Vedd és olvasd!

Kellemesen hűvös a levegő a szadai református parókián, ami az idei második hőhullám legmelegebb napján különösen jólesik. Az apró lelkészi hivatalból nyíló nappali falán méretes könyvszekrény áll, polcai szinte roskadoznak a vaskos könyvek súlyától. Még az avatatlan szemnek is feltűnik, hogy a legtöbb gerincén ugyanaz a cím szerepel: Biblia. Tulajdonosuk Sándor Levente lelkipásztor, aki már nyolc éve szolgál a Pest vármegyei településen, de a Bibliák gyűjtését korábban kezdte.

– Ki akartam nyomtatni a lajstromot – szabadkozik, amikor arról kérdezem, pontosan hány példányból áll a gyűjteménye. A katalógus nélkül csak viszonyszámot tud mondani: százötven. Ez annak fényében különösen kiemelkedő szám, hogy sokaknak könyvből sincs ennyi otthon, nemhogy Bibliából, abból talán egy sem. – Lelkészcsaládban nőttem fel, szüleim mindketten lelkipásztorok, a könyvek szeretetét otthonról hozom. A Biblia pedig a könyvek könyve, amelyet már egészen kis korunktól fogva ismertünk és olvastunk – mondja Sándor Levente.

Mindennek van kezdete, a polcról először azt a Bibliát veszi le a lelkész, amely – ha sorszámozná a gyűjteményt – az előkelő egyes számot viselné. Kopott, feslett bőrborítású, fekete könyvet tart a kezében, fedelén alig kivehetően az S. L. monogram is látható. – Ezt a Bibliát még 1988-ban, tízévesen kaptam édesapámtól. Eredetileg puha, kék műanyag borítója volt, de édesapám átköttette, ő szerette ezeket a monogramos bőrkötéseket.

Sándor Levente már nem tudja pontosan felidézni, mikor kezdte el gyűjteni a Szentírásokat, de emlékei szerint akkor indult el ezen az úton, amikor megkapta az angol nyelvű Thompson Chain-Reference Bible-t, sajnos nem az eredeti, 1908-as kiadást, hanem egy későbbi utánnyomásból származó példányt, de azóta nincs megállás.

A polcokon sorakozó Bibliákat felületesen két kategóriába oszthatnánk. Az egyikbe kerülnek az eredeti kiadások, a másikba pedig azok, amelyeket fakszimile, magyarul hasonmás kiadásnak neveznek. Református körökben a legismertebb ezek közül az 1590-ben kiadott Vizsolyi Biblia hasonmás kiadása, amely számos – magyarországi és külhoni – református templomban megtalálható az úrasztalán.

Sándor Levente könyvespolcán két darabot is fellelünk ebből. – Az egyiket, a barna, ’90-es kiadású Vizsolyit, amely a 400. évfordulóra készült, az egykori menyasszonyomtól kaptam, akivel azóta már tizenkilenc éve segítjük egymást a szolgálatban. Utána kezdtem el érdeklődni a hasonmás kiadások iránt – mondja. A lelkipásztor gyűjteménye azóta számos fakszimile példánnyal gyarapodott. Ott találjuk a polcon Szenci Molnár Albert 1608-ban kiadott Hanaui Bibliájának másolatát, vagy a négy évvel később Oppenheimben megjelentetett Szentírását is, akárcsak Misztótfalusi Kis Miklós Amszterdamban készült Aranyas Bibliáját, de jut hely többek között még Heltai Gáspárénak vagy Sylvester Jánosénak is.

– Jól megfigyelhető a kötetek méretének változása az évek előrehaladtával – mondja Levente. Az első nyomtatott Bibliák azért is voltak nagyok, mert a kanonizált könyvek mellett nemcsak apokrif könyvek szerepeltek még bennük, hanem magyarázatok, széljegyzetek is. A könyvek méretét a betűméret csökkentése mellett a magyarázatok és a nem kanonizált bibliai könyvek kihagyásával is próbálták csökkenteni. – Misztótfalusi Kis Miklós pedig minden ilyet kihagyott belőle, hogy minél kisebb legyen a kiadvány, amely 1685-ben a nyomdatechnika csúcsát jelentette. – A nagy formátumú Bibliákat „öreg könyveknek” hívták – tudom meg Sándor Leventétől, majd azt is, hogy a csökkenő méret sem volt általános jelenség, az 1661-es Váradi Biblia például újra termetes lett.

