A Skót Egyház zsinatán jártunk

A Skót Egyház Zsinata május 20-26 között ülésezett, ahol több mint hétszáz küldött – egyenlő arányban lelkészi és laikus tag – vitatta meg a bizottságok által előkészített több mint 400 oldalas kiadványban, (ismertebb nevén) a Kék Könyvben összegzett javaslatokat. A teljes jogú tagok mellett ötven fős nemzetközi ökumenikus delegáció is részt vett az ülésen tanácskozási joggal, köztük a Kárpátaljai Református Egyház és a Magyarországi Református Egyház (MRE) küldöttei is.

kép

Május 20-án ünnepélyes ceremóniával vette kezdetét a skót zsinati ülés, ahol a leköszönő moderátor iktatta be a Zsinat 2017. évi elnökét, Derek Browningot, aki az elkövetkező egy évben képviseli majd a Skót Egyházat hazájában és külföldön. Az új moderátor a vendégszeretet és a befogadás üzenetét kívánja szolgálati éve középpontjába állítani. „Az Élet Szava (Word of Life)" – ez volt az idei ülés jelmondata, ami – ahogy a moderátor fogalmazott – jelentheti a reményt, az elfogadást, a békét és a szeretetet is.

A mostani zsinati ülés azért is különleges volt, mert a királynő képviseletében idén a királyi család tagja, Anna hercegnő vett részt, aki a Zsinathoz intézett beszédében méltatta a Skót Egyház munkáját, mint ami helyet ad az ésszerű vitának, melyre napjainkban oly nagy szükség van.

kép

Nők a világegyházban

A Skót Egyház Világmissziós Tanácsa (VMT) minden évben a társadalom egy-egy meghatározó témáját emeli ki, és azt partneregyházai tapasztalatát is alapul véve dolgozza fel beszámolójában. Az idei évben a nők helyzetére helyezték a hangsúlyt, szólva a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetésről, melyet a nők szerte a világban tapasztalnak, beleértve az egyházi életet is. Iain Cunningham, bizottsági elnök példaként említette meg Kálvin kortársát, Marie Dentiére kiváló reformáció-korabeli gondolkodót, akinek neve szinte teljesen a feledés homályába merült, csak azért mert nő volt. Napjainkban is sokszor szorulnak háttérbe a nők, több protestáns egyházban a mai napig sem szentelnek női lelkészeket.

A Skót Egyház ún. St Colm's Alapja olyan partneregyházi projekteket támogat, amelyek a nők helyzetének javítását, és egyenlő bánásmódban való részesítését szolgálják, így végezve közös szolgálatot partneregyházaival. Ebből az alapból segítik Malawiban a helyi egyház által, a nemi erőszak áldozatául esett gyermekek megsegítésére indított programot; Pakisztánban a nők keresztyén hittanoktatását; Kairóban az ott élő menekülteket. Ugyancsak ebből az alapból részesült az MRE egy projektje is, amely fiatal roma lányok prostitúcióból való kiútkeresését támogatja.

A VMT által szervezett külön kerekasztal-beszélgetésen négy partneregyház delegáltjai osztották meg tapasztalataikat, beszéltek szolgálatuk kihívásairól. Egy asztalnál foglalt helyet a Koreai Presbiteriánus Egyház első felszentelt lelkésznője, az olaszországi Valdens Egyház zsinati tagja, a Dél-Afrikai Egyesülő Presbiteriánus Egyház gyülekezeti lelkésze, valamint a Spanyolországi Protestáns Egyház mexikói származású lelkésznője (aki a mexikói egyházban 17 évig csak prédikátorként végezhette szolgálatát, és felszentelésére csak a spanyol egyházban kerülhetett sor). A személyes tanúságtételek és beszámolók is megerősítették, hogy milyen széleskörű szolgálatot végeznek a nők egyházainkban, akár lelkészként, akár laikusként.

