Házasság hat pontban

A jó házasság nem egzotikum, vélekedett Mohay Tamás, míg felesége, Keresztes Ilona mindenkit arra biztatott, ne féljenek a házasságtól. Ők ketten a Házasság hete idei arcai, melynek megnyitó sajtótájékoztatójára február 6-án a fővárosi I. számú Házasságkötő termében került sor.
„A házasság Isten ajándéka"— szögezte le bevezetőjében a sajtótájékoztató moderátora, Novotny Zoltán. A Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke arról is adott információkat, hogyan jött létre ez a kezdeményezés.
A Házasság hete mozgalom 17 éve indult el Nagy Britanniából Richard és Maria Kane ötlete nyomán, akik fő célkitűzése az volt, hogy megismertessék azokat a hagyományos értékeket, alapelveket, amelyek alkalmazása sikeressé és örömtelivé tehetik a házasságot. Immár huszonegy országban, köztük Magyarországon is évről-évre megrendezik ezt a programsorozatot. Hazánk 2008-ban csatlakozott az akcióhoz.

képA Házasság hete szervezőbizottságának egyik tagja, Herjeczki Kornél arról számolt be, hogy bár a házasságról sokan azt gondolják teher, nehézség, ők mégis azzal a szlogennel vágtak neki a szervezésnek, hogy az az elköteleződés ünnepe. Céljuk, hogy felhívjáka a figyelmet a házasság, a család értékeire és annak fontosságára, segítséget nyújtsanak a házasságra készülőknek, ötleteket adjanal a párkapcsolati problémákkal küzdőknek. A Házasság Hete keresztény kezdeményezés, amely az erkölcsi és a szellemi alapelvek mellé a szakmai tudást is oda akarja tenni.

Elköteleződés lakatja

Cserháti Ferenc Esztergom-budapesti segédpüspök arra a közismert tényre mutatott rá, hogy manapság a rossz híreket könnyebb eladni, mint a jót. Azt mindenki tudja, hogy sok a válás, egyre kevesebb a házasság, nehéz a karriert és a családot összeegyeztetni. Érdekes, hogy a Szentírás is hasonlóképpen járt el, amikor a házasságról beszélt, hiszen ha megnézzük az Evangéliumokat, azokba is a témakörből számos negatív történet került be. Például a Kánai menyegző, vagy amikor megkérdezik Jézust, mi történjen a házasságtörő asszonnyal.

Ma is hasonló kérdésekkel kell foglakoznunk, és válaszokat is kell rá adnunk, vélekedett a püspök, aki hozzátette, hogy nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy időről-időre beszéljünk a házasság, a család értékeiről. Ezek meglátása szerint: az egymásra hagyatkozás, a másikra való számítás és a szeretet.

Zárásként a hídon található lakatokról mesélt a püspök, ami számára azt bizonyítja, hogy igenis van a fiataloknak igénye a tartós szeretetre. A bezárt, kulcsnélküli lakatok mind azt jelképezik, hogy ezeket a kötelékeket megbontani senki nem tudja.

Együtt előre

Lackner Pál, evangélikus püspök arról beszélt, hogy a konfliktus önmagában nem baj, de kezelni kell, és ebben a kezelésben kell segíteni másoknak. Fel kell készíteni rá az embereket. „Churchill azt mondta, hogy a demokrácia időigényes dolog, de nincs nála jobb"— citálta elő a püspök az egykori brit miniszterelnök szavait. —"Ezt a mondatot a házasságra is alkalmazhatjuk, —folytatta— a házasság, idő- és energiaigényes, de nincs nála jobb. A házasság két ember közössége, akik együttnéznek előre és felfelé."

képVégül a Házasság Hete arcai,  Keresztes Ilona a Kossuth Rádió szerkesztő műsorvezetője és férje Mohay Tamás néprajzkutató kaptak szót. Mohay Tamás hat pontban vázolta fel a házasság tulajdonságait. Az első az aki keres, azt megtalálják volt, amit a Házasság hete mottójaként választottak. „Minden házasság konfliktusokba ütközik" —hangzott a következő megállapítás, amit a házasság a szerelem helye, életformája kijelentés követett. A néprajzkutató azt is a legfőbb jellemzők közé sorolta, hogy a jó házasság nem egzotikum. Utolsóként pedig azt osztotta meg a hallgatósággal, hogy a házasság nem magánügy.

képEzek után Keresztes Ilona arról szólt, hogy nem találkozott még olyan fiatal lánnyal, aki szingli akart maradni. "Áhítoznak a jó házasságra, hogy életen át szeretik azt, aki mellett otthonra találnak." Éppen ezért a műsorvezető mindenkit arra bíztatott, merjenek házasságot kötni azzal, akit szeretnek. Sokan vannak, akik ezt nem merik megtennem, ebben a formában nem akarják összekötni az életüket.

A 2014-es központilag szervezett programok a Házasság hetén


Február 9., 10:00: Istentisztelet Sárospatakon a református templomban (Sárospatak, Kossuth u. 18.)

 

Február 10., 18:00: Pársalgás Extra: Hogyan keressünk és ki lesz az igazi? – fiatalok találkozása a Házasság hete arcaival (Aranytíz Kultúrház, 1051 Bp., Arany János u. 10.)

Február 11.,18:00: Pálhegyi Ferenc előadása: Párválasztás hosszú távra (TIT Stúdió, 1113 Bp., Zsombolyai u. 6.)

Február 12., 18:00:Arcok álarcok nélkül – hogyan tartjuk meg a hűséget, és hogyan tart meg minket a hűség? Pódiumbeszélgetés a Házasság hete idei és korábbi arcaival.(ELTE Állami- és Jogtudományi Kar aulája, 1053 Bp., Egyetem tér 1–3.)

Február 14.,18:00:Koncerttel egybekötött istentisztelet, házaspárok megáldása, ima párkapcsolati kérdésekért.(Deák téri evangélikus templom, 1052 Bp., Deák Ferenc tér 4.)

Február 15., 18:00: K&K Carpenter Fogadom című könyvének bemutatója (Harmat Kiadó), majd Tapolyai Emőke előadása Veled megelégszem címmel.(Wesselényi utcai Baptista Közösségi Ház, 1077 Bp., Wesselényi u. 53.)

Fáklyás felvonulás a házasságért a XVII. kerületben. (Indulás 18 órakor a XVII. ker. Fő térről, érkezés a Vigyázó Sándor Művelődési Házba, 1173 Bp., Pesti út 113.)

Február 16., vasárnap, 18:00: Szentmise Budapesten a Belvárosi templomban (V. ker., Március 15. tér)

 

További infomációk:www.hazassaghete.hu; www.facebook.com/hazassaghete

Reformatus.hu, fotó: Dimény András