Kísérletezésről szól a munkánk, hiszen nem léteznek jól bevált módszerek, átvehető és biztonsággal alkalmazható modellek. Mindeközben folytonosan reflektálnunk kel saját teológiánkra. A gyakorlat ugyanis újra és újra kérdéseket tesz fel a teológiai gondolkodás számára, és ezek a kérdések nem csöndesednek el maguktól, ha nem törődünk velük, hanem választ követelnek. Az elméleti gondolkodás azonban sajátos dolog, hajlamos saját mókuskerekeinek kialakítására. Ahogyan kialakulnak munkamódszerek, elvek, úgy a gondolkodásunk is előbb-utóbb köröket alakít ki, melyek folyton visszatérnek kiindulási pontjukhoz. Egyetlen példa erre az a tény, hogy jól megalapozott teológiai látás nélkül nincs jó gyakorlat, a folyamatosan utat kereső és a missziói parancsot életté tevő gyakorlat nélkül pedig az elméletek még hasznos és alkalmazható kérdéseket is alig tudnak megfogalmazni. Ezért tekintem különös lehetőségnek, hogy részt vehettem egy olyan konferencián, mely kiemelt témájának tekintette a szegénységet, a gazdasági egyenlőtlenségeket és református egyházaink gyakorlati és teológiai válaszait.
Három és fél hét hosszú idő. Napjaink jelentős részét tantermekben töltöttük, és különféle előadásokat hallgattunk a kijelölt témákról. Az előadásokat viták követték, melyek leginkább azért voltak érdekesek, mert huszonhat ország teológusai vettek részt bennük, mindannyian hordozva saját kultúrájuk és teológiájuk meghatározó és esetenként nagyon eltérő vonásait. Jó volt megtapasztalni, hogy bár mindennapjaink, kifejezési módjaink, megfogalmazásaink nagyon eltérőek, alapvető kérdéseink és a Szentíráshoz való ragaszkodásunk azonos. A viták és a hajnalig tartó beszélgetések új impulzusokat hoztak, így új lendületet adtak ahhoz, hogy távolról tekinthessek mindennapi munkánkra és új kérdéseket tudjak megfogalmazni.
Az egyik fontos teológiai tanulság éppen a sokféle nemzet képviselőinek jelenlétéből fakadt. A keresztyénségnek és a reformátusságnak nem csupán az a módja létezik, ahogyan azt én itthon megélem. A különbözőségek megtapasztalása segít szétválasztani vallásosságunk pusztán kulturális és valóban teológiai elemeit (már amennyiben szétválaszthatóak), és nyitottá tesz mások irányába. Mások megismerése és elfogadása nem elveink feladását jelenti, hanem a gazdagodás lehetőségét.
A másik fontos tanulság a mára már teljesen individualizált világunkban és az individualizáció által befolyásolt keresztyén gyakorlatunkban az egyes bibliai üzenetek közösségi, társadalmi jellegének hangsúlya volt. Jó példa erre a bűneset története, amelyet praktikusan önmagunk életére értünk és alkalmazunk, és keveset beszélünk annak közösségi, szociális vonásairól. Ugyanígy kérdés például a kegyesség és a misszió közösségi jellege, mely a környező világ üzenetével szemben nem maradhat meg az egyéni cselekvések szintjén. A teológiai tanulságok megfogalmazásában segít, hogy a konferencián való részvétel szerves része a dolgozatírás. Ez a kötelesség a mindennapi munka mellett kissé nehéznek tűnik, mégis hozzájárul ahhoz, hogy letisztázzam és megfogalmazzam a tanulságokat.
A színes nemzetközi közösség, a yogjakartai helyszín, a látnivalók, tapasztalatok, az új barátok rengeteg élménnyel gazdagítottak, és sajátos tükröt tartottak elém. Ebben a tükörben önmagamat is másként láthattam meg, mint korábban. Észrevehettem olyan gyengeségeimet, amelyekkel természetesen és megszokott módon éltem együtt, és egy fontos értéket is. Fontos volt számomra, és talán fontos lehet minden magyar református lelkipásztornak és teológusnak, hogy nincs mit szégyellnünk a világban magyar reformátusokként. Megannyi nyűgünkkel, nehézségünkkel és esetenként nehézkességünkkel együtt is Bibliával a kezünkben és szívünkben gondolkodunk, hitvallásaink még mindig meghatározzák bibliaértelmezésünk módját és megújulásunkat nem a hagyományaink sarokba dobásával keressük. Ezek pedig nagy dolgok – különösen mások nehézségeit látva.
Református lelkipásztorként újra megérezhettem, hogy hálás vagyok a Sárospataki Kollégiumnak, mely ebben az összehasonlításban jó alapokkal bocsátott szolgálatra, és hálás vagyok szolgatársaimért, akikkel nem a szakadást munkáljuk, hanem egy szívvel, egy akarattal végezhetjük missziói munkánkat.
Barnóczki Anita
A szerző református lelkipásztor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület cigánymissziós referense
Global Institute of Theology
Idén június 8. és július 1. között Indonéziában zajlott a harmadik Global Institute of Theology (GIT) a Református Egyházak Világközössége szervezésében, együttműködve a yogyakarta-i Duta Wacana Keresztyén Egyetemmel. A program azt a lehetőséget célozta meg, hogy pályakezdő teológusok a világ minden tájáról ökumenikus és interkontextuális módon tanulhassanak egymástól és közösen művelhessenek teológiát.
A GIT kontextusa a Jáva szigetén fekvő Yogyakarta volt, ahol a keresztyének a világ legnagyobb muszlim lakosságában alkotnak egyházat, élnek vallásközi kapcsolatokban generációk óta, és ahol a fejlődő gazdaság ellenére a gazdagság és szegénység között óriási szakadék húzódik.
Minden résztvevőnek kötelezően három kurzust kellett teljesítenie, amelyből egy mindenki számára azonos volt: God of life revitalise our spirituality... our theology... and our praxis..., amelyet a 2013-ban megrendezésre kerülő Egyházak Világtanácsa gyűlése inspirált (God of life, lead us to justice and peace). A közös kurzus három egységre tagolódott, amelyek a következők voltak: Spiritualitás és istentisztelet, A református teológia és identitás megélése, illetve Etika és praxis.
Emellett négy szabadon választható kurzus volt elérhető a következő címekkel: Szegénység és gazdagság, A teremtés és a katasztrófák teológiája, Református teológia és vallásközi élet, illetve Misszió: vallási identitás, gyógyulás, megbékélés és befogadás.
Az előadók, a szervezők, és a résztvevők különböző kontinensek országaiból képviseltek teológiai egyetemeket illetve kontextusokat, amelyek által a résztvevők mind intellektuálisan, mind spirituálisan jelentősen gazdagodhattak.
Kóczián Viktória
(a debreceni teológián végzett lelkész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem PHD hallgatója)