Úrvacsorás istentisztelettel, a mesterséges intelligencia egyházi vonatkozásairól szóló szakmai előadással és több fontos jogszabály megtárgyalásával folytatódott a Magyarországi Református Egyház Zsinatának rendkívüli ülésszaka Balatonszárszón. A testület a második tanácskozási napon elfogadta az egyházi fegyelmezésről és az egyházigazgatási jogviták eljárásrendjéről szóló törvényt, emellett döntött a lelkipásztorok szolgálatáról és jogállásáról szóló törvény, valamint az Alkotmánytörvény kapcsolódó módosításairól is. A nap végén a Zsinat megemlékező határozatot fogadott el a gályarabok kiszabadításának 350. évfordulója alkalmából.
„A hívő ember élete igazából látás”
Az úrvacsorás istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke bűnvallásra, önvizsgálatra és hitvallásra vezette a gyülekezetet, majd az igehirdetésben Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke János evangéliuma 17. fejezetének 24–26. versei, valamint a második korinthusi levél 3. részének 18. verse alapján arról beszélt: a keresztyén hit nem csupán döntés, küzdelem, kötelesség vagy szolgálat, hanem mindenekelőtt látás és szemlélés. – A hívő ember élete igazából látás, szemlélés, ezért a döntő kérdés az, mire szegeződik az ember tekintete, mert amit nézel, ahhoz hasonulsz, amit csodálsz, az formál téged – fogalmazott.
Fekete Károly püspök vezette az úrvacsorás istentisztelet liturgiáját a Zsinat második tanácskozási napjának kezdetén
Az igehirdető Jézus főpapi imáját úgy értelmezte, mint amely nem pusztán egy vágyat, hanem üdvözítő isteni akaratot fejez ki: „Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet.” (Jn 17,24) Barna Sándor szerint a hit egyik legnagyobb kérdése ma is ugyanaz, mint Fülöp tanítványé volt: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát.” (Jn 14,8) Jézus azonban nem látványos jelet ad, hanem új látásra hív: „Aki lát engem, az látja az Atyát” (Jn 14,9) – tette hozzá a püspök.
Barna Sándor püspök igehirdetésében a hitet mint látást és szemlélést állította a gyülekezet elé
Ugyanakkor arra is figyelmeztetett: az ember sokszor saját sémáin, elvárásain és elképzelésein keresztül nézi Istent, ezért nem ismeri fel az ő jelenlétét még akkor sem, amikor egészen közel van. A püspök a reménység felől zárta üzenetét, hangsúlyozva: Krisztus imádsága nem maradt válasz nélkül, ezért az úrvacsora asztala nem a méltók és érdemesek asztala, hanem azoké, akiket Isten szeret, akiknek kijelentette magát, és akiknek dicsőséget készített. – A Fiú imádsága nem maradt válasz nélkül. Az Atya meghallotta, és a válasz itt és most mi vagyunk – fogalmazott.
Mesterséges intelligencia: gyorsaság, statisztika, kockázat
Az úrvacsorás istentisztelet után a Zsinat elfogadta a második nap napirendjét, majd Csáki-Hatalovics Gyula egyetemi docens, a Károli Gáspár Református Egyetem kancellárja tartott előadást A technológiai fejlődés legújabb kihívásai – a „mesterséges intelligencia” lehetőségei és veszélyei a keresztyén közösségekben címmel. Bevezetőjében jelezte: most nem kancellári, hanem egyetemi oktatói minőségében szól a testülethez, és elsősorban technológiai alapkérdéseket kíván felvetni.
Előadása elején játékos, de sokatmondó felütéssel fordult a zsinati tagokhoz. Először megkérdezte, ki használt már valamilyen formában mesterséges intelligenciát. – Gyakorlatilag kimondhatjuk, hogy szinte mindenki találkozott már vele, sőt, akinek okostelefon van a zsebében, az akkor is használ ilyen rendszereket, ha nem feltétlenül tud róla – jegyezte meg. A technológiai fejlődést exponenciálisnak nevezte, amely társadalmi, szabályozási és emberi gondolkodási szempontból is nehezen követhető tempóban halad előre, ezért a hitéleti, közösségi kérdésekben is új kihívásokat támaszt.
