Van-e a keresztyéneknek dolguk a mesterséges intelligenciával?

Az Európai Unió MI-vel foglalkozó tömör és közérthető meghatározása szerint (amely csak egy a sok közül) ez olyan gép, amely emberhez hasonló képességeket mutat, például következtetésre, tanulásra, tervezésre és kreativitásra képes. Tehát akár rendelkezik, akár nem emberhez hasonló képességekkel, ezt mutatja: ha a szomszéd szobában van egy gép és egy ember, és a velük való kommunikáció alapján nem tudjuk megmondani, hogy melyik az ember, akkor a gépet intelligensnek tekintjük (Turing-teszt).

Az élet különböző területein már megjelentek sok szempontból intelligens gépek, például ma már természetes, hogy egy utazást a BKK útvonaltervezője vagy a MÁV applikációja sokkal gyorsabban, hatékonyabban megtervez, mint a legtöbb ember. De a képek elemzése, javítása, torzítása, hamisítása is jobban megy a gépnek, mint nekünk. Egyelőre ezek az élet egy-egy területén felülmúlják az embert, de nem sokoldalúak. Amelyik megveri a sakkvilágbajnokot, nem tud főzni. Nagy kérdés a kreativitás, de itt is eljutottunk oda, hogy a gép olyan új megoldásokat is képes megtalálni, amelyeket ember még soha. Megjelentek a festészetben, a fotográfiában, a zenében gépek alkotta művek, és napjaink chatbotjai olyan szövegeket alkotnak, amelyek nem egyszerű másolatai a meglévő szövegeknek, bár egyelőre még sokszor kiforratlanok. Csak idő kérdése, és nagy nehézség lesz felismerni, hogy melyik szöveget alkotta ember, melyiket gép. Például amikor családtagomnak mutattam valós és gép alkotta képeket, nem tudta megmondani, melyik a gépi és melyik valós fotóportré.

Mint minden újdonságnál, itt is megjelenik az idegenkedés, a – részben jogos – félelem. Én még élénken emlékszem, hogy gyülekezetünkben harminc-harmincöt éve erős ellenérzés volt a mobiltelefonokkal kapcsolatban, sokan sátáni eszköznek tartották. Ma már ők is használják, és sokszor sajnos a jogos kételyeket és aggályokat is elfelejtették. Az MI esetében ugyanakkor van fontos különbség, amely nagy óvatosságra kell hogy intsen minket: számos szempontból a fejlesztői, alkotói sem látják át működését, hatásait, és itt a helyzet várhatóan nem javul, hanem romlik. Különösen nehéz átlátni a társadalomra gyakorolt közvetlen és közvetett hatásait. Az eddigi technológiák nagy részénél legalább elvileg urai voltunk a folyamatoknak, mi terveztük, mi építettünk bele teszteket, értettük (vagy érteni véltük) a működését. Voltak váratlan mellékhatások, de a folyamatokat nagyban-egészében átláttuk, előbb-utóbb kikutattuk, mi volt a káros mellékhatás oka. Itt fontos az időtényező: általában legalább évtizedek voltak arra, hogy alkalmazkodjunk az új technológiákhoz, kutassuk azok áldásos vagy átkos hatásait.

Az MI-nél nem ez a helyzet, már most is vannak olyan részei, amelyek fekete dobozként működnek: látjuk az eredményt, de nem tudjuk, miért éppen az és úgy történt. Nagy különbség, hogy eddig mi fogalmaztunk meg szabályokat, algoritmusokat, most az MI egyszerűen példákból tanul, és saját (általunk egyáltalán nem ismert) szabályokat alkot azok nyomán, olyan formában, hogy nem is tudjuk tetten érni, ha ezek egyáltalán még szabálynak nevezhetők. Ráadásul a fejlődés jelenleg azt mutatja, hogy egyre kevésbé leszünk képesek átlátni a működését, ugyanakkor a változás sebessége elképesztő.

Az MI – mint minden technológia – lehet áldás és átok. Most mégis a veszélyekre szeretnék koncentrálni. Nyilvánvalóan fontos, hogy ne járjunk úgy, mint Goethe bűvészinasa, aki elindította, de nem tudta uralni az eszközt. Ennek a veszélye most szerintem nagyobb, mint eddig bármikor.

