A futball mindig is fontos volt az identitás kifejezésére, támogatás vagy tiltakozás kinyilvánítására. Sorozatunkban olyan történeteket, eseményeket veszünk sora, amelyekben a futball története összefonódott a keresztény vallás és az egyház történetével. Az első cikk Angliába visz el minket egy –a kora újkortól a 19. század végéig tartó – utazásra.
Vannak emberek, akik életében a futball rendkívül fontos szerepet tölt be. Ahogy Bill Shankly, a Liverpool legendás edzője megfogalmazta: „Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.”
Bill Shankly: „Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.”
Ma már nem mindig látunk bele politikát, és azt gondoljuk, ez csak egy játék, de története során a sportág sosem csak egy szórakozási forma volt, majdnem minden időszakban segítette egyes csoportok identitásának kifejezését, ellentétek vagy összetartozás megélését, és a társadalmi feszültségek levezetését. Néha organikusan alakult a csapatok identitása, néha a hatalom próbálta felhasználni őket, és leosztotta a szerepeket.
Bármiről is beszélünk, ami ilyen hatást fejt ki a társadalomra, felmerül a kérdés: milyen kapcsolatba került az egyházakkal és vallással?
A futball bölcsőjében, Angliában a 16. században a puritánok még ellenezték a sportág korabeli formáit erőszakossága és a vasárnapi játékalkalmak miatt. Persze akkoriban még teljesen más szabályok szerint játszottak, és nem vált ketté a futball meg a rögbi. Ahogy egy 15. század végi forrás fogalmaz, amelyet a VI. Henrik hőstetteit felsoroló kéziratok között találtak: ez a „förtelmes” játék ritkán ér véget úgy, hogy egy játékos sem szenved balesetet, válik nyomorékká vagy halálozik el.
A brit parlament 1584–85-ben még vasárnapokon istentiszteletek idejére csak a piacokat, vásárokat, vadászatot, solymászatot, evezősversenyeket és a medvék és kutyák közötti viadalokat tiltotta nevesítve, de a puritánok népszerűségének növekedésével a többi sport sem lehetett biztonságban. Pontosabban inkább az idő, amikor lehetett foglalkozni velük: a legtöbb embernek a korszakban csak a vasárnapja volt többé-kevésbé szabad, így a legtöbb sportot és egyéb szabadidős foglalkozást az istentisztelet után folytatták már a középkor óta. Ám a puritánok úgy gondolták, a vasárnapot teljes egészében Istennek kell szentelni, és a királyi udvarban még a vasárnapi íjászatgyakorlás évszázadok óta támogatott szokását is támadták. Több helyen megtiltottak minden vasárnapi szórakozást, és emiatt súlyos rendbontások is történtek. Még 1583-ban Philip Stubbes puritán röpiratíró az „ördögi időtöltések” között említette a futballt. Az ellentétek odáig fajultak, hogy végül a puritánokat nem kedvelő I. Jakab király 1618-ban az egész országra érvénybe léptette a szabályozást, amely vasárnap, istentisztelet után engedélyezi a sportot, táncot és egyéb tevékenységeket. Ezt a törvényt Jakab fia, I. Károly is megerősítette.
Az angol polgárháború, majd 1648 és 1660 között Oliver Cromwell lordprotektorsága idején a puritánok nemcsak a törvény megsemmisítését érték el, hanem a sportok gyakorlása mellett például a karácsony vagy a húsvét ünneplésének korlátozását is. Az ilyen törvények elleni tiltakozásként rendszeresek voltak a „húsvéti futball-lázadások”, amelyek folyamán azzal fejezték ki nemtetszésüket az emberek, hogy ünnepnapokon futballt vagy más sportot űztek. 1647 decemberében, amikor Canterbury polgármestere kihirdette a karácsonyi ünnepségek betiltását, a tömeg egy része tiltakozásul futballozni kezdett.
1659–1660 telén York városában futballt játszó férfiak betörték egy templom ablakát, ezért március 30-án a bíróság a polgármester javaslatára tizenegy ember ellen emelt vádat, és mindannyiukra bírságot szabott ki. Erre válaszul még aznap egy több mint száz emberből álló felfegyverzett tömeg vonult a polgármester házához, és betörtek az épületbe. A hatóságoknak órákba tellett helyreállítaniuk a rendet. Végül egyetlen embert bírságoltak meg – 10 fontra –, aki a tömeget vezette, a többiek ellen ejtették a vádakat.
