Otthon, ami megfogott és nem ereszt

– Annyira szép, hogy egy nem láthatóért dolgozunk, mert lehet, hogy valaki csak bejön, körbenéz, és már ki is megy látszólag hatás nélkül, de visz magával valamit mélyen legbelül, és dolgozni fog benne – mondja Benedek Ildikó, aki negyedik éve önkénteskedik az udvarban. Ő pont azért szereti ezt az önkéntesmunkát, mert olyan beszélgetéseket lehet folytatni keresőkkel, amelyek talán egyszer kivirágoznak az életükben. Neki a LéleKzet Református Udvar otthon, ami „megfogott és nem ereszt”.

Nem nagy telek ez, megbújik Taliándörögd egyik utcájában, a pöttöm református templom mellett. Jobbra sárgásbarna omladozó ház, az udvar közepén délceg fenyő és árnyat adó körtefa, körben pedig sátrak. A kis ház valaha a helyi kántortanító lakhelye volt, de már jó ideje lakatlan és lakhatatlan, a felújítását már tervezgetik.

Az alapvetően evangélikus faluban a kis templomba néhány református néni jár – ahogy Szabó György, az udvar házigazdája fogalmaz –, de összefogtak a helyi evangélikus asszonytestvérekkel, és felosztották, melyik héten melyik templomba érkezik lelkész és tart istentiszteletet, így minden héten van hova menni. Már több évtizede működik a református udvar ezen a helyszínen, mindig egy kicsit más tematikával. Idén ez a téma Isten és az ember nagy története.

– A templomban Találkozások címmel kiállítást szerveztünk – mondja el Szabó György, ahogy körbevezet bennünket. Hozzáteszi: Isten és ember nagy történetének részei a találkozások, például Mózes esete az égő csipkebokorral, de nem csak múltbeli eseményekről beszélhetünk, hiszen hitünk szerint ezek a találkozások ma is megtörténnek. A kiállítást a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma tanárainak műveiből állították össze. A technikák és a stílusok nagyon eltérőek, de mindegyik hitbeli meggyőződésből született – jegyzi meg házigazdánk.

Szintén a templomban lehet képeslapot készíteni ismerősöknek vagy éppen kiegészíteni a megkezdett zsoltárt, amelyhez minden látogató egy-egy sorral járulhat hozzá. A templomban tartják a reggeli áhítatokat is, bár ezen főleg a szolgáló csapat vesz részt, de néha azért egy-egy korán kelő fesztiválozó is betér rájuk. A templomban egyébként ötven ember is csak szűkösen férne el, de ahogy felpillantunk, látjuk, hogy a Művészetek Völgye nem múlik el itt nyomtalanul. A fejünk felett kilenc festett fakazetta díszíti a teret, amelyeket a reformáció évében készítettek a református udvar látogatói. A gyülekezetnek annyira megtetszettek, hogy örökbe is fogadták ezeket.

Az udvaron eközben már a Holdalanap zenekar zenészei próbálnak, most még a szörpöket kortyolgatva a székeken, a sátorban pedig zajlanak az előkészületek. Idén ugyanis már sátor is áll a kicsike színpad felett, hogy ha esetleg esne az eső, a zenekar akkor se ázzon el. Szabó György elmondja, hogy a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány állt be a rendezvény mögé, és ennek is köszönhetőek az idei fejlesztések.

– A nagy történet öt csomópontját próbáljuk megjeleníteni – tájékoztat a körbevezetés közben Szabó György, és először a teremtés sátrához invitál minket. Itt minden nap a teremtés egy-egy fejezetéhez kapcsolódva lehet készíteni valamilyen kis tárgyat, amely a bejárat mellett található „teremtés szekrényébe” kerül bele, ami egy kimustrált ruhásszekrény. Ma éppen a vízi állatok teremtése a téma, ezért festett kavicsokat és zokniból varrott bálnákat készíthetnek a látogatók.

A teremtés után jön a bonyodalmak sátra, ahol egy szokatlan dartstáblára dobhatunk célba. Ezen a belső körön az egyes vágyak jó, a külsőn pedig rossz megélése látható. – Nincsenek gonosz vágyak, csak olyanok, amelyek célt tévesztenek. Hiszen Isten nem teremt rossz dolgokat, csak lehet, hogy mi rossz funkcióval éljük meg azokat – osztja meg velünk a sátor koncepcióját házigazdánk.

Így lesz például a meggyőzésből manipuláció, a takarékosságból pedig fukarkodás. A dobók pedig próbálják eltalálni a vágyak megfelelő formáit a táblán. Két kisfiú épp célba dobál, az egyikük láthatóan kevésbé van formában, mert kifakad belőle: – Nekem ebből már elegem van, nem versenyzünk tovább! – adja fel a maga részéről a játékot. Ezen a helyszínen egy papíron magunkhoz vehetjük a gonosz gondolatok labirintusát is, amelyet megoldani csak a következő állomáson lehet.

