Közös hit, közös szolgálat – ökumenikus missziói nap Szigetszentmiklóson

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) missziói napját záró ünnepi istentiszteletet Morva Ákos nyitotta meg. Örömét fejezte ki, hogy Szigetszentmiklós fogadhatta az alkalmat, és Isten áldását kérte az egybegyűltekre. A helyi gyülekezet templomában különböző felekezetek képviselői kapcsolódtak be a szolgálatba; az egymást követő imádságok, bizonyságtételek és igei gondolatok közös iránya Krisztus követése és az egymásért vállalt felelősség volt.

A lelkész személyes történettel világította meg az Isten gondviselésébe vetett hitét. Mint elmondta, felesége váratlan indíttatásból telefonon keresett egy idős gyülekezeti tagot, aki, mint kiderült, épp eltévedt a városban. A hívást egy segítő szándékú idegen fogadta, így a gyülekezet egyik, a közelben tartózkodó lelkipásztora rövid időn belül a bajba jutott asszony segítségére siethetett. A bizonyságtétel azt emelte ki: a gondviselés a hétköznapi, bizonytalannak látszó helyzetekben is megtapasztalható.

Az „Isten élő Lelke, jöjj” kezdetű közös ének után imádság hangzott el a helyi közösségekért és az egységért. Az ökumené nem önmagáért való látványos összefogás, hanem a Krisztushoz tartozásból fakadó feladat. A keresztyéneknek nem egymás ellenében, hanem egymással együtt kell imádkozniuk és szolgálniuk.

A következő igei szolgálat az Apostolok cselekedeteiben bemutatott első keresztyén közösségre utalt, ahol az imádság, az egymás iránti szeretet és a közös élet összetartozott. A lelkész a csodák kérdéséről is beszélt: Isten munkáját nem lehet emberi elvárásokhoz vagy előírásokhoz kötni. Példaként egy súlyos függőségből és életveszélyes állapotból felépült barátja történetét idézte fel. A férfi református drogterápiás intézményben talált segítséget, később hitre jutott, családot alapított, teológiai tanulmányokat végzett, és ma maga is szenvedélybetegek felépülését támogatja. A történet üzenete szerint a misszió nem elvont fogalom: emberi életekben válhat láthatóvá.

Az istentiszteleten Jézus főpapi imádságából, János evangéliuma 17. fejezetéből is felolvastak egy részletet. A „hogy mindnyájan egyek legyenek” (Jn 17,21) kérés különös hangsúlyt kapott az ökumenikus alkalmon: a keresztyén egység alapja nem a különbségek eltüntetése, hanem a Krisztusban való közösség. A gyülekezet a „Tüzed, Uram Jézus” kezdetű énekkel is kapcsolódott az igei gondolatokhoz. Elhangzott a Zsoltárok könyve 145. fejezete 20. versének üzenete is: „Megtartja az Úr mindazokat, akik őt szeretik.”

Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára a tanács munkáját mutatta be. Felidézte, hogy a MEÖT 1943. június 26-án alakult meg, és az ökumené kifejezés a lakott föld egészére utal. Beszélt az egyházak közötti párbeszéd intézményes kereteiről, valamint a különféle bizottságok tevékenységéről, bemutatva a missziói és evangelizációs bizottság jelen lévő képviselőit is. Külön kitért a szociáletikai munkára, amely olyan összetett kérdésekkel is foglalkozik, mint az eutanázia és az abortusz. Mint elmondta, az eutanáziáról szóló állásfoglalás kidolgozásába orvosokat és jogászokat is bevontak.

A főtitkár a következő évek ökumenikus imaheteiről is szólt. Tájékoztatása szerint a 2027-es imahét anyagát Írország, a 2028. évit Kuba készíti elő, 2029-ben pedig Magyarország vállalhat szerepet az előkészítésben. Utóbbi kapcsán nemzetközi egyházi egyeztetésekről is beszámolt. Fischl Vilmos szerint a MEÖT szolgálatának egyik lényeges feladata, hogy a különböző felekezeteknek rendszeres találkozási és együttműködési fórumot biztosítson.

Az ünnepi alkalmat közös dicsőítés zárta.

Az istentisztelet után Morva Ákossal arról beszélgettünk, mit jelent számára a reformáció hónapjában megvalósuló felekezetközi találkozás. A lelkipásztor úgy fogalmazott: a reformáció nem kizárólag a protestáns egyházak számára jelentett megújulást, hanem az egyetemes egyház életében is új kezdetet hozott. A különböző felekezetek közös alapját abban látja, hogy valamennyien Jézus Krisztushoz és az Igéhez kívánnak visszatérni.

Morva Ákos szerint a missziói nap üzenetének egyszerre van egy helyi és egy országos szintje. Szigetszentmiklóson a közös ünnepek, az imádságok, a beszélgetések és a lelkipásztorok egymás iránti figyelme teszik kézzelfoghatóvá az együttműködést. A különböző felekezetekhez tartozó lelkészek sokszor hasonló örömökkel, nehézségekkel és szolgálati kérdésekkel szembesülnek. Országos szinten pedig, mint hangsúlyozta, egyre nagyobb jelentősége lesz annak, hogy a keresztyén egyházak közösen képviseljék a rájuk bízott értékeket és hagyományokat.

