Arra törekszünk, hogy elérjük: olyan legyen a közösségi kultúra, amely nem engedi meg azt, hogy bántsuk egymást – mondja Nagy-Szakmáry Enikő az iskolai és internetes zaklatásokról. A váci Piarista Gimnázium és Kollégium iskolapszichológusa szerint a cyberbullying azért is veszélyes, mert nem lehet elbújni az elől, ha a zaklató „beleköltözik” áldozata mobiltelefonjába. A szerető család és a máshonnan nyert öröm is segíthet, ha elkerülni nem is, de csökkenteni az áldozattá válás lehetőségét.
Ma már elkerülhetetlennek tűnik, hogy a gyerekek kezébe telefon, tablet kerüljön. Van-e olyan életkor a gyermekeknél, amikor semmiképpen sem ajánlaná, hogy találkozzanak ezekkel az eszközökkel?
Nehéz kérdés. Szívem szerint azt mondanám, hogy az alsó tagozatban még semmiképpen sem, felső tagozattól lenne jó, ha a gyerekek fokozatosan találkoznának ezekkel az eszközökkel, de azt is be kell látnom, ez manapság több okból sem reális elvárás. Egyrészt azért, mert ahogy hallom, ma már az alsó tagozaton is kapnak időnként olyan házi feladatot, amelynek részeként tájékozódniuk kell az interneten, ehhez pedig szükségük van egy okoseszközre. Másrészt a szülők is egyre hamarabb adják a gyerekeik kezébe ezeket, sokszor látom, hogy egészen pici, ölben ülő kicsik is matatnak az édesanyjuk mobiltelefonján. Azért javaslom a felső tagozatos kort, mert addig az agy érzékeny érési periódusban van, és nagyon határozottan reagál azokra az ingerekre, amelyeket ezek a digitális eszközök keltenek, és ezek a kiváltott változások a gyerekek képességeiben, készségeiben is megmutatkoznak. Egyértelműen lehet látni, melyik az a kisgyerek, aki már egészen pici kora óta használ okoseszközöket, és melyik az, akinek nem adták a kezébe.
Milyen irányú változások mehetnek végbe a gyermekekben a korai okoseszköz-használat miatt?
Pozitív és negatív változásokról is tudunk. Vannak olyan dolgok, amelyekben ezek a gyermekek már sokkal jobbak, mint mondjuk mi voltunk annak idején, például a multitaskingban, magyarul a megosztott figyelemben vitathatatlanul előrébb járnak. Viszont azokban a készségekben és képességekben, amelyeket a jelenlegi oktatási rendszer elvár, például tartós figyelem, képi gondolkodás, olvasás és szövegértés, abszolút érzékelhető, hogy azok a gyerekek, akik túl hamar és túl intenzíven kerültek kapcsolatba ezekkel az eszközökkel, elmaradást mutatnak. Az is egyértelműen látszik, hogy a figyelemzavar és az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) tüneteinek kialakulása összefüggést mutat az okoseszközök használatával. Mivel ezek az eszközök készen kínálják a képeket, nem ösztönzik arra a gyermeket, hogy amit olvas, azt el is képzelje. Ha már egészen pici korától kezdve csak képeket lát, sérül a képi gondolkodás kialakulása. Azt tapasztaljuk alsó tagozatban, hogy a szövegértése is sokkal rosszabb lesz. Hiszen ha azt olvasom a könyvben, hogy „a kert közepén áll egy fa”, akkor azt azért értem meg, mert megjelenik a képzeletemben egy kép egy kert közepén álló fáról. Éppen ezért ha a képi gondolkodás képessége nem vagy csak sérülten alakul ki, az káros hatással van a szövegértésre is. Nem azt mondom, hogy az okoseszközök az ördögtől valók, mert valóban megkönnyítik az életünket, sok mindenre lehet őket használni, de okosan kell és mértékkel. Főleg egy érésben lévő idegrendszer esetében, amely másként reagál ezekre a hatásokra, mint egy felnőtté.
