához, teljes elszigetelődésükhöz és a mobilitási csatornájuk beszűküléséhez is vezethet. Leszögezte, hogy ez irányú szerepvállalásuk elsősorban erkölcsi kötelességük. Az adjunktus úgy véli, a térség tudásközpontjaként feladatuk a roma és hátrányos helyzetű értelmiség képzése, a romákkal kapcsolatos témák képzéseikben való megjelenítése, a harmonikus roma–magyar együttélési gyakorlatok kialakításában történő szerepvállalás.

Az ünnepség végén Szemán Ákos egyházkerületi presbiteri főjegyző, az egyetem fenntartó testületének elnöke mondta el záróbeszédét. Az iskola történetének rövid bemutatása után felsorolt a teljesség igénye nélkül néhány nevet – írókat, költőket, közéleti személyiségeket –, akiket a pataki iskola adott a nemzetnek: Egressy Béni, Fáy András, Gárdonyi Géza, Kazinczy Ferenc, Kossuth Lajos, Móricz Zsigmond, Szemere Bertalan, Tompa Mihály. Megemlékezett arról is, hogy a pataki kollégiumnak olyan országos jelentőségű törekvései is voltak, mint a magyar nyelvű oktatás, a nyelvújítás, a jogászképzés reformja, a természettudományos tárgyak bevezetése, az angol internátus megszervezése, a tehetségmentés, a falukutató mozgalom. Végül hálát adott azért, hogy az ötvenes években történő bezárás után is képes volt talpra állni az iskola, most pedig az alkalmazott tudományok egyetemévé válhatott. Köszönetet mondott a fenntartó Tiszáninneni Református Egyházkerület nevében azoknak, akik mindezért tettek, akik bölcsen kihasználták az alkalmas időt, valamint azoknak is, akik a múltban hozzájárultak az intézmény növekedéséhez, fejlődéséhez. Végül azt kívánta, szolgálja ez az egyetem méltó módon a hittudományt, és segítse mindannyiunk erkölcsi jobbulását, szellemi gyarapodását.