A református félóra november 9-i ajánlója

Dátum
2022. november 9., 13:30 –
2022. november 9.
Helyszín
Országszerte
+ Naptárhoz adom
  • A november 20-ig tartó népszámláláson nemcsak a hitünkről tehetünk bizonyságot, de az adatokkal egyházunkat is segíthetjük a későbbi döntéshozatalban – mondja Pásztor Dániel. A Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke szerint a felekezeti hovatartozásunkról ugyan nem kötelező nyilatkoznunk a felmérésen, mégis fontos, hogy megvalljuk: reformátusok vagyunk.

  • Szabó Róbert gyerekkorában kezdett érdeklődni a világegyetem iránt. Tudósként kiváltságnak tartja, hogy beleláthat a teremtés folyamatába és olyan égi jelenségek okait vizsgálhatja, amelyeket már a Biblia-korabeli emberek is megfigyelhettek. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének igazgatója számára természetes, hogy a keresztyén tanítások és a tudományos eredmények jól megférnek egymás mellett.

  • Adásunkban Cseri Kálmán, a Budapest-Pasaréti Református Gyülekezet egykori lelkipásztorának igei gondolatait hallhatják

Várja Önöket november 9-én, szerdán délután fél 2-kor a szerkesztő Fekete Zsuzsa és a műsorvezető, Kojsza Péter.
E-mailt is írhatnak nekünk a radio@reformatus.hu címre.

A műsort az adás után a mediaklikk.hu oldalon lehet meghallgatni.