Éberling Nagy Pálma, a vakok anyja

Matolcsy Miklósné Éberling Nagy Pálma 1874 karácsonyán született Éberling Gusztáv (1840–1881) német származású kereskedő és Romeiser Hermina (1849–1883) osztrák származású anya gyermekeként Budapesten. Tízéves korára már mindkét szülőjét elveszítette és három testvérével együtt árván maradt. Pálmát nagyszülei, majd anyai nagynénje nevelte. Nem volt számára könnyű szülők nélkül, ráadásul hamarosan öccsét is elveszítette, de rokonai nagy szeretettel viselték gondját, így életvidám fiatal nővé érett. Szeretett bálokra járni, így ismerkedhetett meg későbbi férjével, Matolcsy Miklóssal is, aki egy bálon elkérte tőle táncrendjét, és a papíron keresztbe írva nevét egész estére Pálma táncpartnere lett. A gazdag nagyszülők azonban nem örültek az udvarlónak. Úgy gondolták, hogy a Budapesti Tudományegyetem Vegytani Intézetében tanuló fiatal gyógyszerész tanársegéd nem tudna Pálma számára jó életkörülményeket biztosítani. A férfi családja is ellenezte a kapcsolatot, hiszen ők reformátusok voltak, míg a nő hithű katolikus. Pálma nagyszülei igyekeztek szétválasztani a párt, ezért a fiatal hölgyet egészségi állapotára hivatkozva Abbáziába vitték, hogy megerősödjön a tüdeje a sós tengeri levegőn, és udvarlóját is elfelejtse.

Tervük azonban nem járt sikerrel, ugyanis a nyaralóhelyre érve Matolcsy Miklós várta őket a peronon. Budapestre visszatérve a fiatal pár hamar meg is esküdött, 1896. június 1-jén a Kálvin téri református templomban. Bár mindketten nagy társasági életet éltek, az esküvőt szinte titokban, reggel 9-kor tartották. Fiatalasszonyként Pálma rendkívül boldog házasságban élt, és férje iránti szerelme egész életében kitartott. Boldogságuk gyümölcseként egészségi állapota ellenére nyolc gyermeke is született, bár csak hat élte meg a felnőttkort. Örömüket csak anyósa zsarnokoskodása árnyékolta be. A két asszony gyakran összetűzésbe került, mert az anyós nem örült az ifjú feleségnek, és csak azt leste, hol találhat hibát menyében. Pálma alázattal tűrte a megaláztatást, és hitébe kapaszkodva lelki szükségletet érzett arra, hogy minden reggel részt vegyen a Bakáts téri templomban tartott misén. Anyósa ezt sértésnek vette, hiszen ő kálvinista volt, és csak nagyobb ünnepekkor ment el a templomba, így azt gondolta, hogy menye csak azért jár nap mint nap a katolikus misére, hogy őt bosszantsa. Mikor Pálma súlyosan megbetegedett, az idős asszony a hideg templomot okolta a betegségért, és el akarta őt tiltani a misétől.

Egy alkalommal meglátogatta őket férje egyik rokona, a mélyen hívő Vargha Gyuláné, aki Szász Károly református püspök lánya volt, és elhívta őt egy bibliaórára. A Lónyai utca 9. szám alatt tartottak alkalmakat református és evangélikus lelkészek vezetésével. Később ebből a körből alakult a Bethánia szövetség. Pálma rendszeresen részt vett a bibliaórákon, és annyira megszerette, hogy a következő évben, 1907-ben bejelentette: áttér a református hitre. Az anyós basáskodó természete mások számára sem lehetett titok, hiszen éppen ő nem akarta ezt megengedni Pálmának, nehogy azt mondják, hogy erre is ő kényszerítette menyét. Később azonban megengedte az áttérést, időskorára pedig annyira megszerette fia feleségét, mintha csak a saját lánya lett volna.

Az első világháború közeledtével a Matolcsy család kétlaki életet kezdett élni. A Boráros téri lakásuk mellett sokat tartózkodtak vidéken, a farmosi kúriájukban. Bár sok gyermeke mellett rengeteg energiát emésztett fel a háztartás vezetése, a háború utolsó évében mégis bekapcsolódott a sebesültek ápolásába. A korban harmincezer vakot tartottak nyilván. Akkoriban a férfiaknál főként a háborús sebesülések, a nőknél pedig a szülés okozta a szemük világának elvesztését.Sokan munkanélküliek, hajléktalanok voltak, sokan éheztek közülük, hiszen semmilyen állami szerv nem foglalkozott velük. Az egyházi kezdeményezésre létrejött vakmisszió azonban igyekezett javítani helyzetükön. Pálma bekapcsolódott a háborús sebesültek ápolásába, és bibliaórákat is tartott nekik. Óriási kórtermek voltak tele megvakult katonákkal, akiket ő rendszeresen látogatott, és megtapasztalta közöttük Isten Igéjének mentő erejét.

