A neves iparoscsaládok – Haggenmacherek, Dreherek, Ganzok – közösségeként is számon tartott Németajkú Református Leányegyház még 1866-ban indította el kórházát a Rózsa utcában, ám az Andrássy út építésének megkezdése miatt hamarosan kisajátították épületeiket, ezért költözniük kellett. A terézvárosi ingatlanokért kapott összegből – a fogadós halála után két évvel, 1872-ben – Barth János herminamezei villáját vették meg, amit a táncmulatságok számára kiváló helyet biztosító nagy belső terek felosztásával átalakítottak a gyógyítás céljaira.
A mágnások második generációjának azonban az elődökhöz képest lankadt az adakozókedve, emiatt a budapesti német nyelvű reformátusok gyülekezetének egy idő után egyre nagyobb gondot okozott az intézmény fenntartása, ezért 1909-ben átadta azt a Filadelfia Diakonissza Egyletnek. Ekkor lett a kórház munkanyelve a német helyett a magyar. A gyógyító intézmény ebben a formában zavartalanul működött egészen 1950-ig, amikor a kommunista hatalom államosította, és új funkciót adott neki: az addig felnőtteket ellátó kórházat gyermekek ápolására szervezte át. A Bethesdát több mint negyven év elteltével, a rendszerváltozás után, 1992-ben kapta vissza a református egyház, és megtartva annak az államosítás után kapott feladatát, ma is gyermekkórházként működteti tovább.
Ez a terület száznegyven éve a reformátusok társadalmi felelősségvállalásáról, karitatív szellemiségéről szól. A kórház szomszédságában a református diakónia kis szigete alakult ki a majd másfél évszázad során: egészen 1946-ig működött itt a Haggenmacher család által alapított, mindvégig a Németajkú Egyházközség fenntartásában működő Bethánia árvaház, 1979-ben itt építették fel a máig működő, Schweitzer Albertről elnevezett református idősotthont, és itt kapott helyet már napjainkban a református egyház szeretetszolgálatának központja is.
Egy gyilkosság színhelye
Néhány házszámnyira a Bethesdától, a Hermina út 45. alatt áll a Róheim család villája. A rendkívül leromlott állapotú épületnek csak az udvaráig jutunk, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tájékoztatása szerint bemenni életveszélyes lenne. A Pollák Manó tervezte historizáló, de részleteiben már a szecesszió jegyeit is meg-megmutató alkotásnak csak közvetett köze van a magyar reformátussághoz: itt ölték meg 1918. október 31-én Tisza István miniszterelnököt, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokát. A villa külső falán ezért az ő és Róheim Géza néprajzkutató emléktáblája látható.
A fakereskedéssel foglalkozó és a néprajz iránt fogékony Róheim család 1898 és 1900 között építtette zuglói otthonát. „Ezekre az adottságokra utal a villa két gyönyörű faborítású helyisége is, amelyek közül az egyik, az úgynevezett arab szoba igazi különlegesség, mert az iszlám világát idézi, mintha egy mecsetben lennénk" – fájdítja a hallgatóság szívét útikalauzunk, Millisits Máté, akinek korábban volt alkalma belülről is megcsodálni ezt az épületet.
A Tisza-gyilkosság részleteit a periratból jól ismerjük. A korábbi miniszterelnök a villa felső szintjét bérelte a tulajdonostól. Támadói a monarchia szimbólumát látták benne, és azzal vádolták, hogy belevitte az országot az első világháborúba. „Pedig ha valaki, akkor ő határozottan ellenezte ezt, és miután 1917-ben lemondásra kényszerült, a nehéz helyzetben civilként is minden tőle telhetőt megtett azért, hogy próbálja menteni, ami menthető" – meséli a történész. Tisza István, hogy védje családjának az emeleten tartózkodó női tagjait, a földszintre vezető lépcsőn fogadta gyilkosait, és rövid szóváltás után itt dördültek el az életét kioltó fegyverek.
