Május 5. és 8. között Berekfürdőn tartotta 48. éves ülését az EAKE. A konferenca témája az európai egyházakban folyó teológiai oktatás volt.
Május 5. és 8. között Berekfürdőn tartotta 48. éves ülését az Evangelischer Arbeitskreisfür Konfessionskundein Europa – Európai protestáns felekezetismeretei munkaközösség (EAKE).
A Magyarországi Református Egyház nevében a résztvevőket a megnyitón Dr. Bölcskai Gusztáv püspök köszöntötte, az MRE-t a továbbiakban pedig Dr. Fazakas Sándor a DRHE rektora és Kovács Krisztián lelkipásztor képviselte. Evangélikus részről D. Szebik Imre nyugalmazott püspök és Dr. Szabó Lajos az EHE rektora vettek részt a tanácskozáson.
A konferencián, melynek témája az európai egyházakban folyó teológiai oktatás volt, 12 ország 19 protestáns felekezetének képviselői osztották meg egymással az egyházukban folyó teológiai képzés struktúráját, kereteit, eredményeit, de egyben kihívásait és problémáit is.
A képviselt felekezetek: Adventista Szabadegyház – Németország; Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház – Lengyelország; Cseh Testvérek Evangélikus Egyháza – Csehország; Egyesült Protestáns Egyházak – Belgium; EKD – Német Evangélikus Egyház; Erdélyi Evangélikus Egyház; Evangélikus – Lutheránus Egyház – Lettország; Evangélikus – Lutheránus Egyház – Olaszország; Evangélikus Szövetség – Ausztria; Finn Evangélikus Egyház; Holland Református Egyház; Lengyelországi Református Egyház; Magyarországi Evangélikus Egyház; Magyarországi Református Egyház; Németországi Metodista Egyház; Romániai (Szász) Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház; Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház; Szlovákiai Református Keresztyén Egyház; Waldens Egyház – Olaszország voltak.
Az egyházak, s így a teológiai képzést nyújtó intézmények különböző kultúrpolitikai, társadalmi háttereinek ellenére olyan témák kaptak hangot, amelyeket mindegyik felekezet magáénak tudhat. Az első markáns probléma, amely minden beszámolóban említésre került a hallgatói létszám csökkenése, s így számos intézmény fennmaradásának veszélyeztetése volt. Európai tendenciaként lehet aposztrofálni azt a sokszor elhallgatott tényt, hogy lelkészi pálya és hivatás presztízsét veszítette, s már nem kínálkozik vonzónak a pályaválasztó fiatalok körében. Ezzel párhuzamosan jelentkezik a teológiai oktatással szemben az az elvárás, miszerint a teológiai fakultásoknak (hittudományi egyetemeknek) nem csupán a lelkészképzésre kell berendezkedniük, hanem a teológia iránt érdeklődök és önmaguknak spiritualitást és élményt keresők, valamint az elképzelés nélkül tanulni akarók számára is tudjanak kínálatot nyújtani, s nem lehet minden képzés iránt érdeklődőt potenciális lelkészjelöltnek tekinteni.
A lelkészképzés iránti megváltozott igényeknek köszönhetően szinte mindenhol szélesítik a képzési kínálatot. Ez egyrészt olyan új lelkészi kompteneciák megszerzéséhez nyújtott képzésekben jelenik meg, mint pasztoralpszichológia, intézményvezetés, ugyanakkor a nem lelkészi pályára készülők, illetve a teológia iránt érdeklődők számára megjelenik az alkalmazott teológiai, mint a teológiai tudomány oktatásának új formája és iránya. Bátran mondhatjuk, hogy ezekben a kezdeményezésekben a Debreceni Református Hittudományi Egyetem képzései jelentősnek és úttörőknek számítnak.
