A gyermek a saját Istenével érkezik a hittanórára (második rész)

Fontos, hogy a gyermekeknek olyan bibliai történetekkel mutassuk be Istent, amelyeket képesek befogadni, értelmezni. Hogyan közelítenek a kérdéshez a református hittankönyvek, mit közvetítenek például az alsós korosztálynak?

2012-ben újítottuk meg a kerettantervet, és ahhoz készültek el a segédletek is. Alapvetően a koncepciónk az, hogy a hittanoktatás nemcsak arról szól, hogy ismeretet szeretnénk átadni, hanem a komplex személyiségfejlődést akarjuk segíteni. Ennek van értelmi, érzelmi, viselkedésbeli és attitűdformálás része, valamint gyakorlati, a mindennapokban megjelenő oldala is. Az általános iskolai koncepció úgy néz ki, hogy minden évnek van egy fő témája, az elsősnek például az, hogy Isten tenyerén, a nyolcadikosnak pedig Isten Igéjének a tükrében. Minden év fő vonala a korosztály tipikus fejlődéséhez kapcsolódik. Például az elsős gyermekeknél a fő hangsúly a hit alapozásán, az Istennel való kapcsolatra bátorításon, Isten szeretetének, erejének felmutatásán van. A történetek alapvetően úgy vannak összeválogatva, hogy az adott év fő gondolata, fő motívuma jelenjen meg. Emellett, az adott bibliai történetekhez kapcsolódva, a korosztály számára ismerős élethelyzetek, etikai kérdések, keresztyén identitást formáló témák is előkerülnek. Kimondottan javasoljuk azt a hittanoktatóknak, hogy ne vigyenek minden órára új történetet – bár erre nagy a csábítás –, hanem hatoljanak egynek-egynek a mélyére. Keressék meg a kapcsolódó életkérdéseket, helyzeteket, amelyen keresztül Istentől jövő, mindennapi életre vonatkozó tanítások kaphatók! Válogatni a bibliai történetek között nem azt jelenti, hogy ki akarom hagyni, ami nekem nem tetszik, hanem azt, hogy odafigyelek arra, hogy mit nem tud megemészteni egy gyermek.

Mondjuk egy Mózes-történetből a tíz csapást nem lehet kihagyni…

Valóban, de nem mindegy, hogyan tálalja az ember, miként viszi be az órára, hová esnek a hangsúlyok. El lehet úgy is Mózes történetét mesélni, hogy minden órán egy-egy csapásról beszélünk, és úgy is, hogy nem túlhangsúlyozva a csapásokat Isten erejét, szándékát és hatalmát mutatjuk fel, a fő üzenetet kiemelve. A húsvéti történetnél sem lehet megkerülni Jézus halálát, mert különben nem értjük meg, hogy mit jelent a feltámadás, és mi a jelentősége. De mégsem kell véres, félelmetes képet festeni. Azt viszont kiemelhetjük, hogy Krisztus miért vállalta a keresztet, Isten ígérete teljesedett be, amit még az első bűn idején tett. A kapcsolópontokat, összefüggéseket is be lehet vinni a megfelelő korban, hogy lássák, a bibliai történetek nem mesék, hanem Isten üzenete, az emberiség megváltásának a története. Ebben, illetve a hitből hitbe való tanításban nagy szerepe van a hittanoktatónak. Akinek élő hite van, aki maga is megéli a mindennapokban az Istennel való kapcsolatát, az tudja odaélni hitelesen a gyermekek, fiatalok elé.

Rákérdeznek a gyermekek a történetek nehezebben érthető részeire, ráéreznek arra, miről nem akar beszélni a tanár?

