És jó testvérek? – tesszük fel szülőként egymásnak a kérdést, ha szóba kerülnek a gyerekek. Ez a sokatmondó magyar kifejezés szoros kötődést jelöl. Közösségekben így nevezhetjük társainkat, és – ahogyan idegen nyelveken is – a testvéri megszólítás kifejezhet szoros barátságot is. Felmérések szerint azonban a testvérkapcsolatok fele nem működik. Mi lehet a széthúzás hátterében? Meghatározza-e a gyermeki testvérkapcsolat a felnőtt kori kötődéseinket? Ezekről a kérdésekről beszélgettük Schindler Zsófia pszichológussal.
Mitől működik jól egy felnőtt testvéri kapcsolat?
A jól működő felnőtt testvéri kapcsolat kölcsönös bizalmat feltételez. Ez akkor valósulhat meg, ha jó a kommunikáció, és mindkét fél részéről megvan a minőségi idő eltöltésének az igénye. A testvéri sokszor a leghosszabb ideig tartó kapcsolatunk. Születésünktől, vagy pár évvel későbbtől ismerjük őt, velünk van. Ahogyan a szüleink, úgy a testvérünk is az életünk része. Éppen ezért van jelentősége a közös élményeknek. Meg tudja erősíteni a kötődést, ha közösen tudunk emlékezni dolgokra. Hasonló a baráti kapcsolathoz: nem véletlenül hívjuk egymást egy vallási vagy más közösségben testvéreknek. Azonosak ugyanis az építőkövei: a közösen megélt dolgok, egyező értékrend. A genetikai kapocs az, ami egy kicsit más a testvéri viszonyban.
Egyáltalán nem. Rengeteg tényező befolyásolja. Egy kevésbé harmonikus kis kori viszonyból is lehet bizalmas kapcsolat később. Az érdeklődési körünk, a traumáink, a megéléseink, az, hogy ezek hogyan hatnak ránk, mind-mind meghatározók. A legfontosabb tényező azonban, hogy akarjuk-e a jó kapcsolatot, és mennyi energiát teszünk bele. A testvéri kapcsolatért ugyanis ugyanúgy meg kell dolgozni, ahogyan a többiért is, mint a házasságért vagy a barátságért. Gyakran látom a praxisomban, hogy a kora gyermekkori, még konfliktusokkal fűszerezett időszak után kiegyensúlyozott felnőttkapcsolatot alakít ki a testvérpár. A szülőknek jó hír, hogy rosszban lévő gyerekek felnőttként elnyerhetik egymás bizalmát. De ugyanígy az, hogy jóban vannak, szeretik egymást kicsiként, nem jelenti azt, hogy felhőtlen kapcsolatuk lesz később is.
Felmérések szerint háromból egy testvérkapcsolat feszült, de van olyan statisztika is, amely szerint a testvérek fele alig találkozik egymással. Örökség, szemléletbeli különbségek, sértődés áll ezek mögött? Mi lehet az oka a felnőttkori széthúzásnak?
Én is az anyagi vitákat látom gyakorinak, de sokszor ez csak a tünet, mélyen valami egész más húzódik. Lehet ez például olyan gyerekkori élmény, amit nem biztos, hogy ugyanúgy élt meg a testvérpár. És ha adott esetben a testvértől várja valaki azt, hogy érvényesítse az érzéseit, de ez nem valósul meg, az alapja lehet a neheztelésnek. Lehet, hogy mindkettőnek igaza van, mégsem tudják egymást támogatni, ott van a különbség, amely éket verhet közéjük. Előfordulhat az is, hogy a kenyértörés oka egy párkapcsolat, házasság. Lehet, hogy a házassággal már elvész a közös hang, nézeteltérések merülnek fel például a gyereknevelési értékek mentén. Ezek előfordulhatnak ugyanúgy egy baráti kapcsolatban is. Akivel pedig nem értek egyet, azt az embert kerülni szeretném, vagy minimalizálni vele a kapcsolatot, és akkor a testvéremmel is minimalizálom. Szakemberként azt tapasztalom, hogy ma az emberek nagyon kevés – legyen az baráti, közösségi – kapcsolatot ápolnak. Egyszerűen kevés az idő rá. Ennek az az eredménye, hogy nagyon sok ember magányos, köztük idős és fiatal egyaránt. A kapcsolatok javításában pedig sokszor mindkettő a másikra vár. Természetesnek vesszük a testvér jelenlétét, hogy ő velünk van. Úgy hisszük, hogy akkor is lehet hozzá fordulni, hogyha esetleg bajban vagyunk, de nem rendeztük a kapcsolatunkat. A testvér felé spórolunk a hálával, az elismeréssel, azt gondoljuk, ismer minket, megért minket, nem bántódik meg. Pedig – ahogy az elején is céloztam rá – ezért a kapcsolatért is meg kell dolgoznunk.
Előfordul, hogy felnőttként is rivalizálunk akár a szülők szeretetéért, akár a magunknak való megfelelési kényszerből?
