Bizonyára sokan ismerik az érzést, amikor a húszas éveinkben egyik napról a másikra minden bizonytalanná válik számunkra. Mintha hirtelen kikerültünk volna egy addig ismerős, biztonságos világból, és ott állnánk valami nagyon másnak a küszöbén. Ezt nevezik felnőtté válásnak, legalábbis ezt állítják azok, akik már túl vannak rajta. Elméletben ez egyszerűen hangzik, de a gyakorlatban nem az. Ez a rögös út tele van döntéshelyzetekkel és bizonytalanságokkal, félelmekkel. Az előttem tornyosuló nehézségeken, kihívásokon gondolkodtam, amikor váratlanul egy ismerősöm sms-ben küldött egy igeverset: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod...” Úgy éreztem, maga Isten üzent nekem. Dobán Vivien gondolatai a felnőtté válásról.
Felgyorsult, válságokkal terhelt világban élünk. Talán ezért is érzik sokan a korosztályomból úgy, hogy folyamatosan le vannak maradva valamiről. Közben gyakran halljuk az idősebbektől: „ezek életetek legszebb évei”, vagy azt, hogy „milyen gondja lehet egy fiatalnak?”.
Pedig a húszas évek nem feltétlenül a gondtalanságról szólnak. Sokkal inkább a nagy kérdésekről. Ki lesz a társam? Hol fogok élni? Jó helyen vagyok? Azt csinálom, amire Isten elhívott? Miért érzem azt, hogy mások már sokkal előrébb járnak nálam?
Ezek a kérdések feszültséget keltenek a mostani fiatal generációban. Sokszor azért is, mert az iskola megtanít másodfokú egyenleteket megoldani, de kevésbé készít fel arra, hogyan kezeljük a kudarcot, a bizonytalanságot vagy az élet nagy döntéseit.
Keresztyénként mégis van valamink, ami kapaszkodót jelenthet ebben az időszakban: nem egyedül kell hordoznunk ezeket a kérdéseket. A Biblia nem ad részletes útitervet arra, hogy melyik egyetemre menjünk, kivel házasodjunk vagy hogy hol dolgozzunk. Arra viszont újra és újra emlékeztet, hogy Isten nem hagy magunkra az útkeresés idején sem.
Sokszor azért aggodalmaskodunk, mert előre szeretnénk látni az egész életünket. Isten azonban általában nem a teljes térképet adja a kezünkbe, hanem a következő lépéshez szükséges vezetést. Időről időre bennem is előjönnek ezek a kétségek. Éppen ezért érintett meg annyira az ismerősöm váratlan sms-e. Isten abban a pillanatban egy bibliai Igén keresztül válaszolt tűpontosan a napok óta hordozott dilemmáimra. Személyes ígéretet kaptam arra, hogy ő vezet az utamon.
A felnőtté válás egyik legnagyobb terhe, hogy úgy érezzük: már mindent tudnunk kellene, muszáj erősnek, határozottnak és sikeresnek lennünk. Érdemes ilyenkor elővenni Pál apostol szavait:
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12,9)
Lehetnek bizonytalanságok, kilátástalannak tűnő élethelyzetek és nagy újrakezdések az úton – már fiatalként is. Számomra a keresztyén reménység nem azt jelenti, hogy minden jól alakul majd. Nem is azt, hogy nem lesznek rossz döntéseink, csalódásaink vagy eltévedéseink. Engem a hitem abban erősít, hogy egyik sem végleges: hogy van Valaki, aki akkor is látja a teljes utunkat, amikor mi még csak néhány lépést teszünk meg.