A hatvanas-hetvenes évek progresszív rockzenéje tele van szakrális utalásokkal, a szerzők forrásként használták a Bibliát. Már csak ezért is érdemes ismerni a Szentírást – hogy megértsük, mit is akart üzenni a Pink Floyd. E korszak zenéjét kevesen ismerik jobban – vagy egyáltalán – Böszörményi Gergelynél, a Református Zenei Fesztivál alapítójánál, lemezkiadónál. Háromszáz évre visszamenőleg találunk családfájában lelkészeket mind anyai, mind apai ágon. Matematikusprofesszor, irodalomtudós lelkész édesapja útravalóját, aki azt kérte tőle, hagyjon valamit az utókorra, most, hetvenkét évesen valósítja meg: könyvet ír életéről.
Honnan gyökerezik a terjedelmes lelkész családfa?
Apám háromszáz évre visszamenőleg tudta feltérképezni a felmenőket. A Partiumtól Kelet-Magyarországon át Szentesig és a monarchiabeli Meranóig számos helyen találunk rokonokat. Egyik írásában úgy fogalmaz: ároni család vagyunk. Azokat a családokat hívják így, amelyek sok lelkészt adtak az évszázadok során az egyháznak. Ahogy az ószövetségi történetben is olvasható: Áron fiai legyenek a papjaink (2Móz 28). Mi ezt büszkén valljuk, és a református identitásunkat komolyan is vesszük. Anyai ágon, a Hatolkay–Czanik ágon is példás felmenők voltak. Édesapám a szentesi lelkész fia, édesanyám a kőbányai lelkész lánya volt, így én is Kőbányán születtem. Hároméves koromban, 1955-ben apámat félreállították és Hódmezővásárhelyre helyezték egy parasztgyülekezetbe, ahol sem plébánia, sem templom nem volt. Igazságkereső ember volt. Anyámat nagyon megviselte, de én nem bánom, hogy egy vidéki városban nőttem fel.
Hogy került vissza mégis Budapestre?
Az egyetem miatt. Én is és az egyik bátyám is közgazdászok lettünk, viszont sok időt töltöttünk és tanulhattunk Franciaországban a nénikémnél, ami óriási dolog volt a hatvanas években. Mint ahogy az is, hogy Magyarországon szerintem csak nekem volt Beatles-kottám, így nem halandzsa angollal énekeltük a számokat. Apám egyébként Princetonban volt ösztöndíjas egyetemista, nagyszerű matematikus is volt, és ő tanította az összes hódmezővásárhelyi angoltanárt angolra, így a nyelvvel nem volt problémánk. Szóval, a bátyámmal együtt elkezdtünk zenekarokban énekelni, amit az egyetemen nekem a diszkózás váltott fel. Így lettem DJ Böszme: ezt a nevet még a kalocsai katonatársaim ragasztottak rám. Ha valaki Bösziként vagy Böszkeként utánam szól az utcán, akkor tudom, hogy rólam van szó. Ez a korszak egészen 1983-ig tartott. Egyébként közlekedés szakon végeztem az egyetemen, Londonban két hónapig tanultam, és Anglia vasúti és közúti közlekedéséből írtam a diplomamunkámat. Összesen három évet dolgoztam egy állami vállalatnál közgazdászként, ahol a külföldről érkező vegyi anyagok szállítmányozását felügyeltük, de halálra untam magam, eljöttem. Így lettem szellemi szabadfoglalkozású, azaz a rendszer szerint kmk-s, vagyis közveszélyes munkakerülő. Csakhogy a diszkóval nagyon jól kerestem. Mi voltunk a nagy generáció: Cintulával, B. Tóth Lászlóval, Éliás Gyulával. Hosszú hajam volt és nagy szakállam. Amikor megállított a rendőr az 1500-as Zsigulimmal, elővettem pár szerződést, amin nagyobb összegek voltak, mint a havi fizetése, így nem vitt be, a szokásos izzókészletes kérdéssel és ötszáz forinttal megúsztam.
Mi volt egy lemezlovas szerepe a hetvenes években, amikor nem lehetett könnyen hozzájutni az új zenékhez?
A szórakoztatás. Kellett a jó szöveg, a humor – ma nem kell. Mi a luxemburgi rádió slágerlistájáról hoztunk zenéket, ami nagyon nagy szám volt a hetvenes években.
Honnan tudták, hogy mit játszik a luxemburgi rádió?
