A forma „update”, a tartalom változatlan

Mi a TeSó blog legfontosabb feladata?

Fiatalok, fiatal felnőttek missziós szolgálatát vállaltuk. Sok keresztyén tartalom van az offline és az online térben is, alaposan végig kellett tehát gondolnunk, mi az, amit ehhez érdemben hozzá tudnánk tenni. Arra jutottunk, hogy amit csak mi tudunk megírni, azok a saját hitmegéléseink, istenélményeink és a nehézségeink a keresztyén életben. Személyes szűrőnkön keresztül írunk az Igéről: a mi generációnk, illetve az utánunk következők a kutatások szerint ugyanis a korábbiaknál sokkal személyesebb keresztyén üzeneteket igényelnek, ilyenekre rezonálnak inkább.

A belső motiváción kívül mi hívta életre a TeSó blogot?

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezetnek (KRISZ) 2002-től működött Tesó címmel egy nyomtatott folyóirata. 2014-ben látták úgy a vezetők, hogy több fiatalhoz el tudnának jutni online formában – a közösségi médián és a saját weboldalon, a blogon keresztül. Ekkor kerestek meg minket egyenként, azóta mi szerkesztjük az oldalakat.

Amikor egy vallási oldal bekerül az online térbe, önkéntelenül beszáll abba a versenybe, ahol nem csak egyházi szereplők vannak. Ugyanazért a figyelemért versenyeznek a legnagyobb cégek, celebek, márkák. Egyházi szereplőként komolyan kell venni a „látszódásért” folytatott versenyt?

Erős csapdája az online világnak, hogy elhiteti velünk, pontosan mérhetők az eredményeink, a „sikerességünk”. Minden számszerűsíthető, látjuk, mekkora az elérésünk, és ez néha tud ártani a motivációnknak. Ilyenkor érdemes emlékeztetni magunkat, hogy ha misszióról, igehirdetésről beszélünk, akkor ezek a számok valójában nem tükrözik a munkánk eredményességét, még ha ez is a legkézenfekvőbb visszajelzés. A kérdés sokkal inkább az, meg tudunk-e érinteni valakit, tud-e Isten rajtunk keresztül munkálkodni. Ha egy ember lelkére képesek vagyunk hatni, akkor már megtettük, amire Isten hívott bennünket. Az online misszió nem különbözik az offline-tól abban, hogy a munkánk gyümölcse, eredménye számunkra sokszor láthatatlan marad. Valószínűleg a lelkészek számára is csak a legritkább esetben derül ki, hogy a gyülekezet mely tagjának lelkében, életében mit indított el egy-egy prédikáció. Ahogy nekik is hiba lenne azt gondolniuk, hogy a padokban ülők számával pontosan mérhető lenne szolgálatuk értéke, nekünk sem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítanunk az online statisztikáknak.

„Nem kezdünk vitát olyan felekezeti kérdésekről, amelyek közömbösek az üdvösség szempontjából” – olvasható az oldal hitvallásában. Mondhatjuk, a lényegre fókuszálnak. Az internet információözönében mennyire „versenyképes” a nem a pillanatról szóló írás?

Olyan kultúrában élünk, ahol a környezet arról próbál meggyőzni minket, hogy foglalkozzunk a sürgős ügyekkel a fontosak helyett, azt pedig, hogy mi a sürgős, igyekszik meghatározni. Percenként jönnek az újabbnál újabb információk, nem maradhat ki az ember semmiből. Az üdvösség kérdése, a lelkünkkel való foglalkozás sosem lesz sürgős, nem lesz a lista elején. Ezek örökérvényű dolgok, tehát nem pillanatnyiak, nehéz elérni, hogy olvassanak erről, gondolkodjanak el, érezzenek át valamit. Legfőképp emiatt bonyolult versenyre kelni a virtuális mezőnnyel.

Mégis érdemes?

Folyamatosan mérlegelnünk kell. Például azt, hogy a saját hiúságunk miatt akarunk-e jobban látszódni, több emberhez eljutni, vagy tényleg csak Isten igéjét juttatnánk el többekhez. Ez is kérdés, amikor például azt próbáljuk eldönteni, hogy költsünk-e fizetett hirdetésekre vagy sem. Ezek az online eszközök vagy azok a marketingkommunikációs stratégiák, amelyektől nagyobb eléréseket remélhetünk, ugyanis nem önmagukban rosszak vagy jók. De mindig szem előtt kell tartanunk a nagy célt, amiért dolgozunk, és ennek fényében kell döntenünk, érdemes-e használnunk egyiket vagy másikat.