A társadalom, a politika is felismerte a veszélyeket, és elkezdett foglalkozni az MI mederben tartásának lehetőségeivel. Egyrészt a kutatók, fejlesztők dolgoznak az emberközpontú MI-n, amelynek alapvető célja, hogy mindez az ember javát szolgálja (és például ne kizárólag profit- vagy hatalmi érdekeket). Úgy gondolom, hogy ezen a területen alapvető feladataink vannak, hiszen ez annak meghatározását igényli, mi jó az embernek. Itt a keresztyénségnek fontos sajátos üzenete van!

Nemrég a Budapesti Műszaki Egyetemen tartott konferencián a következő alapelveket fogalmazta meg az egyik előadó, amelyeket az MI-rendszerekkel kapcsolatban szerinte (és a kutatók jelentős része szerint) be kell tartanunk, hogy az emberek javát szolgálják:

• tartsa tiszteletben a magánélethez való jogot (privacy),
• legyen számon kérhető (fejlesztője, forgalomba hozója, üzemeltetője) (accountability),
• legyen biztonságos: mind a működése, mind a támadások kivédése szempontjából (safety and security),
• legyen átlátható és magyarázható (transparency and explainability),
• ne legyen diszkriminatív (fairness and nondiscrimination),
• legyen szakszerű (professional responsibility),
• tartsa tiszteletben az emberi értékeket (respect for human values).

A politikusok is érzékelik a problémákat. Az Európai Bizottság 2021 áprilisában olyan jogi szabályozási keretet javasolt (AI Act), amelynek kidolgozása, véglegesítése azóta is folyik. A szabályozni kívánt MI-területet így határozza meg: „Olyan gépi alapú rendszer, amelyet úgy terveztek, hogy különböző szintű autonómiával működjön, és amely explicit vagy implicit célok esetén olyan kimeneteket generálhat, mint például előrejelzések, ajánlások vagy döntések, amelyek befolyásolják a fizikai vagy virtuális környezetet.” (Angol eredetiből fordítóprogrammal magyarítva!)

Az AI Act az egyes MI-technológiákat az általuk okozott potenciális veszély alapján minősíti. Ezért a bevezetni kívánt szabályozás kockázati szintek szerint megkülönböztet MI-technológiákat, -eszközöket, -megoldásokat. Alapvetően négy kategóriát állítottak fel:

• elfogadhatatlan kockázat (például emberek MI-eszközökkel való megfigyelése a nyilvános terekben, a viselkedés káros manipulálása),
• nagy kockázat (például orvosi eszközök, energiarendszerek menedzselése stb.),
• korlátozott kockázat (például chatbotok),
• minimális kockázat (ami nem esik a fenti három kategória egyikébe sem).

Külön kategóriaként megjelentek az úgynevezett generatív rendszerek, mint például a napjainkra közismertté vált ChatGPT.

Az MI-rendszerekkel kapcsolatban a következő követelményeket kívánják vizsgálni, szabályozni:

• megfelelő kockázatelemzés és -csökkentés,
• a rendszerekben felhasznált adathalmazok minősége, a diszkrimináció kockázatának csökkentése érdekében,
• az aktivitások naplózása az eredmények követhetőségének érdekében,
• részletes dokumentáció, amely minden információt tartalmaz, amely a rendszer megfelelő voltának megítéléshez szükséges,
• világos és adekvát információ a felhasználók felé,
• megfelelő humán áttekintés a kockázatok minimalizálásához,
• robusztusság, biztonság és pontosság.

Természetesen ez csak az európai út, a világ más tájain más hangsúlyok, sőt más értékek mentén folyik a kutatás-fejlesztés. Például van olyan kultúra, ahol az emberek megfigyelése utcán, pályaudvaron, boltokban az MI segítségével teljesen elfogadott, természetes, az Európai Unió viszont elfogadhatatlan kockázatnak tartja.

Kérdés, hogy ezeknek a követelményeknek mennyire lehet megfelelni a fentebb vázolt, a fejlesztők, kutatók számára is sokszor áttekinthetetlen problémák fényében. De ha minden területen magas szinten sikerülne is megvalósítani az elveket, ez a szabályozás akkor sem képes választ adni a közvetett, összetett társadalmi hatásokra. Sok ilyen hatást már az eddigi új technológiák is előhoztak: munkahelyek elvesztése, társadalmi méretű elmagányosodás, a társadalom polarizálódása sok szempontból és így tovább. (Rám erősen hatott egy rádióinterjúban hallott adat, amely szerint csak az USA-ban körülbelül kétmillió ember keresi a kenyerét valamilyen jármű – taxi, busz, kamion stb. – vezetésével. Várhatóan legkésőbb pár évtizeden belül áttörést érnek el az önvezető járművekkel – mi lesz ezzel a világszinten több millió emberrel? Mind átképezzük őket műkörmösnek vagy atomtudósnak?)

