Hátránykompenzáció szeretettel és élménypedagógiával – ez az, amit célul tűzött ki a Magyarországi Református Egyház Bárka tábora a Kalandok és Álmok Szakmai Műhellyel közösen. Bányai Sándor trénert, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely vezetőjét kérdeztük a részletekről.
– Élménypedagógia – hangzatos, egyszerűnek tűnő, ám mégsem általános kifejezés. Mit jelent?
– Az élménypedagógia egy Magyarországon csaknem tizenöt éve önállóan megjelenő pedagógiai irányzat, amely elsősorban nem tantárgyakra koncentrál, hanem a szociális kompetenciák fejlesztését célozza meg.
– Melyek azok a szociális kompetenciák?
– A gyerekek azon készségei, amelyek nélkül nem tudnak létezni az őket körülvevő világban, nem tudnak eligazodni az osztályközösségben, nem lehetnek majd megfelelő érdekérvényesítő szereplői a munkaerőpiacnak. Az elmúlt egy-két évben megjelent az élményalapú oktatás is, amely inkább adott tantárgyakhoz köthető. Üdvözlöm ezt a törekvést, de a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely által képviselt pedagógiai irányzat kifejezetten nevelési célú. Úgy használjuk az élménypedagógiát a gyerekek fejlesztésére, hogy javuljanak társadalmi képességeik: a kommunikációjuk, az együttműködésük, az önbizalmuk, a feladatvállalásaik és vitakészségük. A mi célunk és küldetésünk a mindennapi életben nélkülözhetetlen készségek és képességek fejlesztése.
– Mióta foglalkozik ezzel a módszerrel? Hogyan jött létre az ön által vezetett pedagógiai műhely?
– Körülbelül húsz éve született meg, egy rövidítésből kapta a nevét. Az első akkreditált képzésünk címe az volt, hogy Kalandok és álmok az iskola falain belül, és szabadidő-pedagógiáról, illetve annak rendezvény- és táborszervezési hátteréről szólt. Aztán a név rövidült, és így vette fel a nevét a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely. Kicsivel több mint tizenöt éve foglalkozunk élménypedagógiával. Majdnem egy évet töltöttem Pennsylvania államban, Pittsburghben a Pressley Ridge Alapítvány ösztöndíjasaként, ahol már százharminc éve foglalkoznak halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel. Hihetetlen szellemi tudás halmozódott ott fel, és én részesülhettem ennek átadásából. Leginkább az élménypedagógia ragadott meg, amit igyekeztem megismerni, megtapasztalni. Magyarországra érkezve pedig az első ebben a témában akkreditált pedagógus-továbbképzésnek lettem a gazdája. Ez tizenhárom éve történt, azóta több mint háromezer-ötszáz pedagógus végezte el a képzést a Kárpát-medencében, ami jól látható, nagyon erős igényre reagál: a pedagógusok folyamatosan új utakat keresnek. Felismerik, hogy a klasszikus oktatási modell nem működik, kell valami új, valami több. Szerencsére nagyon sok olyan tanár van, aki nem csupán értetlenkedik, hogy „micsoda korosztály ez”, hanem keresi a hozzájuk vezető utat, azokat az eszközöket, amelyekkel ennek az egészen különleges körülmények között felnövő generációnak elérik az értelmét, és elérik őket érzelmi alapon is. Ennek nem kizárólagos, de lehetséges és kiváló eszköze az élménypedagógia.
– Vannak más képzéseik is?
– A szakmai műhely az élménypedagógiára mint módszerre alapoz más képzéseket is. Kifejlesztettük az iskolaierőszak-megelőzés célzatú kurzusunkat, amelyben az élménypedagógia kifejezetten adott irányú felhasználását tanítjuk. Ez népszerű, mert a pedagógusok érzik, hogy sajnos rossz irányba halad a társadalom, és ez leképeződik az iskolában is: megjelenik az erőszak gyerek és gyerek, valamint gyerek és felnőtt között. A képzésünk prevenciós célú, tehát nem annak szól, akinek az intézményében az erőszak már kirobbant, hanem annak a gondolkodó és előrelátó pedagógusnak, aki még a baj bekövetkezte előtt akar tenni. Folyamatban van az akkreditációja a bibliai élménypedagógiai képzésünknek, amelyben kifejezetten bibliai keretben oktatjuk az élménypedagógia alapjait, a hitbéli elmélyítést szolgálva. Sajátos nevelési igényű gyerekekkel kapcsolatos képzésünk arról szól, hogyan tudjuk elfogadóan és a problémájukra nyitottan megközelíteni az ő különleges valóságukat. Ők a többségtől eltérően reagálnak az őket körülvevő világra: nagyon fontos, hogy ők is az osztályközösség, a társadalom értékes részének érezhessék magukat.
– Az eddig felsorolt képzések mindegyike megjelenik a Bárka táborban?
