Debrecenben járt a vesztfáliai egyházvezetés

Október 22-én, hivatalos magyarországi tartózkodása során a cívis városban járt a vesztfáliai egyház küldöttsége. Először a Debrecen-Nagytemplomi gyülekezettel és missziójával ismerkedtek a delegáció tagjai, majd a debreceni teológián tett látogatás után magyarországi és határon túli magyar református püspökökkel ebédeltek, végül a Szeretetszolgálat munkájából kaptak ízelítőt.

Az Immánuel Otthon története, ahol hetvenhat, többségében halmozottan fogyatékos gyermeknek és fiatalnak nyújtanak magas színvonalon komplex szolgáltatást, valamint a gyermekek által készített különleges ének-zenei és tánc program nagy hatást gyakorolt a vendégekre. Vad Zsigmonddal, az egyházközség lelkipásztorával, a Debreceni Egyházmegye esperesével folytatott beszélgetés során a gyülekezet további széleskörű missziói tevékenységébe nyertek betekintést. Az egyházközség és az egyházmegye gyülekezeteinek kihívásai – úgy, mint a fiatalok elérése, vagy a megnövekedett társadalmi elvárások - a vesztfáliai egyház aktuális kérdéseivel csengenek össze, buzdítva a két egyházat a gyülekezeti szintű együttműködésre és közös válaszkeresésre.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetemen Dr. Fekete Károly rektor, Dr. Kustár Zoltán rektorhelyettes és Kovács Krisztián, a Lelkésztovábbképző Intézet munkatársa fogadta a vendégeket. Az egyetem bemutatása után a közös kutatási lehetőségekről, diák- és oktatócserékről esett szó. A Vesztfáliai Wilhelm Egyetem teológiai fakultásával évek óta jó kapcsolatot ápol a Hittudományi Egyetem, reménység szerint hamarosan a Bielefeld-i Egyetem teológiai fakultásán is tanulhatnak debreceni diákok.

kép

A testvéregyházi megállapodásban kiemelt szerepet kap a lelkésztovábbképző intézetek kapcsolatrendszerének elmélyítése is. Annál is inkább, mert a lelkészképzés (továbbképzés) kihívásai, a gyülekezetek elerőtlenedése a lelkipásztorok számának arányához képest hasonló képet fest a két egyházban. Az együttgondolkodás alkalma volt 2011 júliusában a vesztfáliai Schwerteben, ahol a vesztfáliai egyház éves témájához – „Keresztség éve” – kapcsolódóan nemzetközi lelkésztovábbképzőt tartott, többek között magyar református résztvevővel. Az együttműködési lehetőségek eme formáját a két egyház, illetve a lelkésztovábbképző intézetek a jövőben is folytatni kívánják.

képA vesztfáliaiak debreceni látogatásának kiemelt célja volt, hogy a Magyar Református Egyház vezetőivel, köztük határon túli püspökökkel találkozzanak. Alfred Buss egyházvezető és csoportja ebédnél találkozott Dr. Bölcskei Gusztáv, Csűry István és Zán-Fábián Sándor püspökökkel. A beszélgetés témája a Magyar Református Egyház jelenlegi helyzete, az anyaország és a határon túli reformátusság legfontosabb kérdéseinek ismertetése volt. A három egyházkerület történelmi sajátosságainak, jelenbeli feladatainak és új kihívásainak a megismerése után a vesztfáliai egyház a nemzetközi szervezetekben a magyar reformátusság érdekeinek képviseletét ígérte.

A debreceni program utolsó állomása a Magyar Református Szeretetszolgálat projektjeivel való ismerkedés volt. Balogh Barna, a Szeretetszolgálat lelkész-igazgatója betekintést adott a szervezet missziói és diakóniai munkájába, kiemelve a cigánymisszió kérdését és a Kék-Vödör akciót. Hangsúlyozta: a segítségnyújtás minden esetben összefügg a „neveléssel” – úgy a segítő, mint a megsegített vonatkozásában –, fontos ugyanis átérezni a szükségben lévők nehézségeit, és adakozni, ugyanakkor megérezni és tudni, hogy mikor jött el az ideje, hogy a diakónia vérkeringésében a tápláltak, megsegítettek oldaláról a segítők oldalára kell elmozdulni. Éppen ezért a Szeretetszolgálat feladatának tekinti a segítségnyújtás mellett az ilyen jellegű iránymutatást is.

Iszlai Endre