„Mindig bele kellett bújnom ebbe a formaruhába”

Az imanapon százharminc elítélt vehetett részt. Kurusa János büntetés-végrehajtási ezredes, a baracskai intézet parancsnoka köszöntötte az esemény résztvevőit, amelyet három év kihagyás után rendeztek meg újra. Szénási Jonathan Sándor, a Magyarországi Református Egyház Börtönmissziójának intézeti lelkipásztora először közös éneklésre hívta az elítélteket. Majd egymás után szólította színpadra a börtönök képviselőit. A fogvatartottakat intézeti lelkipásztoruk kísérte el, akik segítették őket a felkészülésben.

Többen is olyan verseket szavaltak el, amelyek közel állnak a szívükhöz és kifejezik, mit jelent nehézségek közepette rátalálni a hitre. A legtöbbet idézett költők Ady Endre, Reményik Sándor, Sík Sándor és Petőfi Sándor voltak. Néhányan fejből mondták el legkedvesebb soraikat. Két női elítélt a veszprémi börtönből a Mi Atyánk imádságunkat különleges és elgondolkodtató formában adta elő. Isten és ember párbeszédén keresztül mutatták be, valójában mit is jelent számunkra a Jézus Krisztus által tanított ima, miként értelmezzük a sorait, illetve hogy képesek vagyunk-e meghallani az Úr fohászainkra adott válaszát, elfogadjuk-e azt.

Szintén az Úr számunkra adott válaszait emelte ki igehirdetésében Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Prédikációja elején kérdéseket fogalmazott meg. Milyen esélye van Jézusnak arra, hogy büntetés-végrehajtási intézetekben meghallják a szavait? Milyen esélyük van a fogvatartottaknak arra, hogy szabadulásuk után más lesz az életük? Pál apostol szavait idézte: „Ezért mi is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor hallgattátok Isten általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.” (1Thessz 2,13)

– Mindannyian rászorulunk Isten szavára. Arra, hogy valaki megszólítson bennünket, aki nem a zárkatársunk, egy családtagunk, jóakarónk, nem a lelkipásztor, hanem maga az élő Isten – emelte ki. Megrendítőnek nevezte a püspök azt, amikor az Úr a nevünkön szólít, mert ilyenkor válnak a Bibliában leírtak élő Igévé. Ez a megrendültség megváltoztathatja az életünket és fel is tud emelni bennünket. – Azt kívánom, ne csak ezen az imanapon, hanem újra és újra legyen lehetőségünk arra, hogy az emberi szó és cselekedet átalakuljon Isten szavává. Hálás vagyok Istennek, hogy sok ember életében láthattam a változást – fogalmazott Balog Zoltán, aki ezután elmondta egy fiatalkori élményét.

Egyszer úgy döntött: szabadságra megy Istentől. Egy nyertes vetélkedő elismeréseként iskolájával a Szovjetunióba utazhattak. Édesapja rábízott négy orosz nyelvű Bibliát, hogy vigye ki az ottani keresztyénekhez. Szocsiban először egy templomba próbálta bevinni, de bizalmatlanok voltak vele szemben, és nem engedték, hogy ott hagyja a szentírást. Ám valaki javasolta, hogy vigye el a baptistákhoz. Csekély orosz tudással a birtokában egyik társával egy taxisofőrt kértek meg, hogy vigye el őket. Bár érezték, hogy kockázatos, de a sofőr eljutatta őket úti céljukhoz, majd bevallotta nekik, hogy ő maga is keresztyén. A gyülekezet bár tartott tőlük, a prédikátor elé állt és megkérdezte, hogy szereti-e Jézust? A meglepettségtől lemeredve először szóhoz sem jutott, majd úgy vélte, erre a kérdésre csak őszinte választ lehet adni. Ezért azt felelte: igen, szereti. Abban a pillanatban elkezdte újra szeretni Jézust, a hitét, a megváltást, a békességet. Eldöntötte, hogy lelkipásztor lesz. Előtte még a Diósgyőri Gépgyárba ment betanított esztergályosnak. Élete egyik legszebb időszakának nevezte az ott töltött egy évet, ahol annyi éhséget, figyelmet, nyitottságot tappasztalt arra, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Ahogy Balog Zoltán fogalmazott: éhesek voltak arra, hogy hallják Isten szavát. A püspök ezt az éhséget kívánta az imanap résztvevőinek, hogy megtapasztalják Isten hívó szavát és engedjék, hogy megszólítsa őket, hiszen már a büntetés-végrehajtási idejük alatt is el lehet kezdeni egy másfajta életet. – Azt kívánom mindenkinek, hogy ez sikerüljön. Érdemes megpróbálni, hogy az ember hívőként élje az életét, Isten válaszolni fog rá – zárta gondolatait Balog Zoltán, aki prédikációja után megáldotta a résztvevőket.

A fogvatartottak az ezt követő további bizonyságtételeket is érdeklődve hallgatták. – Ha valaki azt mondja, hogy Istent nem lehet látni, az igaz. Mégis ismerünk láthatatlan dolgokat: a szél, a levegő, a gondolat és a szeretet. Csak az eredményeket látni, a széltől kidöntött fákat, a két ember közötti szeretetet. Kicsit Isten is ilyen – fogalmazott egyikük. Egyben kitartást és mielőbbi szabadulást kívánt társainak. Felszólaltak olyan fogvatartottak is, akik hamarosan szabadulnak: egyikük több mint húszéves büntetése végéhez közeledik. Ahogy ő mondta: a múltban mindig a bűnben élt, nem is volt más megélhetési forrása. A sorozatos bűnelkövetések miatt mindig bele kellett bújnia ebbe a formaruhába. Végül huszonkét év és tíz hónap börtönbüntetésre ítélték. Vácra került és mély depresszióba zuhant, ahonnan az Úr emelte fel, egy zárkatársa bizonyságtétele vezette el őt a megtérésre tizenhat évvel ezelőtt. Négy gyermeke van, felesége elhagyta, de azóta új párra lelt, aki várja őt szabadulása után. Olyan bizonyságtétel is elhangzott, amelyben több sikertelen, olykor bántalmazó viszony, függőségek miatti bűn ellenére az Úrral való kapcsolat nem szűnt meg.

Az őszinte, hitben gazdag vallomásokról a lelkipásztorok elmondták, hogy nagyon készültek az elítéltek. Volt, aki többször átírta a szövegét, mielőtt kiállt a többiek elé, hogy el tudja mondani a saját bőrén tapasztalt változást társainak, és ezáltal reményt és kitartást vigyen eléjük. Ezt üzenték az elmondott imák, versrészletek, közös énekek is.

Az Országos Fogvatartotti Imanap házigazdája, a baracskai büntetés-végrehajtási intézet elítéltjeinek zenés, énekes műsora, majd Tornyai Gábor, a baracskai börtön intézeti plébánosa áldása zárta az eseményt.

Az eseményen készült fotógaléria a képre kattintva nyílik meg.