Elvinni Isten szeretetét a kórházakba

Előfordult-e olyan, hogy egy beteg elutasítóan viselkedett önnel, mikor megtudta, hogy református lelkipásztor?
Előfordult a hosszú évtizedek alatt, de nem sűrűn. Ha bemegyek egy kórterembe, és bemutatkozom, hogy református kórházlelkész vagyok, akkor egyből látom, ha valakiben nincs erre nyitottság, mert a fal felé fordul, vagy éppen belebújik az újságba. Ma már ritkán van időm arra, hogy én mérem fel, kinek van rám szüksége, hiszen rendszeresen hívnak minket a betegekhez, és sokszor nem könnyű teljesíteni az osztályokról érkező hívásokat. Így már ebből kifolyólag is ritkán fordul elő, hogy valaki elutasítóan viselkedjen.

A gyulai gyülekezetben kezdte a lelkészi szolgálatát. Hogyan kapott elhívást arra, hogy kórházlelkész legyen?
Az elhívásom már a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen megtörtént, mert még elsőéves teológus voltam, amikor egy idős nyugdíjas lelkipásztor teológushallgatókat toborzott a Kenézy-kórházba, hogy segítsünk neki az istentiszteletek előtti hívogatásban és a beteglátogatás szolgálatában. Ekkor értettem meg, hogy miért is kellett nekem egészségügyi szakközépiskolában érettségiznem, mert nagy előnyét láttam és látom a mai napig is annak, hogy van ilyen végzettségem. Így már a teológia alatt egyértelművé vált számomra ez az elhívás, és így is készültem a későbbi szolgálatomra. Később Gyulán voltam segédlelkész, és éppen egy hónapja szolgáltam a gyülekezetben, amikor lehetőségem nyílt arra, hogy először részmunkaidőben, majd főállásban is megkezdhessem a kórházlelkészi hivatásomat.

Említette, hogy egészségügyi szakközépiskolában tanult. A teológia mellett milyen végzettség szükséges ahhoz, hogy valaki kórházlelkész lehessen?
Nem elég a lelkipásztori diploma, hanem szükséges valamilyen posztgraduális képzés, akár mentálhigiéné, akár pásztorálpszichológia, mert a lelkigondozás, a pásztoráció a fő feladatunk. Én pásztorálpszichológiát és családterápiát tanultam, és sok olyan továbbképzésen vettem részt, ami segíti a munkámat, például hospice-képzés, gyásztanácsadói képzés vagy éppen gyermekpszichiátriai előadások. De most végzett az első olyan évfolyam a budapesti teológia szakirányú továbbképzésén, amelyet kimondottan a kórházlelkészi szolgálatra készítettek fel.

Miben hasonlít, és miben különbözik a szolgálata egy gyülekezeti lelkészétől?
A gyülekezetben általában a hívek mennek el a lelkészhez. Ezzel szemben nálunk főként fordítva történik, nekünk kell elmennünk a betegekhez. Természetesen vannak a kórházakban is istentiszteleti alkalmak, itt, Gyulán hetente több is, külön a betegeknek, külön a dolgozóknak. A mi szolgálatunk lényege a lelkigondozás, a lelki segítés, a pásztoráció, a várandós kismamától az idős betegig. Minden életkorú és mindenféle betegségben szenvedő ember mellett ott vagyunk. Emellett támogatást nyújtunk a hozzátartozóknak és a kórházi személyzetnek, hiszen nekik is igényük van a szolgálatainkra. A gyülekezeti lelkészekkel szemben mi túlnyomó részben az élet árnyoldalával találkozunk, betegséggel, szenvedéssel, veszteséggel, halállal, míg ők az élet naposabb részével is, a kereszteléssel, esküvővel, ifjúsági alkalommal, ami jobban tölti a lelkészeket is. Persze a kórházban is vannak születések, gyógyulások, amelyek örömforrások. Ezen kívül az is többször előfordul, hogy például az orvostudomány már lemondott valakiről, de ő mégis meggyógyul. Vagy például nemrég beszélgettem valakivel, akiről megállapították, hogy nem lehet gyermeke, ennek ellenére már öt is született természetes úton. Tehát látunk ilyen csodákat, de alapvetően mi a nehezebb utat kaptuk. A kórházban minden istentiszteleten más vesz részt, és ez nem könnyű, mert nem tud az ember úgy építkezni, mint egy gyülekezetben. De igyekszünk bátorítani a hozzánk betérőket, hogy a helyi gyülekezetekbe is bekapcsolódjanak. Másrészt vannak visszajáró betegek, akiknek olyan betegségük van, hogy rendszeresen jönnek, így őket már ismerjük.

