Magyar végvár Kanadában

Lizik Zoltán élete minden fontos döntésében Istenre hagyatkozott, és sosem bánta meg. Lelkészi szolgálatát egy Duna menti kis faluban kezdte, majd Közép-Európa legnagyobb református templomában, Cegléden folytatta huszonnyolc éven át. Tizenhat éve pedig elvállalta a kanadai Windsor gyülekezetének szolgálatát. 2018-ban először, 2023-ban másodszor választották az idén százéves Amerikai Független Magyar Református Egyház püspökének. Az évfordulót az alapítási helyszín után az amerikai New Brunswickban nagyszabású rendezvényen ünnepelték meg.

Mi vezette arra, hogy a sok lehetőség közül végül a lelkipásztori hivatást válassza?

Hívő családból származom, anyai nagyszüleim és anyám is vallásosak voltak. Apám már az új világot képviselte: tanítónak, mérnöknek vagy katonatisztnek szánt, ahogy az abban az időben divat volt. Nem tudtam, merre induljak. 1970-ben jutottam arra a meggyőződésre, hogy lelkésznek kell jelentkeznem. Tudtam, hogy Isten lépésről lépésre, napról napra meg fogja adni a következő útmutatást. Azóta is mindig elfogadtam az utat, amit elém hozott, és sosem voltak kétségeim, mert mindig megérkeztek azok az emberek, akik segítettek továbbhaladni. Nyilván a Bibliára is támaszkodtam, így tényleg nem voltak kétségeim egy pillanatig sem.

Hogyan befolyásolta a házasságát és a családi életét az egyházi szolgálata?

A feleségemmel még a teológián ismerkedtünk meg. Zsuzsanna a zsinati iroda jogi osztályán dolgozott, és levelező hallgatóként csak időnként járt be. Megszerettük egymást. Ő nyírbátori, ezért az esküvőnket az ottani gyönyörű, ősi templomban tartottuk. Kislányunk, Zsuzsika még Budapesten született, vele mentünk Gerjenbe, ahol világra jött Emese és Zoltán, majd Cegléden István és Gábor Levente. A feleségem elsősorban a gyerekek nevelésével foglalkozott, mellettem állt, és vezette a háztartást, ami nem volt egyszerű feladat.

Miként kerültek Gerjenbe?

Egy ismerős szólt, hogy van egy üres lelkészi státusz egy Tolna megyei faluban, és azt javasolta, hagyjam el Budapestet, legyek önálló lelkész. Akkoriban Finta István, a Reformátusok Lapja főszerkesztője mellett dolgoztam, a legjobb helyen ahhoz, hogy előbb-utóbb budapesti lelkészi álláshoz jussak. Finta is figyelmeztetett, hogy bolondság lenne elhagyni Budapestet, de éreztem, hogy az elhívásom oda szól. Bár emberi javaslatnak tűnt, valójában isteni invitálás volt. Soha nem bántuk meg azt az öt évet, amit ott töltöttünk. A teológián megszerzett elméleti tudást a gerjeniektől tanult gyakorlati tapasztalatok egészítették ki.

Utána következett Cegléd, huszonnyolc hosszú éven át, benne a rendszerváltozással…

Azt sem terveztem. Egy vasárnap beállított Gerjenben az istentiszteletre öt ismeretlen, akik bekéredzkedtek a parókiára, ahol elárulták: ceglédiek, és papot keresnek. Azt válaszoltam nekik: elkéstek, én már elígérkeztem a Tolna megyei Madocsára, ahol meghalt a lelkész. Mire ők: az nem baj, a püspök úr megígérte nekik, hogy náluk az lesz, akit ők akarnak. Több nagy hírű lelkészt is megkerestek már, de ők nemet mondtak. A ceglédi gyülekezet négyszázötven éves, templomuk Közép-Európában a legnagyobb, még a debreceni is kisebb. Tudtam, hogy rengeteg munka lesz vele, mégis igent mondtam. Huszonnyolc évig szolgáltam ott, ebből tízet még a kommunista világban. Cegléden három református gyülekezet működött, összesen tizenötezer reformátussal. Évente nagyjából száz temetést tartottam. Rengeteget készültem, soha nem mentem föl a szószékre enélkül, ezt értékelte a gyülekezet. Mindemellett még politizáltam is. Nálunk alakult meg annak idején a helyi MDF és a kisgazdapárt, mert a művelődési házakba még nem engedték be őket, nekünk viszont kétszáz-kétszázötven férőhelyes, nagy termünk volt, ahol népes gyűléseket lehetett szervezni.

