„A behívások már megszűntek, de a sorkatonai szolgálatot visszaállították, fiataljainknak pedig nagyon nehéz az ukránok oldalon harcba menni” – mondja a mai kárpátaljai helyzetről Kacsó Géza lelkipásztor. Ígéretünkhöz híven folytatjuk Kárpát-medencei gyülekezeti riportsorozatunkat, melynek idei első állomása a beregszászi Bátyú.
Több mint négy éve már, hogy a háborús helyzet miatt aggódva gondolunk a Kárpátalján élő magyar testvéreinkre. Ezt az időszakot tovább nehezítette a tavaly kilátásba helyezett új oktatási törvény és megannyi, kifejezetten a kisebbségek ellen irányuló támadás. Azonban ebben a szorult helyzetben is 106 református gyülekezetben, missziói- és leányegyházközségben várják a híveket vasárnapról vasárnapra. Ezek közül a Munkácsi, az Ungvári és Beregszászi járás határán fekvő Bátyúra látogatunk, hogy Kacsó Gézával, a helyi református közösség lelkipásztorával beszélgessünk – a gyülekezetről és a régió helyzetéről.
Tükrözi a magyarság történetét
„Ez a gyülekezet látott szebb napokat is, az 1970-es években még 2400 fő volt a létszáma, ez mára a felére csökkent” – fogalmaz Kacsó Géza, aki 6 éve szolgál Bátyún. Mint mondja, az előző században ukránokat telepítettek be a községbe a megnövekedett munkaerő-igény kielégítésére, azonban a 3400 fős közösség fele így is magyarajkú – a reformátusok mellett görögkatolikusok, római katolikusok, pravoszlávok, Jehova tanúi és egy baptista család is él.
A gyülekezet temploma 108 éves, elődje egy sajnálatos tűzesetben leégett, így adományokból és összefogással készült el az új épület 1910-ben – melynek építését például az akkoriban Amerikában dolgozó bátyúiak is támogattak hazaküldött összegekkel. „A templom története tükrözi a 20. század magyarságának történetét: kölcsönre is szükség volt az újjáépítéshez, amit akkor még magyar banktól vettek fel és oda is fizettek vissza, de a trianoni diktátum után csehszlovákká lett bank is követelte az összeget – hiába tudták számlákkal igazolni a törlesztést” – meséli el a lelkész.
Manapság vasárnaponként 120 gyülekezeti tag jár istentiszteletre, akik közül közel húszan gyermekek – nekik nyaranta két ifjúsági hetet is szerveznek. A közösségnek van énekkara és zenekara is, melyek evangelizációs alkalmakon és ünnepségeken szolgálnak. A lelkipásztor szerint leginkább a házicsoportokra és a nagy ünnepek előtti játszóházakra van leginkább igény, ezt a munkát három hitoktató segíti. „Nálunk hosszúak a téli szünetek, ha nagy a hideg, akár egy hónapig is tarthatnak, mert az iskolának nincs pénze fűtésre – teszi hozzá Kacsó Géza. – Mivel azonban a parókián úgyis fűtünk, ezért ilyenkor oda várjuk a gyerekeket és szervezünk nekik programokat, hogy ne kelljen otthon maradniuk egyedül. Volt olyan év, amikor közel hetven gyerek is megfordult nálunk naponta.” A lelkész azt is hangsúlyozza, hogy a városban békében élnek együtt magyarok és ukránok, például bár a jelenlegi polgármester ukrán, az ő lánya is jár református énekkarba.
Segítség vagy akadály?
„A behívások már megszűntek, de a sorkatonai szolgálatot visszaállították, fiataljainknak pedig nagyon nehéz az ukránok oldalon harcba menni” – válaszolja Kacsó Géza arra kérdésre, milyen a háborús helyzet Ukrajnában. Ezzel párhuzamosan, a válság gazdasági hatása is igen komoly, az egykor stabil hrivnya folyamatosan ingadozik, aki pedig korábban külföldi valutában vett fel hitelt, gyakorlatilag eladósodott. Mindeközben az árak emelkednek, a fizetések és a nyugdíjak pedig stagnálnak – a legnehezebb helyzetbe az egyedül élő nyugdíjasok kerültek.