Nem könnyű tehát ez a szolgálat, sok nyomorúságot, halált láthat. Milyen lehetőségei vannak feldolgozni az eseményeket?
Számunkra kötelező a szupervízió, és ezzel élek is, mert nélkülözhetetlen a munkámhoz. Emellett a kórházlelkészeknek nagyon jó közössége van, országos szinten havonta vannak online alkalmaink, ahol mindig egy szakmai téma köré csoportosulnak a beszélgetéseink. Ezekre nagy szükség van, és tényleg elmondható, hogy egy nagyon összetartó, családias, testvéri közösség a református kórházlelkészek közössége. Évente több alkalommal pedig személyesen is találkozunk, például minden évben van egy többnapos konferencia, meg vannak különböző műhelyek. Nemrégen éppen Galyatetőn volt egy ilyen műhely, ahol a személyzet közötti szolgálatunkkal kapcsolatban hangzottak el előadások. Tehát közösséggyakorlással tudjuk csak ezeket a terheket elhordozni, és nagyon fontos, hogy imaháttere van a szolgálatunknak. Tudom, hogy egyének és gyülekezetek folyamatosan imádkoznak az én szolgálatomért is. E nélkül elképzelhetetlen lenne a feladataim elvégzése. És Istennek hála a kórházi bibliakörben is egy olyan meghitt közösségben vagyunk együtt, hogy tudunk imádkozni egymásért, a betegségben szenvedőért, haldoklóért, gyászolóért vagy éppen a kórházi személyzet egy-egy aktuális problémájáért, amivel megkeresnek bennünket. Tehát szükség van a szolgálatunkban arra, hogy legyenek háttértámaszaink. Ezen kívül tudatosan kell törekedni a kikapcsolódásra. Tíz évig kórusban énekeltem, de szeretek kirándulni, biciklizni, sokat jelentenek a családi együttlétek.

Említette a kórházi dolgozókat. Ők is gyakran találkoznak betegséggel, halállal. Nekik milyen módon tud lelki támaszt nyújtani?
Az elmúlt covidos időszakban olyan teher volt rajtuk, amit valamilyen szinten a mai napig is hordoznak magukban. Sokan el is hagyták a pályát, mert teljesen kifáradtak, kiégtek. Próbálunk segíteni a dolgozóknak, de sokszor már a jelenlétünk is gyógyít. Például előfordult, hogy a Covid-osztályra mentem egy beteghez, és szokás szerint megkérdeztem a személyzetet is, hogy ők hogy vannak, és az egyik ápoló azt mondta, hogy azzal, hogy én ott vagyok, már jobban van. És tudom, hogy ez nem nekem szólt, hanem annak, hogy mi ott Isten szeretetét képviseljük, és már csupán a jelenlétünkkel is a Szentháromság Istenre mutatunk, akiről tudjuk, hogy törődik velünk, szeret minket. Mindig meg szoktam kérdezni a dolgozókat, hogy ők hogy vannak, mert ebből is nagyon jó beszélgetések alakulnak ki, sőt gyakran előfordul, hogy először őket hallgatom meg, nekik is jól esik a törődés, és csak utána megyek a betegekhez, és tudom, hogy a velük való beszélgetés hatással lesz a betegellátásukra is.

A kórházon belül nem csak reformátusok vannak, és a gyulai kórházban ön az egyetlen kórházlelkész. Hogyan látogatja a betegeket?
Annyiban pontosítanék, hogy már tíz éve van segítségem egy református lelkészfeleség személyében, aki részmunkaidőben bejár a kórházba, emellett van egy római katolikus beteglátogatónk is. Mi hárman a legnagyobb egyetértésben, szeretetben és ökumenikus nyitottsággal végezzük a szolgálatunkat, felekezetre való tekintet nélkül. Sőt sok esetben a beteg, akihez hívnak minket, egyik felekezethez sem tartozik. Nyilván, ha találok egy más felekezetű beteget, akkor megkérdezem, hogy igényli-e, hogy szóljak a saját lelkészének, hogy meglátogassa. Emellett nagyon jó a kapcsolatunk a helyi baptista gyülekezettel, amely már tizenöt éve igés szíveket készít kórházmissziói céllal, és a kórházi kápolnában tartott ünnepségeinken is részt szoktak venni a tagjai, sőt a szeretetvendégségeinkhez süteménnyel is hozzájárulnak. Olyan is előfordult, hogy felkértek arra, hogy a gyülekezetükben tartsak előadást a beteglátogatásról. A kórházban a vasárnapi istentiszteleten mindig én prédikálok, de a csütörtöki kápolnai alkalmat minden héten más felekezet tartja. Emellett van még egy ökumenikus bibliaóra is a kórházi dolgozóknak.

Mivel bátorítana egy teológust, hogy a kórházlelkészi szolgálatot válassza?
Sok esetben a kezdőknek nagyon nehéz, mert mi vendégként vagyunk jelen egy nem egyházi intézményben, így hiányzik a parókia meg a gyülekezet nyugalma és biztonsága, helyette nekünk kell alkalmazkodnunk a rendszerhez. De van egy mentori csoportunk, ami nagyban segíti a kezdő kórházlelkészeket. És ha erre a szolgálatra hív el valakit az Úr, akkor – ha engedelmesen vállalja – nagyon sok öröm és áldás fogja kísérni az útját, mert bármennyire is nehéz, de egy csodálatos szolgálat. Ha valaki tényleg az Istennel való erős kapcsolatban végzi ezt a küldetését, akkor nagyon sok örömöt, áldást fog tapasztalni.