Nagy-Szakmáry Enikő a váci Piarista Gimnázium és Kollégium iskolapszichológusa
A felsős korosztályt említette, amelynél már a gyerekek kezébe lehet adni okoskészülékeket anélkül, hogy károsodna fejlődésben lévő idegrendszerük. Rájuk viszont más veszélyek leselkednek az interneten, mint például az internetes zaklatás (cyberbullying) vagy a szexuális visszaélés (sexting). Egy a 2017/18-as tanévben készült hazai felmérés szerint az 5–11. évfolyamos diákok körében 18,9 százalék volt a cyberbullying áldozatainak száma. Önnek mi a tapasztalata?
A gyerekek annak ellenére fent vannak a közösségi platformokon, hogy ezek használata elvileg életkorhoz kötött. Hamis születési dátum megadásával sajnos könnyen regisztrálhatnak. Ezek az oldalak arctalanságot, sok esetben névtelenséget biztosítanak, és ha sokan vagyunk, megoszlik a felelősség is. Sokkal hamarabb ragadtatják magukat olyan bántó kijelentésekre, amelyeket szemtől szembe nem biztos, hogy valakinek az arcába mondanának, emiatt egyre elterjedtebb a zaklatás internetes formája. Tapasztalatom, hogy a covid és a bezártság miatt kikényszerített online oktatásra való átállás csak felerősítette ezt a folyamatot. Nálunk inkább eseti jelleggel fordulnak elő olyan ügyek, amelyek egyéni foglalkozást igényelnek, az gyakoribb, hogy ha valamelyik osztályban felüti a fejét a bántalmazás iskolai vagy online formája, akkor ott foglalkozásokat tartok, mert tulajdonképpen a közösségi kultúrát kellene megváltoztatni.
Mit tehet ilyen helyzetben az iskolapszichológus?
Arra törekszünk ilyenkor, hogy elérjük: olyan legyen a közösségi kultúra, amely nem engedi meg, hogy bántsuk egymást. Ezért csapatépítő játékokat játszunk az osztállyal, és arról beszélgetünk, mit jelent egy bántalmazásban zaklatónak, résztvevőnek, támogatónak és szemlélőnek lenni. Mindig szemlélőből van a legtöbb, akik pontosan tudják, mi történik az osztályban, de valamiért félnek lépni. A cél az lenne, hogy szemlélőből tanúvá váljon valaki, azaz oda tudjon állni a mellé a társa mellé, akit bántanak. Annál is inkább, mert a vizsgálatok szerint ha csak egy olyan osztálytárs is akad, aki szót emel az áldozat mellett, aki melléáll és védelmezi őt, akkor már nagy mértékben mérsékelhetők a pszichológiai károk. Rendkívül sokat jelent, van-e valaki, akire számíthat az, akit bántanak.
Nagy-Szakmáry Enikő iskolapszichológus 1996-ban végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, pszichológus–pszichológia szakos tanárként. 2017 óta munkatársa a váci Piarista Gimnázium és Kollégiumnak. Három felnőtt (huszonnégy, huszonkettő és tizenkilenc éves) gyermek édesanyja. Tagja a Fót-Központi Református Egyházközségnek, ahol úgy is szolgál, hogy pro bono (ingyen vagy csökkentett díjért) vállal pszichológiai foglalkozást olyan családokkal vagy gyerekekkel, akik nem engedhetik meg maguknak az óradíjat, vagy hívő pszichológust keresnek.
Mi a különbség az internetes és a hagyományos iskolai zaklatás között?
A legnagyobb különbség az, hogy előbbi esetében a korábban biztonságosnak vélt helyek is bizonytalanná és veszélyessé válhatnak, mint például az otthon. A zaklató otthon is utoléri a gyermeket az okoseszközökön keresztül. Iskolai bántalmazásnál legalább annyi nyugalma van az áldozatnak, hogy ha hazamegy, oda nem megy utána, biztonságban van legalább ettől a zaklatótól, fellélegezhet. Internetes bántalmazás esetén ez nincs így. Ráadásul az online bántalmazásnak az a másik nagy jellegzetessége és veszélye, hogy ami egyszer az internetre felkerült, az utána ott is marad, hiába törlik utólag. Volt olyan esetem, ahol iskolát váltott egy bántalmazott diák, de mire megérkezett az új intézménybe, ott már pontosan tudták a társai, miről van szó, így ott sem tudott ettől megmenekülni vagy tiszta lappal indulni.
