Színt vinni a nyárba

Karkötőt fontam, teniszeztem, a játszótéren voltam, megnyertük a focimeccset, hajókáztunk, sorolták a gyerekek, mi az ami, tetszik nekik a gárdonyi táborban. Az ötnapos nyaralási lehetőséget a Mentőöv programban résztvevő családok gyermekei számára a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSz) szervezte meg.
A Szeretetszolgálat törekvése az volt, hogy ne csak a féléves lakhatási támogatással és tanácsadással járuljanak hozzá a devizahitel-csapdába került kilakoltatott családok életéhez, hanem a kicsinyek nyári táboroztatásával is. –Tudjuk, hogy a rossz anyagi helyzet miatt nem jutnának el sehova ezek a gyerekek máskülönben, és azt is tudjuk, hogy mennyire megviseli a családokat ez a nehéz helyzet. Szerettünk volna egy kis színt vinni a mindennapokba -mondja Osgyán Dániel, az MRSZ vészhelyzet-kezelési és nemzetközi fejlesztési igazgatója. –A célunk az volt, hogy a szülőket tehermentesítsük ez időre a gyereknevelés alól, adjuk meg nekik azt, hogy pár napig magukban lehessenek.

képA szülők örömmel fogadták a felajánlást, végül öt településről érkeztek a legkülönbözőbb korú gyermekek a táborba, összesen tizenegyen. "Otthon unatkoztam, " - panaszolja Györky András tizenegyéves fiú, akinek azzal, hogy bekerültek a Mentőöv programba gyökeresen megváltozott az élete. Egy Tuzsér melletti tanyáról, fővárosi,  VII. kerületi társasházba került szüleivel és öt testvérével együtt.  -Nagyon örülök, hogy itt Gárdonyban van kert, szeretnék megint kertes házba lakni, -árulja el vágyait a fiú.  -Kint tudok focizni, teniszezni, nem kell elmenni a testvéreimmel a játszótérre. Szeretek sportolni,  a táborban is az a kedvencem. Tegnap voltunk kirándulni, az is nagyon jó volt.

kép-Úgy állítottuk össze a programtervet, hogy kötetlenebb kikapcsolódást nyújtsunk a gyerekeknek - tudjuk meg Fehér Eszter önkéntes koordinátortól, a tábor egyik főszervezőjétől. –Van, aki kint szeret szaladgálni, van aki inkább bent a házban tevékenykedik. Azt akartuk, hogy ne érezzenek semmit kényszernek. Ahogy látom, ez eddig sikerült. Tegnap arborétumban voltunk, ma hajózunk a Velencei tavon, holnap Pákozdra kirándulunk és megyünk madárlesre is - mutatja be az augusztus 13-tól 18-ig tartó időszakot.

–Olyan tábort próbáltunk összerakni, ami játékos, ugyanakkor ismeretterjesztő és a Bibliába is bevezeti a gyerekeket. Figyelni kellett arra, hogy most nem egyházközeli gyerekenek szervezünk tábort,és lesz olyan is, aki még nem is igazán hallott a Bibliáról – osztja meg a főbb szempontokat.  -Azt is meg kellett nézni, mi az, ami  anyagi forrásainkból megoldható, miket szükséges  beszerezni  a nyaralóban való foglalkozásokhoz, -avat be Eszter abba, milyen  sokrétűek voltak feladatai már a szervezéskor,  majd köszönetet mond a Dunaalmási Református Szeretetotthonnak, akik a szállást ajánlották fel, és a Régió Játékáruháznak, akik játékadománnyal járultak hozzá a táborhoz. Végül kiemeli az önkéntesek munkáját, akik lehetővé tették, hogy többféle programból választhassanak a gyerekek.Most is míg az egyik kislány hintázik, addig egy kisfiú a kert túlfelében tollaslabdázik, a másikuk pedig a szobában fest, és meglepő módon egy harmadik kisfiú karkötőt csomóz. –Tegnap képkeretet csináltam, szívesen készítek dolgokat. Otthon is van már sok minden, amit én gyártottam-büszkélkedik a nyolcéves Zagyi Zoltán, aki testvérével érkezett együtt nyaralni, a Velencei-tótól nem messze lévő Verebről. Ahhoz, hogy ott letelepedjenek, sok más városkán át vezetetett az út. Mint megtudjuk Zoltántól, apja nem bírta fizetni az albérletet, ezért kényszerültek többszörösen is elköltözni. A kisfiú, elmondása szerint mindig gyorsan beilleszkedett egy-egy új közegbe, ahogy most itt a táborban is, ahol láthatóan jól érzi magát.  –Apánk állt elénk és kérdezte meg, van-e kedvünk jönni. Persze, hogy volt. Nem bántam meg. Nem tudok dönteni, mit válasszak, de leginkább barkácsolok, meséli.

Iránymutatást adni

11 órakor összetrombitálják a csapatot. Kezdődik a Bibliaóra, ami egyik nap sem maradhat el.  Makárné Adrienn és Danielisz Dóra tartja közösen az alkalmakat. Ma az ima a téma.

kép „Jaj, Istenem, Istenem. Hallottátok már ezt sokszor.  Ez is egy fohász" vezeti fel Makárné Adrienn, majd megkérdezi a kicsiktől, ki imádkozott már valaha és ki nem. Itt is kiderül, tényleg igen vegyes a csapat, amit Danielisz Dóra és Makárné Adrienn meg is erősít.  -„Tegnap azzal kezdtünk, mi is az a Biblia és honnan ered. Addig nem lehet belemélyedni a történeteibe, amíg nem tudják, miről is van, szó- mondja az elveket Adrienn, mi alapján készül fel a Bibliaórára. –Jó lenne, ha jobban megnyílnának, bizalommal lennének felénk. Szeretnénk segíteni nekik, szeretnénk  valamit átadni az Úr tanításából, érdeklődést kelteni bennük."

képDóri is csatlakozik az előtte szólóhoz. „A játékos forma sokat számít, szeretnénk, ha megnyílnának és bizalommal fordulnának hozzánk. Tegnap éppen ezért a focimeccsükbe is beszálltunk. Bízom benne, hogy nem csak a tanárt látják bennünk"- ad hangot reményének Dóri, aki azt találta ki a mai Bibliaórára, hogy a mindennapi életből hoz példákat és azt állítja párhuzamba a Bibliával. –Szeretném, ha  útmutatást kapnának. Utolsó napra azt tervezem, hogy a Képes Bibliámból választhatnak történetet. Azt dolgozzuk fel, ami nekik megtetszik. Kíváncsi vagyok, mit választanak, mi érdekli őket.
Adrienn pedig búcsúajándéknak útravalót tartogat, egy-egy igés kártyát, amin olyan igék vannak, amiket az életben is tudnak hasznosítani.  „Örülnénk, ha valami megmaradna bennük. Ha tíz-tizenöt év múlva eszükbe jut majd egy-egy mondat, már megérte itt lenni"-fejezi be  Adrienn.

Kováts Annamária, Kép:Sereg Kirsztián

A Mentőöv program továbbra is várja támogatóit.  Bővebb információ: http://www.jobbadni.hu/mentoov