Törvény és kegyelem

Életünket törvények irányítják, ahogy a közlekedési szabályok a járműveket. Ezek mindenhol akkor jelentek meg, amikor veszélyesen sok jármű kezdett száguldani az utakon. Az első KRESZ-t Magyarországon 1910-ben adták ki. Azelőtt az a néhány autó könnyen kikerülte egymást és a gyalogosokat. Később már nem lehetett az egyre több, gyorsabb és önzőbb autósra bízni a közlekedést. Isten is akkor adott törvényt a népnek, amikor a sok önzés, cél, törekvés olyan mértékben kezdte keresztezni egymást, hogy szükség volt a regulára, az egész nép érdekében. De a törvény önmagában kevés: nem elég megelégedni azzal, hogy van, be is kell tartani. Annak a célnak az érdekében, amiért alkották. A KRESZ-t az élet és testi épség védelme és a szabad közlekedés érdekében hozták létre. Isten miért adta népének törvényét? Hogy szabadon, boldogan éljen. A regula betartása eszköz, nem cél.

A KRESZ is legfeljebb eszköz arra, hogy minden autós elérje célját, azt, amiért autóba ült. Isten törvényének betartása még nem visz közelebb az üdvösséghez, bár a követésének elmaradása eltávolíthat tőle. Az igazi cél eljutni Krisztushoz, az egyedüli igazsághoz, az egyedüli úton, ennek egyik eszköze a regula betartása. A másik, talán még nagyobb – a kegyelem. Ha a törvény követését céllá tesszük, ez öncéllá, sőt céltévesztéssé válik. Nem is beszélve arról, hogy a szabályok – vagy akár a KRESZ – teljes betartása, az utolsó vesszőig, nem is lehetséges. János evangéliuma nyolcadik részében olvasunk a házasságtörő asszonyról, aki kétségkívül törvényszegést követett el. Az indulataikat képmutatással leplező farizeusok, akik talán már alaposan „ki voltak éhezve” egy rendes megkövezésre, megragadták az alkalmat. Két legyet ütöttek volna egy csapásra: leleplezik Jézust, egyúttal a büntetés által kezükbe vehetik az igazságszolgáltatást. – Mivel vétkezett, meg kell halnia, ugye? Törvényes a megkövezés, ugye? – kérdezik, provokálják Jézust.

Jézus, aki ismeri szívüket, nem igazítja helyre, nem oktatja ki őket. Igazat ad nekik. És valósággal buzdítja a dühöngőket, hogy rajta, kezdjék el a törvény szerinti kövezést. Még azt is elmondja, hogyan kell ezt jól elvégezni, hogy a büntetés megfelelő legyen: a megkövezés akkor törvényes igazán, ha bűntelen személy veti az asszonyra az első követ. Mert minden törvény és szabály fölött a legnagyobb ez: csak a bűntelen tudja eltörölni a bűnt. Jézus ezzel, mint olyan sokszor, amikor nem értették őt, ismét saját magára utalt. Ő volt egyedül bűntelen, csak ő törölhette el a minket terhelő bűnt. Ő vethette volna ott az első követ az asszonyra – de nem tette. Mi pedig bűnösökként, akármennyire biztosak vagyunk a törvényben és saját igazságunkban, nem tudjuk a bűnt sem megtorolni, sem eltörölni. Csak azt tehetjük, amit ott a farizeusok: először acsarkodunk, dühöngünk, és miután találkozunk a törvény valódi értelmével, a kegyelemmel, megszégyenülten elsomfordálunk, leszegett fejjel elkullogunk, kiengedve a követ öklünk szorításából.

Az, hogy Jézus megkegyelmez az asszonynak, első látásra szembeszáll a törvénnyel. Hiszen a kegyelem a regula következetes alkalmazásától való eltérés. De aki törvényt ad, kegyelmet is adhat. A kettő nem ellentétes, hanem kiegészíti egymást. Mi sokszor azért ragaszkodunk a törvény betartásához, mert az a mi kezünkben van, és az ember nem szívesen engedi ki a kezéből az irányítást, a megkövezésre alkalmas követ. Nem akarjuk a sorsunkat másra bízni. Márpedig a hívő élet lényege az életátadás, amely hasonló bátorságot kíván, mint a vízbe ugrás annak, aki nem tud úszni. Rá kell bíznia magát a fizika törvényére, arra, hogy nem süllyedhet el, és hogy az úszómozdulatok majd előbbre is juttatják. Van a református vallásnak is számos – részben íratlan – szabálya. Eszközként, nem célként. Templomi szokások, ülésrend, énekmód, szolgálati működés. Hiába tudjuk, hogy sola gratia (egyedül kegyelem által), mégis tesszük és elvárjuk ezeket, ami nem baj, de nagyobb gond, ha büntetjük azokat, akik nem tartják be. Ilyenkor az eszköz a cél helyébe csúszik. Így lesz Krisztus személyes követésből – vallás. Annak minden regulájával. A kegyelemről pedig sokszor elfeledkezünk.

Mit tehetünk? A törvény hasznos, de önmagában kevés. Igazzá a kegyelem teszi. A törvény célja a büntetés. Isten célja azonban a kegyelem. Az, hogy ne meghaljunk jogos büntetésként, hanem életünk legyen. Áldás, hogy így van! A kegyelem, amely készen van, nem eltörli, hanem betölti, nem érvényteleníti, hanem aláhúzza, nem kiüresíti, hanem értelmet ad a törvénynek. Bízzuk a kegyelmet arra, aki a regulát is alkotta – a mi érdekünkben.

A szerző jogász.