Megvédheti-e a szülő a gyermekét az online zaklatástól, az internet veszélyeitől?
A nevelésnek hihetetlenül nagy szerepe van. Amíg nem tanulja meg egy gyerek felelősséggel használni az internetet, addig a szülő legyen jelen. Hogy a saját példámat említsem, én is addig voltam fenn a Facebookon, amíg a gyerekeim meg nem tanulták – az én megítélésem szerint – helyesen használni, amíg meg nem beszéltük, hogy kivel és hogyan léphetnek kapcsolatba, mit jelent bejelölni egy ismerőst, vagy hogy milyen felhívásra válaszolunk és mire nem. Ezeket végig kellett zongoráznunk, és amikor már azt láttam, hogy tényleg jól használják, magukra hagytam őket. Emellett már számos lehetőség áll egy szülő rendelkezésére, amellyel kontrollálhatja, korlátozhatja vagy épp letilthatja az internethasználatot. Láthatja, mennyi időt tölt a gyerek a gép előtt, nyomon követheti, milyen tartalmakat néz, ezeket lehet korlátozni. Azt hozzá kell tennem, hogy mi tüzet oltunk. A mostani gyerekek nagyon ügyesek, ismertem olyan alsóst, aki feltörte a telefonján a kódokat, hiába volt levédve rajta minden.
Tudnia kell a szülőnek, kivel barátkozik a gyermeke az interneten?
Szinte minden a szülő-gyerek kapcsolattól függ. Ha az bizalomteljes, akkor nagy valószínűséggel beszélni fog arról a gyerek, ha valami rossz történik vele. Azt is meg kell tanítani a gyerekeinknek, hogyan viselkedjenek, mit tegyenek, ha internetes bántalmazás áldozatai lettek: semmilyen körülmények között ne reagáljanak, azonnal blokkolják, tiltsák le az illetőt, de előtte mentsék le a képernyőt, hogy legyen bizonyítéka, nyoma a bántalmazásnak. Ezek a zaklatások ugyanis sokszor kimerítik a büntetőjogi kategóriát.
Botorság tiltani a közösségi média használatát?
Így is, úgy is használják. Ráadásul azt látom, hogy a gyerekek most már ezeken a felületeken tartanak kapcsolatot egymással. Fontosabb, hogy legyünk jó kapcsolatban a gyerekünkkel, hogy tudjunk ezekről a dolgokról is beszélgetni, például arról, hogyan működik a virtuális világ, hogyan lehet felelősséggel kezelni a közösségi oldalakat, de ez sem teljes védelem, áldozat bárkiből válhat. Abból is, akinek kiegyensúlyozott családi háttere van.
A vallásos családi környezet jobban véd, mint egy sima szerető család?
Hívő szülőként nagy a felelősségünk abban, milyen támadásoknak tesszük ki a gyerekeinket. Ha odaengedem a gyereket egészen kicsi életkorban a gép elé, aminek köszönhetően valószínűleg romlik majd az elmélyült figyelemre való képessége, akkor az Istennel való kapcsolatát is nagyon megnehezíthetem, hiszen egy elmélyült imádsághoz is tartós figyelem kell. Így ezeknek a készségeknek, képességeknek a sérülése akár az istenkapcsolatra is hatással lehet. De hogy a kérdésre is válaszoljak: abból a szempontból talán igen, hogy a közösségi találkozások, gyülekezeti alkalmak valódi kapcsolódásokat, egyfajta szociális hálót is jelentenek a család számára. Egyházi iskolában dolgozom, nálunk is vannak bántalmazásos esetek, a mi diákjaink is tudják ész nélkül használni a közösségi platformokat, de kollégáimmal beszélve azt tapasztalom, hogy más iskolákhoz képest ez még mindig védettebb közeg. A hit megélése mellett fontos, hogy legyenek olyan programok, ahol egyáltalán nem lehet elővenni a telefont, mondjuk egy közös étkezés vagy egy közös családi kirándulás alkalmával; az autóban se legyen az automatikus, hogy mindenki a telefonját nyomogatja, hanem beszélgessünk. Az internet és a digitális eszközök használata nagyon gyors dopaminkiválasztódást idéz elő, amely az öröm érzését nyújtja. Azok a gyerekek, akiknek csak ez jut, könnyebben lesznek függők ezektől az eszközöktől. Az olyan gyerek viszont, akinek strukturált az ideje, tehát vannak különórái, közösségi találkozásai, jóval kevésbé lesz áldozata ennek, mert azt fogja megtanulni, hogy vannak más örömforrások is az életben.
