Vizsoly, a református Betlehem

A ma 800 fős Vizsoly már a középkor óta fontos szerepet töltött be a magyar történelemben, törvénykezőhely és számos csata helyszíne volt, mégis az első teljes, magyar nyelvű Biblia nyomtatása írta bele a falu nevét kitörölhetetlen betűkkel a magyar és a keresztyén történelem könyvébe. Ott szerepelni hatalmas felelősség, ennek terhét cipelni és méltó módon ápolni nehéz, ám nemes feladat. Vizsolyi látogatásunk alatt azt tapasztaltuk, hogy a helyi református gyülekezet remekül helytáll ebben.

A vizsolyi református templom lassan ezer éve áll a Hernád völgyében. Az Árpád-kori épületet az évszázadok alatt átalakították, kibővítették, a reformátusok a 16. század második felétől használják. Falai között tapinthatóvá válik a történelem, az elmúlt idők valószerűtlen közelségét a templomtérben kiállított eredeti Vizsolyi Biblia csak tovább erősíti.

Kovács Zsolt Levente 2011 óta szolgálja az Urat a vizsolyi gyülekezet lelkipásztoraként és koordinálja a gyülekezet lelki, gazdasági és szociális munkáját. – Megválasztásomkor elég nagy traumában volt a gyülekezet – kezdi a lelkész, akivel a Mantskovit Bálint Nyomtatástörténeti Múzeum és Vincellérház belső, festett kazettás mennyezetű szobájában ülünk le beszélgetni.

– Mondhatnánk azt is, hogy drámai volt a helyzet. Mielőtt engem felkértek, már hat lelkipásztor mondott nemet a vizsolyi szolgálatra. Pedig egyházunkban Vizsolynak szerintem van akkora nimbusza, amely önmagában elég vonzó lehet ahhoz, hogy egy lelkipásztor vállalja itt az igehirdetői szolgálatot. Nem véletlen, hogy sokan nem vállalták: a népegyházi keretek gyakorlatilag szétfoszlottak az abaúji vidéken, annyira megfogyatkozott a reformátusok száma, itt, Vizsolyban is – ismeri el a lelkész.

– A gyülekezet társadalmi helyzete átalakult, bár vannak gyerekek, vannak fiatal családok, de a tradicionális magyar paraszti réteg eltűnt Vizsolyból. Gyülekezetem minden tagjának unokájáról meg tudom mondani, hova költözött és mit csinál, hogy ki az, aki itt hagyta a szülőföldjét, a szülőfaluját, és benne a szülőfalujában lévő református közösséget is.

– Amikor eljöttünk az első bibliaórára bemutatkozni a feleségemmel, aki addig gyógypedagógus és a Budapest-Budahegyvidéki Református Egyházközség hitoktatója is volt, biztosítottuk a presbitériumot arról, hogy szeretnénk Vizsolyba jönni és elfogadni a meghívást, de támasztottunk két feltételt is. Az egyik az volt, hogy csak akkor gondolkodjanak bennünk, ha hosszú távra keresnek lelkészt. Mi örömmel letelepszünk itt, gyermeket akarunk vállalni és nevelni, akár nyugdíjig is maradnánk, ezért szívesen vágunk bele hosszú távú gyülekezetépítési programba. Az első feltétel tulajdonképpen egybeesett a gyülekezet elvárásaival, ők szintén hosszú távra kerestek lelkészt.

Marginális volt az új lelkészre váró feladatok és arra adható megoldások kérdésköre. Kovács Zsolt Levente szerint akkor a mindennapi hitéleten kívül óriási elmaradások voltak a kulturális örökség gondozásában. Meglátása szerint – amit akkor a presbitériumnak is felvázolt – újra kell szervezni az egyházközség szellemi, szervezeti és infrastrukturális munkáját és feladatait, új tartalommal kell feltölteni és újra kell indítani a turizmust. Ezzel is egyetértett a gyülekezet, a cigánymissziós gyülekezetépítésre, ennek megújítására tett javaslataival szemben azonban már megszólaltak a kritikus hangok.

– Megismerve a gyülekezet korfáját, társadalmi helyzetét, a település szociográfiáját úgy láttuk, hogy munkánknak csak akkor lesz kifutása és reménysége egyáltalán, ha a cigánymissziót szakmailag megfelelően végezzük, amiben partner lesz a presbitérium és a gyülekezet – mondja Kovács Zsolt Levente. Ez volt a házaspár második feltétele.

