Nagyot változott a világ azóta, hogy Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes bő ötszáz évvel ezelőtt a wittenbergi vártemplom kapujára a tételeit kifüggesztette. Az egész akkori egyház életét felforgató kritikája lavinát indított el, a kegyelem tanának megismerése pedig emberek millióinak életére volt hatással. A Károli Gáspár Református Egyetem teológus hallgatójaként, diáktársaimmal együtt, a Dunamelléki Református Egyházkerület támogatásával egy ötnapos tanulmányi kiránduláson járhattam be a reformátor életének és munkásságának jeles helyszíneit. Az út minden állomása más és más szemszögből tárta elém a nagy filozófus-teológus életét, de az i-re a pontot végül Wittenberg október 31-i „színeváltozása” tette fel.
Diákévek és a „menedékváros”
Első állomásunk Eisenach városa volt. Neve ismerősen csenghet a komolyzene és történelem kedvelőinek is, hiszen itt látott napvilágot Johann Sebastian Bach zeneszerző, valamint a Szent György-templomban tartotta menyegzőjét Thüringiai Lajos és Árpád-házi Szent Erzsébet is. Ez az a hely, ahol az ifjú Luther a diákéveit töltötte. A későbbi teológus és pap világi tanulmányaira készülve érkezett a városba – szülei akaratát tiszteletben tartva ugyanis eredetileg ügyvédnek készült.
Eisenach elképzelhetetlen a szomszédos Wartburg vára nélkül, amelynek „meghódítására” mi, teológusok is vállalkoztunk. Már a megközelítése is kalandos volt. Néhány éve a várkapuhoz vezető utat még szamárháton is meg lehetett tenni, jelenleg azonban csak néhány térbeli installáció áll a „szamárparkoló” helyén. Négylábú közlekedési eszköz hiányában gyalogszerrel jutottunk fel a várba, amely egykor utunk névadójának menedékéül szolgált, ahol az Újszövetséget német nyelvre fordította. A várkastély számos látnivalója között kiemelt helyet érdemel az aranyozott mozaikokkal díszített terem, amely Árpád-házi Szent Erzsébet életét mutatja be, aki közel hat éven át élt Wartburg várában. Igencsak meglepődtünk azon, hogy idegenvezetőnk csak futólag említette Luther Márton, akkor használt fedőnevén György lovag itt tartózkodását. A tudós teológus életének ezt az epizódját egykori szobája, valamint a munkássága előtt tisztelgő kis könyvtárhelyiség örökíti meg.
Szerzetesi ruhában
Következő úti célunk Erfurt egyetemvárosa volt, ahol a németországi reformáció jeles alakjának újabb életszakaszával ismerkedhettünk meg. A hajdani ágostonos kolostorban, ahol az egykori filozófus a papi hivatás és a szerzetesi élet mellett kötelezte el magát, rendkívül kedvesen fogadtak. A monostor épületeit járva megismerhettük a fiatal szerzetes életét, véget nem érő bűnvallásainak legendáit, pappá szentelésének történetét. Protestáns múltunknak ez az emléke különösen hitelessé, megfoghatóvá tette azt a hitbeli buzgóságot, amellyel utunk névadója Isten szolgálatába állt. A hely hangulatától inspirálva méltónak láttuk, hogy Isten Igéjére figyelve, zsoltárt és dicséreteket énekelve hálát adjunk mindenható Istenünknek.
Élet és halál kapuja
Harmadik napunk állomásai Mansfeld és Eisleben voltak. Előbbi történelmi jelentősége, hogy falai között töltötte gyermekkorát a protestáns reformáció elindítója. A hajdani szülői ház és a Szent György-plébániatemplom, ahol a kis Luther Márton ministrált, még ma is áll. A vár jelenleg szállodaként üzemel, hangulatos udvara és különleges kialakítású temploma – ahol a reformátor egykor szintén prédikált – a település többi részével együtt egyfajta időtlenségbe dermedt.
Eislebenbe érkezésünk egy kisebb időugrás érzetét keltette. Ebben a városban egyszerre találkozik múlt és jelen. A hely, ahol Luther világra jött és aztán véletlen- vagy inkább sorsszerűen elhunyt, hűen őrzi híres szülöttje emlékét. A település már a kezdetektől fontosnak tartotta, hogy megőrizze a reformátorhoz köthető épületeket az utókor számára, ezek közül több UNESCO-védelem alatt is áll. Rekonstruált állapotában megtekinthetők a reformátor születésének és halálának helyszínei, valamint az életéhez köthető két fontos templom is. A Szent András-templomban hangzottak el Luther utolsó prédikációi, majd halálát követően itt ravatalozták fel, mielőtt utolsó útjára, Wittenbergbe indult. A Szent Péter és Pál-templomot pedig azért fontos megemlíteni, ugyanis itt keresztelték meg a német reformátort. A templomot a közelmúltban a mai kor igényeinek megfelelően felújították, puritánságát modern kialakítása ellensúlyozza. Különlegessége a földbe süllyesztett keresztelőmedence, de jól megférnek egymás mellett a templomtérben található, ufószerű inframelegítős lámpatestek és a környék válogatott fáiból készített színes padsorok is. Szemmel látható módon a reformátor szülővárosa – még ha sokszínűen, sőt néha formabontóan is – nagy szeretettel és felelősséggel gondozza Luther hagyatékát.