Ekkor szembesült a ténnyel, hogy a vakoknak nincs Szentírásuk, és megfogalmazódott lelkében a pontírásos Biblia iránti igény. Csatlakozott a vakmisszióhoz, kórust szervezett nekik, elvitte őket üdülni Farmosra, ahol általuk is könnyen végezhető munkát, kosárfonást tanultak. Hamarosan megtudta, hogy Frommer Rudolf fegyvergyáros és feltaláló megépített egy Braille-írásos nyomdagépet, amely a korát meghaladó minőségben tudott vakoknak könyveket nyomtatni. Pálma szerette volna megvenni a préstechnikával működő gépet, de a híres Frommer-pisztolyok kifejlesztője nem akarta eladni az egyetlen nyomdagépét, amellyel akkor éppen felesége dolgozott. De miután Pálma elmondta, hogy vakoknak szeretne vele Bibliákat nyomtatni, hosszas gondolkodás után hatalmas összegért hajlandó volt megválni találmányától. Az árat negyvenezer aranykoronában állapította meg, amit nem volt könnyű összegyűjteni. Még az sem volt elég, hogy Pálma és a bibliakörös nők eladták arany ékszereiket, és a református egyház is adományozott a célra. Pálma kénytelen volt levelet írni különböző bibliatársulatoknak, például az angol bibliatársulatnak is, kérve, hogy támogassák a nyomdagép megvételét. Néhány hónap múlva érkezett is egy levél Angliából Farmosra, és Pálma már a felbontása előtt örömmel újságolta el családjának, hogy megérkezett a nyomdagép ára. Valóban pénz volt a borítékban, így két angol hölgy adományával épp elegendő aranykoronájuk lett ahhoz, hogy megvegyék a Braille-írásos Biblia előállításához szükséges eszközt.

A gépet farmosra szállították, és 1925-ben megkezdődhetett a nyomtatás. Százhúsz példányt terveztek nyomtatni. Bár igen fejlett technikáról beszélhetünk, mégis sok hibája volt a gépnek, így rengeteg munkával, fáradsággal és hatalmas zajjal járt a nyomtatás. Pálma nemcsak helyet és anyagi hátteret biztosított a vállalkozásnak, de munkatársaival együtt ő is kivette a részét a nyomtatásból. A munkába vakok is bekapcsolódtak, a szedésben és a korrekcióban segítettek, és ez idő alatt a Matolcsy családnál laktak. A pontírásos könyveket csak vastag lapra lehet nyomtatni, így egy-egy elkészült kötet egy nagyobb lexikon méretének felelt meg. Csak Lukács evangéliuma egymagában két nagy kötetet tett ki, a teljes Biblia pedig két könyvespolcot is megtölthetett volna.

A köteteket a vakoknak nem kellett megvásárolniuk, hanem ingyen kölcsönözhették, majd miután elolvastak egyet, visszaküldték, és megkapták a következőt. A hatalmas könyveket azonban csak a posta segítségével tudták szállítani, így Farmos község kénytelen volt postahivatalt nyitni a megnövekedett forgalom miatt, amit a Bibliák szállítása okozott. Mivel a vakok közül sokan felnőttkorukra veszítették el látásukat, nem ismerték a Braille-írást. Pálma ezért pontírásoktatást is végzett a Bibliák nyomtatása és terjesztése mellett. Bár a munka jól haladt, a családfő, Matolcsy Miklós, aki ekkorra már híres orvos lett, nem igazán örült a birtokukon működő vállalkozásnak, hiszen a gép nemcsak zajos, de veszélyes is volt. A nagy súlyú, préseléses technikával dolgozó gép kétszer is eltörte gyenge felesége kezét. Éppen ezért a szerető férj véget akart vetni a munkának. Akaratát azonban nem tudta érvényesíteni elszánt hitvesével szemben, így a nyomtatás még nagyjából egy évtizedig folytatódhatott.

Ekkor azonban Pálma ereje megfogyatkozott, ezért szeretett volna gondoskodni a bibliagyártás jövőjéről. Ravasz László püspökhöz fordult, aki összehívta a Vakok Világossága Társaságot, és belügyminisztériumi jóváhagyással egy erre kijelölt helyen folytatódhatott a munka. Pálma hátralévő életében sokat betegeskedett, és a rák következtében ereje lassanként elhagyta őt. Nem tudott bejárni a nyomdába, hogy a munkát felügyelje, és attól félt, hogy a Biblia nem készül el még az ő életében, halála után pedig senkit sem fog érdekelni, hogy van-e Bibliájuk a vakoknak. Betegsége közben sokan meglátogatták őt, de senkinek sem örült annyira, mint egy vak férfinak, akit a sebesültek ápolása közben ismerhetett meg. A férfi elmondta, hogy öngyilkos lett volna Pálma igei szolgálata nélkül, ezzel szemben Isten Igéjének köszönhetően boldog családapává vált. Pálma örült a látogatóknak, de lassanként elfogadta a halál gondolatát, és szinte vágyott együtt lenni Mennyei Atyjával. Halála előtt birtoka egy részét az egyháznak adományozta, hogy templom épülhessen rajta. 1936. december 2-án hunyt el. Végrendeletében a nyomdagépet a református egyházra hagyta, de a gép sokáig egy pincében állt, később pedig a kinyomtatott kötetek is szétszóródtak. Életművének egyes darabjait ma könyvtárakban őrzik.