Azt gondolom, hogy nekünk, keresztyéneknek ezt is Isten dicsőségére, a ránk bízott teremtett világ gondozásának jobbá tételére kell használnunk. Épp úgy, mint az antibiotikumokat, autókat, repülőket, műtrágyát, víztisztítást és rengeteg más új technológiát. Az MI segíthet például a Szentírás összefüggéseinek kutatásában, a teológiához kapcsolódó tudományokban, a misszióban, a gyülekezeti élet szervezésében és a hitéletünk számos más területén. Úgy vélem, ha nem használjuk, ugyanolyan hibát követünk el, mint ha nem adnánk fájdalomcsillapítót a betegnek, mert ilyen piruláról nem olvasunk a Szentírásban. Vagy ilyen hibát követtek volna el a reformátorok, ha nem használták volna a nyomtatást az Úr Igéjének terjesztésére. Mindeközben az is nagyon fontos, hogy milyen elvek mentén, hogyan kell ezt tennünk.

Ezek a problémák meglátásom szerint nem újak, hiszem A prédikátor könyve 1,9 igazságát egy ilyen új és forradalmi technológiával kapcsolatban is. Minket ugyanis nem a matematikai vagy technológiai megoldások érdekelnek, hanem az, hogy mennyiben dicsőítjük ezzel az új technológiával az Urat, vagy mennyiben ellopni próbáljuk az ő dicsőségét. Ez ugyanúgy probléma volt Ábrahám, Dávid, Salamon és Jézus korában, mint ma.

Kérdés, hogy miért kell akkor ezzel most kiemelten foglalkoznunk. Azért, mert az eddigiekben sem megoldott – és a bűnbe esett világban tökéletesen nem megoldható – kísértések, problémák a robbanásszerű fejlődésben, átalakulásban új, nagyobb súlyt kaptak. Olyan ez, mint az atomfegyverek megjelenése. A tragédiák, az etikai kérdések jelen voltak, amióta az emberek háborúznak. De Hirosima a maga rettenetével rámutatott, foglalkozni kell ezzel itt és most, mert szintet léptek az eszközök. Hasonló a helyzet az MI-vel. A technológiák átalakították az életet régebben is (munkahelyek szűntek meg: ma egyetlen számszeríjkészítőt sem ismerek, patkolókovácsot is kevesebbet találunk, mint autógumi-szerelőt), a telefon, a mozi, a televízió átrendezte emberi kapcsolatainkat. Az MI viszont nagyságrendileg gyorsabban vetít elénk nagyságrendileg nagyobb átalakulásokat, és elképesztően felerősítheti a problémákat.

Pillanatnyilag szerintem az MI által felerősített egyik legnagyobb kihívás, hogy az emberek manipulálása sokkal célzottabbá, hatékonyabbá válik. Nem új jelenségről van szó. A reklámok eddig is csinos – alkalmasint lengén öltözött – hölgyekkel hirdették az autókat, italokat, cigarettákat, csokikat és sok-sok mindent, ahol a lényegi üzenethez egyáltalán nem tartozott volna ez mint kellék. Manipuláltak. Elfogadtuk, megszoktuk, esetleg református presbiterként is kedvtelve nézegettük egyik-másik nyilvánvalóan manipulatív „eszközt”. Megszoktuk, hogy a politikusok erősen torzítva adják elénk a programjaikat, a valóságot, aminek sokszor köze nincs a szó eredeti jelentéséhez. Templomjáró református politikus mondta bő két évtizede, hogy a hazugság a politikusnak munkaeszköz. Így, szárazon. Miért tűrjük évtizedek, évszázadok óta szó nélkül, hogy a társadalmi kommunikáció központjává szinte minden területen a hazugság, a torzítás vált?! Nekünk, keresztyéneknek nincs ezzel dolgunk?!