Ha a gyermek nem avatja be a szüleit, hogyan vehetik észre, hogy zaklatják az interneten?
A bántalmazott gyereknek megváltozik a viselkedése, bezárkózóbbá válik. Nem mondom, hogy minden esetben látványos a változás, mert vannak személyiségükből adódóan kifejezetten bezárkózó és introvertált gyerekek, de még az ő viselkedésük is valamilyen mértékben eltér ilyenkor a megszokottól. Ha iskolai zaklatásról van szó, akkor nehezen indulnak el reggel, látszik, hogy nem szívesen mennek, sírósabbá, ingerlékenyebbé válnak, esetleg étkezési problémáik, testi tüneteik is lehetnek, gyomorgörcs, gyomorfájás, fejfájás. Ha a szülő érzékeny a gyereke viselkedésére, érzelmi reakcióira, akkor nagy eséllyel észreveszi, ha valami baj van.
Mi vezet odáig, hogy egy gyermek eldobja magától az életet az őt ért netes zaklatás miatt?
Nem érzi megoldhatónak a helyzetet. A legnagyobb baj az, amit már az előbb is említettem, azaz hogy a netes zaklatás mindenhol utoléri: otthon, utcán, tömegközlekedési eszközökön. Kamaszkorban borzasztóan fontossá válnak a kortárs kapcsolatok és visszajelzések, a zaklatás pedig óriási károkat tud okozni. A kortársaknak az ilyenfajta negatív visszajelzése olyan mértékben válhat önképrombolóvá, amelyet később nehéz helyrehozni. A végső kétségbeesés állapota az, amikor egy kamasz úgy dönt, hogy eldobja magától az életét.
Hogyan tudnak lépést tartani a digitális kor bennszülöttjeivel azok, akik csak felnőttkorban kezdték el tanulni az internethasználatot, kezelni az okoseszközöket?
A mi iskolánkban nagyjából ötven év a pedagógusok átlagéletkora, ennek ellenére hihetetlenül felkészült kollégáim vannak, készségszinten használják a digitális eszközöket, főleg az online oktatásra való átállás után. Követnünk kell az eseményeket. Nemcsak a szükséges módszertani megújulás miatt váltak a digitális eszközök az oktatásban is ennyire elterjedtté, hanem azért is, mert változnak a gyerekek képességei, már nem is szólíthatók meg régi oktatási és kizárólag frontális módszerekkel. Az más kérdés, hogy mit tudunk kezdeni az internet gyermekeket fenyegető veszélyeivel. Ezek sokszor kivédhetetlenek, de mindent igyekszünk elkövetni ellenük edukációval, a szülőknek tartott előadásokkal is.
Kik vesznek részt efféle előadásokon?
Akár szülőknek, akár pedagógusoknak tartok ilyen előadást, azokra jórészt azok jönnek el, akik amúgy is képben vannak, odafigyelnek ezekre a jelenségekre, csak megerősítésre van szükségük abban, hogy jó úton járnak, esetleg további ötleteket szeretnének kapni. Ettől függetlenül mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy azokat a szülőket, akik ebben a tekintetben szabadabban engedik a gyereküket, esetleg tényleg nincsenek tisztában azzal, mit és hogyan csinál a gyerek az interneten, meg tudjuk szólítani és el tudjuk érni. Sokan viszonyulnak úgy ehhez a kérdéshez, mint az ipari forradalom hajnalán a gőzmozdonyhoz: először valami ördögtől való dolognak hitték, aztán kiderült, hogy mégis a fejlődést szolgálja. Úgysem lehet eltiltani a gyermeket a közösségi médiától, az internettől – gondolják. Ezzel bizonyos fokig egyet is értek, de közben muszáj, hogy ott legyen mellette az éberség és a felelős szülői hozzáállás az internethasználattal kapcsolatban.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!