Ereje teljében volt a húszéves Csillagpont fesztivál

Csaknem ötezer látogatója volt a húszéves múltra visszatekintő Csillagpont fesztiválnak, amely a református egyház kétévente megvalósuló legnagyobb ifjúságmissziós projektje. A július 24–29. közötti nagyrendezvény utolsó teljes napján este az Ez az a nap! keresztyén könnyűzenei koncerten fellépett többek között a brit Hillsong London Worship és az LZ7, illetve Oláh Gergő magyar roma énekes; utóbbi részesült talán a legforróbb fogadtatásban. Szombaton úrvacsorás istentisztelettel zárult a gazdag heti program, amelynek integráns részei voltak a napi kisközösségi beszélgetések is százhúsz csoportban. A központi szervezőstáb tagjai összegzik lapunknak élményeiket, tapasztalataikat.

Mező István Mózes, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának vezetője:

– Az idei Csillagpont fesztiválon is kerestük annak a módját, hogy a sok program ellenére a keresztyén üzenetek kerüljenek a középpontba. Úgy gondolom, Isten megadta, hogy ez sikerüljön nekünk. Erre bizonyíték, hogy a létszámok tekintetében is a legnépszerűbb programok a reggeli és az esti központi áhítatok voltak – tekint vissza a református egyház legnagyobb ifjúsági projektjének idei megvalósulására Mező István Mózes hivatalvezető, a Csillagpont főszervezője. Bár Mező István Mózes még csak harmincöt éves, úgy látja, a mai tizen- és huszonéves nemzedék eltér a harmincasoktól. A fesztiválszervezőkkel együtt kihívásnak tekintette, hogy a már említett keresztyén üzenetek célba juttatására figyelembe vegyék a fiatalok életstílusát.

Csillagpont 2023 mező istván

Mező István Mózes

Fotó: Sebestyén László

– A több ezer éves bibliai mondandókon nem kell változtatni, mert azok ma is kiválóan működnek – jegyzi meg a főszervező –, de az üzenetek célba juttatására újításokat vezettünk be ezen a nyáron. Például a hetijegyes táborlakók applikáción keresztül értesülhettek arról, ha kinyitott a zánkai Erzsébet-tábor strandja és elindult a kisvonatforgalom a Balaton partjához, vagy arról, hogy mikor és hol kezdődnek a főelőadások. Kommunikálunk a TikTokon, az Instagramon, idén nagyon sokan videós hirdetéseink nyomán lettek fesztiválozóink –emelte ki Mező István Mózes. Megkérdeztük a Zsinati Hivatal vezetőjét, milyen speciális hiányokat kívánt betölteni az egyház a fesztiválon keresztül a résztvevők körében. – A mai fiatal nemzedék tagjai nagyon igénylik a figyelmet, azt, hogy meghallgassa őket valaki – mutat rá Mező István Mózes. – A kiscsoportos beszélgetéseken az volt a nyilvánvaló élménye a digitalizált világban elmagányosodó fiataloknak, hogy végre valaki kíváncsi a véleményükre. Arra, hogy szükséges számukra a megerősítés, a lelki otthonlét, egy táborbeli esetet is említ Mező István Mózes. Eszerint az egyik esti központi igehirdetés végén a lelkész megkérdezte: „Vannak-e olyanok közöttetek, akiknek mondták már, hogy belőled nem lesz soha semmi, mindenre alkalmatlan szerencsétlen vagy?” – Döbbenetes volt – mondja a hivatalvezető –, hogy a nagyszínpad előtt tömörülők több mint hatvan százaléka igenlő válaszként világított a mobiljával… Tehát annak ellenére, hogy zömében életvidám, megnyerő arcú, keresztyén fiatalok voltak itt, kiderült, hogy ők is ugyanolyan megtörtek, sebzett szívűek, kegyelemre szoruló emberek, mint bárki más. Mező István hangsúlyozza, a Zsinat és annak vezetősége mind anyagi, mind erkölcsi értelemben melléállt a Csillagpontnak. – Azt szeretnénk, hogy a reformátusok kétévenként sorra kerülő istenközpontú ifjúsági találkozója rövidesen a Kárpát-medence legnagyobb ilyen keresztyén fesztiváljává nője ki magát – zárja nyilatkozatát a nagyszabású fesztivál gazdája.