Ez nem is sátor, hanem egy kereszt, és már sejthetjük, melyik állomása következik Isten és ember kapcsolatának: a megváltás. A kereszt tövében, egy dobozban kereszt alakú matricákat is találunk, amelyeket a gonosz gondolatok labirintusára ragasztva ki tudunk jutni az útvesztőből.

A kereszt tövében lévő köveken feliratokat is olvashatunk. Mindenki választhat az építési törmelékből egy-egy követ, amire ráírhatja, mi nyomja a szívét, és egy ima közben elhelyezheti azt a kereszt lábánál, miközben egy szív alakú papírvirágra ráírhatja, amit reménye szerint Isten kibont a szívében, és azt elhelyezheti a kereszten.

– A Jézusban kapott új életet szimbolizálja az a sok kis papírvirág, amivel fölvirágozzuk ezt a keresztfát, így lesz a bitófából életfa. Az Ige, ami az egészet ihlette, Ezékiel próféta könyvéből való: „...eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek” – tudjuk meg Szabó Györgytől.

A következő állomás már a jelenkor. Ebben a sátorban bakelitlemezek lógnak mindenhonnan, egyik oldalukon sorok híres magyar zenekarok egy-egy ismert dalszövegéből, míg a lemez másik oldalán egy hozzájuk kapcsolható bibliai Igét olvashatunk. Egy kezünkbe akadó lemez egyik oldalán például Cseh Tamás egyik ismert sora olvasható, „Megyek a nincsből a van felé...”, míg a másik oldalon a Jelenések könyvének sorai láthatók: „És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé.”

De nem csak az idősebb korosztály kedvencei kerültek a lemezekre, ugyanúgy találhatunk itt Hiperkarma-idézetet is: „Unom hinni, ami látható...”, amit A zsidókhoz írt levéllel állítottak párba: „...a hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” Ezeket CD-kről mind meg is lehet hallgatni a sátorban. Téma szerint is rendezve vannak, a fekete dobozban például a bűnbeesésről, a pirosban pedig a megváltásról hallgathatunk dalokat. Miközben elhagyjuk a sátrat, halljuk, ahogy egy kisfiú fociban megfáradt barátjának ajánlgatja az egyik doboz zenéit hallgatásra, mondván, a pirosak a legjobbak. Nem is tudja, mennyire igaza van.

És aztán a végpont a mennyei ízek kertje. – Szerintem a legjobban a megérkezést meg a mennyországot talán ezek az asztalközösségek tudják bemutatni, ami a Bibliában is többször megjelenik, és ebből egy kis ízelítőt próbálunk adni a vendégeknek – véli Szabó György. A református udvarban mindenkit vendégül látnak szódára vagy szörpre, és mindhez jár egy idézet is a mennyországról híres költőktől, íróktól. Egyébként ez a nézőtér is a színpadsátorhoz.

Miközben a málna- és a ribizliszörpöt is megkóstoljuk, Szabó György elmeséli, hogy hosszú évekkel ezelőtt a feleségével önkéntesként kezdték a református udvarban, még akkor, amikor Bölcsföldi András volt a főszervező, aztán később vettek egy parasztházat a faluban. Szabóné László Lilla a teológián tanít, férje pedig a pápai református gimnázium diákja volt – ahogy egyébként legnagyobb lányuk is –, így számos kapcsolódási pontjuk van mind a helyszínhez, mind a fiatalokhoz. Szabó György szerint sokfelől állt össze ez a dolog, és végül úgy alakult, hogy átvették a stafétát az udvar szervezésében.

Ahogy körbejárunk, Szabó György néha fel-felszed egy-egy körtét, ami a fáról potyogott le. A fa árnyékot ad, de a gyümölcs bizony hullik róla. De előnyt kovácsolnak ebből is, és egy hordóban gyűjtik „rejtélyes” későbbi célokra.

De nem csak a földre potyog az édes gyümölcs: ahogy elkapjuk egy beszélgetésre Gulyás Annát, a Holdalanap énekesnőjét, elmeséli, hogy próba közben az egyik muzsikusuk dobjára esett egy körte, és hatalmasat dobbant. Ez indította őket arra, hogy bevonuljanak a kis templomba próbálni, mert ahogy fogalmaz, a kertben szóródik az ember figyelme, és laikus hangulatban nem lehet ezeket a szakrális dalokat jól játszani. De ahogy beléptek a templomba, úgy érezték, rögtön egy másik lelki térbe érkeztek, így könnyebb volt már ráhangolódni a koncertre.

– A Művészetek Völgyében kevés olyan meghitt alkalom van, mint itt, ebben az udvarban. Több éve kaptuk ezt a megtisztelő megkeresést, hogy itt legyen a koncertünk, és hát nagy ajándék ez, ráadásul most a Csendből szőtt hangszőnyeg koncertünket fogjuk játszani, ez pedig egy kifejezetten szakrális anyag. Ehhez kell is egyfajta elmélyültség – hangsúlyozza Gulyás Anna. Elmondása szerint ezek a dalok nehéz élethelyzeteket tesznek az Isten terébe, és felfelé igyekeznek a gödörből, a fényt keresve.

