Zajban, porban, imádságban

Meleg, por, hippi kinézetű, sátorgyűrt emberek igyekeznek egyik programról a másikra. Az út mentén kellemes leülős hely feliratokkal: „rajzolj csokiért”, „írj magadnak egy levelet” vagy „jó hogy itt vagy”. A sátor előtt két sáv indul a földtől fölfelé, de nyitott kérdés, vajon találkoznak-e valahol a végtelenben, vagy elmennek egymás mellett. Lesz-e közös pont? – Hibás gondolkodás, ha mi csak ülünk a templomainkban, és várjuk a betérőket. Ahogy Jézus tette, oda kell menni az emberekhez, a fesztiválon pedig benne vagyunk a sűrűjében – mondja Szakács Gergely pápai lelkipásztor, aki már kilenc éve kiesett ugyan a misszió munkájából, de több mint tíz évig szolgált benne. – Az egyházi vezetőktől sokszor megkaptuk azt a kérdést: mi haszna? Akkor született meg közöttünk az a kifejezés, hogy ez preevangelizáció. Olyanok is kaphatnak így egyfajta első érintést, akik sosem hallottak még Krisztusról vagy egyházról. Sok előítéletet és negatív képet sikerült árnyalni. Sokszor olyan mély élettörténetek jöttek elő, amelyek mentén szóba lehetett hozni Jézust. Előfordult, hogy valaki elkezdett gyülekezetbe járni, sőt az egyháztól eltávolodót is újra közelebb tudott hozni.

Gergely úgy néz vissza ezekre az alkalmakra, mint amelyek máig meghatározzák a lelkészi szolgálatát. – Megéltem, hogy az az igazi ökumené, amikor tudunk együtt imádkozni, és Jézust a központban tartva együtt szolgálunk. De jó tanulóterep volt arra is, hogy nem kell félni az egyházhoz nem kapcsolódóktól sem. Sokak számára az egyházi kultúránk idegen, anakronisztikus, de ők is értékesek, sőt, valamilyen módon ők is az Istent keresik. Fontos Igévé vált számomra, hogy sóvárogva várja a világ az Isten fiainak megjelenését. Ha az első fenntartásokon túllendülünk, akkor megjelenik az istenéhség, erre pedig tudunk válaszolni az evangéliummal.

A felvételi után képzésekkel készítik fel a fiatalokat: előkerülnek a felekezetek hitvallásai, majd pedig az az értő figyelem, amellyel megajándékozhatják a sátorba betérőket. – A jelenlétünk lényege, hogy fórumot, találkozási pontot teremtsünk fesztiválozók és keresztyének között. Mivel minden évben mások az önkéntesek, a képzésünk hangsúlyos része a csapatépítés. Ezenkívül mindig tisztázzuk, honnan indult a KözösPont, mi a lényege és a célja. Sajátos külmisszió, de egyúttal belmisszió is. Egyedülálló, hogy különböző felekezetek együtt imádkoznak és szolgálnak. Úgy hoz ez össze minket, hogy közben megerősít a saját hitbéli identitásomban – vallja Pesti Ráhel, a misszió koordinátora. Ő az egyetlen fizetett munkatárs, és másfél éve része csapatnak. Csak amikor a lelki vezetője ajánlotta neki a KözösPontot, akkor derült ki számára, hogy korábban édesanyja, sőt a volt osztályfőnöke is részt vett a misszió munkájában. Szoros együttműködésben dolgozik a „hatokkal”, a misszió döntéshozó szervével, amelyben mindhárom felekezetből részt vesz egy lelkészi személy és egy civil. Református részről Masri Mona Aicha egyetemi lelkész az egyik tag. Azt mondja, számára azért is fontos a fesztiváljelenlét, mert ezzel a szolgálattal együtt képződik le a társadalom egésze. – Minden fesztiválon más a szerepünk. Nem azzal az indulattal megyünk, hogy na, most megtérítjük az egész fesztivált, hanem részei vagyunk az ottani életnek. Mi is eljárunk programokra, de figyelünk, hogy ne kerüljünk olyan helyzetekbe, amelyek hiteltelen keresztyénné tehetnek. Nyilván hívőkként veszünk részt, de nem erkölcscsőszi arroganciával. Az önkénteseink képben vannak a saját és egymás hitvallásaival, de eddig nem tapasztaltuk, hogy a filioque (a keleti és a nyugati keresztyénség közötti vitatott kérdést jelképező kifejezés – a szerk.) körüli vitáról kérdeztek volna bennünket, sokkal evidensebb témákkal találkozni: miért engedi Isten a szenvedést, vagy milyen szerepet tölt be az egyház a társadalomban, mikor szólal meg, mikor nem. Találkozunk a keresztyénséggel kapcsolatos előítéletekkel is, ezekre próbálunk személyes válaszokat adni. Akár azt is ki lehet mondani, hogy én egy ügyben mondjuk nem értek egyet a hivatalos állásponttal, de attól még ez az én egyházam. A közösséghez tartozás sosem lehet teljesen individuális, de nem vagyunk birkák sem – taglalja az apai ágon szír származású lány.