A versengés teljes mértékben ott lehet, és ehhez kapcsolódhat a gyerekkori címkénk is. Például, hogy az egyikünk a csendes, a másikunk a hangos. Előfordulhat, hogy már rég kinőtte azokat a címkéket, de mégis annyira rátapadt az identitására, hogy vannak olyan klienseim, akik felnőttként döbbennek rá, hogy még mindig azok a címkék, skatulyák terhelik a lelküket. Itt hívom fel a szülők figyelmét a kamaszkorra, amikor különösen fontos, hogy milyen szavakat használunk. Ez az az időszak ugyanis, amikor a fiatal felnőttben megragadhat egy ilyen minősítés, a későbbiekben pedig szembesülhet azzal, hogy ez már régen nem igaz rá, és ehhez a felismerésig sokszor rögös út vezet. A megfelelési kényszer a versengés másik csapdája: a még élő – de akár a már elhunyt – szülőnek felnőttként is bizonyítani szeretnénk. A társadalom üzenete is sajnos az, hogy akkor vagy értékes, ha teljesítesz, a családban pedig ez hatványozódhat. Kiváltképp, ha van egy testvér, akinek ez könnyebben megy. A szülőkön nagyon sok múlik, hogy ezt a helyzetet, rivalizálást meddig tartják fenn. Ennek megszűnése ugyanis rajtuk is múlik.
Schindler Zsófia pszichológus szakmai pályafutását külföldön kezdte, ahol egy családsegítő intézménynél dolgozott, tanulási nehézségekkel küzdő fiatalokkal foglalkozott. Hazatérése óta magánrendelésben tevékenykedik, főleg felnőttekkel. Legfőbb érdeklődési területe a hit és a pszichológia kapcsolata. Hívő református.
Szülőként mit tehetünk, hogy a gyermekeink egészségesen kötődjenek egymáshoz?
A legfontosabb itt talán azt megjegyezni, hogy nem feltétlen baj, ha a két testvér sokszor vitatkozik. Szülőként sokat tehetünk a kapcsolatukért azzal, hogy a közös játékot támogatjuk, kreatív módon akár unszoljuk is néha. Óvatosan fogalmazok, de sokszor azzal segítünk, ha kimaradunk a vitákból. Ma sok szülő hajlamos rendezni, megoldani helyettük a problémát, pedig hosszú távon érdemes úgy közvetíteni, hogy közben nem avatkozunk bele és főleg nem állunk az egyik pártjára oly módon, hogy a másikat vádakkal és elutasítással illetjük. Sajnos sokszor látom a túlzott védelmezés csapdáját.
A másik pedig a különidő. Érdemes a gyerekekkel külön-külön is minőségi időt tölteni, mert ezzel csökkenthetjük az egymás iránti féltékenységet. Fontos, hogy érezzék, attól, hogy most van még egy tagja a családnak, ők sincsenek elfelejtve, hogy őket is ugyanúgy meghallgatják. Meg kell jegyeznem, hogy egy gyermek viselkedése lenyomata a szülők, a család lelkivilágának. Ha tehát a szülők egymással folyamatosan konfliktusban vannak és sok köztük a veszekedés, akkor nehéz elvárni, hogy a gyerekek közt béke legyen, ők ugyanis mint egy kis szivacs, szívják fel a szülők frusztrációját.
A személyiségfejlődésben is nagy jelentősége van, hogy hányadikként születünk. Önmagában az, hogy van-e idősebb testvérem, hány testvérem van vagy hogy én vagyok az idősebb testvér, az mind-mind meghatározó. A fiatalabb gyerekeknél sokszor azt látjuk, hogy imitálja az idősebb testvért, lemásolja, tőle tanul, akár a közös játék során is. Rendkívül sok tapasztalatot szereznek érzelemszabályozásról, konfliktuskezelésről, arról, hogy mennyire tudnak belehelyezkedni a másik helyzetébe, az ő perspektívájába. A testvérek közötti kapcsolatban ez egy olyan előny, amit utána jól lehet kamatoztatni a későbbi életben, hiszen a testvéreink nagyon sokszor előbb vannak, mint a barátaink. Az idősebb testvérnek pedig lehet egy példamutató szerepe, amire a szülők sokszor rá is erősítenek: te vagy az idősebb, legyél okosabb, tanítsd a kisebbet!
Ennek viszont van egy veszélye, az úgynevezett parentifikáció.
Igen, amikor a nagyobb testvér elkezd szülőként viselkedni. Ez egy olyan veszély, amire oda kell figyelni, hogy attól, hogy érzékeltetem az idősebb testvérrel, hogy ez egy különleges szerep, mert hogy a kicsi felnéz rá, példát mutathat, ettől nem szabad ráerőltetni a szülő szerepet. A gyerek ugyanis nem szülő, neki nem feladata fegyelmezni a kisebb testvéreket, nem feladata olyan felelősséget magára venni, ami egy felnőtté lenne. Ő is megérdemli az önfeledt gyermekkort.
Idős korban is fontos a testvérkapcsolat?
Főleg időseknél látom, hogy mekkora jelentősége van, hogy már a házastárs elhunyt, a felmenők nagy része nincs jelen, de még mindig van egy testvére valakinek. Egy társ, akivel vissza tud emlékezni. Fiatalként úgy érezzük, hogy előttünk az egész élet, van időnk rendezni a kapcsolatainkat, de ha egy életen át nem szólunk egymáshoz egy apróság miatt, óriási dolgot hagyunk ki, egy jó testvéri viszony ugyanis egy életre szóló kincs tud lenni, főleg, ha sokáig elkíséri az embert. Ezért is lehet jelentősége a közösségnek, akár egy gyülekezetnek. Ha a társaságnak közösek az alapjai, és vannak közös élmények, akkor vér szerinti testvér nélkül is megélhetjük a testvériséget.