Az első pár év nem volt mentes a súrlódásoktól. – Sokan mondták azt, hogyha a romák jönnek, ők nem jönnek majd, meg hogyha a cigány gyerekeknek itt programokat szervezünk, akkor ők inkább bezárják a templomot és hasonlók. Mi pedig újra és újra felvettük a fonalat, imádkoztunk. Minden családhoz ellátogattunk, akiket meg kellett győzni, és leültünk beszélgetni. A település iskolájába mintegy 171 gyermek jár, akiknek 96-97 százaléka roma.

A cigánymissziós stratégia megvalósításának fontos állomása volt a 100 Juhocska Gyermekház létrehozása, amelyet a vizsolyi Rákóczi Zsigmond Általános Iskolával átellenben alakítottak ki. Itt nemcsak a cigány családokat – gyerekeket és szüleiket – igyekeznek bekapcsolni a gyülekezet életébe, hanem a Biztos Kezdet Gyerekházak programhoz csatlakozva mintegy két tucat édesanyának és gyermekeiknek társadalmi felzárkóztatását is végzik.

A gyermekház szomszédságában rendezték be a gyülekezet közösségi termét, ahol a biblia- és hittanórákat, az ifjúsági alkalmakat tartják, most pedig az Ukrajnában dúló háború elől menekült családok és egyetemisták átmeneti otthona is. Az épületekhez tartozó nagy telken ebben az évben bibliatábort is kialakítottak, valamint felújították a területen található több száz éves borospincét is, amelyet a gyülekezet rendeltetésszerűen szeretne majd használni, megtöltve azt a saját boraival.

– Jól felfogott érdekünk, hogy a gyülekezet méretéhez képest legalább tízszeres aktivitást fejtsünk ki, akár a helyi közösségi értékekről, kulturális életről, programokról, ünnepségekről, rendezvényekről van szó, akár csak a szociális segítségnyújtásról, szeretetszolgálati tevékenységről, amelyben a cigány családokat mentoráljuk.

Kovács Zsolt Levente szerényen elmesél egy történetet egy mélyszegénységben élő, alkoholproblémákkal küzdő cigány anyukáról, akitől kislányát csak azért nem vette el a gyámhatóság, mert a reformátusok felkarolták a családot. – Közösségi munkával és a gyülekezet adományaiból rendbe tettük a kis házukat, az édesanyának a gyermekházban minden szakmai segítséget megadtunk ahhoz, hogy jobb anyukává váljon. Azóta a kislány szépen fejlődik, az édesanyja is megerősödött. Mindenkit komolyan veszünk, mindenkit szeretünk, ezzel a nyitottsággal érkeztünk ide, ahol kegyelmet tapasztaltunk, és mi is kegyelemből élünk. Ezért nem akarunk és nem is tudunk irgalmatlanok lenni mások iránt sem – mondja a lelkész. – Minden egyes lélekért megküzdünk, legyen szó magyarról vagy roma testvérünkről – teszi hozzá.

A társadalmi szerepvállalás mellett a gyülekezet azon is munkálkodik, hogy méltó módon őrizze és megismerhetővé tegye Vizsoly örökségét: a majd ezeréves templomot, a Vizsolyi Bibliát és Károli Gáspár munkásságát.

Ebben jelentős előrelépés volt az, hogy a romos, évekig üresen álló egykori iskolaépületet felújították, és megnyitották benne a Bibliás Könyvesházat. A mellette álló épület ad otthont a Mantskovit Bálint Nyomtatástörténeti Múzeumnak, ahol több interaktív kiállítási elem mellett a látogatók korhű nyomdagép segítségével a Vizsolyi Biblia első oldalát maguk is elkészíthetik.

A fejlesztések nem maradtak eredmény nélkül: a lelkész beszámolója szerint az elmúlt bő 10–11 év alatt megháromszorozták Vizsoly látogatottságát, ami elsősorban a gyülekezet példátlan összefogásának köszönhető. Hogy számokról is legyen szó: 2019-ben Vizsolyt 29 ezer turista kereste fel, míg a debreceni Nagytemplomot ugyanebben az évben harmincezer.