Kikerestük, sercegett, sistergett, de azért hallani lehetett, hogy miről van szó. Megkerestük azokat a barátokat, akik külföldre tudtak járni, és ha hoztak néhány kislemezt akár csak Bécsből is, az óriási dolog volt. A híres közgáz diszkókban olyan zenéket játszottunk, amilyeneket a rendszer nem tűrt meg nyilvános helyeken.
Hogy fér össze a konzervatív családi múlt a lázadó lemezlovas szereppel? Már ha konzervatív családról beszélünk.
Nem tudom elviselni, ha a szabadságomban korlátoznak, apám is ilyen volt. Minden évben október 23-án apám elővette ötezres könyvtárának egy könyvéből Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét. Felolvasta, meghallgattuk, visszarakta. Mondta, hogy ha házkutatásra jönnek, akkor legalább keressék. Azt tanultuk otthon, hogy humorral kell élni az életet, mert humor nélkül az ember megsavanyodik. Komoly dolgokról is lehet humorral beszélni. Hatvanévesen apám írt egy versikét, így hangzott: „Hatvanéves vagyok, egyre jönnek a bajok, rám se néznek a csajok.” Ragaszkodott hozzá, hogy csakis úgy publikálják: a költő Dr. Böszörményi Ede református lelkész, tudós ember. Az iskolai tanáraim a mi koncertjeinken ropták. Mindig is igyekeztem hiányt pótolni, így lettem második vadászkürtös a katonaságnál, és így jött létre a Református Énekek sorozat is. Már hanglemezkiadással foglalkoztam kétezerben, amikor egy nagy világtalálkozón a kis asztalkámnál kérdezték a nénik, hogy nincs-e református énekeket tartalmazó CD vagy kazetta? Egy sem volt. Akkor döbbentem rá, hogy mennyire hiányzik az, hogy a régi református énekeket korszerű felvételeken, jó kórusokkal rögzítsük. Jenő bátyám volt a Zeneakadémia gazdasági igazgatója, aki azt javasolta, hogy ne stúdióban, hanem egy nagy, egyesített kórussal ott vegyük fel az énekeket úgy, hogy közönség is legyen. Hangos, tomboló siker követte. Egy világi helyen tartott nagy istentiszteletté változott a koncert. Óriási viták előzték meg, és döbbenten kérdezték előtte a karnagyok, orgonaművészek, hogy most akkor az Úristen dicsőségére írt énekeket meg fogják tapsolni. Közelebb hajoltam egyikőjükhöz, és mondtam, hogy nem megtapsolni fogják, hanem dobogni fognak a lábukkal, fütyülni és kiabálni. Ez történt. Tudtam, hogy sorozat lesz belőle, és ebből nőtt ki a Református Zenei Fesztivál.
A hithez, az Istenhez és a reformátussághoz való kapcsolatot is ez a fajta oldott, szorongásoktól mentes hozzáállás jellemezte a családban?
Nem volt erőltetés. Anyámék elfogadták, hogy ha reggelig zenélek, énekelek egy koncerten, akkor vasárnap reggel nem leszek ott a templomban. Viszont a kis, nyolcfős kórusban ott voltam, az istentiszteleten egy barátommal fújtam a hangszert, az is természetes volt, hogy anyám orgonált. Apám az igehirdetésbe is mindig beleszőtt egy-egy humoros félmondatot. Természetes közeg volt számunkra, hogy van Isten. Nem tudom most sem, 72 évesen, pontosan hogy van ez, csak azt, hogy olyan jó, hogy leülhetek a lába elé, imádkozhatok. Van egy baráti társaságunk, amelyiknek a fele nem hívő. De tudják, ha nálunk van a vendégség, akkor megfogjuk egymás kezét, és elmondjuk az asztali áldást. Elkezdtem egy országos méretű papgyerek-találkozót szervezni, de ez végül nem vonzott olyan sok embert, mint szerettem volna. Sokakban traumát okozott az, hogy papgyerekként a tanárok meghurcolták őket, de én ilyet sose tapasztaltam, sőt én inkább azt éreztem, hogy tőlem többet vártak az iskolában, mert lelkész családból való vagyok. Énekeltünk karácsonykor, és amire még emlékszem, hogy a Biblia mindig ott volt a polcon.
És le is vette?
