Élni a csekély mozgástérrel

Kerek egy éve zajlik szomszédunkban a kiteljesedett orosz–ukrán háború. A fekete jubileum alkalmából Zila Jánosnak, az Alapjogokért Központ református hátterű elemzőjének először azt vetettük fel: mintha mindössze két – átjárhatatlan – magyarázata, megítélése volna ennek a háborúnak. Abban talán még van egyetértés, hogy Ukrajna a megtámadott fél, de innentől már minden különbözik. Még a béke víziója is mindkét oldalról a másik fél teljes legyőzéséhez kapcsolódik.

Zila János előrebocsátotta, senki nem tagadhatja, hogy Oroszország agresszor, megsértette a nemzetközi jogi és az alapvető emberiességi normákat. Az ukrán polgári lakosság vérzik, szenved, családok százezrei szakadtak szét, menekültek el, felbecsülhetetlen számú katona élete semmisült meg mindkét hadseregben. Arról nem is beszélve, hogy az első háborús évet még hasonló esztendők követhetik, nem zárható ki az eszkaláció esélye sem.

– Nem csak elvek és jogszabályok szólnak amellett, hogy agresszióként fogjuk fel, ami történik, és ebből következően belássuk, hogy igazi békére van szükség – fűzte tovább gondolatait az elemző. – Ez Európa és Magyarország elemi érdeke is.

No de milyen békéről legyen szó? Azonosulni kell-e azzal a tengerentúli felfogással, hogy Oroszország teljes meggyengítése a cél, netán az oroszpárti békenézetre van szükség, miszerint Oroszország vihesse szabadon Ukrajnából, amit csak akar?

– Nem nekünk kell meghatároznunk a béke tartalmát – tisztázta Zila János. – Az sem megoldás, hogy fegyvert, pénzt öntünk a frontokra a végtelenségig, győzelemre segíteni az egyik felet. Mindenekelőtt fegyverszünetre kell törekedni, és tárgyalni a hosszú távú békét megalapozó kétoldalú feltételekről.

Az Alapjogokért Központ elemzője felidézte, hogy a 2014–15-ös kelet-ukrajnai konfliktus idején még vitán felül állt, hogy tárgyalni kell az európai vezetőknek a konfliktus megoldásáról. Merkel akkori német kancellár és Hollande korabeli francia elnök találkozott is az orosz és az ukrán kollégákkal, lehetővé téve a tartós fegyverszünetet. Akkor, ennek révén is, sikerült elkerülni az eszkalációt.

– Ma azonban nemcsak tárgyalás, hanem még erre való törekvés sincs! – mutatott rá Zila János. Kérdésünkre, mi változhatott, hogy nincs tárgyalási szándék a nyugat-európai hatalmak, illetve az Európai Unió vezetésében, először is felvázolta, hogy a világrend eleve átalakulóban van, a ’80-as évek végére kialakult egypólusú szisztéma mostanra felbomlott. A hidegháborús évtizedekhez hasonlóan ismét blokkosodik a nemzetközi tér. Az Egyesült Államok, vagyis a lehanyatlott unipoláris világrend főszereplője szembetalálta magát például a megerősödött Kínával, a katonailag ismét meghatározóvá vált Oroszországgal.

Így lehet szerinte, hogy az USA fellépésének a mozgatórugója Oroszország meggyengítésének a szándéka, a nyugati világ többi szereplője pedig saját szempontjainak megfontolása nélkül állja a költségek egy részét, és önti a pénzt Ukrajnába. A hadieszközt is, pedig ilyen erőszakkal telítődő térben inkább önálló biztonságot kellene teremtenie az EU-nak.

– Miközben az ukránok véreznek az orosz agressziótól, Európa egésze szenved az energiaválságtól, az inflációtól – állapította meg az elemző, aki szerint mindenekelőtt az energiabiztonság végett érdeke egész Európának, hogy mihamarabb igazi béke legyen. Hiszen tágabb térségünk évszázados gazdasági modellje az elmúlt évtizedekben arra épült, hogy az olcsó orosz nyersanyagot fölhasználva modern technológiával komoly ipari teljesítményt érjen el.