A fiatalok megszólításával kapcsolatban Morva Ákos a hitelességet és a lényegre irányuló figyelmet emelte ki. Tapasztalata szerint a fiatalok gyorsan felismerik a képmutatást és az üres beszédet, az őszinte, tartalmas üzenetekre azonban nyitottak. Nem elsősorban generációs, hanem figyelmi különbségeket lát, ezért az evangélium lényegét szerinte úgy kell átadni, hogy az kíváncsiságot ébresszen és valódi párbeszédet indítson. Mint mondta, nincsenek minden korban működő receptek: ami harminc évvel ezelőtt bevált, ma nem feltétlenül célravezető. A feladat ugyanaz, de a megszólítás formái változhatnak.

Az ökumenikus együttműködés gyakorlati példájaként Morva Ákos korábbi pilisi szolgálatát említette. Amikor az ottani baptista gyülekezet lelkipásztort keresett, több alkalommal őt is felkérték az igehirdetésre. Természetesnek érezte, hogy örömmel vállalja a szolgálatot, és azóta is jó kapcsolatot ápol a baptista testvérekkel. Hasonló bizalom tapasztalható Szigetszentmiklóson is, ahol a lelkészek szükség esetén egymást is megkereshetik helyettesítéssel, szolgálattal kapcsolatban.

Deák Csaba, a helyi görögkatolikus közösség szolgálattevője szintén az ökumenikus találkozások megtartó erejéről beszélt. Arról számolt be, hogy tizenhat éve szolgál Szigetszentmiklóson, és már érkezésekor jól működő felekezetközi kapcsolatokat talált. Akkoriban a helyi lelkészek minden hónap első csütörtökén közös munkareggelire gyűltek össze: imádkoztak, beszélgettek és egyeztették a közös programokat. Bár a sűrű időbeosztás miatt ma nehezebb rendszeresen találkozni, a kapcsolat továbbra is él.

A város felekezetei novemberben ökumenikus bibliaórákat szerveznek, januárban közös imaheti alkalmakat tartanak, és a házasság hetén is megszólítják a helyi közösséget. A bibliaórák helyszíne volt már a Sárgaház színházterme és az újvárosi református gyülekezet közösségi tere; az imaheti alkalmaknak pedig felváltva adnak otthont a különböző felekezetek. A házassággal kapcsolatos rendezvények nem csak a templomba járóknak szólnak: szakemberek, lelkipásztorok és pszichológusok bevonásával a város házaspárjait és házasságra készülőit is igyekeznek elérni.

Deák Csaba a közös ételosztásokra is kitért. Felidézett egy alkalmat, amikor a rossz idő miatt az elkészített ételért kevesen tudtak elmenni. A baptista testvérek azonban dobozokkal érkeztek, és segítettek eljuttatni az ételt azokhoz, akiknek szánták. A történet jól példázza, hogy az összefogás olykor egészen egyszerű, mégis nélkülözhetetlen segítségben nyilvánul meg.

A szolgálattevő egy derűs emléket is megosztott. Korábban a görögkatolikus udvarban élő betlehemet és állatsimogatót rendeztek, amelyhez egy hívük szamarat, kecskét, bárányt és más állatokat biztosított. A szamár olykor késő este is hangoskodott, ezért, mint tréfásan felidézte, még tizenegy óra körül is répával kellett csitítani, nehogy felverje a szomszédokat. Amikor egy következő évben a református gyülekezet egy rendezvényhez kért állatot, a szamár éppen nem volt a megszokott helyén. Deák Csaba nevetve mesélte, hogy ebből aztán megszületett a felekezetek közötti baráti ugratás: „Ellopták a görögkatolikusok szamarát.” A humoros történet mögött is évek óta működő bizalom és kölcsönös segítség áll.

Deák Csaba szerint a közös programokat időről időre újra kell gondolni, hogy továbbra is valódi igényekre reagáljanak. Már egy-egy lelkipásztori találkozás is lehetőséget ad a bátorításra és az egymás megerősítésére. Tapasztalata szerint a hívek is szívesen vesznek részt a közös alkalmakon, és fontosnak tartják a felekezeti határokon átívelő kapcsolatokat is.

A szigetszentmiklósi ökumenikus missziói nap záró istentisztelete egyszerre mutatta meg a keresztyén egység bibliai alapját és annak mindennapi megvalósulását. Az imádságokban és az igei szolgálatokban Jézus Krisztushoz fordultak a résztvevők, a személyes beszámolók pedig arról tanúskodtak, hogy az egység a lelkészek együttműködésében, a rászorulók segítésében, a fiatalok megszólításában és a közös ünnepekben is alakot ölt. A felekezetek különböző hagyományai megmaradnak, de a közös hit és a másik iránti felelősség újabb találkozásokra és szolgálatra indíthat.