Gyerekkoromban még nem. De aztán később kiderült, hogy az a zene, amivel foglalkozom, a hatvanas-hetvenes évek progresszív rockzenéje át van szőve bibliai részekkel, tételekkel, nevekkel. A rockzenészek forrásként használták. Nem emiatt váltam bibliaolvasóvá, hanem azért, mert a szüleim mindent tudtak a Bibliából és fejből idézték azt, összefüggésekkel segítettek az Istennel való kapcsolat keresésében.
Idén lesz a tizenkilencedik Református Zenei Fesztivál és a huszonegyedik Református Énekek koncert-istentisztelet, ami egyben a búcsút is jelenti az ön számára. Ott lesz? Milyen érzésekkel néz elébe?
Igen, és remélem, hogy utána is meghívnak majd. 2022-ben abban állapodtunk meg a Magyarországi Református Egyházzal, hogy a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány (RKK) veszi át a fesztivált, és három évig tanácsadóként segítem a szervezést. A Református Énekek koncertet viszont még idén is mi szervezzük a feleségemmel, amit jövő évtől visz majd tovább az RKK.
Jó erőben van, miért vonul vissza?
Hetvenkét éves vagyok. Negyven éve kereskedünk hanglemezekkel, kiadót vezetek. Apám több könyvet írt, és már harmincéves koromban mondta, hogy próbáljak meg értelmes nyomot hagyni az utókorra. Ezért szeretnék könyvet írni, már a címe is megvan: Református zenei ügyeink. Olyan hitéleti és művészi élményekben volt részem a Református Zenei Fesztivál több mint két évtizedes történetében, amiket érdemes leírni.
Itt vagyunk a Bartók Béla úti CD-boltban, ahol több ezer CD és hanglemez vesz minket körül. Mi lesz ezzel a sok kiadvánnyal?
Eladó. Áruljuk az üzletet. Ötszázötven bakelitet egy kereskedőnek már eladtam, kicsit bánom is. Baráti kapcsolatban vagyunk a vevőinkkel, és most óriási kedvezményekkel árusítjuk a teljes készletet. Szomorúak, hogy bezárunk.
Mi az, amit itt meg lehet venni, de sehol máshol nem?
Nagyon sok minden. 1968 és ’78 között volt egy olyan rettenetesen erős tíz év az angolszáz világban, amilyen soha utána, ehhez hasonlítjuk a későbbi stílusokat, együtteseket. Ennek az időszaknak a második vonalbeli zenéit szeretem a legjobban, és ez az, amit nálunk megtalálnak a vevőink. Ezek hanglemezritkaságok CD-n, amelyeknek a darabja eredeti bakelitlemezen ezer font körül megy a világban. A magyar kereskedők nem is hallottak ilyenekről, és nem is foglalkoztak, foglalkoznak velük a mai napig. A vevőim tudják, hogy ha valamit ajánlok nekik, akkor az biztosan jó is lesz, és ezt értékelik. Úgy mondják, hogy van áruismeretem.
Én nem áruismeretnek mondanám, hanem egy olyan átfogó tudásnak a modern zene egy bizonyos korszakáról, amivel kevesen rendelkeznek. Nem érzi fontosnak ezt átadni az utókornak?
Sajnos nincs gyermekünk. Az unokaöcsém egyszer eljött hozzánk dolgozni, de igazából ebbe bele kell születni, vagy nagyon magáénak kell, hogy érezze az ember.
Egyetemi zenei tanszékek nem kérték, hogy adja át a tudását?
Nem. De szívesen elvállalnám, bár a feleségem kérése az, hogy eresszünk el minden olyan munkát és szolgálatot, amit ugyan szeretettel és talán jól végeztünk, de 42 év után éljünk mi is igazi nyugdíjas életet, s ha lehet, utazzunk sokfelé a világban. Több tanulmányban és könyvben segítettem, most is született egy vaskos könyv, amiben Jimmy Hendrixtől Janis Joplinig mindenki benne van, akit szeretünk, beleértve a nem ismert zenészeket is. A szerzője a zenei gyűjteményének a jelentős részét nálunk vette, és úgy dedikálta az új könyvét, hogy nélkülem nem jöhetett volna létre a kiadvány. De nagyon szomorú vagyok, hogy a lemezszakmában egyedül vagyok ezzel az ismeretanyaggal. Azt is fontolgattuk, hogy jelképes összegért odaadnánk valakinek az egész készletet, csak működhessen tovább a bolt, de nem jelentkezett senki. Persze, mi a vevőkkel nagyon személyes kapcsolatot ápolunk. Előfordul, hogy bejön valaki, hogy nem szeretne venni semmit, csak beszélgessünk már egy kicsit.