Cromwell bukása és az angol monarchia restaurációja után ezeket a szigorú puritán törvényeket eltörölték, és visszaállították a korábbi szabályokat: lehetett vasárnap futballozni, sportolni és megünnepelni a karácsonyt, a húsvétot.
A Sheffield-szabályok 1858-ból. A futballt ekkor még több különböző szabály alapján játszották Angliában
Ugorva egyet az időben, a 19. századi Angliában már azt látjuk, hogy a keresztény felekezetek felismerték a sportok fizikai és szociális előnyeit, és igyekeztek élni is azokkal. Az „izmos kereszténység” mozgalom korai formájának hirdetői a sportok népszerűsítése mellett emelték fel a szavukat.
A futball első aranykorának tekinthető időszakban, a 19. század második felében számos gyülekezet használta a sportokat az emberek megszólítására, és az ifjúság „iskolaudvaron” tartására. 1874-ben Birminghamben a gyülekezetből egymást ismerő krikettezők alapították az Aston Villa csapatát, amelynek hamarosan futball- és rögbitagozata is lett. A másik, kevésbé sikeres birminghami csapatot 1875-ben Small Heath Alliance néven a Szentháromság-templom gyülekezetének tagjai alapították. Ezt a csapat ma Birmingham City néven ismerjük, és az angol másodosztályban játszik.
Liverpool városában a metodista lelkész, Ben Swift Chambers a helyi fiataloknak krikett- és futballklubot alapított, St. Domingo FC néven, 1878-ban, első meccsüket egy másik helyi templom, az Everton Church Club ellen vívták. A St. Domingo később felvette a kerület nevét, ahol a kápolna állt, és ma már Everton néven ismerjük. A csapat később eltávolodott ezektől a gyökerektől, és a városban inkább náluk fordultak meg katolikus játékosok, mint a rivális Liverpool FC-nél. Angliában a katolikus játékos pedig sokszor íreket jelentett: az Evertonnak olyan sok ír játékosa volt az 1950-es évek közepén, hogy létezett egy vicc arról: a meccsen 20 percig nem ért labdához protestáns játékos... Aztán ez és a Liverpool FC unionistább, protestánsabb jellege is elhalványult. De az Everton ma is ügyel arra, hogy vasárnap délelőtt ne rendezzenek mérkőzést, hogy ne zavarják a stadionjuk, a Goodison Park mellett álló templom istentiszteletét.
Az Everton csapata az 1890-91-es idényben
Angliában sok más, ma is létező, és azóta megszűnt klub született gyülekezetek sportköreként vagy egyházi iskolákban. A Bolton Wandererst a helyi egyházi iskola diákjai alapították 1874-ben, a Fulhamet a Szent András vasárnapi iskola tanulói, a southamptoni csapat pedig a Szent Mária-templom gyülekezetében született meg, 1885-ben, az ő becenevük ma is „szentek”. A Manchester City 1880-ban St. Mark néven jött létre az anglikán templomban, West Gorton városrészben, azzal a céllal, hogy megnyerje a fiatal férfiakat a gyülekezet számára. A londoni katolikus írek csapata pedig egy időben az Arsenal volt, mert a csapat stadionja környékén nagyon sok ír bevándorló élt.
A Southampton FC, azaz a „szentek” címere. A glória ma is őrzi a keresztény múltat
A 20. században a katolikus–protestáns ellentét az angol futball világában már nem annyira vallási alapon állt, sokkal inkább az északír kérdésben elfoglalt állásponton alapult. Unionisták az ír bevándorlókkal szemben, konzervatívok a liberálisok/munkáspártiak ellenében. Persze nem csak ez határozta meg az identitást, de a leghevesebb összecsapások egy része e téma alapján alakult ki. Ha viszont ennek igazán mélyére akarunk nézni, az Egyesült Királyság egy másik országába kell ellátogatnunk: Skóciába. Cikksorozatunk következő részében Glasgow két nagy csapatát, a Rangerst és a Celticet vizsgáljuk meg.