lízik zoltán amre

Lizik Zoltán, az Amerikai Független Magyar Református Egyház püspöke

Fotó: Reformátusok Lapjának, archívuma

Gerjenből Cegléd nagy lépés, de onnan a kanadai Windsor még nagyobb…

Még 2001-ben egy napon felhívott egy ismeretlen erdélyi lelkész, hogy adjak nekik néhány napra szállást, mert őt megválasztották Amerikában egy gyülekezetbe lelkésznek, de a felesége utolsó hetes várandós, és Cegléden szeretne szülni, és utána majd továbbrepülnek. Igent mondtam neki. Öt-hat héten át voltak nálunk, ezalatt megismerkedtünk, megszerettük egymást. Pár év múlva levél érkezett: szeretnék megköszönni, amit kaptak, ezért meghívnak minket egy hónapra magukhoz Los Angelesbe. Jakabffy Zsolt a végén megkérdezte: „Nem akarsz itt maradni? Olyan kevesen vagyunk magyar lelkészek, nagy szükség lenne még egyre!” Elvitt Szabó Sándor akkori püspökhöz, aki először azt javasolta, menjek Houstonba templomot építeni, de azt nem vállaltam, így jött szóba a kanadai Windsor, ahol két éve megüresedett a lelkészi állás. Odarepültem, meghallgattak, és azt mondták, majd visszajeleznek. Néhány hónappal hazatérésem után jött a levél: várnak Windsorba.

Mi fogadta Windsorban?

Isten segítőket rendelt mellém már a legelső lépéseknél. Például Jani bácsit, a festőt, aki élete végéig nagyon sokat segített a templom körül. ‘56-os menekült volt és jó magyar ember. A másik segítőm egy asszony lett. 2008. március 14-én érkeztem, másnap volt a március 15-i ünnepség, ahol miután elmondtam az imát, Klárika néni így szólt a férjéhez: „Miklós, mától kezdve ehhez a paphoz járunk!” Harminc évig tartoztak a katolikus közösségbe, de otthagyták, sőt Klárika konfirmált és presbiter lett. És ott volt a Magyar Ház igazgatója, Zoli bácsi, aki főgondnok volt a másik református templomnál, de átjött hozzánk. A Magyar Házban mindent együtt csináltunk, új ünnepeket vezettünk be, lett például magyar kultúra, költészet, magyar nyelv napja. Történelmi és irodalmi kört indítottam, könyveket is adtunk ki.

Hogyan telt az elmúlt tizenhat év? Mekkora most a gyülekezet Windsorban?

Bár az amerikai autógyártás központja jó száz éve Michigan állam és elsősorban Detroit, a folyó túlpartján, a kanadai Windsorban több autót gyártottak. Windsor lett az esztergályosok központja, akik bedolgoztak a Fordnak, a GM-nek, a Chryslernek, elkészítve a gyártáshoz szükséges szerszámokat. Állítólag nyolcezer magyar is élt itt, öt magyar templom és öt magyar kultúrház működött párhuzamosan. A gazdasági válság miatt megroppantak az autógyárak, rengetegen elköltöztek. A legutolsó összeírás szerint mintegy ezerháromszáz ember vallotta magát magyar származásúnak a városban. Szerintem ennél sokkal többen lehetnek, viszont sokkal kevesebb látható, azaz aki eljön eseményekre, és még kevesebb, aki ténylegesen segít. Az öt templomból egyedül a miénk maradt meg, hozzánk nagyjából ugyanannyian járnak most is, általában tizenöt-húsz, ünnepekkor huszonöt-harminc fő. Valamikor evangélikus magyar templom volt, de a hívek idővel beolvadtak a szlovák vagy a német lutheránus gyülekezetekbe, és a reformátusok megvették tőlük az épületet. Mi őrizzük tehát a helyi evangélikusok építészeti örökségét is. Magyar végvár vagyunk, szó szerint is, hiszen Windsor határváros.

