Elkezdődött a Csillagpont fesztivál Zánkán

Hétfőn este koncertekkel, igehirdetéssel és Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökének a megnyitójával elkezdődött a Csillagpont fesztivál a Balaton partján, Zánkán.

csillagpont_sátrazás_5

Fotó: Rockstar Photographers

A több mint ötszáz önkéntes már vasárnap este birtokba vette az eseménynek otthont adó zánkai Erzsébet-tábort, hogy elvégezzék az utolsó simításokat a fesztiválozók fogadására. A vendégek meghálálták a gondoskodásukat, a nyitónapon, hétfőn valósággal elözönlötték a Csillagpont helyszínét. Az első órák a beköltözéssel, sátorveréssel, a helyszín, valamint a programok feltérképezésével és természetesen barátkozással teltek. A napközbeni balatoni fürdőzés után este nyolc órakor a nagyszínpad előtt gyűlt össze a közönség, ahol Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökének igehirdetésével hivatalosan is elkezdődött az idei Csillagpont fesztivál.

A püspök megnyitó beszédében a fesztivál szlogenjére, jeligéjére – Találj Rá(m)! – utalva arról beszélt, hogy napjaikban a legegyszerűbb dolognak tűnhet egy találkozót megszervezni, de egy személyes történeten keresztül rávilágított arra, hogy a valódi nehézséget a felszín alatt megbújó, a találkozás mélységének megélése jelenti. – Akkor arra gondoltam, igazából olyan találkozás kellene valakivel, aki megmondja, hogy ki is vagyok tulajdonképpen. És rájöttem, hogy egy ilyen, igazi találkozás a világ legnehezebb dolga. De Istennel lehetséges. Az igazi találkozás az Isten dolga, azt ő kínálja nekünk, akkor is, ha emberekkel találkozunk – magyarázta a püspök Luther Márton gondolatát hívva segítségül: – Jézus az, aki közelebb tud menni hozzád, mint amilyen közel tudsz lenni saját magadhoz.

Beszédében külön köszöntötte a határon túlról érkező fesztiválozókat. A Kárpátaljáról és Erdélyből érkező csoportok ujjongása alapján nem véletlen, hogy a Csillagpont nem véletlenül kapta a „Kárpát-medence legnagyobb református fesztiválja” jelzőt. – Mi, a Magyarországi Református Egyház azért szerveztük ezt a találkozót, a Csillagpontot, hogy legyen egy hely, ahol igazi találkozásban részesülhetünk Jézussal és egymással – összegezte gondolatait Balog Zoltán.

A püspök köszöntője után Csűrös András és Csűrös-Varga Vanda Pilátus dilemmájára reflektáló egyedi előadása, majd imája teremtett elcsendesült légkört a nagyszínpad természet ölelte nézőterén. Az áhítatosan a színpad előtt álló fiatalokat nemsokára a CS-P Band mozgatta meg fülbemászó dallamaival mind lelkileg, mind testileg. A keresztyén rockot játszó csapat dicsőítő balladái közben néhol egészen magasra csavarták a hangerőt és a tempót. Az estet Horváth Tamás zárta egy kimondottan energikus koncerttel, amely garantálta már az első napon is a nagyszerű hangulatot.

A hét folyamán a fesztiválozókat kis csoportokba osztják be, ahol reggeltől délutánig foglalkozásokat, lelki beszélgetéseket, ismerkedéseket tartanak számukra. Erre épülnek rá a különböző témájú előadások, egyéni beszélgetések, „night-spotok”, a kitelepülő szervezetek, a különböző sportolási lehetőségek, koncertek és egyéb változatos, színes programok.

A Csillagpontról készült galériánkat itt tekintheti meg!