Millisits Máté úgy tudja, a helyi önkormányzat szeretné megszerezni az évek óta üresen álló, történelmi jelentőségű épületet, hogy kulturális célokra hasznosítsa azt. „Remélem, egy Tisza-emlékszobát is kialakítanak, és a nagyközönség számára is látogatható lesz ez a gyönyörű épület" – teszi hozzá reményeit kifejezve az ifjú művészettörténész.
Egy olimpikon tervezte székház
Furcsa látvány, hogy most nem fekete öltönyös zsinati képviselők, hanem a fejüket a plafon felé meregető és a nyakukat körbe-körbe tekergető, nem az egyház ügyes-bajos dolgairól tanácskozó, hanem az épület belső, az utcán járók számára általában rejtve maradó értékei iránt érdeklődő látogatók töltik meg a Magyarországi Református Egyház Zsinata üléstermének padsorait.
„A magyar későhistorizmus és a szecesszió érdekes ötvözete a református egyház zsinati székháza" – kezdi mondandóját a zuglói reformátusok történetének kutatásával is foglalkozó művészettörténész, akinek ebben a témában várhatóan a közeljövőben jelenik meg egy munkája. A kívülről kastélyszerű épület tetején gúla formájú torony áll, amelynek csúcsán a betlehemi csillag jelzi, hogy református épület előtt járunk. A bejárati lépcsőt kívülről azonban szárnyas oroszlánok, az ablakokat baglyok őrzik, az ülésterem bejárata fölötti boltívet pedig két kőfaragó alak tartja – ezeknek a historizáló építészeti elemeknek azonban semmi jelentőségük nincs a református szimbolikában. 
A karzatokat is alapvetően a historizmusra jellemző rozetták díszítik, azonban ha feljebb emeljük a tekintetünket, már a nyugat-európai szecesszió irányába mutató, hosszúkás indákat stilizáló növényi díszítéseket látunk. Természetesen a padok, a csillárok, de az irodák eredeti berendezési tárgyai is a zsinati székház építészeti koncepcióját követik.
A korabeli döntéshozók, akiknek a Keleti pályaudvar közelsége és a jó villamosközlekedés volt az elsődleges szempontjuk, eredetileg egy sarokkal odébb, a Thököly út és a Szabó József utca sarkán szerettek volna telket vásárolni, ám mire a bankhitelt sikerült elintézni, elkelt a kiszemelt ingatlan. Ezután a Thököly úttól egy utcával kijjebb, az Abonyi és a Szabó József utca sarkán sikerült építési helyhez jutni. A református egyház 1907-ben írt ki pályázatot a székház és az állandó ülésezési terem megépítésére. Az első olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd és munkatársa, Villányi János tervei alapján megvalósuló beruházás 1909-re készült el, így az év tavaszán már itt ülésezhetett a Zsinat.
Az ülésteremben az elnöki pulpitus fölött a Magyarországi Református Egyház címere látható. A zászlós bárány, amely a kinyitott Szentíráson áll, fölötte a tűzből újjászülető és a Napra tekintő főnixmadárral eredetileg Debrecen címere. A Zsinat 1933. szeptember 13–14-i ülésszakán döntött arról, hogy egy különbséggel a református egyház is átveszi, azaz a címer alatti szövegszalagban a cívisváros neve helyett Bethlen Gábor Pál apostoltól vett jelmondatát helyezi el: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?" A címert először az ülésteremben helyezték el, a keretbe foglalt alkotást Haranghy Jenő, a 20. század jelentős, de kevésbé ismert képzőművésze festette meg, aki egy másik, a nemzet számára jelentős zuglói épület, a Műcsarnok timpanonjának mozaikját is tervezte, de az ő alkotásai a debreceni Kossuth utcai református templom freskói is.
Kiss Sándor, Kép: Sereg Krisztián
(A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala megtekinthető gyülekezeti, iskolai és intézményi csoportok számára is. Bejelentkezésre és időpont-egyeztetésre a zsinat.tanacsos@reformatus.hu címen van lehetőség.)
A cikk a Reformátusok Lapja idei 41. számában jelent meg