95 tétel és Reformációfesztivál
Eisleben gazdag reformációs emlékeit csak Wittenberg múlja felül, nem is akárhogyan. Egyrészt hozzá kötődik Luther teológiai doktorrá avatása, professzori karrierje és a neves 95 tétel kifüggesztése, másrészt munkatársainak köszönhetően a város 1517-től kezdve a reformáció egyik jelentős központjaként került be a történelemkönyvekbe. Ezt a korszakot idézi a Luther- és a Melanchton-ház, valamint a Cranach-udvar is. De vajon mit jelent ez a gazdag lelki és kulturális örökség a Wittenbergben élőknek? Szemmel láthatóan minden lehetőséget megragadnak, hogy a reformáció jelentős eseményét a köztudatban tartsák. Már ifjúsági szállásunk recepcióján egy közel méteres magasságú, piros Luther-szobor fogadott, és ez fura alkotás később máshol, új színekben is visszaköszönt. Az ajándékboltokban a reformátornak (tévesen) tulajdonított „itt állok, másként nem tehetek” feliratú zoknik, a vártemplom kapuját, valamint a Luther-rózsát mintázó teasütemény, a reformáció élharcosát ábrázoló tréfás kártyák, gumikacsák és építőelemekből összerakható figurák sorakoztak a polcokon, messze felülmúlva mindent, amivel eddig találkoztunk. Képmutatás volna állítani, hogy némelyiket nem találtam humorosnak, hiszen magam is vásároltam, az azonban komolyan elgondolkodtatott, hogy miért is alakult így mindez. Vajon van-e az ajándéktárgyak között olyan, amelyet valaki tiszteletből tesz ki a polcára?
Kérdésemre az október 31-én tartott Reformációfesztivál sem adott pontos választ. Egy istentiszteleten kezdhettük a reggelt: a zsúfolásig telt, hatalmas vártemplomban felzengő imádság és az általunk is jól ismert énekek megindító közösségbe vontak bennünket Isten mindenkori hívő népével. Méltó megemlékezés volt mindarról, amit Isten több mint ötszáz éve e falak között végbevitt. Ugyanitt az esti órákban jazz stílusú zsoltárfeldolgozásokat lehetett megcsodálni. Napközben pedig Wittenberg óvárosa a középkori életet megidézve megtelt árusokkal, kézműves sátrakkal. Akadtak kifejezetten rokonszenves figurák is a sokadalomban, mint például egy nyomdász, aki az érdeklődők kiválasztotta bibliai idézeteket nyomtatta kézi erővel működtetett nyomdájában. A gyerekeket egy kis „óriáskerék” nyűgözte le a főtéren, egy sátornál lámák tanyáztak (máig sem értem, mi célból), a vártemplom melletti rét pedig egy középkori falu képére változott át alig néhány óra leforgása alatt. Itt sem hiányozhatott az itthon is megszokott eszem-iszom, „eredeti reformációs süteményekkel” megspékelve. Kétségtelenül a legnépszerűbb a kürtős kalács és a lángos (magyarul kiírva!) volt, ezeknél hosszú sor kígyózott. Önkéntelenül is eszembe jutott Kálvin, aki utolsó útját is olyannyira puritán keretek között tervezte el, hogy ezzel nem sok teret engedett az utókornak a dicsőítésére.
Hazaérkezve, néhány nappal Luther Márton születésnapja után, még mindig a látottakon jár az eszem. Meghatározó élmény volt, hogy egy remek közösségben közelebbről is megismerhettem a reformáció egyik élharcosának életútját. Tanain és teológiai nagyságán túl bepillanthattam a mindennapjaiba, megismerve így Istenért lángoló lelkét, teológiai géniuszát, de esendő emberi vonásait, betegségeit, küzdelmeit is. Nehéz elképzelni, hogy a mára kialakult reformációbiznisz őt magát ne zavarná, hiszen nem volt más célja, mint a figyelmünket a Megváltóra irányítani. Ezért élt, szolgált, szenvedett és halt meg. Dicsőség legyen érte Istennek, hogy minden emberi céltévesztésünk ellenére a nagy teológus és munkatársai nyomdokán az egész világ örökre megjegyezte: Egyedül a Szentírás, egyedül hit által, egyedül kegyelemből, egyedül Krisztus, egyedül Istené a dicsőség.