A felszentelt lelkészek képzése mellett több felekezet oktatási struktúrájában megjelenik a laikusok felkészítése, amely egyrészt a lelkész-centrikusság iránti csökkenő, a laikusok szolgálata iránt viszont növekvő igényeket mutatja. A laikusok szolgálata iránt azért is mutatkozhat egyre nagyobb kereslet, mert a felekezetek fogyatkozó taglétszáma sok esetben a lelkészi állások csökkenéséhez vezethet, s a szolgálatok elvégzésében teret kaphatnak a laikusok is az ordinált (felszentelt) lelkészek mellett.
A létszámcsökkenés szinte valamennyi felekezetnél valóságos tapasztalatként jelenik meg, s kapott hangot a beszámolókban. Ez a fogyatkozás a nyugati felekezeteknél éppúgy tapasztalható, mint a volt keleti-blokk országainál, még akkor is, ha 1989 után ez utóbbiak esetében egyfajta növekedés indult el, bár köztudott, hogy ez az egyházak iránti érdeklődés viszonylag hamar abbamaradt. A létszámcsökkenés nem csupán a gyülekezetek életében és egzisztenciájában eredményez sok esetben krízist, hanem a teológiai fakultások finanszírozásában és fenntartásában is (Hollandiában pl. több teológiai egyetemet is bezárnak, illetve másik intézményekhez integrálják azokat). Főként a diaszpóra szituációkban élő felekezetek (pl. Erdélyi szászok vagy magyar anyanyelvű evangélikusok, lengyel protestánsok) számára okoz ez a közeljövőben óriási gondot, hisz a kis létszámú egyház képtelenné válik a lelkészképzés iránt amúgy is csekély érdeklődők számára lelkészképző intézetet fenntartani.
De éppen a diaszpóra szituációban élő felekezetek esetében figyelhető meg az identitás példaértékű megőrzése, hogy a vallási nyelvi kisebbség, valamint a sokszor identitást romboló globalizáció ellenére meg tudták tartani gyökereiket és hitbeli, nyelvi önazonosságukat.
A képzési intézményekkel szemben támasztott igények megfogalmazásakor felmerült annak a kérdése, hogy hogyan viszonyuljon a teológiai képzés és a hallgatók spiritualitásának viszonya egymáshoz. Azaz: egy állami egyetem teológiai fakultásán (mint pl. Németországban vagy Ausztriában) mennyi spiritualitás engedhető meg, s milyen formában lehet azt a hallgatók számára nyújtani? Az erre a kérdésre való válaszadásés a megoldás-keresési alternatívák továbbgondolása azért is szükséges, mert a teológiai képzés iránt érdeklődők családi, szociális, kulturális háttere megváltozott (főként 1989 után), s a különböző sorsok sokszor különböző spiritualitást is igényelnek, a lelkészképző intézmények pedig sok helyen az említett differenciált családi és kegyességi hátterű hallgatók gyűjtőhelyeivé válnak.
A lelkészjelöltek képzésénél két fontos momentum jelent meg hangsúlyosan a beszámolókban: a gyakorlati képzés és a külföldi ösztöndíjak fontossága. Előbbi azért elengedhetetlen, mert az állami egyetemek fakultásain gyakorlatilag nincs „hivatalos és kötelező” kapcsolat a gyülekezettel, az egyháztesttel, így a lelkészi szolgálatra való gyakorlati-szakmai képzés lényegében a diploma megszerzése után kezdődik el. Az egyes országok különböző gyakorlati struktúrával rendelkeznek, ami azt mutatja, hogy a gyakorlati képzés átgondolása még mindig aktuális témája lehet az európai lelkészképzésnek. A külföldi ösztöndíjak elsősorban azért lehetnek hasznosak, mert ezek révén közvetlenül be lehet kapcsolódni a nemzetközi teológiai élet vérkeringésébe, valamint betekintést és rálátást lehet nyerni a mai európai protestáns teológia kurrens témáira és irányvonalaira.
A találkozó legnagyobb érdeme abban nyilvánult meg, hogy egymás képzési struktúráinak megismerésén túl, megtapasztalhatták a résztvevők: problémáikkal, kihívásaikkal nincsenek egyedül – a megoldás és útkeresés nem csak az egyes felekezet gondja, hanem lehet és kell is közösen gondolkodni!
Kovács Krisztián