– Akit csak lehetett, bevontunk a feladatba. Király Lászlóné Gizike, a gyülekezet gondnoka fogadja a vendégeket, kántorunk, Béres Béláné professzionális idegenvezetést tart a templomban. Szabó András professzor vezetésével igazán korrekt történeti anyagot állítottunk össze, amely reménység szerint hamarosan a Nemzeti Örökség Intézete emlékezetpedagógiai fejlesztési programjába is belekerülhet.

A lelkész szerint ez nemcsak Vizsolynak, hanem az egész magyarországi reformátusságnak előnyére válhat majd. – A Nemzeti Örökség Intézetén keresztül úgy illeszthető bele a nemzet szakmailag is korrekt emlékezetpolitikájába református kulturális, gyülekezeti és egyháztörténeti örökségünk, ha az megerősített relevanciában, tehát kellő rangban, méltatásban, továbbá múzeumpedagógiai és infrastrukturális fejlesztésben is részesül – véli Kovács Zsolt Levente. – Ennek része, hogy közösségünk most Magyar Örökség Díjat is kapott – teszi hozzá.

Szerinte a református emlékek helyszínein a gyülekezetek a következő nemzedék nevelésével, a gyermekek iskolai történelemoktatása és az osztálykirándulások révén a tágabb értelemben vett missziós céljaikat is megvalósíthatják.

– Ez mintegy meghívást jelent Isten Igéjének a világába. A történelem segítségével érzékenyíthetjük a gyerekeket Isten Igéjének életformáló értékei iránt, és reméljük, hogy meghallják belőle az Úr hangját személyesen is, felelnek az ő elhívó szavára és hitre jutnak, majd hitbeli épülésben betagozódnak valamely gyülekezetbe. Hiszem, hogy gyülekezetünk magyar református egyházunknak történelmi irányultságú, helyi jellegű, mégis országos kitekintésű missziói-hitmélyítő műhelye lehet.

Kovács Zsolt Levente fontosnak tartja, hogy Károli Gáspár munkásságát is méltóképpen bemutathassák, ami szerinte csak a bibliafordító életében meghatározó szerepet betöltő helyszíneken ma is működő szervezetekkel – például a gönci, nagykárolyi, tállyai gyülekezetekkel vagy a sárospataki kollégiummal – szövetségben lenne célravezető. Vizsolyban Károli életének kevésbé ismert oldalát is bemutatják majd a templom melletti terület alatt húzódó, mára már felújított pincerendszerben.

A felszínen is munkálkodik a vizsolyi közösség: a könyvesházat jelenleg felújítják és kibővítik, a könyvek és folyóiratok addig a múzeum belső szobájába költöztek át. A felújítás után a könyvesházban kávézó is üzemel majd, és közösségi feladatokat is ellát: postai és patikai minimálszolgáltatást is terveznek ide.

A Vizsolyi Református Egyházközség jelenleg tizenegy embernek ad munkát úgy, hogy a hivatalos egyházfenntartói taglétszám harminc fő. – Olyan kicsi anyaegyházközség vagyunk, amely tényleg méretén és elvárható teljesítményén felül teljesít gazdasági értelemben is – jellemzi Kovács Zsolt Levente a gyülekezetet, amely bevételének jelentős részét a gyülekezet közösségének fejlődésére fordítja. – Hol egy kerítést, hol egy kapuzatot újítunk fel, de ilyen beruházásnak tekinthető a közösségi házunk belső felújítása is, ahol a hittanoktatásra szolgáló termeket modern oktatási segédletekkel fejlesztettük. A helyiek is látják, hogy a befolyó anyagi javakat a közösség fejlődésére fordítjuk. Úgy is lehet mondani, hogy az abaúji szegény sorsú falvak és szegény sorsú egyházközségek között viszonylag látványos az a fejlődés, amely az elmúlt években Vizsolyban végbement, amit kegyelemnek élünk meg, és Istennek adunk érte hálát.

– Azt hiszem, hogy lassan, néhány évtized alatt Vizsolyban új, hitvalló közösség formálódhat, amely lehet, hogy nem lesz nagyon konvencionális működésében és a népegyházi keretek megtartásában, de amelynek tagjai azt is érzik majd, hogy fontos motorjai a településünk életének, ahová jó tartozni, ahol segítséget kaphatnak és adhatnak másoknak. Olyan gyülekezetté válhatunk, amely kapaszkodó lehet a mindennapi életkérdésekben, és amely megkerülhetetlen tényezővé válik helyi életünk számos kérdésében.