Ablonczy Áron, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője:

– Százával tudnék példát mondani arra, hogy megújulások, megtérések történtek Zánkán – adja hírül Ablonczy Áron, aki mint lelkipásztor kifejezetten a projekt lelkiségi területéért volt felelős. Megújuláson például azt érti, hogy valaki évekkel ezelőtt eljárt ifire, akár hitre is jutott, de eltávolodott mind Istentől, mind keresztyén közösségétől, és itt megerősödött elkötelezettségében. Ami a megtéréseket illeti, ezekről a történésekről imaszolgálatosok, kiscsoportos beszélgetések vezetői számoltak be a szervezőknek. – Szólt az igehirdetés egy-egy áhítaton – mondja az ifjúsági osztály vezetője –, éreztük Isten jelenlétét, majd az azt követő énekblokk után százával mentek oda a területen lévő harminc-harmincöt imaszolgálatosunkhoz imádságot kérni, Isten felé lépéseket tenni a fiatalok. Megtudtuk tőle: mintegy nyolcvan lelkész és húsz további teológus is segítette a missziós munkát a fesztivál napjain.

Csillagpont 2023 ablonczy áron

Ablonczy Áron

Fotó: Sebestyén László

De milyen összetételű volt a tábor? Áron úgy becsli, hogy a hetijegyet váltó résztvevők vagy egyedül jöttek – hívőként, istenkeresőként, érdeklődőként –, vagy a saját közösségükkel, amely lehet akár baráti társaság is, de mintegy nyolcvanszázalékos többségben egy-egy gyülekezet ifijéhez tartoztak. Egész ifik is idelátogattak ifivezetőstül, lelkészestül, sőt a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági missziója, a Tirek Ifi elhozta százhúsz fiatalját saját nyári táborozásuk gyanánt. – Nagyon erős egységérzést élhettünk át mindannyian, azt, hogy ennyien vagyunk, ennyien együtt éneklünk, dicsőítünk. Ez amellett, hogy felemelő, nagy segítség volt azoknak, akik piciny gyülekezetből, szórványból érkeztek, ahol az ifi létszáma is elenyésző, vagy nincs is… Ráébredhettünk mind, hogy menő dolog reformátusnak lenni. Ablonczy Áron hangsúlyozza: sok nagyobb léptékű ifjúsági táborban feszültség generálódhat abból, hogy a résztvevők összehasonlítják a gyülekezeti hétköznapokat és körülményeket az itt átéltekkel. – Mi éppen azt szeretnénk a fiatalokban tudatosítani – magyarázza –, hogy az otthoni gyülekezetben is rengeteg érték van! Felkészítjük őket arra, hogy bár lehet, más lesz otthon, de az is teljesen jó, attól függetlenül, hogy egy tábor, egy fesztivál Isten különleges idejeihez tartozhat, amikor a sok testvér jelenlétén és sok intenzív élményen keresztül is munkálkodik…

_MM28653

Fotó: Csillagpont / Rockstar Photographers

– Előadásainkkal, játékos elemekkel vegyített irányított beszélgetéseinkkel hidakat igyekeztünk építeni a gyülekezet és a helyi ifjúsági munka felé – idézi fel az ifjúsági osztály vezetője. – Fölkészítettük a táborlakókat arra is, hogy lássák meg szolgálati lehetőségeiket. Kérdésünkre, mit vártak attól, hogy az esti programok részeként világi együtteseket is szerepeltettek, melyek még ha megszűrtek voltak is, a keresztyénekétől markánsan eltérő életfilozófiájuk van, Ablonczy Áron egy konkrét példával felelt: – A szerdai Follow the Flow-koncertre vagy kétszáz további fiatal bejött. Nem tudjuk, hogy hitben járnak-e vagy nem, valószínűleg az utóbbi. De a késő esti koncert után egyből felment Csomós József lelkész, aki közvetlenül az evangéliumról beszélt, Nikodémus történetéből kiindulva. Úgy tudott Igét hirdetni, hogy azzal ott tartotta az első sorokban az együttes rajongóit, akik így hallhattak arról, hogy mit jelent a Biblia szerinti újjászületés. Úgy kapcsolta a Follow the Flow szövegeihez az evangéliumot, hogy az hasított, lebilincselte a hallgatóságot. Ez a zánkai jelenet jól tükrözte a kereső fiatalokra irányuló missziós stratégiánk egyik elemét… Őket így tudjuk elérni, behívni és bevonni.

