Protestánsként Dél-Olaszországban

A más vallású pap – még mindig csak így emlegetik Pachinóban David Zomer lelkipásztort. David amerikai református misszionáriusként immár nyolcadik éve szolgál Olaszországban. A fiatal lelkipásztorral a szicíliai protestantizmusról, a szigetlakók mindennapjairól beszélgettünk.
Olaszországban elenyésző kisebbséget jelentenek a protestánsok – a számos felekezet közül a metodisták és a valdensek uniált egyházban élnek és munkálkodnak száz egyházközségben, miközben robbanásszerűen nő a pünkösdi közösségek száma. A hányatott sorsú, de varázslatos szépségű szigeten, Szicíliában összesen tizennyolc valdens gyülekezet él, amelyet tizenkét lelkipásztor lát el. Tekintettel arra, hogy a közvélekedés szerint „Firenzétől lefele már Afrika van", kevés lelkipásztornak fűlik a foga ahhoz, hogy itt szolgáljon. David egyik gyülekezetében, Pachinóban az elmúlt húsz évben tizennégy lelkipásztor fordult meg – de nyolc évig egyáltalán senki nem volt itt. A valdens, metodista és baptista egyház közös teológiai akadémiát tart fenn Rómában igen családias, három-nyolcfős évfolyamokkal. A végzett lelkipásztorok közül is leginkább a gazdag és fejlett északra vágynak és mihamarabb elhagyják Dél-Olaszországot. Az elmúlt negyven évben egyáltalán nem volt Szicíliában szervezett missziói szolgálat. A valdens zsinat az utóbbi években tűzte csak napirendjére a misszió kérdését.

Kenyeret és Igét

Szicília termékeny szigete történelme folyamán mindig leigázott terület volt. A köztársaság a demokrácia mellett a vallásszabadságot is elhozta a szigetre – Garibaldi egyik tábornoka ugyanis valdens volt, így nyílt meg az út a 19. század közepén a valdens misszionáriusok előtt. Velük együtt Nagy-Britanniából érkező metodisták is megkezdték a munkájukat, de elsősorban nem az Igét hirdették, hanem igyekeztek felkarolni a szegényeket, például oktatást és iskolai ebédet biztosítottak a gyerekeknek. A nyomor most is nagy: a lakosság jelentős része írástudatlan, a gyerekek 30%-a tizennégy éves korára már kimarad az iskolából – aki viszont tanul, az többé nem tér vissza az Etna lábaihoz. Az az ipari tevékenység is megszűnőben van a vidéken, a helyben maradók elsősorban a mezőgazdaságból próbálnak megélni. „Még ma is meg lehet a politikai szavazatokat vásárolni öt kiló tésztáért" – teszi hozzá a lelkipásztor.

kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pachino valdens középgenerációja főleg férfiakból áll, ezért elfogyóban van a gyülekezet – a hitet ugyanis hagyományosan az asszonyok őrzik és örökítik. „Amikor Pachinóba kerültem, azt mondták, ez Szicília második legnagyobb gyülekezete. Az első istentiszteletre három idős hölgy jött el. Most már több mint negyvenen vagyunk" – meséli mosolyogva a „más vallású pap", ahogy az itteni katolikusok hívják. David másik gyülekezetében, Scicliben pedig fejlődik a közösség, hála a metodista anyukáknak, akik hozzák magukkal csemetéiket is. Ebben a városban szolgált Szicília első protestáns polgármestere, aki egyben lelkipásztor is volt – de min­den­nek már jó harminc éve.

Bevándorlók és nehézségek

Hat éve már annak, hogy egy ócska lélekvesztő darabjait vetette partra a tenger Pachinóban, huszonegypár illegális bevándorló holttestével egyetemben. Mivel nem lehetett tudni, hogy keresztyének-e, ezért a katolikus pap nem vállalta eltemetésüket – David itteni szolgálata ezzel a tragédiával indult. „Tizenöt éve főleg arabok jöttek ide, hogy a földeken dolgozzanak. Nyolc éve érkeztek meg az első feketék, és pár éve egyre több a román és a lengyel bevándorló. Az arabok és a feketék nem tűrik egymást – amikor egy ghánai fiú jött ide tanulni, a helyi arabok kezét-lábát eltörték" – magyarázza a misszionárius. Mint mondja, a bevándorlók új problémákat hoztak, például a prostitúciót: a betegápolásból élő lengyel és román nők közül többen is így egészítik ki keresetüket. De nemcsak a kinti, hanem az egyház belső világában is nagy kérdés az integráció: Ghánából és Nigériából olyan, már keresztyén (főleg metodista és presbiteriánus) bevándorlók érkeznek, akik jóval konzervatívabbak a valdenseknél – a párbeszéd módjait és lehetőségeit most igyekszik megharcolni bevándorló tagjaival a valdens-metodista közösség.

Harcos mindennapok

A hírhedt maffia távol tartja magát az egyháztól és intézményeitől – David szerint az Istentől félnek, de mindent és mindenkit felügyelnek. Scicliben nem sikerül a templomot felújítani, mert évek óta nem tudják elintézni a hivatalos papírokat – a maffia 2-3000 euróért hetek alatt megoldaná az engedélyek kérdését. Bár az Istentől tart a maffia, mégis nemrég megöltek Nápolyban egy köztudottan maffiaellenes katolikus papot, és a pachinói gyülekezetbe is jár olyan asszony, aki nemrég veszítette el férjét, akivel két éve házasodott össze – mert a férje nem akarta elhelyezni a maffia pénznyelő játékgépét a kocsmájában. A többi kocsmáros nem mert ellenkezni – nem szerették volna, ha az ő kisfiuk is árván marad.

„Elég makacsok és lobbanékonyak az itteniek – volt olyan presbiteri gyűlés, ahol székek és Bibliák is repkedtek a vita hevében" – meséli David. Mostanra már megnyugodtak a kedélyek, és a gyülekezeti tagok is járnak az istentisztelet és a bibliaóra mellett a napközi alkalmakra is. Arra a kérdésre, hogy mit tart ebben a környezetben a legfontosabb feladatának, David felnevet, és azt mondja: a strandot. Aztán komolyra fordítja a szót: azt mondja, a legfontosabb, hogy egy stabil közösséget teremtsen az embereknek. Ezért karolta fel a magukra maradt öregeket egy nyugdíjas napközi, és ezért tölti több tucat gyerek is a délutánjait a gyülekezeti házban. A templom melletti vendéglakás nyitva áll a rászorulók előtt – most egy kétgyermekes anyuka jár innen kemoterápiára, amire nem lenne pénze az ingyen lakhatás nélkül. David és felesége, Villő szeretnének emellett egy olyan klubot is indítani, ahová a bevándorló nők járhatnak.

Bagdán Zsuzsanna

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja augusztus 19-i számában.