winsori gyülekezet

A windsori gyülekezet

Fotó: Reformátusok Lapjának, archívuma

ÜNNEPSÉGEK A SZÁZ ÉVE MEGALAKULT AMERIKAI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ TISZTELETÉRE

Az ünnepségsorozat része volt a New Jersey állambeli New Brunswick-i esemény, ahol nemcsak a környező gyülekezetekből vettek részt nagy számban, hanem a Magyarországi Református Egyházat is képviselte Molnár János, a Zsinat és a Generális Konvent presbiteri elnöke, Szólláth Bernadett jogtanácsos pedig Steinbach József püspök, a Zsinat és a Generális Konvent lelkészi elnökének köszöntő levelét tolmácsolta. A szombati istentisztelet után a helyi gyülekezet látta vendégül a meghívottakat. Rövid kulturális műsor keretében köszöntések hangzottak el, fiatalok táncoltak, énekeltek, szavaltak. Délután Pásztori-Kupán István egyháztörténet-professzor foglalta össze a száz év történetét. Ezt ismét kulturális műsor, könyvbemutatók, majd fogadás követte. A vasárnapi istentiszteleten Magyari-Köpe Gábor San Franciscó-i lelkipásztor, püspökhelyettes szolgált.

2018-ban püspökké avatták. Mekkora az önhöz tartozó egyház?

Összesen három egyházmegyénk és harminchárom gyülekezetünk van: harminc Amerikában, három Kanadában. Nem mindenhol van saját templomunk, több helyen csak béreljük. Huszonnégy lelkipásztor dolgozik, egy részük bizony nyolcvan feletti, de még mindig viszik a szolgálatukat.

Püspöki jelmondata: „Idegenben is az ősi gyökérből táplálkozni.” Miért?

Nem kezdettől fogva szolgálok itt, hanem érett fejjel, ötvenöt éves koromban jöttem ide. A gyökereim és életem nagy része Magyarországhoz köt, de a szolgálatom itt is meg tudott újulni. Ugyanakkor mindent az otthoniaknak köszönhetek, a családomnak, a rokonságnak, az otthoni egyháznak. Csak azt tudtam idehozni és itt kamatoztatni, amire otthon neveltek, tanítottak, amiben felnőttem. Nagyon jó emberekre találtam itt, boldoggá tett a tudat, hogy nekik szolgálhatok.

Beiktatása után így fogalmazott: „Nagyon szeretnék a még nem vallásos és az egyházat elhagyó embereknek is a püspöke lenni.” Mit jelent ez?

Mindig is úgy gondoltam, nem elég csak a templomban szolgálni és prédikálni, el kellene érni azokat is, akik maguktól nem jönnek el hozzánk. Ezért mentem el mindig a Magyar Házba is. Ha csak egy imádságot mondtam is étkezés előtt vagy után, már tudták, ki a pap, kihez kell fordulni, ha valami gondjuk, bajuk van. Az öregek a kórházba kerülve sokszor elfelejtenek angolul és magyarul kezdenek beszélni, amit persze az ápolók meg az orvosok nem értenek. Mi fel vagyunk jegyezve a kórházban mint magyarul értők: hívnak, amikor szükséges.

2023-ban újraválasztották. Mi változott az előző időszakhoz képest?

Fegyelmezettebben mennek a dolgok. A három egyházmegyét egy-egy esperes felügyeli; ha elakadnak, valamit nem tudnak elintézni, akkor közbeléphetek. Az elmúlt években történt személyi változásoknak köszönhetően sokkal komolyabb eredmények, jelentések érkeznek, és én is jobban tudom kezelni a felmerülő helyzeteket, hiszen most már több a tapasztalatom, jobban érzékelem a helyi gondokat, talán kicsit hathatósabban tudok hozzájuk nyúlni.

windsori templom

A windsori templom

Fotó: Reformátusok Lapjának, archívuma

Nemrég ünnepelték egyházuk százéves évfordulóját.

Nagyon boldogok és büszkék vagyunk, amiért Isten minket arra méltatott, hogy ünnepelhessünk. Elődeink dolgoztak, utódaik megtartották az egyházat, nekünk pedig az jutott, hogy megünnepeljük a száz évet. Itt, a diaszpórában egyébként minden év egy évtizednek számít, hiszen minden olyan nehéz... Szeretnénk, ha mindenki velünk együtt örülne annak, hogy az Amerikai Független Magyar Református Egyház megélte ezt a szép kort, önállóan, saját erőből, hiszen más egyházakkal ellentétben mi anyagilag nem tartozunk senkihez. A függetlenség anyagilag feladatot, de nagy örömet és boldogságot is jelent. Két ünnepséget is tartottunk. Az egyiket a pennsylvaniai Duquesne-ben, ahol 1924. december 9-én megalakult az egyházunk, a másikat a New Jersey állambeli New Brunswickban, ahova a környék gyülekezeteiből több százan eljöhettek, és amelynek lelkipásztora, Ötvös Zsolt alkalmas ilyen nagyszabású ünnepség megrendezésére. Hálásak vagyunk érte!

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!