Üres székek

A zsinati tanácsteremben két szék üresen maradt. Nem véletlenül, hanem a Zsinat szolidaritásának kifejezésének jeléül. A két széken két név volt olvasható, annak a két nemzetközi delegáltnak fenntartva, akik vízumkérelmük elutasítása miatt nem utazhattak be az Egyesült Királyság területére. Jóllehet a Skót Egyház meghívására érkező nemzetközi vendégekkel ilyenhosszú évek óta nem fordult elő. Bár Rola Sleiman, Szíria és Libanon Nemzeti Protestáns Zsinatának idén februárban elsőként felszentelt női lelkésze, illetve James Makuei Choul, a Dél-Szudáni Presbiteriánus Egyház lelkésze személyesen nem lehetett jelen az ülésen, a tiszteletükre üresen hagyott székek valamennyi jelenlévőt emlékeztettek a távolmaradásukra. A Skót Egyház moderátora a nemzetközi vendégek köszöntésekor külön kiemelte, és nyomatékosan kérte az Egyesült Királyság vízumügyi eljárásának felülvizsgálatát annak érdekében, hogy Nagy-Britannia továbbra is vendégszerető országként lehessen ismert.

Egy igazságos békéért

„Teljes igazság ott születik, ahol valamennyi érintett számára igazságot szolgáltatnak. Csak akkor lehet igazi a béke, ha az békét jelent mindenki számára. Egy igazságtalanságot pedig nem lehet egy másik igazságtalan cselekedettel helyrehozni" – hangzott el a Világmissziós Tanács, valamint az Egyház és Társadalom Tanácsának a Balfour Nyilatkozat 100. évfordulója kapcsán készített közös beszámolójában. (1917-ben Lord Balfour akkori brit külügyminiszter, egyben a Skót Egyház presbitere ismertté vált levelében arról írt, hogy a brit kormány támogatja Izrael állam létrehozását Palesztina területén. Ezzel pedig az addig is békétlen arab-zsidó kapcsolatoknak egy újabb fejezete nyílt meg, amely azóta sem térhetett nyugvópontra.) A Nyilatkozat 100. évfordulója vegyes érzelmeket hoz magával; egyszerre jelenti a zsidó állam megszületésének ünneplése fölötti örömet, a palesztin embereknek pedig a hazájuk elvesztésének szomorú évfordulóját. A két tanács közös beszámolója a skóciai zsidó közösségekkel való konzultáció, illetve a Skót Egyháznak a Szentföldön szerzett sokéves tapasztalatait (ti. missziós munkatársuk, lelkészük szolgál a térségben) alapul véve készült el. Az elfogulatlanságra törekvő és a mindkét fél számára igazságos békét sürgető beszámoló az évforduló kapcsán a konfliktus erőszakmentes megoldására hív.

Ökölbe szorított kéz helyett

Az Egyház és Társadalom Tanácsa a Brexit és a menekültválság következményeit is vizsgálta beszámolójában, a Zsinat pedig határozatban ítélte el az Európai Unióról szóló népszavazás óta megnövekedett számú – idegengyűlöletből elkövetett – támadásokat Nagy-Britanniában. A Zsinat arra hívta fel az Egyesült Királyság kormányát is, hogy növelje a humanitárius programok keretében áttelepíteni tervezett menekültek számát és szüntesse be az elutasított menedékkérőket nincstelenekké tévő irányelvek gyakorlását. Az elmúlt években több tízezer ember vesztette életét a Földközi tengeren, amit a beszámoló annak a politikai és lelki vezetésnek válságaként nevezett meg, amely békében és biztonságban él és elmulasztja a segítségnyújtás lehetőségét.

2016 szeptemberéig Skócia 1147 menedékkérelmet fogadott a szíriai menekültprogram keretében, amely 27,6 %-át teszi ki az Egyesült Királyság teljes területére áttelepítésre került menedékkérőknek. Ez azt jelenti, hogy szinte minden skót településen vagy nagyobb közigazgatási egységben a menekültek is a közösség részét képezik. Ezzel az aránnyal pedig a menekültek befogadásának tapasztalata Skóciában elterjedtebb és – számokban kifejezhető módon is – nagyobb mértékű az Egyesült Királyság más részeihez képest.