S ha már Váradi Biblia, Sándor Levente le is emeli a polcról hasonmás kiadását, amely a gyűjtemény legújabb darabja. Ennek is megtudjuk a történetét: hónapokon keresztül várt arra, hogy felbukkanjon egy példány belőle az interneten, és gyorsan le is csapott rá. Átéléssel beszél róla, miközben lapozgatja. – Akkor kezdik el nyomtatni, amikor Nagyváradot ostrom alá veszi a török. A megadás egyik feltétele az volt, hogy a már kinyomtatott, de még össze nem állított biblialapokat elvihetik magukkal. Erről az első oldalon meg is emlékeznek: „Varadon, Kezdettetett nyomtatása a’ veszedelem eloett: és el-végeztetett Colosvarat, 1661, Szenci K. Abraham által.”

A gyűjtemény százötven példánya között több olyat találni, amelyet Sándor Levente idős gyülekezeti tagoktól kapott, ilyen például a Vizsolyi zöld, 1981-es hasonmás kiadása is. – Azóta már eltemettem azt a kedves bácsit. Azt mondta akkor, azért hozza el, mert a gyermekei nem fogják megbecsülni, és ő szeretné, ha olyan helyre kerülne, ahol igen. Én a gyülekezet könyvtárába láttam volna helyesnek betenni, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen nekem adja, mondván, én biztosan vigyázok rá – emlékszik vissza. Hasonlóképp került hozzá egy 1875-ös Biblia is, amelyet egy idős házaspártól kapott. A néni családi öröksége volt a könyv, de nekik sajnos nincsenek gyermekeik, és olyan helyen szeretnék tudni, ahol megbecsülik.

Felidéz egy másik történetet is, amikor még az előző gyülekezetében tért be a lelkészi hivatalba egy idős férfi, aki egy 1897-es kiadású Bibliát vitt magával. – Azt mondta, ő ezt már nem nagyon érti, és ha adok érte egy új fordításút, akkor ezt otthagyja nekem. Adtam.

– Amikor szert teszek egy Bibliára, mindig az az első, hogy elolvasom belőle János evangéliumának az elejét. János nagyon közel áll hozzám, őt – Jakabbal együtt – a mennydörgés fiának is nevezte Jézus, később mégis ő lett a szeretet apostola – én is elég rossz gyerek voltam, bár azóta sokat szelídültem. János szimbóluma a sas, amely a napba néz, mégsem vakítja el a fény. Lelkészi szolgálatunk legfőbb célja, hogy Jézusra irányítsuk a figyelmet. Talán ezért ütöm fel az újonnan szerzett Bibliákat éppen János evangéliumánál. Elolvasom belőle az első fejezet elejét és a 3,16-ot – mondja Sándor Levente, aki szereti összehasonlítani a különböző fordításokat.

– A Károli-biblián nőttem fel, az volt az első. Sokáig ragaszkodtam is ahhoz a fordításhoz. Már beosztott lelkész voltam, amikor többször jelezték, „jobb lenne, ha a beosztott lelkész is az új fordítású Bibliát használná, mert a sok valát és lőnt nem mindenki szereti”. Kilenc-tíz évvel ezelőtt álltam át az új fordításra, de ha fejből kell idéznem, még ma is a károlis szövegek jutnak eszembe – vallja be Levente. Szerinte azért is érdemes belelapozni a régi Bibliákba, mert jó látni, hogy az előttünk járt nemzedékek hogyan értették Isten Igéjét. Például az 1908-as revízió előtti Károli-bibliák sokszor kevésbé archaikusak, mint a revízió után kiadottak. – Nem mindenhol újítottak, helyenként inkább visszarégiesítették a szöveget. Ezért is örültem nagyon, amikor pár éve megjelent a revideált Károli-biblia, de csalódtam is, mert mégsem volt annyira károlis, mint vártam. Persze azóta megszerettem, de első kóstolásra kicsit sok volt az újítás – ismeri el.

Sándor Levente nem kiállítási tárgyakként tekint gyűjteményének darabjaira, hanem munkaeszközként. Sokszor forgatja őket igehirdetésre készülve, hogy összehasonlítson egy-egy igeszakaszt a különböző fordításokban, vagy elolvassa őket eredetiben, héberül vagy görögül.

