„A börtönben nem embereket őrzünk, hanem sorsokat”

A váci büntetés-végrehajtási intézet vallási körletében jelenleg tizenhárom elítélt tartózkodik, fegyház és börtönbüntetésüket töltők egyaránt. A körletet rendkívül hasznos eszköznek tartja a fogvatartottak lelkigondozása és társadalmi visszailleszkedése szempontjából Gottfried Richárd börtönlelkész. A részlegen lévők számára a reintegrációs program három elemre épül: a hitre, a civil missziós szolgálatra és a családra. A vallási körletben a büntetésüket töltők kifelé építkeznek, a családjaik felé, szeretnék új emberként megállni a helyüket. A részlegen elhelyezett fogvatartottakra ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a többiekre, ugyanakkor külön regulát is be kell tartaniuk. Az elítéltek belépésükkor vállalják, hogy zárkájukban nincsenek pornográf tartalmú magazinok, nem káromkodnak, semmilyen formában nincs bántalmazás, rendszeresen részt vesznek istentiszteleten, imaalkalmakon. Azoknak a fogvatartottaknak, akik jelentkeznek a vallási körletbe, ezeket mind el kell fogadniuk. Arról, hogy kik kerülhetnek ezekbe a speciális szabályok szerint működő zárkákba, a börtönlelkészen kívül több ember döntése is meghatározó.

Gottfried Richárd szerint a vallási részlegen a fogvatartottak közül kevesebben lépnek újra a bűnözés útjára a szabadulásuk után, mint azok, akik nem fordítják arcukat az Úr felé és gyakorolnak bűnbánatot. Felidézte: sokan eleinte úgy vélekedtek, hogy nem kell külön zárkába tenni a hívő elítélteket, mondván, a só nem a sótartóba való, hanem hogy kiszóródjon. De mégis beigazolódott az emberekre és sorsokra gyakorolt kedvező hatása. A váci körletből az elmúlt tizenöt év alatt három ember került újra börtönbe. Hozzátette: a társadalmi visszailleszkedésben azért is hangsúlyos a vallási részlegek szerepe, mert a fogvatartottakban megjelenik a szívből jövő igény az új ruhába öltözött ember megformálására. A lelkész szerint be kell látni azt is, hogy nem mindenki számára alkalmas ez a részleg, sokan nem értik a működését, saját szabályait. Aki ezt nem tudja elfogadni, azt áthelyezik, előfordulnak ilyen esetek is. A vallási körletben lévő elítélteket arra is felkészítik, hogy a többi fogvatartott szemében kivételezettnek tűnhetnek, ezért irigykednek rájuk. Nem ritka az olyan megbélyegzés, hogy csalással kerültek be, hamarabb szabadulhatnak, hogy besúgók. A lelkipásztor sokat beszélget ezekről az elítéltekkel a lelki alkalmakon.

A váci büntetés-végrehajtási intézet börtönlelkésze nemcsak a fogvatartottakkal, hanem a hozzátartozóikkal is foglalkozik. Ismeri mindegyikük családi hátterét. Gottfried Richárd felidézte, hogy a koronavírus-járvány előtt rendszeresen szerveztek családi beszélgetésre lehetőséget nyújtó alkalmakat: istentisztelet, közös éneklés, igehirdetés, prédikáció, közös imádkozás tette meghitté ezeket az összejöveteleket, néhány elítélt bizonyságot is tett. Az esemény végén mindenki eltölthetett egy kis időt a családjával, a lelkipásztornak is lehetősége nyílt beszélgetni velük. A személyes kapcsolatok megerősödése miatt is rendkívül megindítónak és szépnek tartotta ezeket a napokat.