Viszont ezek a kereskedelmi és politikai reklámok olyanok voltak, mint amikor söréttel vakon lövünk: viszonylag kis eséllyel találtak, kevéssé voltak hatékonyak. Mennyivel hatékonyabb, célzottabb lehet, ha minden férfi és minden nő a saját kedvenc zsánerét látja a célzottan neki szóló hirdetésben? (Ki vöröset, ki barnát, ki teltet, ki karcsút, ki izmosat, ki ábrándosat, ki az első szerelmére emlékeztetőt, ki a jelenlegi barátjára/barátnőjére hajazót.) Vagy a szívének kedves háttérzenét hallja. A politikai reklámban a neki kedves ügyek jönnek elő, a többiről hallgatnak. Személyre szabva tudjuk, kinek mit kell mondani. Vannak eszközeink, hogy embereket, csoportokat más és más buborékba zárjunk. Hatékonyan lehet manipulálni, el lehet adni autót, cukorkát, óvszert, politikust és politikát, diétát és vallási eszméket egyaránt. Ráadásul a képek, mozgóképek hamisítása elképesztő szintet ért el, és még nincs vége. Elő lehet valakiről állítani hamis fotót, amelyen meztelen, vagy furcsa ruhákba öltözött, láthatjuk, ahogy élethű gesztusokkal magyaráz ostobaságokat – miközben az egésznek már semmi köze a valósághoz. Egyelőre szakértők nagy nehezen meg tudják mondani a jó hamisítványokról is, hogy azok, de az átlagembernek esélye sincs. Már nemcsak a szövegeknek nem hihetünk, de a saját szemünknek, fülünknek sem.

Eddigiekben is a Krisztus-ellenes támadások terepe volt a manipuláció, amellyel megítélésem szerint nem elég ügyesen vettük fel a harcot. Félő, hogy a tudomány mindenhatóságába vetett hitet (amely megrendült az utóbbi időben) a mesterséges intelligencia és annak manipulatív technikái fogják átvenni. Sokkal veszélyesebben, mert nemcsak az értelemre, hanem az érzelmekre is hatnak.

Forró téma számunkra, de meg fog jelenni az egyházban is a manipuláció. Nem kell sok ahhoz, hogy a téves bibliaértelmezéshez hamis régészeti színtereket, bibliai magyarázatokat gyártson valaki az MI segítségével. Nem kell sok ahhoz, hogy a vasárnapi prédikációt géppel írassa meg valaki. (Az interneten megjelent már egy szolgáltatás, havi kilenc vagy évi kilencven dollárért korlátlanul kínál MI által generált ötleteket, vázlatokat, sőt kéziratokat istentiszteleti célra.) Lehet, hogy sikeresebb lesz, többeknek fog tetszeni, több pozitív visszajelzést fog kapni, mint amikor maga a lelkész írta. Attól félek, hogy „csak” az Úrnak nem fog tetszeni a dolog. Azt gondolom, hogy megint nem új jelenségről beszélünk. Ma is vannak, akik egy az egyben egy ismert lelkész jó prédikációját veszik át. Természetesen kell használni kommentárokat, kell tanulnunk a többiek meglátásaiból, szavaiból, akár példáiból. Segédeszközként nagyon hasznos lehet az MI. De a könyörgést a Szentlélek munkájáért, áldásáért, vezetéséért nem szabad megspórolnunk, ha a magunk vagy az MI legjobb gondolatait, elemzéseit a Lélek nélkül közvetítjük, nagyon veszélyes vizekre tévedünk. Az Úr persze megáldhat bármit, de a felelősséget ránk, gyermekeire terhelte.

Itt jutottunk el az utolsó ponthoz, amelyre fel szeretném hívni a figyelmet. Az emberközpontú MI koncepciója őszintén mutatja, hogy a fejlett világ – a legjobb esetben – az ember szolgálatába akarja állítani az MI-t. Nekünk viszont az Úr szolgálata, az ő dicsőségét hirdető élet adatott. Meglátásom szerint nem nagyon tudtunk a fogyasztói társadalom jelentette kihívással sem megküzdeni. A fent említett konferencián az előadó felsorolásának utolsó tétele ez volt: az MI tartsa tiszteletben az emberi értékeket. Fogjuk-e vállalni, hogy mi nem az emberi értékeket képviseljük, hanem az Isten által nekünk adott értékeket, utakat? Merjük-e, tudjuk-e vállalni, hogy a mi utaink nem az ő utai, a mi gondolataink, nem az ő gondolatai, és a kettő közül nekünk az utóbbit kell választanunk? Ez sem új dilemma, de attól lehet tartani, hogy az emberi értékrend olyan arzenállal fog támadni, ami miatt nagyon hűségesnek és körültekintőnek kell lennünk, ha azt akarjuk tenni, amit meg kell tennünk. Lesz-e keresztyén MI, amely nem az ember, hanem az Úr akaratát, vezetését, értékeit segít keresni?