Valódi életközösségben

Nemcsak anyagilag, lelkileg is sokat jelentett a nyíregyháza-örökösföldi közösségnek, hogy templomépítésükért összefogott az egész Magyarországi Református Egyház. A templom alapkőletétele után még idén elkezdik az építkezést. Magyarország északkeleti táján a fizikai építkezésen túl a kapcsolatok erősítése is fontos, ezért találkoznak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén működő három református egyházmegye tagjai. A részletekről Gaál Sándort, a Nyírségi Református Egyházmegye esperesét kérdeztük.

Nemrég az egész magyarországi reformátusság önökre figyelt. Hogy élték meg ezt?

Mélyen megérintett bennünket, ahogy belegondoltunk, hogy október utolsó vasárnapján minden magyarországi református templom szószékéről azt hirdették a lelkész kollégák, hogy a nyíregyháza-örökösföldi közösség templomépítéséért folyik az országos, közös gyűjtés. Ez végtelen erőt adott lelkileg, és természetesen anyagilag is fontos ez a támogatás. A teljes gyűjtés végösszegét ugyan még nem tudjuk, azt reméljük, hogy november végére minden támogatás eljut a gyülekezethez. Azt azonban már most látjuk, hogy a meglévő támogatásokon túl még szükségünk lesz további anyagi forrásokra a teljes építkezés befejezéséhez.

kép

Mit jelent önöknek, hogy megtörténhet a nyíregyháza-örökösföldi templom alapkőletétele?

Különleges dolog átélni, amikor Isten sokéves gondolkodás, gyűjtögetés, tervezgetés után elsegít bennünket arra a pontra, hogy tevőlegesen is elkezdődhet a munka azon a telken, amelyet a templom, a gyülekezeti ház, a parókia számára megvásárolt az egyházközség. A tereprendezés már elkezdődött, a no­vember 18-i alapkőletétellel pedig a tényleges építkezés is megindul.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye református egyházmegyéi Nyíregyházán találkoznak. Miért fontos a kohézió az egymáshoz közel élő egyházmegyék számára?

A Nyírségi, a Szatmári és a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye valódi közösségben él egymással. Az itteni emberek mentalitása és hitvilága is közös, hiszen a térség lakóinak többsége református: több mint kétszázezer fő tartozik kétszáztíz gyülekezethez. Szinte kivétel nélkül minden településen jelen van az egyházunk – már előzetesen is több mint kétezer-ötszázan regisztráltak a találkozóra, amely egyben a Tiszántúli Református Egyházkerület reformáció emlékévi eseményeinek záró alkalma. A program része például az is, hogy mindhárom esperes személyesen tesz bizonyságot arról, miért fontos számára a Szentírás.

Ha már ezt említi, megfogalmazná, Önnek személy szerint mit jelent a Biblia?

Számomra egyértelműen Isten kijelentését, amely nem egyszerűen csak vezérelv, hanem ez ad számomra eligazítást a mindennapokban. A Szentírásból napról napra megtudhatom, hogy Isten szeret, és ez alapján végezhetem az ő dicsőségére a munkámat az egyházi szolgálatban – hiszen én erre kaptam elhívást. 

Tudomány és reformáció

A reformáció öröksége a magyarság számára – ezzel a címmel tartottak tudományos emlékülést a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség templomában no­vember 13-án. A program célja az volt, hogy ebben a közösségben is hálát adjanak az elmúlt ötszáz évért, ugyanakkor az is, hogy a helyi társadalom még jobban átérezze a protestáns egyházak szerepét a társadalomban. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye valamennyi polgármesterét meghívták az eseményre.

Hegedűs Márk

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2017. november 19-i számában. 

Korábbi anyagaink:

Vállalták, hogy szülők lesznek 

Új templom épül Nyíregyházán