A fesztivál számokban

  • Csaknem 5000 résztvevő, ebből: 3200 heti jegyet váltott, a továbbiak az Ez az a Nap!-ra látogattak ki
  • 600 önkéntes munkatárs
  • 10 fős fesztiválszervező stáb
  • 80 lelkész + 20 további teológus a terepen

Kovács-Simon Dániel főkoordinátor:

– A résztvevők rengeteg pozitív visszajelzést adtak a szervezőstábnak arról, hogy gyökeresen megújultunk – közli Kovács-Simon Dániel. – Eljutottunk a táborjelleg, az egyházi ifjúsági találkozó szintjétől a magas színvonalú keresztyén fesztivál megvalósításáig. A megújulás sok összetevőből állt, valójában az összes tényezőt érintette, a profizmusban való fejlődést a legkülönfélébb szegmensekben, de a lelki oldal erősítését is, vagy az új, vonzó helyszín kipróbálását – eleveníti fel a hat fesztiválnapot Kovács-Simon Dániel, aki az egyik főszervezőként főleg az üzemeltetésért, a technikai körülményekért, az e téren végbevitt újításokért, illetve az üzleti folyamatokért, az alvállalkozókkal való kapcsolattartásért volt felelős.

Így folytatja a főszervező: – Büszke vagyok arra, hogy fennakadások nélkül léphettünk szintet, pedig többek között megújult az információtechnológiai (IT), az értékesítési vagy éppen a beléptetési rendszerünk, új applikációnk, webes felületünk van, és akkor még nem is említettem a színpadtechnikát – olyan színvonalon szólalhattak meg a nálunk fellépő zenekarok, mint az ismert világi fesztiválokon –, vagy azt, hogy készpénzmentessé és szuperbiztonságossá tettük a hatnapos nagyrendezvényünket. Sikeresen vettük azt a kihívást, hogy nem a megszokott helyszínen voltunk, illetve hogy az immár hatszáz önkéntesünk jelentős része új volt, őket fel kellett készíteni a feladatokra. Egyszerűen fantasztikus teljesítményt nyújtottak, köszönet nekik is… A tágabb értelemben vett stáb sok dicséretet kapott a résztvevőktől, és úgy tapasztaltuk, hogy mindezek miatt a hitbeli tartalmak is zavartalanabb befogadást nyerhettek a fiatalokban.

Csillagpont 2023 boross kata és kovács simon

Boross Kata és Kovács-Simon Dániel

Fotó: Csillagpont / Rockstar Photographers

Boross Kata Kovács-Simon Dániel mellett a fesztivál másik főszervezője volt.

Bepillantást enged abba, hogy Dániellel együtt ő volt az, aki a teljes képet látta a fesztivál történéseiről a kisebb kérdésektől a legmeghatározóbbakig. Foglalkozott az önkéntesek és résztvevők személyi kérdéseivel, nyomon követte a programváltozásokat a fesztivál előtt, alatt és akár után is. Dóri megjegyzi, a fesztiválon szolgáló több mint hatszáz önkéntes között kiváló és tapasztalat vezetők voltak. Menet közben közös ötletelés nyomán Kata és Dániel végső rábólintásával határozták meg a feladatokat. Rövid összegző beszélgetésünk Katával a szervezőtársakéhoz képest líraibb, miközben különböző felkeresendő helyszínek között igyekszünk lépést tartani vele az óriási kiterjedésű zánkai tábor területén. – Ez a harmadik Csillagpontom – meséli a főszervező –, valahogy mindegyik nagyon áldott volt… Ez a mostani számomra azért is különleges, mert teljes körűen beleláttam abba, milyen csodás krisztusi egységben mozogtak a stábtagok, az önkéntesek, sőt még a külsősök is, beleértve a Zánkai Sport- és Rendezvényközpont szervezői csapatát.