Gottfried Richárd lelkipásztor börtönmissziós szolgálatát több mint harminc éve kezdte, akkor még civil segítőként végezte a fogvatartottak lelki gondozását. Vácon 2015 februárjától látja el a lelkészi szolgálatot. Elődje, Csuka Tamásné Margitka református lelkész gondoskodó szeretetével és hozzáállásával rendkívül sokat tett az evangélium terjesztéséért. Gottfried Richárd megosztotta egy korábbi fogvatartott történetét, aki összesen harminc évet töltött börtönben. Még elődje idején történt, amikor a férfi megtalálta Istent. Korábbi életében egyik bűn után követte el a másikat, több hazai börtönt is megjárt. Vácon huszonkét évet ült egyhuzamban. Büntetése alatt a varrodában dolgozott, amikor egy nap, a cigarettaszünet alatt hallotta, amint két másik elítélt Istenről beszélget, és őt is bevonták. Azon az estén, lámpaoltás után a zárkájában magára húzta a pokrócot, rendezte az életét Istennel, mindent megosztott vele, kitárta a szívét előtte. Korábban láncdohányos volt, gyógyszereket és egyéb bódító szereket is szedett. Az Úr előtti leborulás teljesen átalakította, megtisztította a lelkét. Ezt követően részt vett az imaalkalmakon, istentiszteleteken, megtanult hangszeren játszani. Majd egy régi ügye miatt újra bíróság elé kellett állnia. Az Úr arra vezette, hogy vállalja tettét, amit meg is tett a tárgyalóteremben, és újabb tizenkét év szabadságvesztésre ítélték. Elfogadta a büntetését, mintarab vált belőle, imádkozott, dolgozott, segítette a társait. A börtönparancsnok több kegyelmi kérvényt írt a nevében, de nem kapta meg, így letöltötte a tizenkét évet. Szabadulása óta egy szeretetszolgálatnál dolgozik. Istentől kapott feleséget, akivel két gyermekük van. Gyakran visszajár szolgálni börtönökbe, köztük Vácra is, előadásokat tart, bizonyságot tett számtalan alkalommal, sőt nem ritkán tanácsért is megkeresik őt korábbi fogvatartottak vagy olyanok, akik a szabadságvesztésük előtt állnak.

Személyes elhívásáról Gottfried Richárd lelkipásztor elmondta: a börtönmissziós szolgálat a megtéréséhez kapcsolódik, amely megmentette őt. Megfogalmazása szerint mélyről érkezett Isten országába, mert olyan életvitelt folytatott, hogy elkallódott volna, ha nem köteleződik el az Úr mellett, valószínűleg ő is börtönbe került volna fogvatartottként. – Amikor Isten kiemelt ebből, megkérdeztem: Mit akarsz Uram, miként cselekedjek? Ő azt válaszolta: Menjél szolgálni! Egyértelművé vált számomra, ha Isten megmentett, el tud vezetni azokhoz, akiknek átadhatom végtelen kegyelmét és szeretetét. A feleségem is megjegyezte már, hogy ez az én hivatásom, hiszen soha nem panaszkodom. Úgy fogalmaztam meg magamban: a börtönökben nem embereket őrzünk, hanem sorsokat. A börtönlelkészi szolgálatot azzal a képpel szoktam leírni, mint a pokol kapuja előtt egy kis irodát, ahová be lehet jönni segítségért. Utolsó lehetőség, ahol még meg lehet állni, de sokan csak mennek tovább. Magukban bíznak, hogy szabadulásuk után okosabban intézik a dolgaikat, hogy nem buknak le, ám többnyire visszaesnek, újra börtönbe kerülnek. A becsapottak vágyakozása vezérli őket. Az elítéltek történeteit gyakran elviszem az érdi gyülekezetbe is, ahol beosztott lelkészként szolgálok. Többször előfordult már, hogy betért hozzánk egy korábbi fogvatartott. Volt olyan, aki segített templomot festeni, önkénteskedett az adventi ételosztáskor, vagy adakozott a gyülekezetnek egyfajta jóvátételként – fejtette ki.

A lelkész hozzátette: javasolja a fogvatartottaknak, hogy a szabadulásuk után keressenek gyülekezetet, lelki közösséget, mert egyedül könnyen elveszhetnek. Fontos tudniuk, hogy a kinti életben is találnak hívőket, akikkel közösségben gazdagabb lehet az életük. Ezért hangsúlyos foglalkozni a családjukkal is, hogy a párjuk, gyermekük vagy édesapjuk szabadulása után könnyebben megértsék, mi zajlik le bennük, hogyan lehet őket segíteni a társadalmi visszailleszkedésben és a hitük megtartásában. Ugyancsak fontos lépcsőfokot jelenthetnek a félutas házak, amelyek támogató közeget nyújtanak a börtön utáni élethez a visszailleszkedésben.