– Igen. Nagyon jó, hogy a Zsinati Hivatal lehetővé teszi, hogy a pályázati költségvetés terhére megtartsuk ezeket a képzéseket azoknak az önkénteseknek és oktatóknak, akik aztán közreműködnek a táborban. A Bárka tábor négyéves program, ez hosszú távú tervezést tesz lehetővé. Folyamatosan emelni tudjuk a színvonalat, reagálhatunk a történtekre. Az első év rengeteg tapasztalattal járt. Nagyon nehéz helyzeteket hozott: a hátránykompenzációs programban hátrányos helyzetű gyerekek jelennek meg ennek minden veszélyével és nyűgével. Fontos elmondani az oktatóknak, hogy mire készüljenek. Ez nem elit nyaralótábor. Ez nagy létszámú, hangos, hús-vér gyerektábor sok-sok programmal, fáradt, jókedvű, viselkedés- és magatartászavaros, nagyon rossz családi háttérrel vagy családi háttér nélkül felnövő gyerekekkel, akik természetesen magukkal hozzák valamennyi problémájukat. Ez nem olyan, mint amikor a válogatott tanulók elmennek egy harmincfős, exkluzív, háromcsillagos erdei iskolába. Ez maga a valóság. Itt együtt kell élni, mégpedig a komforthelyzettől távoli körülmények között, abszolút életszerű szituációkban. Ami pedig ezeknek a gyerekeknek az életében a leginkább fontos, hogy a pályázati megvalósításnak köszönhetően olyan létszámmal vagyunk mi, pedagógusok jelen, amilyet más tábor nem tud biztosítani: százhetven-kétszáz gyerek mellett negyven felnőtt segítő működik közre.
Több mint 1600 gyermek táborozhat idén a Magyar Református Egyház Bárka táboraiban. Ott voltunk a megnyitón.
– Akik nagyon alapos felkészítést kapnak.
– Akik képzést és felkészítést kapnak, folyamatosan építik magukat, tanulnak, intenzív kapcsolatban vannak egymással, felkészülnek a táborokra. Ez teszi lehetővé, hogy nagyon erős hatást gyakoroljunk a résztvevőkre. Ezt abból tudjuk, ahogyan az első évet követően a gyerekcsoportokat elkísérő pedagógusok beszámoltak az otthon tapasztalt változásokról. Erre reagálva a második évben tudományos alapon is mérni fogjuk a Bárka tábor gyerekekre gyakorolt közvetlen hatását.
– Van, ami kifejezetten a református kötődés kapcsán jelent kihívást a gyerekekkel végzett munkában?
– A gyerekek egyházi fenntartású intézményekből, de ezen belül nagyon különböző szociális helyzetből jönnek. Vannak kifejezetten magas társadalmi státuszú, jó anyagi helyzetben lévő szülők, akik az igényesebb oktatói-nevelői munka reményében járatják a gyereküket református iskolába. Az ő gyerekeik találkoznak az egyház karitatív fenntartású nevelőszülői, tanodai hálózatában élő fiatalokkal. Ezek óriási különbségek – és nemegyszer óriási feszültségek. Nekünk az a dolgunk, hogy megmutassuk nekik azt, mi bennük a közös érték. Mi az, ami a református közösséget formálja, egybetartja, ami jellemző rá akkor is, ha az egyiknek annyi pénze sincs, hogy lángost vegyen magának a strandon, a másik pedig akár még a barátait is meghívhatja, az egyik márkás, kiváló minőségű ruhákkal érkezik, a másikat pedig a Zsinati Iroda gyűjtéseiből származó adományokból tudjuk felszerelni úgy, hogy a tábor hat napjára elegendő ruhája legyen. Tehát intenzív karitatív tevékenység is társul a táborhoz. Jelentős szerepe van a lelkiségért felelős munkatársaknak, az áhítatoknak, dicsőítéseknek abban, hogy a gyerekek erős benyomásokat kapjanak arról, hogy egyformák vagyunk. Hogy akkor is lehet szeretni a másikat, ha elém állt a sorban az ebédlőben. Hogy ha nem szeretem is, akkor sem ököllel kell a konfliktust elintézni. Hogy a származása alapján nem lehet a másikat megítélni. Erre kitűnő a sok szabadidős program, ahol keveredő csoportok vesznek részt olyan játékokban, amelyekben egymásra vannak utalva, amelyek együttműködésre késztetik őket.
– Honnan jönnek a munkatársak?
– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a munkatársak a Kárpát-medence minden szegletéből érkeznek, sőt van, aki finnországi ösztöndíját szakította félbe azért, hogy velünk lehessen. A közreműködők nagyon különbözőek. Nemcsak pedagógusok, hanem diákok, felsőéves középiskolások, különböző szakmájú emberek, például vegyészmérnökök is erősítik a csapatot. Nagy érték, hogy eszerint a társadalom képes azt felmutatni, hogy nem csak a professzionálisan gyerekekkel foglalkozók szintjén tartja fontosnak a velük való törődést. Hiszen a normális társadalom együtt neveli a társadalom gyermekeit, nem kizárólag a pedagógusra bízza azt. Ez a táborban megvalósul, hiszen a legkülönbözőbb szakmák képviselői vannak jelen.
– Adódik a kérdés, hogy valójában mit lehet elérni egyetlen hét alatt azokkal a gyerekekkel, akik az év többi napján nagyrészt merőben más hatásoknak vannak kitéve.
– A legfontosabb megmutatni nekik, hogy létezik olyan gyerek-felnőtt kapcsolat, amely a bizalmon, elfogadáson alapul, amelyben nincs büntetés, nincs számonkérés. Sajnos nagyon gyakran találkozunk azzal, hogy az iskola nem befogadó szellemben kezeli ezeket a gyerekeket. Persze nagyon nehéz őket így kezelni: ők nem jó tanulók, nem jó magatartásúak, hanem égetnivaló, rosszcsont csibészek. Sokszor nagyon súlyos magatartászavarral küzdenek – nem csupán apró csínyekről van szó, hanem komoly, szándékos szabályszegésekről. Az a dolgunk, hogy ne mondjunk le róluk, ne taszítsuk őket abba, hogy ezen az úton menjenek végig. Azt hat nap alatt is fel lehet villantani, hogy van másik lehetőség. A fiatalnak meg kell ismernie, bele kell kóstolnia, hogy van esélye egy jobb életre.
Kocsis Julianna, fotó: Bárka tábor FB, Kalocsai Richárd, Vargosz
A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.