Csillagpont 2023 hangulatkép

Fotó: Csillagpont / Rockstar Photographers

Nyilvánvaló, hogy magának a Szentléleknek a működését értük tetten mindennap. Érvényes volt ez mind a szeretetmegnyilvánulásokra, odafigyelésekre, áldozatos teherátvállalásokra, munkatársi buzdításokra, mind a döntésekre, amelyeket egy-egy váratlan helyzetben gyorsan kellett meghozni. Utóbbira példát is hoz Boross Kata. Egyik nap vihar söpört végig a fesztivál területén. Módosítani kellett a reggeli tali helyszínét, ami az esőterv ellenére is időigényes. Fontos körülmény, hogy ezek a központi előadások több mint száz kiscsoportos beszélgetés alapjául szolgáltak, csapatmunkával ezért is át kellett hidalni a vihar miatti problémákat. – A váratlan helyzetek egyúttal hitpróbák is voltak, bár mindig idejében érkezett Istentől a megoldás; ilyenformán is megtapasztaltuk az ő gondviselő szeretetét – számol be a rendezvényszervezés lelki oldaláról a fesztiválszervező. – Bár sokan dicsérték a stáb szervező-működtető munkáját, elismeréssel nyugtázva, hogy végül minden rendben volt, mégis csapatszinten mi tudtuk, átéltük, hogy Isten fedezte el, illetve pótolta ki a hiányosságainkat. Ő intézte úgy, hogy amint a visszajelzésekből tudjuk, öröm volt itt lenni a fiataloknak. Nem véletlenül énekeltük: „Isten köztünk jár…”

Gulyás Dóra, a Zsinati Hivatal Ifjúsági Osztályának vezetőhelyettese:

Ennek a teológus végzettségű hölgynek oroszlánrésze volt a tábornyitást megelőző napok helyszíni előkészületeinek koordinálásában. A fesztiválhét napjain ő felügyelte a zánkai táborhelyszín ebédlője előtti főtéren a Lehetőségek Piacát. Itt sátrakba, standokra immár harminchárom szervezet települt ki az ebédidő után este hétig.

Csillagpont 2023 gulyás dóri

Gulyás Dóra

Fotó: Hirling Bálint

Ott volt például sok keresztyén ifjúsági szervezet a Refisztől az SDG-n át az Ifjúságépítőkig, vagy éppen a Bárka–Erzsébet-tábormisszió, a Kálvin Kiadó, a Harmat Kiadó, illetve a Magyar Református Szeretetszolgálat. – Sokakat vonzott a tábornak ez a pontja, mivel a szervezetek interaktív játékokkal is csalogatták a vendégeket – említi Dóra. Ő a csillagpontos fesztiválélet következő részleteire gondol vissza jólesően: – Megindító volt látni a fiatalok hozzáállásának a fejlődését. Az első nap elég sokan nem kapcsolódtak a dicsőítő éneklésbe, hátul meghúzódtak, de ahogy teltek a napok, egyre közelebb ültek, megnyíltak a kiscsoportos beszélgetéseken. Vívmány volt az idei Csillagponton, hogy az egyházi iskolák, gyülekezetek, ifik világától távolabb eső ifjúságból is meg tudtunk szólítani sokakat olyan közösségi médiás hirdetésekkel, amelyek a meghívott világi zenekarok követőtáborát célozták meg. Az én tapasztalatom az volt, hogy működött a módszer.

Fiatal felnőttek a gyülekezetben

A Csillagpont mélyre evező programjai között naponta jelen voltak a másfél órás kiscsoportos alkalmak, korosztályok szerint. Mi olyan csoportba kéredzkedtünk be, ahol csupa huszonhét éves résztvevő beszélgetett. Megvitatták, hogy sok gyülekezetben a rétegalkalomba járás lehetősége elvész az ifiből kinövő, fiatal felnőtté váló tagok számára, mert a gyülekezet vezetősége a tizenévesek felé nyit. Holott éppen az előbbi életkorban dől el, hogy valaki végleg belegyökeresedik-e utánpótlásként a helyi egyházba, vagy lemorzsolódik. Fölmerült, hogy szükséges tenni a kiegyensúlyozott gyülekezeti korfáért, illetve hogy a „húszpluszosoknak” is maradjon kisközössége.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál