– Az én világomban a keresztyénség nem egy „szexi” dolog – mondja Kéri András, az Irie Maffia énekese. A zenész közel tíz évvel ezelőtt jelentkezett be jegyesoktatásra a monori gyülekezetbe, és ott is ragadt. Megtérésére folyamatként gondol, ami még most is tart, mindenesetre már presbiterként szolgálja a közösségét. A hit nyújtotta biztos talajról, zenész létről és apaságról beszélgettünk az előadóval.
Presbiter a Monor-Nagytemplomi Református Egyházközségben. Mióta tölti be a tisztséget?
A legutóbbi, januári tisztújításon választottak meg.
Korábban is vállalt szolgálatot a közösségben?
Ha látok olyan feladatot, amit tisztességesen el tudok végezni, akkor elvállalom. Például egyedül élő öregeknek szoktunk vinni a gyülekezeti nyomtatványból. Igazából meg se fordult a fejemben, hogy egyáltalán méltó lennék a presbiteri tisztségre. Meglepett, amikor a lelkészünk, Schaller Tamás megkeresett és felkért. Megmondom őszintén, hogy először eléggé ódzkodtam, és bizonygattam neki, hogy még nagyon nem érzem, hogy alkalmas lennék presbiternek. Azt mondták, hogy ez a helyes hozzáállás. Ha valaki nem érzi magát méltónak, az egy jó kezdet, mert azt jelenti, hogy érzi a tisztség súlyát. Bízom benne, hogy rászolgálok majd a bizalomra.
Mióta jár rendszeresen a gyülekezetbe?
Úgy kezdődött, hogy 2015-ben házasodtunk a feleségemmel, és eljártunk jegyesoktatásra. A családom nem volt hívő, a nagyszüleim még jártak templomba, de az én szüleim már nem, emiatt én sem. Megkereszteltek, de a konfirmáció már elmaradt fiatalkoromban. A feleségem családja egyébként aktívan jár templomba. A lényeg, hogy mind a kettőnk számára fontos volt a házasságkötésünkkor, hogy szeretnénk templomban esküdni. Ennek következtében az esküvő előtt járni kezdtünk jegyesoktatásra, ahol nyilván több témát is érintettünk a házasságon kívül is. Megfogott Schaller Tamás előadásmódja, ahogyan át tudja adni a Biblia és a vallás lényegét. Aztán eljött az esküvőnk napja júniusban, és anélkül, hogy konfirmáltam volna, összeadott minket a lelkész, de jelezte, nagyon örülne, ha részt vennék egy úgynevezett Kereszt-kérdések kurzuson, amely kifejezetten a keresztyénség iránt érdeklődőket szólítja meg. Mint utólag mondta, nem gondolta volna, hogy a fesztiválszezon után, szeptemberben megjelenek, és elkezdek járni. Sikerült rácáfolnunk, mert a feleségemmel együtt megjelentünk az első alkalmon, és végigjártuk a sorozatot. Tavasszal pedig konfirmáltam, és azóta is aktívan járok a gyülekezetbe.
A felesége családja is a monori gyülekezetbe jár?
A feleségem családja és az én családom is monori. Az apósom katolikus, ő értelemszerűen a katolikus templomba jár.
Mikor döntöttek úgy, hogy a család közelébe költöznek?
Mindkettőnk családja több generációra visszamenőleg monori. Tizenkilenc éves lehettem, amikor elkezdtem főiskolára járni. Ekkor már a zenei karrierem is kezdett kibontakozni, ezért is költöztem a fővárosba. Összesen tizenöt évig éltem Budapesten, de végig egyértelmű volt számomra, hogy hosszú távon, legkésőbb a családalapításkor visszatérek Monorra.
Meg tudja fogalmazni, miért érezte azt, hogy templomi esküvőt is szeretne, ha egyébként nem volt hívő?
Bevallom őszintén, hogy akkor inkább egy hagyományként gondoltam erre, még egyáltalán nem a teológiai vagy vallási része vonzott, így éreztem teljesnek a házasságot. Mindenesetre ez az egész oda vezetett, hogy egyre többet beszélgettem a lelkészünkkel, és egyre többet olvastam a Bibliát. Egyébként nehéz évem volt akkor, elég sűrűn koncerteztünk, és kialakult nálam egy erős pánikbetegség is, mondhatni kicsúszott alólam a talaj. Egy időben pszichológushoz is jártam, de a mai napig nem tudom egészen pontosan, hogy mi miatt alakult ki a pánikbetegségem, mert szakmailag nagyon sikeresek voltunk, a magánéletem is kiválóan alakult, készültünk az esküvőre. A gyerekkori szerelmemet vettem el, és minden vágyam az volt, hogy együtt alapítsunk családot. Valahogy mégsem találtam fogódzót, nem láttam valódi életcélt magam előtt, hogy hova futhat ki mindez. Két-három hónapig jártam szakemberhez, és ekkor kezdtem el a Kereszt-kérdések-sorozat alkalmain is részt venni, ahol valahogy minden a helyére került. Közben visszaköltöztünk Monorra, elkezdődött a házépítés. Azzal, hogy hazajöttünk, és bekerültem a gyülekezetbe – persze a feleségem ebben az egészben hatalmas szerepet játszott –, azt éreztem, hogy támaszt találtam az életben, biztos alapot. Úgy gondolom, hogy minden ebbe az irányba mutatott, hogy ez nem véletlenül történt így.
Hogyan éri tetten az életében ezeket a változásokat?
Vasárnaponként azt éreztem, hozzám beszél a lelkész, az aktuális problémáimat megválaszolták a prédikációk. Fokozatosan estek le rólam a különböző terhek, már nem érdekelt, hogy más zenészek karrierje miként halad előre az enyémhez képest. Fontos mérföldkőnek számított, amikor a pánikbetegségem megszűnt. Úgy általánosan azt éreztem, az életem jó irányba halad. Persze közel sem vagyok elégedett magammal, még mindig azt érzem, hogy jóval közelebb lehetnék Istenhez, és jóval erősebb és mélyebb lehetne a hitem. Igazából ezen dolgozom, és ezért is imádkozom legtöbbször, hogy el tudjam mélyíteni a hitemet, és kevésbé érdekeljenek a világ dolgai.
Ha jól tudom, akkor a családjuk nemrégiben bővült két kisgyermekkel.
Igen, márciusban születtek meg az ikreink elég hosszadalmas, nyolcéves várakozást követően. Úgy látszik, most érkezett el az idő, már pont a feladás időszakában jártunk, és elkezdtünk az örökbefogadás iránt érdeklődni, elfogadtuk, hogy számunkra ez lehet az út. Üstökösként robbant be a hír, hogy a sokadik próbálkozás után ikreink lesznek.
Hogy bírják erővel?
A feleségem a szuperhős, éjszakánként ő kel fel többször a gyermekekhez, de szerencsére én is jelen tudok lenni a hétköznapokban. Ő cipeli a nagyobb terhet, illetve nagyon nagy szerencsénk van, mert az anyukám és az ő édesanyja felváltva, két műszakban segítenek nekünk. Segítség nélkül nem is tudom, hogyan lehet végigcsinálni, minden elismerésem azoké a szülőké, akik ketten nevelnek egy ikerpárt. Ha a feleségem, Ági ereje elfogy, akkor csinálunk egy olyan napot, hogy felmegy az emeletre, és átalussza az éjszakát, én pedig anyukámmal foglalkozom a gyermekekkel. Ha pedig Ági látja rajtam, hogy elkészültem az erőmmel, akkor mondja, hogy vonuljak el, aludjak. Mielőtt teljesen kimerülnénk és elfogyna a türelem, mindig elküldjük a másikat, hogy pihenje ki magát.
A gyermekek érkezése milyen változásokat indított el az életében?
Az értékrend ilyenkor borul egy nagyot, mások lesznek a prioritások, ezt most már én is érzem. Egy barátom nemrégiben koncertezett, nyilván a teljes baráti kör ott volt, utána pedig mentünk volna tovább ünnepelni, de hazajöttem, és egyáltalán nem éreztem azt, hogy kimaradok valamiből. Eszem ágában sem volt felhívni a feleségem, hogy próbálják megoldani valahogy az estét.
Milyen lesz az idei fesztiválszezon, sokat lesz távol otthonról?
Az esetek többségében már nem a zenekari busszal megyek a koncertekre, hanem külön autóval a kezdésre, hogy ameddig tudok, itthon maradhassak. Azzal lehet még sok időt spórolni, hogy a koncertek után egyből hazaindulok. A fesztiválokon a zenekarok szeretnek még kicsit maradni, barátkozni, megnézni a többi fellépőt, és ez így van rendben, de nekem ez már nem fér bele sokszor. Ilyenkor persze a nagyszülők átjönnek, tartják a frontot, amíg haza nem érek. Most már nem bánom, hogy nem maradok ilyenkor, azért húsz év két zenekarral, a buli már nem hiányzik. Most már szeretek hatékony lenni, megtartani a koncertet teljes erőbedobással, aztán pedig irány haza.
A zenekarban nincs egyedül a szülőséggel.
Az Irie Maffia nagy részének már több gyermeke is van, sokat komolyodott a csapat. Akinek már idősebbek a gyermekei, azok már többet tudnak maradni egy-egy fellépés után. Nyilván egy kiemelt esemény – mondjuk egy Budapest Parkban megtartott koncert – után, ha megoldható, akkor a feleségemmel maradunk majd mi is. Erre egyébként szükség is van, a zenekari morálnak nem tesz jót, ha valaki mindig eltűnik a munka után.
Az együttesben nemcsak szülők, de egy teológus is van.
Horváth Gáspár – Jumo Daddy –, a billentyűsünk eredetileg református teológus. Nagy dilemma volt számára annak idején, amikor végzett a teológián, hogy mit válasszon, a segédlelkészi szolgálatot vagy az éppen induló zenei karriert. Végül letette a palástot.
Ő milyen szerepet játszott a megtérésében?
A megtérésemre egy folyamatként gondolok, ami még mindig tart. Gáspár talán egy picit pont távolabb volt ekkor a hittől, és velem együtt találta meg újra a helyét. Rengeteget jelentett, hogy a legközelebbi barátom is biztatott, sőt együtt járta velem ezt az utat, és erősített. Neki pedig talán az jelentett sokat, hogy én, akinek korábban semmi köze sem volt a hithez, lelkesen és érdeklődve kezdtem el gyülekezetbe járni. Amikor tehetjük, mindketten rendszeresen megyünk templomba. Ha a családomban keresztelő van, akkor eljön, de néha istentiszteletre is ellátogat Monorra, és én is mentem már vele a svábhegyi gyülekezetbe.
Nehezebb a zenei közegben megélni a hitet?
Az új presbitereknek volt egy bemutatkozója, és ott is elmondtam, hogy az én világomban a keresztyénség nem egy „szexi” dolog. A zenekar egyébként teljesen elfogadja a hitemet, soha nem szóltak érte, még csak ugratás szintjén sem. Gáspárral egyébként sokat beszélünk arról, hogy kötelességünk hirdetni az Igét, de rengeteg olyan ember vesz körül a szakmán belül, valamint a barátai társaságomban is, akiket úgymond sokkal jobb embernek tartok magamnál. Sokszor nem tudom, mit kellene mondanom nekik, nem érezném hitelesnek, ha a hitemmel példálóznék, vagy felhívnám a figyelmüket arra, hogy mit gondolnak szerintem rosszul. Igyekszem arra ügyelni, hogy ami kifelé látszik belőlem, azon megmutatkozzon, hogy miben hiszek. Tudatosan figyelek arra, hogy a dalszövegeim tükrözzék mindazt, amit az életről, Istenről gondolok.
Izgalmas kérdés, hogy mikor kell megszólalni, és mikor nem…
Így van, ha valakinek teljesen idegen a keresztyénség, és letámadom a hitemmel, akkor nem fogja érteni, miről beszélek, mert nincs kapcsolódási pontja. Akik közelebb állnak hozzám, azok természetesen tudják, hogy hiszek. A legfontosabb, hogy a hatása látsszon, mert annál hitelesebb meggyőző erő nincs, mint a korábbi énjéhez képest türelmesebb, kiegyensúlyozottabb, korrektebb, egyenesebb ember. Schaller Tamás mondta még régebben némi humorral: „Tudod, hogy most behúztunk a csőbe, nagy terhet vettél magadra azzal, hogy konfirmáltál.” Ez így is lett, érzem a felelősségét annak, hogy legyőzzem magamban, amit kell. Hiszem, ha látják a körülöttem lévők, hogy épülök, akkor előbb-utóbb érdekelni fogja őket, hogy miért történik mindez.