– Tavaly el is gondolkodtam, amikor a harmadik szám után többen sírni kezdtek, hogy szabad-e egy fesztiválon ennyire mélyre menni. Megerősítettek, hogy igen, hiszen úgy oldódhatnak ki a lelki görcsök, hogyha van egy tér, ahol szó eshet arról, hogy ott lehetnek az életünkben a fájdalmak, és ezekkel meg kell küzdeni, végig kell élni a gyászfolyamatokat. Ezekről énekelni, beszélni kell, de a költészet nyelvén, amelyben a határos a határtalannal találkozhat, a teres a tértelennel, és ahol az Isten kegyelme, gyógyító jósága is megjelenhet. Kifejezetten imádságkoncert ez – vallja Gulyás Anna, aki szerint a dalaik illeszkednek a református udvar idei témájához is. Az énekesnő szerint vannak még hasonló szigetek a fesztiválon, például a kapolcsi katolikus templom, de a református udvar azért is különleges, mert az egész udvar, az épületek, az installációk és a tematikák tere visz a végtelenségbe, a felfelé tekintésbe. Úgy véli, a muzsikának is az az értelme, hogy elinduljon vele egy „folyam felfelé, vagy mélyre, mélyre az Isten szíve felé”. Elárulja, tapasztalták már, hogy milyen, amikor egy-egy dal után nem taps, hanem néma csönd a válasz, szerinte ez az a szakrális állapot, ami a csendben hazatalálásról szól, és ez a „mély, sűrű csend üdítő a léleknek, és a találkozás lehetőségét adja a Szentlélekkel”.

A kis romos házat is megmutatja nekünk Szabó György, az udvargazda. Legalábbis azt az egy szobát, ami olyan állapotban van, hogy egyáltalán be mernek engedni látogatókat. Kellemes hűvös van, félhomály uralkodik, a falra egy projektor vetít valamit.

Ahol száz éve a kántortanító görnyedt gyertyafénynél a kis asztala fölé, ott most videót vetítenek. A Biblia-projekt videóinak magyarra fordított változatait nézhetik azok, akik betérnek. Szabó György elmondja, hogy szeretnék felhívni a figyelmet a kezdeményezésre, hogy egy kis magyar csapat lefordította ezeket, és kis keresés után ingyen letölthetőek a világhálóról.

A kis házban később bibliafeldolgozó műhelyt is tartanak, de ez olyan gyorsan megtelik a kezdéskor érdeklődőkkel, hogy mi már csak az ablakból kukucskálva vagy az ajtóban hallgatózva tudunk foszlányokat elcsípni belőle. A végén azonban a távozók még meg-megállnak beszélgetni a hallottakról. De ha már az órára nem jutottunk be, elcsípjük egy beszélgetésre Zila Gábort, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetőjét, aki elmondja, hogy alapítványuk amúgy is olyan rendezvényeket támogat, olyanok szervezésében vesz részt, amelyek a híd szerepét töltik be, és olyan pontok között teremtenek kapcsolatot, ahol eddig nem, vagy nem igazán volt. Ezért amikor pár éve megkeresték őket a LéleKzet Református Udvar szervezői, azonnal igent mondtak, és örömmel segítik a szolgálatukat.

– Hisszük, hogy az Úristen Igéjének kitett ember életében az Ige és az Úristen elkezdi a maga munkáját, és formálja az életét. Ennek egy jó eszköze lehet az, hogy ha a hitünkből táplálkozó kultúra több helyen is megjelenik, és ezzel is tudunk az Úristenre mutatni – hangsúlyozza Zila Gábor, aki szerint látható, hogy itt, a fesztiválsokadalomban és egyébként a világban is sok olyan ember van, akiknek hiányzik valami az életéből, ezért folyton keresnek.

– Válságos időket élünk, amikor az ember eltávolodott Istentől. Mi, keresztyének, akik tudjuk, hogy mi az örök élet „receptje”, azon vagyunk, hogy felmutassuk az Úristent, akiről tudjuk, hogy az egyetlen megoldás a kérdésekre, a válságra, az űr betöltésére – hívja fel a figyelmet az alapítvány igazgatója. Hozzáteszi: ha a kultúrán keresztül sikerül valakit megszólítani, akkor az Ige élővé válik, és hatni kezd annak az életében.

Ahogy a beszélgetés végére érünk, lassan kezdődik a koncert, a Holdalanap muzsikája betölti a kis udvart. Számos ismerős és ismeretlen arc tölti meg a székeket, padokat, a földön a pokrócokat, a szél is kicsit elül, mintha csak a koncert kedvéért csillapodna. Csak még egy zeneszám, csak még egy beszélgetés, csak még egy szörp.

Nehéz hazaindulni, nehéz ettől a jó hangulattól, Krisztus érezhető jelenlététől elválni. Ahogy Benedek Ildikó a látogatás elején mondta: a református udvar otthon, ami megfogott és nem ereszt.