Ön szerint az egyháznak feladata igazodni a legújabb felületek által felkínált formákhoz?

Az egyháznak ott kell hirdetnie az Igét, ahol az emberek vannak, és az emberek egyre inkább online élik az életüket. Divatos a most felnövő generációk valamennyi szociális problémáját a közösségi médiára fogni. Nincsen semmi új a nap alatt, amikor én voltam tinédzser, akkor a videójátékok, a tévé keltette a morális pánikot. Azóta kutatásokkal sikerült a legtöbb, az előbbieket ért vádat megcáfolni – például, hogy a videójátékok erőszakossá tennék használóikat –, az utóbbi időben pedig már sorra jelennek meg azok a tanulmányok is, amelyek rámutatnak, hogy a közösségi médiára hárított sok-sok negatív hatás is legtöbbször eltúlzott vagy hibás következtetés. Csak egy példa: úgy tűnik, mégsem a közösségi médiahasználat okoz szorongást, hanem fordítva: a szorongásra amúgy is hajlamos emberek jellemzően a közösségi médiahasználatot is túlzásba viszik. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy bár szeretjük utálni őket, a most népszerű online platformok sem rosszak önmagukban.

A Bibliában akár Pál, akár Jézus mindig a hallgatóság világnézetéhez, nyelvhasználatához igazította az üzenet csomagolását. Mi sem pipálhatjuk ki az egyházi szolgálatainkat azzal, hogy elmondjuk a tiszta Igét, de nem figyelünk rá, értik-e az emberek vagy sem. Ismernünk kell a kulturális kontextust, amiben kommunikálunk, ehhez kell igazítanunk a mondandónk formáját, anélkül, hogy az üzeneten változtatnánk. A forma lehet „update”, a lényeg, hogy a tartalom, az Ige változatlan maradjon. Én erre erős nyitottságot látok az egyház felől. A lelkészek jellemzően motiváltak ebben, és szeretnék jól alkalmazni a közösségi médiát, amiben a karanténnak is nagy szerepe lehetett. Az akarat mellett viszont rengeteg kérdés is megfogalmazódik bennük. Jó lenne, ha képzések, műhelyek adnának lehetőséget a közös gondolkodásra az egyház online kommunikációjának témájában.

A TeSó blog szerzőinek többsége kárpátaljai származású. Mennyire „kárpátaljai” az oldal?

Az eredeti cél az volt, hogy a kárpátaljai fiataloknak végezzünk missziós szolgálatot. A valójában elért közönségünk azonban inkább Kárpát-medence szintű. Sőt, lényegében a világban mindenütt olvasnak minket, ahol élnek magyarok. Ennek persze nagyon örülünk, de az is látszik az írásokon, hogy bloggereink egy részének a szíve még most is Kárpátaljáért dobog, még ha a többség már nem is ott él, vagy épp a háború miatt tartózkodik máshol. A legutóbbi adventi sorozatunkban például, bár a közösen megbeszélt témánk „Isten ajándékai” voltak, mégis azt láttam, hogy szinte mindenki reflektált a kárpátaljai hosszú áramszünetekre, amelyek az otthoni adventi valóságot most leginkább jellemezték.

Említette a háborút. Tud úgy működni az oldal, mint azt szeretnék?

Jelenleg tizenhárman vagyunk írók, ezt mindannyian kevésnek érezzük a kitűzött heti háromszori publikálás megvalósításához. Szeretnénk növekedni, aktívabbak lenni, de ehhez elengedhetetlenek az új tagok, amelyre a társaság is nyitott. A háború és a járványhelyzet megnehezítette az oldal működését, az elmaradt személyes találkozások hiányában a motiváció is nehezebben volt fenntartható. Éppen ezért azt is gyakran tudatosítjuk, micsoda kegyelem, hogy már kilenc éve folyamatosan tudunk működni. Valahogy egy-két ember mindig megmenti a kritikusabb időszakokban az oldalt, ami aztán újra erőre kap. Szoktuk is mondogatni egymás közt, hogy ezt tényleg csak Isten tudja így intézni, mert, ha csak rajtunk múlna, már biztosan nem létezne a TeSó blog.