„Sokan elmentek külföldre, ebben nagy segítség a kettős állampolgárság, hiszen így lehet uniós útlevelet igényelni. De ez a lehetőség egyben nehézség is, mert, ha nem lenne, ezek az emberek itt maradnának – bár azt nem tudom, hogyan élnének meg” – foglalja össze az elmúlt évek legnagyobb dilemmáját a lelkipásztor.
Általában először a férfiak indulnak útnak, majd miután megteremtetik a megfelelő feltételeket, követi őket a családjuk is. „Református közösségünkből is legalább tíz családról tudok, akik a külföldi életet választották, elmentek a szülők és a gyerekek is, így az idősek egyedül maradnak – teszi hozzá a Kacsó Géza. – Bár az elvándorlók hazatérnek az ünnepekre vagy a nyári szünetben, de aki nyugaton jár iskolába, az már nem fog végleg visszajönni.” Bátyú előnye a térségben, hogy vasúti csomópont, ami biztosít munkát a környéken élőknek, de így is sokan választják a külföldi lehetőségeket – döntésükben pedig közrejátszanak az olyan szabályozások, mint a tervezett oktatási törvény, mely veszélyezteti a magyar nyelv használatát.
Reformátusnak lenni identitás
És hogy miért választja a lelkészi hivatást valaki a kárpátaljai nehéz körülmények között is? Kacsó Géza azt mondja, érettségi előtt a matematika is érdekelte, de úgy érezte, Isten hívja, arra pedig nem lehet nemet mondani – bár ő megpróbálta: „Felvételi előtt pont úgy támasztottam feltételeket, ahogy Gedeon a gyapjúval: azt mondtam, ha jól sikerül a felvételi, itt a helyem. Az Úr nem sok kétséget hagyott, a felvételi vizsgán mindössze fél pontot vesztettem” – teszi hozzá mosolyogva.
A teológia elvégzése után öt évig Kárpátalján teljesített szolgálatot, majd Canterbury környékén szolgált lelkészként, ahol főleg a Kelet-Európából kivándoroltakkal foglalkozott, így saját szemével is láthatta, milyen az élet más európai országban – mégis hazavágyott. „A teológiára készülve olvastam Ézsaiás könyvének 42. fejezetében, hogy az Úr elhív és »várnak a szigetek«. Ez eszembe jutott Angliában, korábban sosem gondoltam volna, hogy ez az elhívás ennyire konkrét. De ezért tudom azt is, hogy most itthon van a helyem” – vallja a lelkipásztor.
Ezzel a lelkülettel szolgál gyülekezetében, szem előtt tartva, hogy olykor az istentisztelet az egyetlen hely, ahol a közösség tagjai magyar szót hallhatnak. Az egyház nemzetmegtartó szerepe Kárpátalján is kiemelkedően fontos, gyülekezeti keretek között emlékeznek meg például a nemzeti ünnepekről. „Számomra reformátusnak lenni maga az identitás. A véremben hordozom a reformációt, édesapám presbiter volt, nagyapám pedig gondnok, aki harcolt a templom bezáratása ellen – fogalmaz Kacsó Géza. – Ez a református nyakasság jellemző rám is, így állok ki azért, amit helyesnek tartok – ahogy tette Luther Márton, Kálvin János és a gályarab őseink. Az ő életükből tanultam meg, hogy bármilyen szelek is fújnak, nem hátrálhatok attól, amire az ige tanít.”
Farkas Zsuzsanna, fotó: Bach Máté
Sorozatunk korábbi részei:
Ifjú reformátusok
Kitartó reformátusok
Hagyományőrző reformátusok
Öntudatos reformátusok
Fáradhatatlan reformátusok
Megújuló reformátusok
Összetartó reformátusok
Makacs reformátusok
Ragaszkodó reformátusok
Befogadó reformátusok
Szorgalmas reformátusok
Elkötelezett reformátusok