Az Egyház és Társadalom Tanácsa beszámolójakor a tanács elnöke az ökölbe szorított és a békés szándékkal közeledő kitárt kéz ellentétéről beszélt. A május 22-i, több fiatal halálát okozó manchesteri bombatámadásra emlékezve feltette a kérdést, hogy hogyan is kellene válaszolni az erőszakra. „Az elmúlt 24 órában láthattuk az ökölbe szorított kéz következményeit. Hogyan válaszolunk erre? Ökölbe szorított kézzel vagy érzékeny és a sérülés veszélyét vállaló kitárt karokkal?" A tanács elnöke arra emlékeztetett, hogy fontos felismerni azok mérhetetlen bátorságát, akik a káosszal szembe mernek menni, törődő, szerető és támogató kezet nyújtanak a bajban. A Zsinat május 23-i, reggeli ülésén egy perces néma csenddel fejezte ki együttérzését azokkal, akik a tragédia során elvesztették szeretteiket.

A május 24-i ülésen a jordániai Ghazi herceg a Zsinat királyi küldöttje, Anna hercegnő vendégeként köszöntötte a Zsinatot és egyben ő is kifejezte együttérzését a manchesteri tragédia felett. Ghazi herceg a vallásközi kapcsolatokban ismert személy: az ő nevéhez fűződik a „Közös szó" című nyílt levél a világ keresztyénségéhez, melyben a békét, az igazságot és a két vallás közötti megértést szorgalmazza. Beszédében ő is felhívta a figyelmet az iszlámon belüli radikalizálódó fundamentalizmus, a technológiai hadviselés és a klímaváltozás veszélyeire. Véleménye szerint, minden korábbinál nagyobb szükség van az oktatásra, amely létfontosságú a radikalizálódás megelőzésében.

kép

Azonos neműek közötti házasságkötés

Az elmúlt évi Zsinat megbízásából készítette elő beszámolóját a Teológiai Fórum, amely az azonos neműek közötti házasságkötés és annak az egyház általi elismerésének kérdését vizsgálta. (A Skót Egyházban a gyülekezetek presbitériumára bízzák, hogy elfogadnak-e azonos nemű párkapcsolatban élő szolgálattevőt.) Idén azt vizsgálták, hogy a lelkészek jogosultak-e azonos neműeket összeadni, ezáltal megáldani kapcsolatukat. A több órás zsinati vita tiszteletteljes módon lehetőséget adott mindkét álláspont képviselőinek véleményük kifejtésére. A Zsinat végül határozatba foglalta, hogy bocsánatot kér – az egyházban tapasztalt – meleg közösséggel szembeni diszkriminációért és egyúttal megbízta a Jogi Bizottságot, hogy jogi szempontból vizsgálják meg annak a lehetőségét, ha a lelkész nyitott az azonos nemű kapcsolatok megáldására egyházi szertartás keretén belül. A Zsinat kiegészítő határozatot is hozott, amiben arra kéri az Ökumenikus Bizottságot, hogy partneregyházainak tapasztalatairól egyeztessen, valamint, hogy az előterjesztésért felelős Fórum tűzze napirendjére a megbékélés kérdését is és minderről jelentést adjon a következő évi zsinaton.

A fiatalok hangja

A Skót Egyház zsinatán tanácskozási joggal részt vesznek ifjúsági delegáltak is, és az ifjúsági zsinati ülésen megválasztott moderátoruk jogosult ajánlásokat megfogalmazni az egyház Zsinatának. Ugyanakkor a Lelkészek Tanácsa megvizsgálja, hogy az elkövetkezendő években – az önálló ifjúsági zsinatot felváltva –, milyen hatékony módon lehet teret adni a fiatalok hangjának. A fiatalok egyébként részt vesznek a bizottságok munkájában is: idén is közös beszámolót készítettek elő az egyház férfi- és nőszövetségével, bátorítva az egyház közösségét a generációk közötti együttműködésre.
Az ifjúsági zsinat moderátora is előterjesztette beszámolóját, melyben a mentális egészség fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy Skóciában a halálozások első számú oka az öngyilkosság. Az ifjúsági moderátor ajánlásában arra kérte a Zsinat moderátorát, hogy ezt a kérdést kiemelt figyelemmel kísérje a jövőben.

A Kárpátaljai Református Egyház képviseletében Kacsó Géza, lelkész és zsinati tag, valamint felesége Kacsó Dóra, az MRE delegáltjaként pedig Erdélyi Diána külügyi referens vett részt a Skót Zsinat ülésén.

Külügyi Iroda