A férfi négy évvel ezelőtt jutott hitre, azóta – mint mondja – megváltozott az értékrend és a sorrend is az életében. Az anyagi dolgok háttérbe szorultak és előre került Isten és a család. A mindennapi életben ez azt is jelenti, hogy az időbeosztása teljesen más lett, mint korábban. Addig a főállása mellett vállalkozása és egyéb „maszek" munkái is voltak, főiskolára járt. – Ebbe az őrült mókuskerékbe nyúlt bele Isten és megtanította nekem, hogy nem attól leszek értékes, ha folyamatosan mindent magamra vállalok, szeret engem enélkül is. A megtérésem utáni változás nem mérhető egyik napról a másikra, de szembeötlő, hogy bezártuk már egy üzletünket, leadtam két-három másodállást, a hétvégéket pedig próbáljuk együtt tölteni a családdal.
Csak szelíden
A beteglátogatás nem könnyű feladat. Ismeretlenül kell odalépnie a kórházi ágy mellé és figyelni a másik ember rezdüléseire. Vannak olyanok, akik könnyen „lepattintanak", míg más betegek szívesen beszélgetnek. – Ahol szívesen fogadtak, örültem, az elutasítás pedig szomorúságot és bizonytalanságot ébresztett bennem, és feltettem magamnak a kérdést, hogy valóban ezt kell nekem csinálnom? De nem adtam föl, mentem további alkalmakkor is. A szelíd közeledés sokkal hatékonyabb, mintha bárkire ráerőltetném magam. Hozzám is szelíden közelített Isten, ha valaki erőszakkal akart volna hitre bírni, ma biztosan nem tartanék itt.
Endre szerint a beteglátogatónak ott kell hagyni a kórház küszöbén a világ dolgait, a napi problémákat. – Ha ezt nem tesszük meg, akkor sok feszültséget viszünk be magunkkal. Minket számos inger ér, a munkahelyen, vagy éppen utazás közben, de a beteg ott van hetek óta a négy fal közé bezárva. Hogy miért érdemes önkéntes beteglátogatónak lenni? Talán azokért a pillantásokért, hálás tekintetekért, amiket kapok.
Az interjú teljes terjedelemben a Parókia portálon olvasható.