Veszprém ad otthont az idei REND-fesztiválnak – várják a jelentkezéseket a Református utcába

A dunántúli reformátusság kétévenkénti nagy találkozója, a Református Egyházi Napok Dunántúl – REND-fesztivál 2026. június 26–28. között lesz Veszprém belvárosában. Az eseménynek a Hangvilla–Liget–Petőfi-színház által határolt terület ad otthont.

A REND keretén belül ebben az évben is lesz Református utca a színházkertben. Itt bemutatkozhatnak a református egyházhoz, illetve más keresztyén felekezetekhez tartozó kiadók, alapítványok, missziók.

A Református utca résztvevői kapnak egy standot, amit az adott intézményből érkező képviselők a saját elképzeléseik szerint rendezhetnek be fényképekkel, prospektusokkal, az intézményben készült kézműves tárgyakkal stb. Az intézmény munkatársai fogadják a sátorban a találkozó résztvevőit, így lehetőség nyílik a személyes találkozásra, kapcsolatfelvételre is.

A Református utcában való részvétel díjtalan. Jelentkezni 2026. május 15-ig ennek az űrlapnak a kitöltésével lehet. Fontos, hogy azok is töltsék ki az űrlapot, akik már előzetesen jelentkeztek.