Csáki-Hatalovics Gyula előadásában a mesterséges intelligencia egyházi lehetőségeiről és veszélyeiről is beszélt
Az előadás egyik kulcskérdése az volt, hogy vajon valóban intelligenciáról van-e szó. Csáki-Hatalovics Gyula emlékeztetett: a mai rendszerek rendkívül sok mindenre képesek, de az absztrakt gondolkodás szerinte továbbra sem az erősségük. A különbséget egy szemléletes példával világította meg: míg az ember ránézésre kiválasztja a legnagyobb almát, a számítógép bináris logikával, összehasonlítások sorozatán keresztül jut el ugyanoda. A gépi működés előnye a gyorsaság, a hatalmas számítási kapacitás és az, hogy ma már korlátlan adatmennyiségen képes műveleteket elvégezni.
Az előadó részletesen beszélt a mesterséges intelligencia működésének különböző szintjeiről: a mintázatfelismerésről, a mélytanulásról, a természetes nyelvfeldolgozásról és a nagy nyelvi modellekről. Ugyanakkor mindvégig hangsúlyozta, hogy a rendszer nem önálló bölcsességből, hanem adatokból, statisztikai valószínűségek alapján dolgozik. Éppen ezért különösen fontosnak nevezte az emberi kontrollt. Példaként említette, hogy a rosszul feltett kérdés vagy a torz adatbázis könnyen hibás következtetésekhez vezethet, miközben a rendszer külsőre úgy tűnhet, mintha helyesen működne.
A zsinati hallgatóságnak különösen figyelemre méltóak voltak azok a részek, ahol az előadó az oktatásra és a lelki kérdésekre tért ki. Elmondta: az egyetemi világban ma már valós nehézség annak megállapítása, hogy egy hallgató használt-e mesterséges intelligenciát beadandói vagy éppen a szakdolgozat elkészítéséhez. – Ott tartunk, hogy elkezdjük azt megvitatni, hogy például van-e értelme a továbbiakban szakdolgozatot készíttetni a hallgatókkal – fogalmazott.
Előadása egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy hitéleti kérdések tisztázására a mesterséges intelligencia szerinte alapvetően alkalmatlan. Ennek oka nem technikai, hanem lényegi: – Nincs lelkiismerete, ezért nem tud valódi lelkiismereti vagy hitbeli eligazítást adni – hangsúlyozta. Éppen ezért a keresztyén közösségeknek a mesterséges intelligencia kérdését nem pusztán technológiai, hanem etikai és spirituális szempontból is végig kell gondolni.
Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke az előadás után elmondta: a kérdés annyira összetett, hogy annak további tárgyalására a jövőben, akár a következő Zsinaton, vagy a nyári szárszói konferencián is szükség lesz.
Az egyházi rendet formáló döntések
A szakmai előadás után a Zsinat visszatért az előző napon megkezdett jogalkotási munkához, és megkezdte az egyházi fegyelmezésről, valamint az egyházigazgatási jogviták eljárásrendjéről szóló törvényjavaslat második olvasatát. Ez a szakasz már az első napi részletes vita tapasztalataira épült: a testület az addigi hozzászólások nyomán kialakított szöveget vette újra sorra, hogy a szükséges pontosításokkal együtt készítse elő a végleges döntést.
A Zsinat egyhangú döntésekkel haladt tovább a törvényjavaslat második és harmadik olvasata felé
A továbbiakban két kapcsolódó jogharmonizációs előterjesztés volt napirenden. Az első a lelkipásztorok szolgálatáról és jogállásáról szóló 2024. évi II. törvény módosítása volt, amelyet a Zsinat kifejezetten a frissen tárgyalt új fegyelmi törvénnyel való összhang megteremtése érdekében vett napirendre. Steinbach József püspök hangsúlyozta: rendkívüli zsinatról lévén szó, most kizárólag azokat a módosításokat tárgyalják, amelyek közvetlenül ehhez a törvényhez kapcsolódnak; a további beadványok majd a májusi ülésen kerülnek a testület elé.