Az ovisok és az alsósok nagyon sokat kérdeznek, kíváncsiak; ahogy kamaszodnak, úgy jöhetnek a kötözködő vagy annak tűnő kérdések. Szeretem, ha kérdeznek a gyermekek, mert ez azt jelenti, hogy kapcsolódnak az elhangzottakhoz. Különbség van a hittanoktató számára nehéz és a kötözködő kérdés között, még akkor is, hogyha a diák őszintén és nem kötözködve teszi azt fel. Van, ami inkább rácsodálkozás a részükről. Például, hogy az ószövetségi korban több felesége is lehetett egy férfinak, vagy a kulturális különbözőségekre. Van, amikor mást tanulnak egy másik tantárgyból, és szeretnék megérteni, helyére tenni az eltérő információkat. Ilyen lehet például a természettudományos órákon vagy a történelemből tanult evolúció, ami után megkérdezik, hogy melyik a valóság. Isten teremtette-e a világot, vagy a majmoktól származunk? Vagy éppen olvasnak valamit, vagy látnak egy dokumentumfilmet, és ahhoz kapcsolódóan támad kérdésük. És persze tényleg vannak kimondottan olyan kérdések is, amikkel csak a figyelmet akarják elterelni. Nálam ez utóbbi ritkán fordul elő. Inkább azt látom, hogy jó, ha egy gyermek, fiatal kérdez, mert ez bizalmat jelez. Hitelesnek látnak, szeretnének tájékozódni, és van valami, ami fontos a számukra. Az sem mindegy persze, hogy hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket. Néha olyan kérdést tesznek fel, olyan hozzászólás hangzik el, ami mögött valami más húzódik meg. Egy „Miért olyan gonosz Isten, hogy az emberek nem élnek örökké?”, vagy „Mi történik, ha megtelik a mennyország? Hová kerülnek, akik utána halnak meg?” kérdés mögött akár gyász, esetleg egy fontos személy betegsége, rejtett halálfélelem stb. is felfedezhető. Nemcsak beszélni kell, hanem sokat figyelni és hallgatni – az órákon is. Tapasztalataim szerint nagyon jó beszélgetések szoktak elkezdődni az elsőre talán kínosnak, nehéznek tűnő kérdésekből, ha megpróbálunk őszintén válaszolni azokra. Olyan is előfordult, hogy egy gyermek jelezte, ő ateista, de megbeszéltük az elején, hogy számomra fontos Isten és a benne való hit, és hogy a csoportban is vannak olyan diákok, akiknek ez hasonlóan fontos, ezért tartsuk tiszteletben egymást, de természetesen felteheti a kérdéseit, ha vannak. Lettek is kérdései. Talán volt olyan is, amikor tényleg kötözködni akart. De remek beszélgetések alakultak ki, mert nagyon értelmesen szólt hozzá a témákhoz, értelmes és elgondolkodtató kérdéseket tett fel. Lehetőséggé váltak ezek az alkalmak a hitvallásra is.

Hogyan tud felkészülni ezekre a kérdésekre egy hittanoktató?

Amikor elkezdünk dolgozni egy történettel, készülünk az órákra, akkor egyszerre érdemes az Igét és a tanulókat is végiggondolni. Miközben elemezzük a történetet, megkereshetjük a kapcsolópontokat a gyermekek, fiatalok életvalóságához, a kérdéseikhez, témáikhoz. Talán bennünk is merülnek fel még kérdések, amelyeket jó magunkban vagy akár szolgatársakkal átrágni, feldolgozni. Nem jó, ha a saját elakadásunk lesz az órának a gátja. Például nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy a megítélésünk szerint Isten igazságtalan egy történetben. Isten ismerete, a Szentírás ismerete, a tanítandó tananyagaink – például egyháztörténet, egyházismeret, énekek – alapos ismerete, a reális önismeret, a ránk bízottak ismerete, bőséges módszertani skála – talán ezek a kulcsok, amelyekben folyamatosan fejlődhetünk. Nagy lehetőség is rejlik ezekben: a XXI. században, napjaink falujában, városában odaélni, felmutatni a hiteles Krisztus-követést a diákjaink elé.