A fiatal református politológus hangsúlyozta: a magyarság, ha lehet, még fokozottabban érdekelt a békében, mint Európa egésze, hiszen Kárpátalján csaknem kétszázezres lélekszámú magyar közösség él, amelyet a katonai mozgósítás – kényszersorozás – aránytalanul sújt. Emellett hazánk sok más uniós országhoz képest történelmi okokból jóval kitettebb az orosz energiaalapanyag-függőségnek, a diverzifikáció érdekében tett kormányzati lépések ellenére is.

De vajon mi a megfelelő – nemzeti érdekű – magyar politikai magatartás ebben a kiélezett, veszélyes helyzetben? – Magyarországnak fontos, hogy amennyire lehet, továbbra is egyfajta kivételt képezzen. A nagyhatalmaktól nem tudunk függetlenedni, a megmaradt mozgásterünkön belül mégis képeseknek kell lennünk a saját érdekeink képviseletére – fejtegette a politikai elemző.

Két pogány közt egy hazáért? – említettük beszélgetőtársunknak a történelmi mondást a török hódoltság korából. Zila János elismerte, hogy tágabb értelemben véve ilyen helyzet a történelmünkben előfordult már néhányszor. – A három részre szakadt ország korszakában láttunk olyan gondolkodást, politikai teljesítményeket, amellyel igenis ki lehet hozni a kedvezőtlen geostratégiai helyzetből is a maximumot. Bocskai, Bethlen Gábor erdélyi fejedelmek tündérkertet tudtak varázsolni a legrosszabb körülmények között is, nem utolsósorban mint református keresztyén hitben példát mutató személyiségek.

Zila János politikai elemző arról is szólt e ponton: a történelemben sűrűn előfordul bizonyos fokú nyomás, hogy egy kisebb állam odaálljon valamelyik oldalra. Szerinte most ilyenek a beszélgetésünk elején említett háborús narratívák, amelyek azzal az igénnyel is fellépnek, hogy ennek vagy annak a háborús félnek szorítsunk – Bocskai és Bethlen példája azt üzeni: drukkoljunk már egyszer magunknak – hangzott a nyilatkozó kulcsmondata.

Szerinte bár Magyarország kicsi ország, korlátozott erőforrásokkal és hatalommal, de szava kell hogy legyen az Európai Unión belül, ébresztgetve nemzetei érdekének képviseletére. – Magyar szempontból úgy látjuk, Európának egy ilyen helyzetben nagyon fontos volna, hogy elvégezze a politikai gondolkodásbeli munkát, visszanyerje érdekérvényesítő képességét, biztonsági szempontból erőt tudjon felmutatni. Ne csak hangsúlyozza az energetikai diverzifikáció megteremtését és ennek örve alatt gazdát váltson az energia-alapanyag beszerzése tekintetében, hanem tegyen az idevágó mozgástérért. S fejezze be azt a szerintünk öngyilkos magatartást, hogy a saját erőforrásait olyan háborús konfliktusba pumpálja, amelynek folytatása szemben áll a boldogulásával – fogalmazott Zila János.

Hozzátette, mennyire képtelenség, hogy az európai liberális politikai elit és fősodor azon értékek ellen folytat küzdelmet, amelyekre saját kultúrája, civilizációja épült.

– Erre fecsérli el politikai gondolkodásbeli energiáit Európa, ideológiai indítékú pressziót gyakorolva a hagyományos európai értékekhez ragaszkodó tagállamaira? – tette fel a költői kérdést.

Végül – ha már hitben járó református keresztyén elemzővel ültünk le beszélgetni – fölemlítettük az orosz–ukrán háború lehetséges eszkatalógiai vetületét. Nevezetesen: A jelenések könyvében is látunk olyan, birodalmakat jelképező szörnyeket, amelyek hol egymás, hol a keresztyénség ellen hadakoznak. Zila János érthetően nem vállalkozott arra, hogy találgasson, hol tarthatunk az emberiség üdvtörténetének ívén. Annyit azonban elmondott, hogy hívő keresztyén, illetve konzervatív szemmel a háborút úgy szemléli, mint amelyben a legádázabbul mutatkozik meg az eredeti bűneset következménye, a bukott ember természete. Ilyen értelemben Káinok harcaként látja önmagában véve is, illetve proxiháborúként is a véres orosz–ukrán testvérkonfliktust. Tudván azonban, hogy nem az emberé az utolsó szó, hanem Istené.