Az előterjesztés ismertetésekor Szemán Ákos, a jogi bizottság elnöke arról beszélt, hogy a lelkipásztorok jogállásáról szóló törvény pontosításra szorul például a palástvesztéssel sújtott lelkipásztorok nyilvántartása ügyében. Elhangzott: a nyilvántartásból való törlés helyett indokolt, hogy az ilyen esetekben az érintett továbbra is szerepeljen a rendszerben, jelezve sajátos jogviszonyának megszűnését. Szóba került az is, hogy a felfüggesztett lelkipásztor részére folyósított javadalom körét egyértelműbben kell meghatározni, különös tekintettel a jövedelempótlékra.
Szemán Ákos, a jogi bizottság elnöke ismertette a kapcsolódó jogszabály-módosítások indokait
A második jogszabály-módosítás az Alkotmánytörvényt érintette, szintén a jogharmonizáció szándékával. A Zsinat ezen a ponton is a frissen elfogadás előtt álló fegyelmi szabályozás következményeit, kapcsolódó jogi fogalmait és szerkezeti összefüggéseit igyekezett rendezni, hogy az új szabályozás a teljes egyházi jogrendbe illeszkedjen.
A nap végének kulcspillanata az egyházi fegyelmezésről és egyházigazgatási jogviták eljárásrendjéről szóló törvényjavaslat harmadik olvasata és zárószavazása volt. Steinbach József püspök a határozat egyhangú elfogadása után külön is megköszönte a jogi bizottság, a zsinati jogtanácsos, az esperesi kollégium, a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma és a jogi osztály munkáját, valamint mindazok hozzájárulását, akik részt vettek a törvény előkészítésében.
A jogalkotási munka lezárása után a Zsinat még egy megemlékező határozatot is tárgyalt a gályarabok kiszabadításának 350. évfordulója alkalmából. A javaslatot Gér András zsinati tanácsos ismertette. A hozzászólások során a zsinati tagok arra is figyeltek, hogy a szöveg a külső olvasónak is világos legyen, ezért javaslat hangzott el arra, hogy ne általánosságban „gályarabokról”, hanem a Magyar Királyság területéről hitükért gályarabságra hurcolt protestánsokról és hitvallókról szóljon a megemlékezés.
Megemlékező nyilatkozat a gályarabok kiszabadításának 350. évfordulóján
A hitvesztés korát éljük, olyan időket, amikor ugyan a keresztyének száma növekszik a világban, viszont földrészünkön és hazánkban egyre kevesebben tartják lényegesnek az egyházakkal való kapcsolatot, sőt az alapvető, hagyományos keresztyén értékrend megkérdőjelezése is általános jelenség. Az egyházak társadalmi befolyása folyamatosan csökken, s mi görcsösen keressük a kitörési pontokat, leginkább az intézményes formák feletti fenntartói szerepünk bővítésével.
Soha nem volt még ennyire időszerű, hogy komolyan vegyük a semper reformanda elv jelen körülmények közötti gyakorlatba helyezését. Ennek első lépése, mint egykor a reformáció korában is volt, hogy szemünket le nem véve Arról, Aki Lészen Eljövendő, visszatekintünk. Megtehetjük, mert az eke szarva kicsúszott a kezünkből. S hogy ismét megragadhassuk, kezeink erősítésére van szükségünk, mint Mózesnek az amálekiták elleni harc során. Erre most alkalmat nyújt nekünk a mártír és hitvalló gályarab prédikátorok és tanítók emlékezete.
Háromszázötven esztendeje annak, hogy a Magyar Királyságban a római katolikus egyházzal szövetséges uralkodói adminisztráció az evangéliumi egyházak teljes megsemmisítését tűzve ki célként, mai kifejezéssel élve „koncepciós per” keretei között próbálta meg a lelkipásztorokat és iskolatanítókat arra kényszeríteni, hogy szakítsák szét konfesszionális kötődéseiket, hagyják el hivatásukat, vagy vonuljanak önkéntes száműzetésbe, magára hagyva és ezzel kiszolgáltatva gyülekezeteiket a katolikus restauráció önkényének. A per koncepciós volt, mert a vádak általánosak voltak, s azokat személyre szólóan sosem bizonyították, valójában nem is akarták, hanem fenyegetésként nyomásgyakorlásra használták. A mindvégig kitartó hitvallókat megtörésük céljából nyomorúságos várbörtönökbe zárták, majd pedig köztörvényes bűnözőkként eladták őket a gályákra.