– Másfelől szemléltetőeszközök is. Többet bevittem már egy-egy bibliaórára, amikor a Szentírás maga volt a téma. Kérdezték is a hívek: „Nem sajnálja a tiszteletes úr?!” De ezek nem azért vannak, hogy a polcon porosodjanak. A konfirmandusaimnak is minden évben megmutatom, amikor a kátéban a Biblia témaköréhez érünk. Érdekes nézni, ahogy a hetedikesek próbálják kibetűzni a Vizsolyi szövegét a w-vel, meg a v-el, meg a furcsa s karakterrel. Ez a gyűjtemény nem önmagáért jött létre. Segít abban, hogy a fiatalok is lássák és megszeressék a Szentírást. Nem mindenki lapozhat bele az eredeti Vizsolyiba vagy a Váradi Bibliába, de itt a konfirmandusok és a gyülekezeti tagok is megnézhetik, milyen kiadásokból olvastak az őseink.

A sok bőrkötés és aranyszínű betű között áll egy fehér lapba burkolódzó kötet is, gerincén piros felirat: Szent Biblia. Sándor Levente óvatosan veszi le a polcról, közben magyarázkodik, hogy a bőr már darabokban kezdett leválni róla, azért tette rá a fehér védőborítást. – Ez családi ereklye 1776-ból, édesanyám ágáról – mondja. A fehér lap alatt az egykor aranybetűkkel és -mintákkal díszített fedlapú, Lipcsében nyomtatott Biblia rejtőzik. Lapszélei sem aranyszínűek már, hanem feketék a sok használattól.

– Vannak ősi családi legendáink. Az egyik szerint amikor valamelyik ősanyánk ment ki a mezőre kapálni, vitte magával a kis Bibliáját is. Amikor elfáradt a kapálásban, leült a fa alá, és nemcsak ivott egy kis vizet a korsóból, hanem elővette és olvasta a Szentírást, az élet vizét is magához vette. Majd a végére lapozott, mert ezekben kottával együtt benne vannak a zsoltárok is, elénekelt egyet, így ment vissza kapálni – meséli a lelkész.

S hogy milyen érzés kézben tartani azt a Bibliát, amelyet kétszázötven év óta használ a család, és amelynek lapjairól akár még az ősök DNS-ét is ki lehetne mutatni? Sándor Levente szerint mélyen megérintő. – Ez a csoda, hogy már az őseinknek is ilyen fontos volt a Szentírás. Megtapasztalhatjuk, amit Isten a második parancsolatban ígér: „De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat.” Szeretném előbb-utóbb méltóképpen beköttetni – teszi hozzá a lelkész, aki reméli, hogy az ő leszármazottai is kézbe vehetik még a lipcsei Bibliát kétszáz-kétszázötven év múlva.

Vannak a gyűjteményben persze olyanok is, amelyek nem a korukkal tűnnek ki a többi közül. Némelyik a szépségével, például a Rembrandt-biblia, amelyet a németalföldi festő festményeivel, grafikáival illusztráltak. Vagy ott áll a polcon a néhány éve megjelent Inspiráló Biblia is, amelynek oldalszélein nem bibliamagyarázatot, hanem kiszínezhető ábrákat találni. – A feleségemnek vettem, mert nagyon szeret színezni, de még ő is ódzkodik attól, hogy ezt egy Biblia lapjain tegye – mondja Sándor Levente, akinek felesége, Andrea hitoktatóként segíti a lelkipásztor szolgálatát.

Vonzza a szemet egy rikító narancssárga borítójú könyv is Biblia: ősi történetek címmel, amelyben a szöveg mellett – vagy inkább helyett – modern rajzok beszélik el az ismert történeteket. Miközben lapozom, arra gondolok, hány év múlva jelenik majd meg az első emojis kiadvány...

Külön sorakoznak egymás mellett a Gedeon Társaság apró Újszövetségei is, amelyek kék műanyag borításukról és kis méretükről könnyen felismerhetők (bár az utolsó kiadás már valamivel nagyobb, és a borítója sem a megszokott világoskék műanyag). Érdekes még az úgynevezett Jézus-biblia is, amelyben a Megváltó szavait piros színnel emelték ki, a könyvek elején pedig QR-kódok találhatók, amelyeket beolvasva egy-egy dicsőítő ének csendül fel a YouTube-on.