Mona szerint a fesztiválmisszió értékességét az is jelzi, hogy a szervezők is számontartják, várják őket, elismerik, hogy értéket képviselnek. – Tavaly az Ördögkatlanon napról napra többen lettünk a délutáni áhítatra, a végén már nem fértünk el a sátorban. Ezek a fiatalok pedig nem adják oda az idejüket olyasmire, amit nem találnak értékesnek, különösen olyan fesztiválon, ahol egész nap folynak velünk párhuzamosan a programok. Ilyenkor ezeket feláldozza azért, hogy minket hallgasson, velünk beszélgessen. Nyilván nem tudjuk, hány megtérés adódik ebből később, de a magvetés nem azt jelenti, hogy te fogod learatni a gyümölcsét is. Lehet, hogy évek múlva érik be valami egy találkozásból. A jelöltek kiválasztásának és képzésének pedig abban látom jelentőségét, hogy ha a sátorban szolgálók között jóízű az egység, az kisugárzik a betérőkre, a közelben elhaladókra – avat be a részletekbe.

Az önkéntesek mellett mindhárom felekezetből lelkészi személy is részt vesz a fesztiválon, spirituális feladatokkal. Amellett, hogy az önkénteseket igyekeznek támogatni, be tudnak szállni, ha komolyabb teológiai hátteret igénylő beszélgetés, esetleg apológiai vita alakul ki. Mona szerint abban is fontos szerepük van, hogy a közöspontosok ne csak lelkigondozni akarjanak, hanem érezzék: Isten áldásával vannak jelen, és próbálják Krisztushoz emelni az embert. – Istenélményt nem tudunk adni. De tudunk beszélni arról a valakiről, aki szeretne velük kapcsolatot teremteni – mondja. Ilyen spirituális szerepben vesz részt idén Filotás Bálint, aki hatodéves teológus a Rákospalota-Óvárosi Református Egyházközségben. Hiszi, hogy fontos a kilépés a templomfalak közül. – Úgy vállaljuk a missziót, ahogy Pál apostol körbesétált Athénban, és úgy szólt az ottaniaknak az Istenről. Mi is körbenézünk a világban, és megpróbáljuk megérteni az embereket, mielőtt kapcsolódunk. Az élet nagy kérdéseire nem a koncerten, a dalokban meg a fesztiválhangulatban fognak választ kapni, hanem Jézus Krisztustól, nekünk őt kell képviselni. Idén különösen is sok kérdésünk lesz, azt hiszem, tanúságot kell tennünk arról, hogy az egyházat Isten kormányozza az ő Igéjével és Szentlelkével.

Mona hozzáteszi: a missziói parancs nem a sokadik könyvklub megszervezéséről szól mindig ugyanazoknak az embereknek, hanem arról, hogy másokhoz is vigyük az evangéliumot. – Megerősítő megtapasztalni, hogy akkor is stabilan hívő vagyok, amikor körülöttem nem azok az emberek. Fontos kimondani, hogy ez nem a mi missziónk, Krisztus küldetésében járunk, ez ezért egyházi feladat – hangsúlyozza. Ezért arra kéri a hívőket, hogy ne úgy tekintsenek a KözösPontra, mint zebrára a lovak között, hanem érezzék azt a sajátjuknak. – Itt nem lehet kötelezővé tenni az áhítatot, ezért még vonzóbban kell Krisztust megélnünk. Ehhez kérjük a gyülekezetektől azt az imahátteret, amely nélkül mindez nem működik. Hatalmas megerőltetés a fiataloknak nomád körülmények között megterhelő lelki munkával rendelkezésre állni. Kérjük, imádkozzanak értünk, hogy az ajándékainkat Isten használja a fesztiválon! – zárta gondolatait a református egyetemi lelkész.