A per semmilyen tekintetben nem érte el célját, annak ellenére, hogy némelyeket sikerült megfélemlíteni és megtörni. Ellenben a gyülekezetek megerősödtek, a lelkipásztor nélküli éveket lelkiségi gyakorlatként a puritánok által bevezetett házi istentiszteletek keretei között túlélték, egyéni kegyességi gyakorlatukat elmélyítették. A nemzetközi térben pedig nem várt szolidaritás bontakozott ki a protestáns európai országokban a hitvallók megmentése érdekében.
A pozsonyi per, a gályarabság, az életben maradt hitvallók kiszabadítása a hazai református (és evangélikus) identitás legfontosabb tartóoszlopa. Nem lehet véletlen, hogy a huszadik században a gulágra, a Duna-deltába, börtönökbe hurcolt református lelkipásztorokat a közbeszédben gyakran 20. századi gályaraboknak nevezik.
A magyar protestáns mártírtörténet az evangéliumi hit melletti rendíthetetlen kitartást mutatja fel a kései utódok számára. Szól arról, hogy a mártírok és a hitvallók az evangéliumi szabadságot készek voltak védelmezni életük árán is. Nem féltek a halálos fenyegetéstől, mert nem a láthatókra, hanem a láthatatlanokra néztek, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (2Kor 4,18)
Nicolaus Zaffius, a szabadítást szervező svájci lelkipásztor és orvos, leveleiben rendszeresen feltüntetett egy mondatot: Ita DIXIt JehoVa, CaptIVos pastores Meos LIberabo. Az 1675-öt megjelenítő kronosztikon – Íme megmondta az Úr, fogoly lelkipásztoraimat meg fogom szabadítani – a Zakariás könyve 8. részének 7. versére utal: „Ezt mondja a Seregek Ura: Íme, én kiszabadítom népemet…” Isten a gályarabok szenvedéseiben Igéjén keresztül vigasztaló társként, megmenekülésükben pedig szabadítók Úrként mutatta meg magát.
A szabadító Isten angyalokat küldött a megmaradtakért svájci és holland reformátusok, valamint szász evangélikusok személyében, akik a hittestvéri szolidaritás legszebb példáit mutatták fel a világnak.
A mártírok és hitvallók állhatatossága a mai nemzedék számára az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság egyetemes példájaként is szolgál.
Az emlékezés megerősíti hitvallásos életünket, ugyanakkor nem szakít el bennünket a bibliai alapra épült ökumenikus törekvéseinktől, sőt megerősíti azt. A megbocsátás ugyanis az evangéliumi-testvéri szeretet egyik legerősebb köteléke.
A tanácskozás végén Steinbach József püspök megköszönte a testület munkáját, és áldott nagyheti elmélyülést, nagypénteki és húsvéti ünneplést, szolgálatokat, valamint a jövőért való könyörgést kívánt az egybegyűlteknek. Végül arra emlékeztetett: olyan Urunk van, aki meghalt és feltámadott.
Steinbach József püspök a testület munkáját megköszönve áldott nagyheti elmélyülést és húsvéti reménységet kívánt a résztvevőknek
Egység, fegyelem, jogvita – ezek köré rendeződött a márciusi Zsinat első napja
Lelki önvizsgálatra hívó nyitóáhítattal, majd hosszan elnyúló és több ponton éles vitával kezdődött meg március 25-én Balatonszárszón a Magyarországi Református Egyház Zsinatának rendkívüli ülésszaka. A tanácskozás rendkívüli jellegét az is mutatta, hogy a testület ezúttal a szokásosnál szűkebb, koncentráltabb napirenddel ült össze, hogy a kiemelt jelentőségű törvényjavaslat tárgyalására összpontosíthasson.